Békés Megyei Népújság, 1966. április (21. évfolyam, 77-101. szám)

1966-04-05 / 80. szám

Ezerhatszáz fiatal fogadalomtétele megyénk három városában Hazánk felszabadulásának 21. évfordulója al­kalmából tegnap, április 3-án, vasárnap este be­futott Békéscsabára, a Felszabadulási emlékmű­höz a megye kiszeseinek stafétája. A járási szék­helyekről és a városokból érkezett stafétában mintegy ötezer fiatal vett részt. A sportolók ne­vében válogatott atlétánk, az országos magasugró csúcstartó Medovanszki János üdvözölte a tábor- tűZhöz érkezett stafétákat. Ezután Szigeti Gábor, a megyei KISZ-bizotfcság titkára mondott ünnepi beszédet A megyénkben KISZ-alapszervezetek szalag­jával díszített stafétákat azzal adták át, hogy kér­ték a KISZ megyei bizottságát, juttassa el azokat a Kom&zomolhoz. A DlVSZ-induló eléneklése után tánccal fejeződött be az ünnepség. A fiatalok mai programjának középpontjában aii az ünnepélyes fogadalomtéteL Békéscsabán, a Felszabadulási emlékműnél a 10 órakor kezdő­dő koszorúzási ünnepség keretében tesznek fo­gadalmat a kiszesek. A szovjet és a magyar him­nusz elhangzása után szavalat következik, majd Petrovszki István, a KISZ Békés megyei Bizott­ságának első titkára mond ünnepi beszédet. Békéscsabán csaknem nyolcszázan. Gyulán és Orosházán pedig 400-—100-an tesznek fogadalmat. Ma tehát megyénk három városában ezerhatszáz fiatal mondja: „Én... a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövet­ség tagja, ünnepélyesen fogadom, hogy a párt és a KISZ zászlajához, a proletámemzetköziség esz­méjéhez mindenkor hű leszek. Tudásommal és munkámmal becsülettel szolgálom népünk, pár­tunk, szocialista hazánk ügyét. Fogadom, hogy minden erőmmel, ha kell fegyverrel is megvédem hazámat, a Magyar Népköztársaságot. ” V. Z, Milyen ellátás várható zöldségből, és gyümölcsből? MEGYESZERTE befejeződött az 1966. évi zöldség- és gyümölcs- termelés szerződéses értékesítésé­nek szervezése — közölte Unya- tin&zki János, a Megyei Értékesí­tő Központ áruforgalmi osztály- vezetője. Békés megye termelő- szövetkezetei erre az esztendőre — csak a MÉK-kel — 7853 hold zöldség termesztésére szerződtek. Az előirányzatnál ez 500 holddal kevesebb. Ennek ellenére zöld­ségből és gyümölcsből az 1965. évinél jobb ellátás ígérkezik. A közös gazdaságok ugyanis zöld­paprikából, fejes káposztából, paradicsomból, zöldborsóból, uborkából, tökből, zöldbabból, görögdinnyéből, karalábéból, kel­káposztából, karfiolból e várt területnél valamivel többre kö­töttek termelési szerződést. Fi­gyelemre méltó az előbb említett tény, hiszen ebben az esztendő­ben egyik termelőszövetkezetet sem kötelezték — megyei, járási szerveink — zöldségtermesztés­re. A szövetkezetek a gazdaság- szervezés új módszerének megfe­lelően maguk választották ki, ha­tározták meg a termeszteni kí­vánt konyhakerti növényeket. A felsorolt zöldségekből megyénk, továbbá a népgazdaság igénye kellően realizálódott a termelő­szövetkezeti vezetők között. A népgazdaság 1500 hold burgo­A megyei tanács kereskedelmi osztályának tájékoztatása szerint az üzletek húsvéti nyitvatartása a következő lesz: Április 9-én, szombaton az iparcikk- és a vendéglátóipari üz­letek szombati, az élelmiszerüzle­nya termesztésére adott megbí­zatást, ezzel szemben a szövet­kezetek 1717 holdra szerződtek. A termelés iránti érdeklődés jó­részt annak tudható be, hogy a termesztett fajták már 70 száza­lékig hazaiak — gülbaba és ró­zsa — míg 30 százalékig színes húsú burgonya. A VÖRÖSHAGYMA szerződé­ses termelésszervezésében az eredmények már kisebbek. Az or­szág 3600 hold vöröshagyma ter­mesztését kérte megyénktől, Ezzel szemben a tsz-ek 2120 holdra kö­töttek szerződést. Mint ismere­tes — magyarázta Unyatinszki elvtárs — két év óta a hagyma­termesztést a peronoszpóra zavar­ta. A Makó környéki tsz-ek en­nek ellenére mégis vöröshagymá­ból gazdagodtak meg. Valószínű, hogy a fertőzés folyamata