Békés Megyei Népújság, 1966. május (21. évfolyam, 102-127. szám)

1966-05-26 / 123. szám

A MEGYEI PÁRT BIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA Több mint hatvan új mü — Központi könyvsátor Békéscsabán — Előkészületek az Ünnepi Könyvhétre — A Kossuth Könyvkiadó Békés megyei kirendeltségének vezető­jét, Roszik György elvtársat ke­restük meg, hogy adjon tájékoz­tatást arról, hogy a Kossuth Könyvkiadó gondozásában milyen új művek jelennek meg az ünne­pi könyvhéten. — A mi könyvterjesztésünk fo­lyamatos. Természetesen azonban a hagyományos ünnepi könyvhét­re mi is különlegesen felkészü­lünk. Megyénkben több száz könyvterjesztő, s valamennyi jelentős vállalat, intézmény pártalapszervezete törődik azzal, hogy az érdek­lődést felkeltse n már klasszikusnak számító, de újra kiadásra kerülő, illetőleg az először megjelenő politikai és szépirodalmi könyvek iránt. Új­donságokról is beszámolhatok: az ünnepi könyvhét alkalmára je­lenik meg A magyar forradalmi munkásmozgalom története című paű első kötete, Kun Béla: Válo­gatott írások, beszédek című két­kötetes műve. Nagy érdeklődésre tarthat számot Branko Copic: A nyolcadik offenzíva című regénye, amely fordulatosán, emberi jelle­meket hitelesen felvonultatva azt beszéli el, hogy a hegyek hősei, a partizánok milyen újabb nagy harcot vívtak a háború befejezése után a ravasz polgári erőkkel. S — El kell mondanom azt, hogy pedagógiai jellegű mű is napvilá­got lát a többi között M. Jászai Hona: Kinek higgyen? cimű mun­kája, a gyermeknevelésnél még Hatszáz önkéntes tűzoltó versenyzett Nagybánkegyesen és Szabadkígyóson Május 22-én, vasárnap tartották meg Nagybánhegyesen a mezőko­vácsházi járási önkéntes tűzoltó­versenyt. Összesen negyven nyolc­tagú raj vett részt ezen, s a kö­vetkező eredmények születtek: Mozdonyfecskendő-szerelésben a községi férfirajok közül Almáska­marás lett az első, megelőzve Kunágotát és Magyardombegyhá- zát. Kocsifecskendő-s'zerelésben a magyarbánhegyesi községi férfi­raj győzött, míg második Végegy­háza, harmadik pedig Pusztaottla- ka lett. További eredmények. Kocsi- fecskendő-szerelés, községi fiú: 1. Magyarbánhegyes, 2. Végegy­háza, 3. Reformátuskovácsháza. 400 liter/perces kismotorfecsken- dő-szerelés, községi férfi: 1. Nagy­kamarás, 2. Kevermes, 3. Nagy- bánhegyes. 400 liter/perces kis- motorfecskendő-szerelés, községi fiú: 1. Nagykamarás, 2. Nagybán- hegyes, 3. Medgyesegyháza. 400 liter/perces kismotorfecs- kendő-szerelés, községi leány: 1. nagykamarási általános iskola, 2. kevermesi diákotthon. 800 li­ter/perces kismotorfecskendő­szerelés, községi férfi: 1. Mezőko­vácsházi Gépjavító Állomás, 2. Mezőhegyesi Állami Gazdaság, 3. Mezőhegyes község. 800 liter/per­ces üzemi férfi: 1. Mezőhegyesi Cukorgyár, 2. Mezőhegyesi Ken­kis­a dergyár. A 400 liter/perces motorfecskendő-szerelésben községi női rajok közül a nagy­kamarási, az üzemi férfirajok kö­zül a battonyai téglagyári, s az üzemi fiúrajok közül a mezőhe­gyesi kendergyári ért el jó ered­ményt versenytárs nélkül. Ugyancsak vasárnap rendezték meg a gyulai járási önkéntes tűz­oltók versenyét is. Erre 37 raj részvételével került sor Szabad- kígyóson. A verseny eredményei: 400 liter/perces kismotorfecskén- dő-szerelés, községi férfi: 1. Gyu­lai Gépjavító Állomás, 2. Gyula­vári község, 3. Gyulai Állami Gaz­daság. 400 liter/perces kismotor- fecskendő-szerelés, községi fiú: 1. Gyulai 613. sz. Iparitanuló-Iskola, 2. Kétegyháza, 3. Telekgerendás. Kocsifecskendő-szerelés, fiú: 1. Gerla, 2. újkígyós! általános is­kola. 400 liter/perces kismotor- fecskendő-szerelés, üzemi férfi: 1. gyulai húsüzem, 2. eleki téglagyár. A 800 liter/perces kismotorfecs- kendő-szerelésben a községi férfi­rajok versenyét a gyulai kórház nyerte, megelőzve a Felsőnyomási Állami Gazdaságot. Jó eredményt ért még el versenytárs nélkül a 800 liter/perces kismotorfecsken- dő-szerelésben az üzemi férfira­jok közül a Gyulai Harisnyagyár, s a vízvezetékszerelésben a Gyu­lai Vasipari Ktsz. Előnyös! Hasznos! LIBÁRA, KACSÁRA, PULYKÁRA KÖSSÖN SZERZŐDÉST A FÖLDMOVESSZÖVETKEZETTEL. Liba után darabonként 15 kg, 'pulyka után 5 kg takarmányjufctatási ELŐLEG. 205 ma is megmutatkozó kettős neve­lés problémáit elemzi. Nagy ér­deklődésre tarthat számot Nyá- rády Gábor: Búcsúsok című mű­ve, amely szétoszlatja azokat a hiedelmeket, misztifikálásokat, amelyek a „csodálatos” gyógyítá­sokat népszerűsítették eddig a különböző búcsújáró helyeken. Végre megjelent a Gazdaságpoli­tikai kisszótár is, amely új köz­gazdaságifi' fogalmakat definiál közérthetően az emberei számára. A békéscsabai Radnóti Miklós könyvesboltot is megkerestük, ar­ra voltunk kíváncsiak, hogy a 28- án megnyíló ünnepi könyvhétre megyénk legnagyobb könyvesbolt­ja hogyan készült fel. — Több mint hatvan olyan könyv kerül megyénk olvasói kezébe, amelyek először je­lennek meg. Túlnyomó többségük magyar írók és költők művei, külföldi mindössze tíz kerül könyvsátra­inkba. — Hány könyvsátrat állítanak fel a város területén? — A Csaba-szálló előtt központi sátor kínálja a könyveket, ezen­kívül az utcákon még három asz­talon, a többi között Erzsébethe- lyen is válogathatnak az érdeklő­dők. De boltunk a város területén még nyolc­van helyen árulja a szépiro­dalmi, a politikai és a tudo­mányos ismeretterjesztő köny­veket. Ügy gondolom, megfelelően elő-, készültünk technikailag az ünne­pi könyvhét zavartalan lebonyolí­tására. Az árusítás helyeire a könyvek szállítása már 80 száza­lékban megtörtént, de az esetleg késve érkező újabb és újabb mű­vekkel folyamatosan ellátjuk al­kalmi boltjainkat. Sláger is lesz: Győry Dezső: Tűzvirág című re­génye; Fejes Endre: Vidám cim­borák című műve; Molnár Gábor: Egymillió hős országa című útle­írása. A megyénkbe érkező neves írók és költők a könyvsátrakban is ta­lálhatók lesznek, s megjelent mű­veiket dedikálják. T. F. HÍREK — Huszonöt résztvevője volt a május 22-én Szarvason meg­rendezett A/l-es repülőmodel­lező versenynek. Az első három helyre a szarvasi szlovák iskola modelleződ — Barecz Mihály, Szopika György és Kiss Béla — kerültek. — Művelődési otthon építésére egymillió forintot biztosít köz­ségfejlesztési alapjából 1970-ben a gyulavári községi tanács. — A Sport és szépség, A pingvi­nek országában és a Majd, ha nagy leszek című filmeket vetí­tik a matiné keretében május 29-én, vasárnap délután. 3 órá­tól a békéscsabai Fegyveres Erők Klubja mozitermében, — Sokat fejlődött négyéves mű­ködése alatt a körösladányi gimnázium. Egyre több szemlél­tető esziközzel, szertári felszere­léssel rendelkeznek. A gimnázi­umiban jelenleg 39 tanuló ké­szül az érettségi vizsgára. — A nagyszénási Lenin és a tót- komlósi Viharsarok Termelő- szövetkezet az idén már sokkal könnyebben végzi a gabona be­takarítását, mint más években. Két-két saját új SZK—4-es szovjet kombájn vesz részt a betakarításban. Közúti baleset Békéscsabán és Szeghalmon Két közúti balesetről kaptunk tájékoztatást a rendőrség közle­kedésrendészeti osztályától. Május 24-én délután Szeghalmom a Bé­ke úton levő iskola előtt Marótihi Sándor helybeli lakos figyelmet­lenül haladt Warszawa személy- gépkocsijával, s elütötte a táb­lával jelzett gyermakátkelő-fhe- lyen áthaladó Lovas József hat­éves szeghalmi lakost. A kisifiú szerencsére csak 8 napon belül gyógyuló sérülést szenvedett. A tájékoztatás szerint tegnap délelőtt Békéscsabán történt bal­eset. Az Orosházi úton, a tégla­gyár II-es telepének bejáratánál Majer József telekgerendása la­kos szabálytalanul kanyarodott balra lovaskocsijával, nem adva meg az elsőbbséget a vele szem­ben motorkerékpárral közlekedő Szaszák Mátyás békéscsabai la­kosnak. Összeütköztek és Szaszák Mátyás 8 napon belül gyógyuló sérülést szenvedett. A motorke­rékpárban keletkezett anyagi kár mintegy kétezer forint. A nagyszénási Park-fürdő vezetősége értesíti a kedves fürdővendégeket, hogy a strandidényre a fürdő megnyílt Űj, 1000 személyes modern, higiénikus öltözővel, uszo­dával, termálvízzel, gyermekjátszótérrel várjuk a . vendégeket. PIHENÉS, GYÓGYULÁS, SZÓRAKOZÁS, kedvező vasúti közlekedés. 73722- A villanyhálózatot mintegy 300 ezer forint költséggel bőví­tik az idén Mezőberényben.- Önkéntes tűzoltóverseny lesz május 29-én, vasárnap Füzes­gyarmaton, ahol a szeghalmi járás önkéntes tűzoltói mélák össze felkészültségüket, tudásu­kat. Ez lesz már a negyedik já­rási verseny az idén megyénk­ben.- A Dózsa György úti közvilágí­tás korszerűsítésére Békéscsa­bán 100 ezer forint beruházási hitelt biztosított a Nehézipari Minisztérium. Az összesen 263 ezer forint költségű korszerűsí­tésre a városi tanács 163 ezer forintot ad községfejles-ztésá alapjából.- Egy hőlégfúvó és egy autódaru beszerzésére 369 ezer forint be­ruházási hitelt biztosított a Bé­kés megyei Tanácsi Építőipari és Tatarozó Vállalat részére az Építésügyi Minisztérium.- Tanácstagi fogadóórát tart Bé­késcsabán, május 28-án 16—17 óráig a 40-es választókerület­ben, Németh u. 4 szám alatt Árvái László; a 67-es választó­kerületben, Urszinyi Dezsőné u. 6 szám alatt dr. Nánássy József; május 29-én 17—19 óráig a 11-es választókerületben, Aradi u. IC szám alatt Stifter József né ta­nácstag.- A MÁJUS 1 Mezőgazdasági Terme­lőszövetkezet vezetősége ieJfaivja * . lakosság figyelmét aiuia, hogy te­rületének nagyfényesi részén erős méreggel növényvédelmi inunk ill. végez. Ezért a oukonrépaterületen kösflekectni tilos és veszélyes. A ti­lalom megszegőivel szemben sem­minemű felelősséget nem vállal 3(5- A KPM Hödmezóvásérihielyi Közúti Igazgatósága értesíti a közutak fű- tenmésének vásáriéit, hogy a fű ter­mést május 31-ig takarítsák: le és a szénát szállítsák el, ment június 1-tő! a tanácsok intézkednek a fű­területek lekaszálásáról. 33- A DÁV Békéscsabai Üzemvezető* sége értesíti fogyasztóit, hogy má­jus 27-én 06.30-tól M> 1«. 30-ig áram­szünetet tart a Bartók B. u.. Dózsa u., Felsőkörös sor, köngá*, Kófegy- házi u. által bezárt területen, va­lamint. a Kastélyi-SKőlőkben, a Len­csés! úton és a József Attila La­kótelepen. A villamos berendezése­ket a kikapcsolás ideje atett is fe­szültség alatt tevőnek kell tekin­teni, 2*4 Időjárásjelentés Várható időjárás ma estig: Időnként felhősödés, elsősorban a Dunántúlon helyenként esővel, zivatarral. Mérsé­kelt, időnként élénk, változó irányú szél. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 7—12, legmagasabb nap­pali hőmérséklet 19—24 fok között. BÉKÉS MEGYEI NÉPÚJSÁG Az MSZMP megyei bizottsága és a megyei tanács lapja. Főszerkesztő: Cserei Pál. Szerkesztőség: Békéscsaba, Szabadság tér 17., HL em. Telefon: 21—96, 22—96. Kiadja a Békés megyei Lapkiadó Vállalat. Békéscsaba El.. Tanácsköz­társaság útja 5. T.: 10—21, 10—51. Felelős kiadó: Lehoczky Mihály. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési dh i hónapra 13,— Ft. Békés megyei Nyomdaipari Vállalat Békéscsaba. Index: 25 051 4 fofefeZ&Se e&ytf fizeAi&t&fc &e a% ííéoPaáan a TANÜLŐBALESETBIZTOSÍTÁS BtMT! 4 a Atyüi/d&éfen fi éfaMsu/ei ALIA Ml BIZTOSÍTÓ \

Next

/
Oldalképek
Tartalom