Békés Megyei Népújság, 1966. május (21. évfolyam, 102-127. szám)

1966-05-04 / 104. szám

fi tág proletárjai, egyesüljetek^ NÉPÚJSÁG A MEGYEI PÁRT BIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA Miért nincs tégla? — Korlátozás a téglavásárlásban — Mindent elvitt az árvíz? — Az elmúlt hetekben szerkesz­tőségünkhöz több panaszos for­dult, hogy sajnos, hiába keresik fel a TÜZÉP-telepeket, téglát nem kapnak. Mi tehát a helyzet a téglával, van vagy nincs? Mi lesz az egyéni építőkkel? A kérdés nyomán felkerestük a Békés megyei TÜZÉP igazgató­sagát, ahol a következőket mon­dották elr — A TÜZÉP Főigazgatóság uta­sítása szerint a kislakásépítkezési akcióban részt vevők anyagellá­tását — azokét, akik anyagbizto­sítási szerződést kötöttek — sor­rendben, az árvízkárosultakkal párhuzamosán biztosítjuk. Az el­múlt évben közel 1500 szerződést kötöttünk, most pedig már már­ciusig 800-ra került sor, sajnos, ezt sem tudjuk kielégíteni. — Mi történik azokkal, akik­nek csak aláfalazáshoz, azaz ki­sebb mennyiségű téglára lenne szükségük? — Az árvíz- és belvízkárosultak tanácsi igazolást hoznak, tehát sorrendben megkapják az anya­got. Azok azonban, akik csak toldaléképületet, garázst vagy éppen tatarozást akarnak végez­ni, egyelőre nem kapnak téglát. — Egyéb építőanyag van-e? — Mész, cement, cserép, fa, be­tonszerkezetek, egyéb építőanya­gok telepeinken rendelkezésre állnak, azonban ezek csak akkor válnak keresetté, ha tégla is van. tűk meg Csepregi Pál elvtárstól, | a megyei tanács vb-elnökhelyet-1 tesétől, mint a helyreállítási lói- j zottság elnökétől, meddig lesz ér­vényben a téglavásárlási korlá­tozás? — Sajnos, a korlátozást nem tudjuk feloldani, mert a rendel­kezésre álló téglamennyiség any- nyira kevés, hogy még az árvíz sújtotta területeken is több eset­ben téglablokkal tudjuk csak ki­elégíteni az igényeket Ezért is szorgalmazzuk az újabb építési formákat, hogy az árvíz és bel­víz sújtotta lakosságnak őszre mindenféleképpen biztosítsuk az új otthont Van-e megoldás? Sajnos, a megyei téglaipar veze­tőivel nem sikerült sem személye­sen, sem telefonon érintkezést ta­lálni. így csupán ilyen adatok állnak rendelkezésemre: — A TÜZÉP-telepek az árvíz­kárra mintegy 9 millió 760 ezer darab téglát kértek. Szerződést Lapunk hasábjain már több íz­ben adtunk tájékoztatást az oká- nyi általános iskola úttörőinek ki­emelkedő ténykedéseiről. Az elmúlt napokban Magi János tanár, úttörőrajvezető néhány sorban igen figyelemre méltó eredményről számolt be. A hős vietnami nép anyagi kötöttek a vízkár előtt a TÜZÉP- telepek és földművesszövetkezeti telepek mintegy 10 millió darab téglára. Az ipar ugyan 21 millió darab téglát biztosít, de ennek szállítása csak az utolsó negyed­évben várható teljesen. Ha ehhez hozzászámítjuk azt is, hogy a le­kötött téglamennyiség mintegy 30 százaléka harmad- és negyedosz­tályú, amely szinte építésre hasz­nálhatatlan, akkor még rosszabb képet kapunk. Az OTP-nél és a TÜZÉP-nél mintegy 700 olyan igényről tudnak már, ahol családi házat szeretnének építeni. Ehhez sincs tégla biztosítva. t Ez az összkép olyan kérdést tesz fel, amely csak így hangozhat: „Talán mindent elmosott az ár­víz?” Ügy érezzük, a korlátozó intéz­kedések mellett nem csupán a he­lyi, hanem az országos szervek segítségére is szükség van, hogy a jelenlegi téglagondjaink meg­oldódjanak. (—oá.) megsegítésére az általános iskola úttörőinek VI. raja versenyt kez­deményezett, melyet aztán szorgos munkával meg is nyert. Több hé­ten át az úttörőpaj tások rongy- gyűjtést, szervezték, melynek tel­jes bevételét, 11O0 forintot, ápri- jlis 22-én befizettek a vietnami I alapba. Az okányi úttörők nemes versenye — Már ő is! A Die Zeit karikatúrája HÍREK — A munka ünnepe alkalmából köszöntötte a békéscsabai Vá­sárhelyi Pál Út-, Híd- és Víz­műépítési Technikum tanárait és tanulóit, a kujbisevi Vízi­energetikai Technikum nevé­ben Odajkin, az iskola