Békés Megyei Népújság, 1966. április (21. évfolyam, 77-101. szám)

1966-04-10 / 85. szám

1966. április 10. 5 Vasárnap Levél Dombiratosra Magyar Pál tss-íagnak Kedves Magyar Elvtárs! Néhány nappal ezelőtt felke­restük, hogy egy kis eszmecse­rét folytassunk a tsz életéről, munkájáról. Amikor megtudta, hogy Gabnai elvtárs a járási pártbizottságtól jött, én pedig a Békés megyei Népújság szer­kesztőségének munkatársa va­gyok, láthatóan felderült az ar­ca. Barátságosan beljebb invi­tált bennünket a lakásba, ahol nyugodtábban beszélgethettünk. Így kezdte: „örülök, hogy eljöt­tek elvtársak, mert van sok mondanivalóm.’' Bevezetőül elmondta, hogy a dohánytermesztésnél dolgozik ti- zenkettedmagával. Sokszor szó­ba kerül, hogy milyen az élet a tsz-ben. A fiatalabbak közül egyesek néha gúnyos megjegy­zéseket tesznek a csoportra és Magyar elvtárs ilyenkor a saját életének egy-egy epizódját idézi vissza emlékeztetőül, amikor még az uraságnál volt arató vagy még annak sérti fogadták fel. Mert az urak nem felejtet­ték el, hogy 1919-ben a Vörös Hadseregben harcolt a Tanács­köztársaságért, egy új társadal­mi rend megteremtéséért. A Horthy-fasizmus idején ennek a bélyegét viselte magán, s még a szegények között is megkülön­böztetetten hátrányos bánásmód­ban részesült. Gyűlöletet érzett magában — jogosan — azok iránt, akik a nyomorúságát okozták és mindenkit erre ne­velt, akinek hasonló sors jutott osztályrészül. A felszabadulás idején már nem messze járt az ötven évtől. Talán kevesen tudták ennyire értékelni ezt a nagyszerű törté­nelmi eseményt, mint éppen Magyar elvtárs. Mindjárt be is kapcsolódott a politikai életbe és mint a Magyar Kommunista Párt tagja, lelkesen dolgozott az új társadalomért. A földosztás, aztán a közös gazdaságok kialakításának kor­szaka következett és Magyar elvtárs egyetértett a párt poli­tikájával, hiszen a szíve legmé­lyén mindig kommunista volt, s ma is az. Hogy lépést tudott tar­tani a fejlődéssel, annak bizo­nyítéka, hogy szereti a szövet­kezetét, kiáll mellette. Már 67 éves elmúlt, de fegyvert fogna, ha valaki hozzá merészelne nyúlni. Nemcsak azért, mert a saját egyéni boldogulását — ha késve is -4 tulajdonképpen eb­ben a terv előszövetkezetben ta­lálta meg. Ez még kevés lenne. De látja a t a lehetőséget, amit a termelőszövetkezet nyújthat a mindenki szivvel- gozik érte. ■ól, a fejlődést gátló beszélt Magyar elv­falunak, l i lélekkel cU A hibák okokról is társ. Megebilítette többek kö­zött, hogy i rokonság szálai fű­zik kérész ül-kasul a falut, s emiatt mé( vesen bírá a párttagok sem szí­nak. Azt elmondta, jobb, mint nem talál hogy a sző vetkezet mai vezetése az előző, de azért nindent rendjénvaló­nak. Véler, énye szerint elsősor­ban azt, h gy nemcsak kommu­nisták leh tnek vezetők. Ezért van az, ho ry most már minden­ki egy kai p alá került, sőt úgy érzi, oly mókát részesítenek előnyben, ikik a múltbeli hely­zetüknél fogva éppen az ellen­kezőjét érdemelnék meg. Mi azt mondtuk, ha bárkivel kivételt tesznek, abba elsősor­ban a kommunistáknak kell be­leszólniuk, akiknek semmilyen igazságtalanságot nem szabad megtűrniük. De az embereket egyénenként kell megítélni. Fő mérce a közösség javára végzett munka. A vita ebből támadt, mert Magyar elvtárs véleménye szerint a múltbeli helyzet első­sorban mérvadó és az is marad. Vajon helyes lenne-e, ha a ter­melőszövetkezeti mozgalom megerősödése után is erre az ál­láspontra