Békés Megyei Népújság, 1966. május (21. évfolyam, 102-127. szám)
1966-05-01 / 102. szám
1891- május elseje Feldmann Tibor rajza Fényt osztva élni Látogatás Kisfaludi Stróbl Zsigmortdnál KÖRÖST AJ KULTURÁLIS MELLÉKLET I Olvasónaplómból B_________________________________V • ^ 1 | Aprily Lajos: Jelentés a völgyből Nagy költő verseit olvas- ! ni mindig különös örömet 5 jelent, de a gyönyörködés • és az öröm mellett tiszte• letadást is az élő klasszikus- I nak, aki még az agg- : kor küszöbén is tud gyö- : nyörködtetni verseivel. Áp- j rily Lajos verseit olvasgat- : va ezek a gondolatok ju- : tottak eszembe. Ügy ol- ! vastam minden sorát, mint• ha ózamatú bort kóstolgat• nék kortyolgatva, ízlelget- ■ ve. Csupa zene, csupa szín. • csupa fény és csupa derű ; Aprily költészete, amely • mindig egyéni utakon járó í volt, s ma is az. Utolsó kö- 5 tete, az „Ábel füstje” 1957- J ben jelent meg. Azóta évek { teltek el. S ezek az évek ; mindig hoztak verseket, új, ; friss, az élet örömét su• gárzó költeményeket, ame- i lyek távol a világ- 5 tói, a Visegrád mel• letti Szén tgyörgypu szia völ- ! gyében születtek. Az olva- ! sót s a kritikust bámulat- ; ba ejti a versek tömörsége, ! fegyelmezettsége s egészséter ma is fiatalos energiával dolgozik, alkot, s fényt osztva éli napjait. Szombathelyen nemrég avatták fel Len in-szobrát. A közelmúltban készítette el Kodály Zoltán és felesége portréját. ges életderűje, puritán tisztasága s az az alkotó kedv, amely a költőt a nyolcadik évtized határán is ihletésre serkenti. Aprily mintha újra felfedezné az életet az öregedő ember búcsúzó, de nem rezignált aggodalmával, hanem éppen ellenkezőleg: az életet, a békét, az alkotást igenlő versek tömör, szépen ötvözött mondanivalójával. Mintha újra felfedezné a természetet is, némely versében szinte összeforr vele. (Jelentés a völgyből, Ámulni még, Szeret az erdő, Tarkul a völgy. Madárszó a ködben.) Természeti lírája új színt kap, megtelve a költő természetszeretetével: (Rigó riaszt fel. Búcsú a hótól, Zúzmara, Jöjj, zöld madár.) Aprily költészetében mindig végigvonul ez a humanizmus, amely örülni tud a rigófüttynek, a „szemfedőt terítgető nyír”- nek, a sétára csaló patak- útnak, a bükkfa rezgő barna levelének. Magányát humanizmusa, csodálkozó és ujjongó életszeretete oldja fel. Zsadányi Lajos Tóth Lajos: Véres május — Részlet — i. „A zászlót!” — futott a hír, s csoportba verődve mentek a földrab prolelárok előre. „A zászlónkat!” — már a járdáról is közéjük álltak. Nem mind, csak a nyomorhajszolta bátrak. „Adják vissza a zászlónkat!” — lehetett hallani mind erősebben, de a szolgabiró szeme se rebben. II. A főváros még ájul- tan hevert a romokban, s a budai hegyek felől még hallatszott az ágyúdörgés, amikor Vo- rosilov marsall tűnődve állt meg egy szobor előtt a Városligetben. Annyira megkapta a mű varázsa, hogy elhatározta, ha él a szobor alkotója, felkeresi műtermében, s megkéri majd: a leningrádi Ermitázs számára is készítsen ilyen szobrot. — Ebből a találkozásból született a gellérthegyi Szabadság-szobor gondolata is. .Vorosilov marsallal meleg baráti kapcsolatba kerültem, a múlt nyáron is az ő vendége voltam — mondja Kisfaludi Stróbl Zsigmond. miközben körbejárjuk hatalmas műtermét. Hatalmas korszakot ível át művészi és emberi pályája. Kaliforniától Indonéziáig nagyvárosok közterein 52 szobra áll. Egyedül Anglia múzeumaiban több mint hetven alkotását őrzik. ö alkotta az Országház előtti Kossuth-szobor fő alakját, a millenniumi emlékmű Kossuthját és Rákócziját. Bejárta a fél világot. Fiatalon került Bécsbe, a barokk pompán nevelkedett. Aztán Olaszország, Francia- ország, Amerika, Anglia volt