igazga­tója, Verhaivcev, a pártbizottság titkára, Roödn, a szakszervezet vezetője, s Marin, az iskolai Komszomol elnöke. A vízmű- építési technikum tanárai és ta­nulói szintén táviratban üdvö­zölték szovjet barátaikat. — A közúti balesetekről és a büntetőjogi felelősségre vonásról tartanak előadást ma 18 órától a békéscsabai Fegyveres Erők Klubja színháztermében az ál­talános közúti közlekedési sza­badegyetem keretében. — Háztáji biztosítással több mint 35 ezer család rendelkezik me­gyénkben. — A Budapest—Vác—Visegrád útvonalon tesz háromnapos ta­nulmányutat megyénkből május 27-tol az Építőipari Tudomá­nyos Egyesület 43 tagú csoport­ja. Programjukban szerepel a DCM és a Budapesti Nemzetkö­zi Vásár megtekintése is. — 1600 pajtás részvételével nagy­szabású úttörő- és kisdobos­avatást rendeztek május elsején Szarvason, a sportpályán. E na­pon kulturális bemutatót tar­' tattak a községiben. — Ajándékműsort ad Ecsegfal- ván május K-án, a Vöröskereszt véradó ünnepségén a füzes- gyarmati. művelődési otthon tánccsoportja. A Cigányvasár- nap című tánckompozíciót ad­ják elő. — Ünnepélyes keretek között ad­ták át május elsején a tizenhat éveseknek az első személyi iga­zolványukat Okáeyban. Ez al­kalommal műsort tartottak és sor került a 16 évesek báljára. — Bemutatót tart Kunágotán ma este a békéscsabai Balassi Mű­velődési Otthon társastánc- klubja. A néptánc-együttes a téglagyárban megtartandó né­met—magyar barátsági esten lép fel. — A Feleség térj nélkül című ze­nés vígjátékkal szerepelt ápri­lis 30-án Bucsán a füzesgyarma­ti művelődési otthon színjátszó csoportja. Május 7-én ökámjSr Mi a véleménye a helyreállítási bizottságnak ? A TÜZÉP-től nyert értesülés sajnos, egyáltalán nem megnyug­tató. Azt bizonyítja, hogy ebben az évben a legtöbb bosszúságot a téglahiány okozza. Ezért kérdez­Rázós ügy Aki autón utazik Gyoméról Dévaványára vagy onnan visz- sza, megörül, amikor célhoz ér. Olyan ez az út, hogy könnyen tengeri betegséget kap az em­ber, hia nem vigyáz. Pedig javít­gatják, de hát elég lassan. A Kö­rösi Állami Gazdaság és több termelőszövetkezét tehergépko­csijai, traktorai nagy forgalmat bonyolítanak le. Ezek „újrater­melik” a gödröket, amelyeknek ilyen viszonyok között aligha csökkenthető a számuk. Most már generáijavításra . lenne szükség, hogy ez az út se maradjon el a többitől vagy le­galábbis a legtöbbtől. Persze sen­ki sem várhatja, hogy az átépí­tést mindjárt megkezdjék. Nem ártana azonban a munkát a ter­vezett sorrendben előbbre hoz­ni. Mert egyelőre — időben — távol van Gyométól Dévaványa. Terven felül 16 eser kislibát nevetnek fel as orosházi Új Élet Tss-ben legalább nyolcmillió for j Az orosházi Űj Élet Tsz arról I nevezetes, hogy ha bajban van- nak, nem esnek kétségbe, azon- Inal keresik a lehetőséget: hogyan segíthetnek magukon. Bátran vál­lalkoznak néha rizikós dolgokra is, szeretik az új módszereket, kí­sérletektől sem riadnak vissza, de a jól bevált termelési vagy te­nyésztői módokat sem hanyagol­ják el. így történt ez most is. Az Űj Élet Tsz határában igen sok a belvízkár. Még mindig több száz íhold az olyan földjük, amelyet meg sem közelíthetnek a talaj­művelő eszközök, nem tudni, mi­kor lehet vagy egyáltalán lehet-e valamit az említett területre el­vetni. 1 Az Űj Élet tagjai azonban az (utóbbi években a legjobban gaz- j dálkodó kollektív gazdaságok 2 szintjén kaptak jövedelmet mun­kájuk után. 1966-ban sem akarják I alább adni. Ezért határozták el a I vezetőség javaslatára, hogy terven felül 16 ezer kislibát ! nevelnek fel, azaz összesen í 30 000-et 1966-ban. j Jelenleg 16 ezer kisliba látható | a szövetkezet központjában. A 1 saját törzsállományuk szaporula­tot hoz a libatenyésztés ebben tából kapták a makkegészséges, sárga pelyhes kis jószágokat. A szövetkezet központjában a házi- brigád már megkezdte az űj tíz­ezer férőhelyes libahizlalda épí­tését, ahol teljes gépesítéssel, nagyüzemi szinten végzik ezt a