helyezkednénk? Gondoljunk csak vissza, meny­nyi fáradtság, küzdelem árán jutottunk idáig. Először csak ke­vesen, ma már azonban sokan magukénak érzik a szövetkeze­tei, ami a kommunista párt ere­jének az elismerése. És ebből az ember- és történelemformáló nagy küzdelemből Magyar elv­társ is derekasan kivette a ré­szét, amiért tisztelet és elisme­rés illeti. Baj lenne azonban, ha az így kialakult helyzetben nem tudnánk értékelni az em­berekben végbement változást, lebecsülnénk annak a harcnak az eredményét, amit a párt ed­dig is sikerrel megvívott. Ezért a tsz-tagságnak a korábbi réte- gezödés szerint való megoszlása csak kárt okoz, bizalmatlanság­hoz vezet, akadályozza a szövet­kezeti parasztság egységbe ko- vácsolódását, ami pedig lassítja a szocialista gazdaság erősödé­sét, közvetve az életszínvonal emelkedését. A cél végső soron az emberek jóléte, megelégedett­sége, minden más csak eszköz, amely ennek a szolgálatában áll. Az a kérdés: hogyan érjük el ezt a legeredményesebben? Lényegében erről beszélget­tünk és arról is, hogy a kommu­nistáknak továbbra is példát kell mutatniuk a munkában, a szocialista erkölcs érvényre jut­tatásában. Tudjuk, hogy Magyar elvtár- sat mozgalmi múltjáért, az igaz­ság melletti kiállásáért becsülik, tisztelik a községben, szavának, véleményének súlya van. Ezért lcerestük fel, s ha a körülbeül másfél órás baráti eszmecserén nem is sikerült mindenben egyetértenünk, úgy érezzük, az eltöltött idő nem veszett kárba. Sokat tanultunk, de egynéhány gondolatot mi is adtunk. Talán Magyar elvtársnak is hasonló a véleménye. Még egyszer köszönöm a szí­ves vendéglátást és erőt, egész­séget kívánok. Békéscsaba, 1966. április 10. Elvtársi üdvözlettel: Pásztor Béla Ma 12 órakor ünnepélyes eredményhirdetéssel zárul a báb játszók békéscsabai találkozója Tegnap, szombaton délelőtt fo­kozódó sikerrel folytatódott a II. Békéscsabai Bábjátékos Napok előadássorozata. A délelőtti be­mutatók közül különösen színvo­nalas volt a budapesti XIII. kerü­leti József Attila Művelődési Ház bábcsoportjának Mátrai tükrös című műsora. A délutáni és az esti program után a szlovák kol­légiumban megrendezett feszi- vál-bálon szórakoztak városunk vendégei. Ma délelőtt 9 órakor a városi tanács dísztermében kezdődik meg a bemutatott műsorok vitája, melyen a szereplő csoportok ve­zetői és tagjai, a városunkba ér­kezett szakemberek és a zsűri vesz részt. Az ünnepélyes ered­ményhirdetés és díjkiosztás déli 12 órakor kezdődik, majd a II. Békéscsabai Bábjátékos Napok Uhljár Mihálynak, a békéscsabai városi tanács elnökének beszédé­vel érnek véget. A találkozó időszakában a len­gyelországi Lublin megye Békés­csabára érkezett művelődésügyi vezetői és szakemberei: Zbigniew Frge, Jan Naumiuk és Wladislaw Markiewicz, valamint Békés me­gye és Békéscsaba művelődés - ügyének képviselői között kultu­rális cseremegállapodás jött létre. A tervek szerint 1966 őszétől a két megye bábjátszói, képzőmű­vészei, színházai és népművelési szakemberei kölcsönösen felkere­sik egymást vendégszereplések, illetve tapasztalatcsere-megbeszé­lések formájában. Fafaragók, ha találkoznak A fafaragásban kedvüket lelő Békés megyeiek közül néhá- nyan múlt év októberében arra kérték a megyei tanács művelő­désügyi osztályát, hogy segítse összehozni őket egy olyan kis kö­zösségbe, melyben időnként meg­beszélgethetnék szorgalmatosko­dásuk problémáit. A pártfogásra két szerv útján azután