ebben az évben megszakad — hiszen máskor is élőfordult már ilyes­mi — és a korábban kárt szen­vedett tsz-ek valamelyest kárpó­tolva lesznek. Ennek ellenére Bé­kés megye hagymaellátását nem akadályozza a termőterület csök­kenése. Tavaly megyénk három városá­ban, a járási székhelyeken és több nagyobb községben csak­nem 1400 vagon zöldséget és gyü­mölcsöt értékesítettek a szövet­kezeti kereskedelem szervei. Eb­rend szerint árusítanak. Az illat­szerboltokban délelőtt 8-tól 10 óráig lehet vásárolni. ben az évben csaknem 2 ezer va­gon áru eladására készülnek. Er­re megvan minden lehetőség. Előreláthatóan — a forgalom alakulásának több éves megfigye­lése alapján — burgonyából 715 vagon, vegyes zöldségből 885 va­gon, gyümölcsből pedig 369 va­gon került megyei felhasználásra. MEGYÉNK HÁROM VÁRO­SÁNAK és néhány járási szék­helyének ellátásába ebben az év­ben fokozatosan bevonják a ter­melőszövetkezeteket is. Űj gya­korlatot vezetnek be, mely sze­rint a közös gazdaságok a MÉK diszpozíciója alapján közvetlen az üzletekbe és az üzemi konyhák­ba szállítják a friss zöldséget. Ilyen értelmű megállapodás fo­lyamatban van Békéscsabán a Május 1. Tsz-szel, Gyulán a Népköztársaság Tsz-szel és a Gyulai Állami Gazdasággal. Saj­nos, Orosháza város zöldségellá­tását — ez idő tájt — egyik ter­melőszövetkezet sem vállalta. Szó van arról is, hogy Sarkadon, és Békésen a tavaly igen jól be­vált zöldségellátási módszert folytatják, fejlesztik tovább, sőt arról is beszélnek, hogy Tótkom­lóson, Kondoroson, Újkígyóson a falu és az itt működő közületek teljes zöldségellátását a helybeli tsz-ekre bízzák. AZ ÉRTÉKESÍTŐ KÖZPONT megtette a szükséges intézkedé­seket az állami gazdaságok áru­feleslegének felvásárlására, ugyanakkor tárgyalásokat foly­tatnak a szomszédos megyék test­vérvállalataival is, a zöldség és a gyümölcsellátás biztonságossá té­telére. (dupsi) cember 13-ig gyártott NST—12 jelzésű szecskavágó gépeket nem szabad üzemeltetni, csak abban az esetben, ha adagolást szabá­lyozó védőberendezéssel látták el. Ennek házilagos elkészítéséhez és felszereléséhez a Magyar Mező- gazdaság című folyóirat 1965. má­jus 5-én megjelent 18. száma ad útmutatást. A Békés megyei Munkavédelmi Tájékoztató egyik tavalyi száma ugyancsak utal írre. A sarkadi Kossuth Tsz-ben nem tartották be a rendelkezést, s a mulasztás egy ember halálát okozta. Helyes lenne máshol is levonni a tanulságot belőle, mie­lőtt hasonló súlyos baleset törté­nik. tek hétköznapi nyitvatartási rend szerint árusítanak. Április 10-én, vasárnap a ipar­cikk- és az élelmiszerboltak egész nap zárva lesznek. Az édesség- és a dohányboltokban vasárnapi, a vendéglátóipari egységekben szombati nyitvatartási rend sze­rint szolgálnak ki. Április 11-én, hétfőn nem áru­sítanak az iparcikk- és az élel­miszerüzletek. Az édesség-, a do­hány- és a vasárnapi nvitvatar- tásra kijelölt élelmiszerboltok, valamint a vendéglátóipari egy- ■igek vasárnapi nyitvatartási Halálos végű baleset Szabó János, a sarkadi Kossuth Tsz tagja március 4-én NST—12- es silótöltőgéppel kazlazott, szal­mát silózott állatok etetéséhez. A kétórás munka közben négyszer eltömődött a gép kifúvócsőve. Két esetben az erőgép kezelője, két esetben pedig 6 hárította el az akadályt, mindig megvárva a gép leállását. Az ötödik eltömődésnél Szabó János működés közben kezdte meg a két zárőkiii • "s klói dását, s a lemezburkolat Szabó Jánost olyan erővel vágta mellbe, hogy súlyos belső sérülést szen­vedett és március 11-én a kórház­ban meghalt. Már tavaly megjelent egy ren­delkezés, amely előírja. hogy 1965. július 1-e után az 1964. de­flz üzletek húsvéti nyitvatartása Kép szöveg nélkül of+4i Quick karikatúrája hírek — A Hajtómű- és Felvonógyár bé­késcsabai gyáregységében az április 2-ám megtartott ünnep­ségen kitüntetésieket adtak át. A KGM Kiváló Dolgozója jel­vénnyel Bokor Lajost jutal­mazták. Kiváló Dolgozó jel­vényt kapott Kovács Pál, Knyi- hár Mátyás, Giricz Dániel és Kőhalmi Jánosné. — Műhelyfelújításra 40 ezer fo­rintot biztosítottak erre az évre a Körösiadányi Fa- Vas- és Ve­gyi Ktsz szeghalmi vasas-rész­lege számára. — Az ötödikesek voltak című ju­goszláv filmet vetítik április 8- án, péntekien délután 5 órától és este fél 8-tól a békéscsabai Fegyveres Erők Klubjában? — Tizennégy folyóirat és újság jár rendszeresen a medgyesegy- házi könyvtár olvasótermébe. A helyi fiókkönyvtárak közül a Béke Termelőszövetkezetét lá­togatják a legtöbben. — A járási szociális otthon mű­ködéséről is tárgyalnak a szar­vasi járási tanács április 15-i vb-ülésén. — Tíz névadó ünnepséget és 33 társadalmi házasságkötést ren­deztek tavaly Mezőberényben. — Csaknem 28 millió forinttal nőtt az elmúlt évben a gyulai járás termelőszövetkezeteinek tiszta vagyona. Időjárásjelentés Várható időjárás ma estig: Felhős idő, többfelé eső, egy-két he:yen esetleg zivatar. Mérsékelt, időnként élénk szél. Várható legalacsonyabb éj­szakai hőmérséklet plusz 1—plusz C, legmagasabb nappali hőmérséklet í—11 fok között. Műsoros estek, délutánok az újkígyási művelődési otthonban Az újkígyósi művelődési ott­honban április 4-én, hétfőn este 8 órai kezdettel budapesti mű­vészek vendégszereplésével műsoros estet rendeznek. Az esten fellépnek: ifj. Latabár Kálmán, Szuhay Balázs, Mikes Éva, Csepregi Eta, Jancsó Péter és Darázs István. Április 10-én vasárnap délután 3 órakor mű­soros gyermekdélutánt rendez a művelődési otthon, erre a népszerű Csinn-bumm cirkusz egyik művészét, Keleti Már­tont hívták meg. Az áprilisi műsor érdekes színfoltja lesz még a 11-i locso­lóbál, valamint a 17-i műsoros divatbemutató. ‘ — Művész—úttörő-találkozó. A versmondás művészete címmel művészekkel rendeznek talál­kozót április 25-én, hétfőn dé­lután 4 órától a békéscsabai Kállai Éva Űt.törőházban. — A posta rövidesen magyar kor­mánykitüntetéseket ábrázoló, kilenc bélyegből álló, 9 forint névértékű tetszetős sorozatot ad ki. A 100 éves évfordulóját ünneplő soproni önkéntes tűz­oltóság centenáriumára 2 fo­rintos bélyeg jelenik meg az Események, évfordulók sorozat­ban, az erdész centenárium al­kalmából pedig nagyalakú, er- dőrószletet ábrázoló, 3 forintos bélyeg kerül forgalomba. — 1966. április 2-án kb. 23 óra tájban Battonya község határá­ban Belajszky Flórián CvetJko tsz-tag háztájiján egy 3x4 mé­teres szalmafedésű pusztai is­tálló kigyulladt egy eldobott c iggerettavégtől. Az istálló le­égett, benne 2 darab ló, ezer kéve kukoricaszár, egy kocsi és lószerszám. A kár körülbelül 8 ezer forint. —• Filmművészeti filmek bemuta­tójára kerül sor április 8-án Sarkadon, 18-án Békésen, 27-én pedig a TIT békéscsabai Értel­miségi Klubjában. A bemutató­kon levetítik a Film a filmről, A film hangja, A fényképezés, a Pirospöttyös labda, a Xantip- pe és Szókratész című filmeket. — Saját erőből. Két darab Utos, egy MTZ, egy DT, három pót­kocsi és hét különböző munka­gép beszerzését tervezi ebben az évben a csorvási Vörös Ok­tóber Termelőszövetkezet. Az erre a célra fordítandó összeget saját erőből fedezi a közös gaz­daság. — Nemzetközi bábfotó-kiállítás nyílik a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeumban a II. Bé­késcsabai Bábjátékos Napok al­kalmával. Az április 7-től 12- ig tartó kiállításon többek kö­zött csehszlovák, szovjet, an­gol, belga, amerikai és jugosz­láv bábszínházak képanyagát mutatják be. BÉKÉS MEGYEI NÉPÚJSÁG Az MSZMP megyei bizottsága és a megyei tanács lapja. Főszerkesztő: Cserei HáL Szerkesztőség: Békéscsaba. Szabadság tér 17., III. em. Telefon: ü-M. 23—98. Kiadja a Békés megyei Lapkiadó Vállalat. Békéscsaba □.. Tanácsköz­társaság útja 5. T.: to—21, 10—51. Felelős kiadó: Lehoczky Mihály. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési dl: i nőnapra i3,— Ft. Békés megyei Nyomdaipari Vállalat Békéscsaba. | Index: 2ö Ml

Next

/
Oldalképek
Tartalom