fontos munkát. Ennyi libát ki­tömni más módon már képtelenek a szorgos tagok. Az Űj Élet Termelőszö­vetkezet libatenyésztésében azon­ban nemcsak a kislibák, a törzsek vonják magukra az érdeklődők figyelmét. Igen ötletesen használ­ják ki az elhagyott tanyai épüle­teket, a régi szarvasmarha nyári szállást arra, hogy különféle liba­keresztezést folytassanak. Arra kíváncsiak többek között Oroshá­zán, hogy meddig lehet növelni a liba­májat, gyarapítani a tojásho­zamot, finomítani a liba húsát keresztezéssel. Köztudomású ugyanis, hogy a vi­lágpiacon inkább a zsírban sze­gény ízletes libahúst keresik. Az ínyencek kedvelt eledelét pedig drágábban vásárolják meg a kül­földiek, s ebből a népgazdaság és a termelőszövetkezet egyaránt hasznot húzhat. a jó hírű szövetkezetben Az orosházi Űj Élet Tsz-ben többfajta keresztezésre rendez­kedtek be. Többek között a Sóstó szikes legelőiről származó nagy testű, nagy májú magyar ludakat keresztezik francia ludakkal. A másik tálkában magyar—rajnai, a harmadikban rajnai—francia li­bakeresztezés folyik. Azt szeret­nék, ha a jó tulajdonságokat mindkét fajtától örökölnék az utódok, így nyernének olyan ide­ális libatörzset, amelynek nagy volna a mája, jó lenne a tojásho­zam, sőt a hús értékesítésre is ki­válóan alkalmas lenne. A keresztezéseket a legaprólé­kosabb munkával végzik. A láb­gyűrűs törzslibák csapófészkekben tojnak, a tojások és később a kislibák — amelyeket külön gon­dossággal keltetnek ki - — az anya számát öröklik, így vélet­lenül sem történhet keveredés. Még arra is gondoltak, hogy hlz- lalási kísérletet folytassanak. Megpróbálják különböző módsze­rekkel rövidebb és hosszabb ide­ig a tömést, s így mérik a máj nagyságát és a zsírtartalmat. Az orosházi libakeresztezés nagy reményekkel kecsegteti a szakembereket. ba látogat el a csoport. — Megkezdték a primőr paradi­csom szedését a tótkomlósi Vi­harsarok Termelőszövetkezet korszerű, termálvíz-üzemelésű hajtatóházában. — Tanácstagi fogadóórát tart Bé­késcsabán május 5-én 14—16 óráig, a 80. választókerületben, Orosházi út 104. szám alatt Ta- labór Ferencné; 15—17 óráig a 4. választókerületben, Felsőkö­rös sor 41/1. szám alatt Kovács •Andrásné; 16—18 óráig a 24. választókerületben, Jókai u. 19. szám alatt Ginszüer Ernő; má­jus 6-án 15—17 óráig, a 34. vá­lasztókerületben, Kazinczy u. 26. szám alatt Gavenda Béla; 18—19 óráig a 43. választókerü­letben, Czuczor u. 4. szám alatt Hricsovimyi Lajosmé tanács­tag. Időjárásjelentés Várható időjárás ma estig: ke­vés felhő, meleg, száraz idő. Mér­sékelt szél. Várható legalacso­nyabb éjszakai hőmérséklet 7—12, legmagasabb nappali hőmérséklet 20—25 fok között. BÉKÉS MEGYEI NÉPÚJSÁG Az MSZMP megye) bizottsága és a megyei tanács lapja. Főszerkesztő: Cserei Pál, edz Sxűtie szeplő elleni (htipoídö kirém használatát kora tavasszal kell elkezdeni, amikor a szép- lök és májfoltok még nem fejlődtek M. AZ EXOTIC SZEPLŐ ELLENI FÉNYVÉDŐ KRÉM a legkorszerűbb halványító és fényvédő anyagokat tartal­mazza. Rendszeres használatával megelőzhető a szeplő ki­fejlődése, a már meglevő szeplőkel, pedig eltünteti vagy halványítja. 5153 Már az első éves utódoknál is® jelentős javítóhatás tapasztalható. A tavalyi keresztezés utódaiból például a legszebb példányokat válogatták további kísérlet cél­jára. Az Űj Élet Tsz egy év múlva legalább százezer tenyésztojást ad­hat a keresztezett libák termelé­séből. Egyébként 1966-ban legalább 8 millió forint bevételt várnak libatojásból, toliból és kövér li­bából. így pótolják a belvíz okozta kiesést. — Ary = i Szerkesztőség: Békéscsaba, Szabadság tér 17., ill. em. Telelőn: 21—96, 22—K Kiadja a Békés megyei Lapkiadó Vállalat. Békéscsaba IL. Tanácsköz­társaság útja 6. T.s 10—21, 10—SL Felelős kiadó: Lehoczky Mihály Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési dl] i nőnapira iS,— Ft Békés megyei Nyomdaipar] Vállalat Békéscsaba. |^Jndeiu^25 05^J

Next

/
Oldalképek
Tartalom