ez év ja­nuárjában, Békéscsabán, a Balas­si Művelődési Otthonban létrejött az első találkozás. Ezen az alaku­lógyűlésfélén a fafaragók világá­ban már ismert Vágó Ferenc gép­kocsivezetőt tették meg ügyveze­tőnek. Egyébként neki, aki az újabb „divatban” a gallyfaragás- ban is otthonos, tizenkét munká­ja szerepel pesti kiállításon, áp­rilis 4-én pedig a fővárosi zsűri által kiválasztott 32 faragványa került a szarvasi járási művelő­dési házban a közönség elé. ö úgy tudja, hogy a somogyin kí­vül a Békés megyei a második fa­faragó munkaközösség az or­szágban. A közelmúltban volt a má­sodik összejövetelük a munkakö­zösséget végleg patronáló csabai Balassi Művelődési Otthonban. Akadt köztük diák, pincér, tsz- tag, tanár, asztalos, traktoros egy­aránt. Mindegyikük hozott magá­val szatyrot, táskát vagy zsákocs­kát, benne néhány féltve őrzött faragványt. Jelen volt Varga Ist­ván, a megyei tanács művelődés- ügyi osztályának a munkatársa, Horváth Lászlóba megyei népmű­velési tanácsadó vezetője és Ezüst György festőművész. Az összejövetelen dr. Dömötör János, a hódmezővásárhelyi mú­zeum igazgatója beszélt a nép­művészet lényegéről és mindar­ról, ami ezzel kapcsolatban a je­lenlévőket érdekelheti. — Kell-e ma már ilyen művé­szet bárkinek is? — kérdezte az előadó, majd kijelentette, hogy nem érthet egyet a kezdés előtt vetített „Pásztorművészet” című színes kisfilm végkövetkeztetésé­vel, miszerint „a régieknek kel­lett, mert nekik az volt a szép, de a maiaknak már más a szép.” Szerinte a modern építészet és lakáskultúra nagyon is igényli a népi egyszerűséget. A korszerűség­ben fogant népművészeti tárgyak élénkítik a szobát. Irántuk a kül­föld érdeklődése is nagy. Az ipar­művészet versenye szinte serken­ti ezt a tevékenységet; például a népi bútordíszítés újraéled. Az előadó a továbbiakban részletesen elemezte és érdekes példákkal támasztotta alá a nép­művészet amatőr és ugyanakkor közösségi jellegét. Felhívta a fi­gyelmet a népművészet célszerűsé­gi törvényére, arra, hogy műve­lői lakóházat, ruhát, használati tárgyat csak díszítettek, de öncé­lúan sohasem művészkedtek. Ezután előkerülteik a táskákból, zsákocskákból a faragványok: az egy esztendeje farigcsáló Kele­men József asztalos stilizált gém­jei, kócsagjai, Tűhegyi Mihály kunágotai földműves hegedűje, az Orosházáról jött Székács Pál in­tarziát csomagolt elő, Körösi Mi­hály gyulavári asztalos szabad perceiben unaloműzésből gitárfe­jet ügyeskedett művészi mintáza­túvá, így kapva kedvet a faragás­hoz. Botyán&zky János szabad'kí- gyósi traktoros rokkantsága miatt keresett nyugtató időtöltést és er­re lelt. Változatos színű, mintájú üvegkötésekkel remekel. A pin- cérségből négy évtized után nyug­díjba vonult. Csányi Dániel mű­vészi szipkák faragásába fogott. A gyomai diák, a 17 éves Kovács Béla egy szobrocskájával és fara­gott pásztorbotjával szerzett belé­pőjegyet a kis munkaközösségbe, míg a legidősebbek közé tartozó Kiss István nyugdíjas tanár, aki Gyuláról érkezett, a legváltozato­sabb anyaggal rukkolt elő. Honvéd György, aki talicskázó- kat és egyéb egykori kubikosél­ményeit, továbbá ismerőseinek portréit és néhány karikatúrafi­gurát faragott fába, ilyeneket ho­zott el bemutatásra, mindnyájuk­nak adott hangot, mikor közölte, hogy zsűri és közönség elé vágyik, hogy megtudhassa; csak saját ma­ga vagy mások gyönyörűségére is farag. A művelődésügyi osztály képviselői bejelentették, hogy