életének egy-egy nagy állomása. Egyik legszebb alkotása az „Íjász” Budapesten és még három külföldi város ban hirdeti az örök emberi szépséget: a harmonikus test, a feszülő izmok költészetét. — Mindig az volt a hitvallásom, hogy a művészetnek szépséget, fényt kell árasztania az ember életébe. Az agy, a szív. a temperamentum, a tudás és az A műterem közepén ácsolják az Egerben felállítandó ..Végvári harcosok” című kompozíciója egyik lovasfigurájának vázát. Az emlékmű kis méretű változata is ott áll a műteremben. Amikor Sosztakovics szovjet zeneszerző ellátogatott Kisfaludi Stróbl Zsigmond műtermébe, s megpillantotta ezt a kompozíciót, elragadó örömmel mondta: „Ritmusa, zenéje van ennek a kompozíciónak!” — S dalt komponált a végvári harcosok emlékművéről. Jelenlegi munkája iránt érdeklődünk. — Éppen tegnap fejeztem be önéletrajzomat — mondja. — A terjedelme mintegy másfél száz oldal. Jó néhány reprodukcióval akarom majd kiegészíteni. Ez a munkám nem kizárólag életrajzi adatokat tartalmaz, hanem feltárja esztétikai nézeteimet, a különböző művészeti irányzatokról. problémákról vallott felfogásomat is. A műteremben. erő — ez együtt adja a művészt. Rendkívül fontosnak tartom, hogy a művésznek mindig legyen ereje ahhoz hogy hű maradjon önmagához, soha ne kövessen máikat, ne hagyja magát elcsábítani a divatos stílus- rányza toktól. Kisfaludi Stróbl Zsigmond sok évtizedes művészi pályáján következetesen hű maradt ehhez a hitvalláshoz. — Hogyan látja a mai modem szobrászati stílusokat, törekvéseket? — Csodálatos fejlődés tapasztalható az élet minder vonatkozásában, termesze lesen a szobrászatban is. Tanítványaim sokfelé élnek a világban, közülük nem egy az utcán szedi ösz- sze az elhullatott drótdarabokat, bádoglemezeket, leendő alkotásaik anyagát. Harminchét esztendős professzorkodásom idején én nem erre tanítottam, s ma sem vagyok meggyőződve, hogy az ilyen anyagokból készült alkotások kiállják az idő próbáját. A nyolcvankét éves mesAlkotásait gyakran ko- szorúzták magas díjakkal, kitüntetésekkel. A Kossuth- iíj és a Munka Vörös Zászló érdemrendjének kétszeres birtokosa. A Magyar— Szovjet Baráti Társaság kongresszusa alkalmából a Munka Érdemérem arany fokozatával tüntették ki a két nép barátságának elmé- j lyítésében szerzett érdemei- I ért. Asztalán táviratok tor- I nyosodnak, a világ minden | tájáról érkeztek a gratulá- ! ciók, jó kívánságok. Annyi fényt, annyi szépséget halmozott fel, hogy sok népnek i jutott belőle. j Hamar Imre A tömeg egyre szaporodott. Új osztagokat küldött a Szöllő, a fukaron termő tarka Szikhát, százados szenvedés oldta már (öl a nyomor hallgatag titkát. Betört az ablak. Már nem lehetett béke. Szuronyok villantak a fénybe, a hatalombitorló testvért uszított a testvérre. Katonák trappoltak az úton. Már nem volt békítő hazugság, selymes úri szó, suta beszéd. Lövés dörrent, sújtott a kardlap, pár perc, s vége a harcnak. III. Rég elporladt bátyáim, nénélm, szívem szorul, ha rátok gondolok, ti, történelemformáló, boldogtalan boldogok, kik a harcot nem könyvből, kiserkent verejtékből tanultátok. sokatok a betűt se ismerte, de csatátok a nyomorhajszolta szív a jobb jövőért vállalni merte. Hol uyugszotok? — kínoz a kérdés, milfftr nyomotok kutatom a temetői csendben. Korhadt fejfátok néma tanú, nem is vallatom őket, konok hallgatásuk büszke dac a későn eszmélőknek: / / * E véres május ma már történelem. Itt kezdődött, ami formálja a mát. Része az egésznek — e múlt, mint a jelen, hol égbetörö kémények gázfüstje ' illan, hol olajkút-óriások éles fénye villan, hol a körbefolyó látóhatár közös mező, hol meg sem álmodott vágyatok öntözi a májusi eső.