ta­pasztalatszerzés céljából a mun­kaközösség érdekében népművé­szeti múzeumok látogatását szer­vezik meg. H. R. ÁLLAMI VÁLLALATOK, KÖZÜLETEK FIGYELEM! Elfekvő készletükből 9,25 kg/fm 1500 fm-cs kisvasúti sínt és tarto­zékként 14 db váltót és 9 db fordítókorongo MEGVÉTELRE keres a VIZESFÁSI ÁLLAMI GAZDASÁG. Levélcím: Vizesfási Állami Gazdaság, Vizesfás 48204 Párt, Szent Antal, koldus Merőben ellentétes nevek, fo­galmak ilyen vad egymásmel- lettisége első olvasásra értelmet­lennek tűnhet. Mindazokat azonban, akik látták a televízió március 23-án sugárzott Néma tanúk című dokumentumfilmjét, bizonyára emlékeznek arra, mi­kor a képernyőn megjelent a film útján elénk tárult bűnügy főszereplőjének magánkönyvelé­sét tartalmazó füzete, melynek egyik oldalán ez állt: párttagdíj 120 forint, Szent Antalnak 50 forint, koldusnak 2 forint. A televízió jóvoltából a széles nyilvánosság elé tárt bűneset a maga megdöbbentő tényével és intő tanulságaival, élénk vissz­hangot váltott ki a közvélemény­ből, mely a bírói ítélet mellé a maga erkölcsi ítéletét is a per- irathoz mellékelte. A sajtóban ugyancsak napvilágot láttak vál­tozatos, de azonos következte­tésre jutó kommentárok. Egyik ismert szatíraírónk is tollára vette az esetet. Azonban nem kapott kellő elismerést a doku­mentumaim rendezőjének és operatőrjének a politikai jósze- műsége, mellyel észrevették, megragadták és felmutatták a korunkban és társadalmunkban létező, jellegzetes negatív figura remek önarcképét, a magánfü­zetben egymás mellé írt pártot, Szent Antalt, koldust. A Néma tanúk-ban szereplő fővádlott, míg futhattak a csikai, nemte­len önérdekből pimaszul megját­szotta kifelé a pártembert, hol­ott semmi köze sem volt egyet­len pillanatig sem a kommunis­ta világnézethez, miként azt a Szent Antalnak szánt 50 forint bizonyítja. Hogy tulajdonképpen kiket érzett jellemileg magához közel, azt a koldusnak adott 2 forint mutatja. Megyénk nem világtól elzárt üvegház. Efféle jómadarak mi­felénk is előfordulnak. Például lepleződtek már le olyanok, akik fejőstehénnek nézve államunkat, esküvel is hajlandók voltak bizonygatni egymás — sosem létezett — harcos, áldozatos múltját, csakhogy rendszeres er­kölcsi és anyagi támogatást ra- vaszkodhassanak ki maguknak. Olyan is akadt, aki valamikor a felszabadulás előtt a népel­nyomókkal enyelgett, az ő ked­vükben járt, majd a felszabadu­lás után szélkakas módjára a kommunisták felé fordult, egy­kori üldözöttnek adva ki magát. Elhagyott javak megőrzését bíz­ták rá, melyekkel hűtlenül sá­fárkodott. Az ötvenhatos ellen- forradalom idején nyomban amazok mellett nyitotta ki a száját, de november 4-e után is­mét a párt felé kacsintgatott. Mindent és mindenkit meglova­golva, így élt önön hitvány cél­jainak. Még halálos ágyán is azt vallotta, hogy „szemesnek áll a világ”. De vajon ezek az élősdiek vannak többségben? Mikor az országban olyan nagy, „látvá­nyos” események következnek el, mint voltak az árvizek vagy most a szenvedő vietnami nép megsegítése is, közvéleményünk megnyugvással láthatja, tapasz­talhatja, hogy milyen népes és erős az önzetlenek, becsületesek, jellemesek, közösségi érzésűek tábora! Elsöprő többség ez! Ám ennek ellenére sem feled­kezzünk meg a kártevőkről, azokról, akik magánkönyvelé­sükben és- értelmükben egy ka­lap alá veszik a pártot, a babo­nát és az ingycnélést. Huszár Rezső

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom