Békés Megyei Népújság, 1966. március (21. évfolyam, 50-76. szám)

1966-03-06 / 55. szám

mót kigyulladt A követke­ző robbanás Malahovot újra a folyóba vetette, a jéghi­deg víz megbéní.otta tes­tét, ereje elhagyta, de a víz sodra szerencsére partra vetette. Amikor magához tért, közvetlen közelből német beszédet hallott. Foglyul ejtették. Ütötték, verték, de nem tudtak kicsikarni belő­le egy szót sem. Az átélt viszontagságoktól kimerült, megtépázott harcos hű ma­radt esküjéhez. Végül me­zítláb, összekötözött kezek­kel. belökték egy hadifo­goly-transzportba. A foglyokat csehszlovák városokon és falvakon haj­tották keresztül. A lakosság próbált kenyérrel vagy más élelemmel segíteni a sze­rencsétleneken. Az egyik községben egy szénapajtá­ba zárták őket. Kísérőik kö­zött hirtelen zavar támad: parancsot kaptak, hogy azonnal tovább kell menni. Malahov és még néhány sebesült felhasználva a sö­tétséget, elrejtőzött a széna alatt. Amikor a távozók zaja elcsendesedett, Mala­hov és baj társai előbújtak a szénából. Sikerült. Csen­desen megzörgették a fa­lu utolsó házának ablakát Idősebb nő nézett ki, aki élőbb megijedt, majd mi­után észrevette, hogy oro­szokkal áll szemben, behív­ta őket a háziba. Megetette őket és átikötözte sebeiket. Azután Maiahov és egyik újonnan szerzett bajtársa megindult megkeresni övé­it. — Sajnos, nem jegyeztem meg a falu nevét — kese­reg Arkagyij —, még a házi. asszonytól sem kérdeztem meg hogy hívják..; Arkagyij Málahov hiva­tásos művész lett, egy kia­dóban dolgozik. A felejthe­tetlen 1945-ös napok emlé­két rajzsorozatban örökí­tette meg s e rajzok egyikét bemutatjuk olvasóinknak. H. Hajtlin KÖRÖS TÁJ A Szakáll-osztag figyelt a sötét éjszakában. A motorzúgás egyre jobban közeledett. Kigyulladt az első jelzőlámpa fénye. Utá­na a második, a harmadik. Hat jelzőfény csillog a fo­lyó közepén, mutatva az utat a fürge hajóknak. A németek pergőtűzzel árasztják el a hat folyam­őrt. A jelzőlámpák azon­ban a gépfegyverek záporá­ban, lövedékek és aknák becsapódása ellenére to­vább világítanák. Világíta­nak mindaddig, amíg a ha­jók át nem érnek. A kü­lönleges osztag a kitűzött ponton és a meghatározott időben partot ént. Kis idő múlva az egyik visszatérő hajó felszedi az átkelést biztosit» embere­ket. Arkagyij hiányzik. A szilánkoktól át- meg átlyu­kasztott csónakban megta­lálják Malahov téli sapká­ját, géppisztolyát és kézi­gránátjait. Biztos volt, hogy a hős fiú egy közjeli lövedék vagy akna robbanásától elpusztult. Az egész osztag sajnálta a bajtársát. Arka- gyijt mindenki szerette... ..-A híd pilléréhez simu­ló csónakban ülő Malahov ellenséges tűzben találta magát. Egy robbanás kidob­ta a csónakból. Fájdalmát leküzdve visszaúszott a pil­lér talapzatához s a jelző­lámpát tovább működtette. Hamarosan eszméletét vesz­tette s csak a vízben tért magához. Megint vissza- kíniódta magát a pillér ta­lapzatára. A jelzőlámpa épségben maradt; a fény is­Hajdik Antal Jurij Sztrehnyín író ba­rátom megajándékozott A Szakáll-osztag című köny­vével. Nagy érdeklődéssel lapozgattam ezt a hiteles elbeszélést a Vörös Zászló­renddel kitüntetett dunai flottilla folyamőreinek má­sodik világháborús útjáról, legendás hőstetteiről. Gon­dolom, a szerző joggal zár­ta művét á következő sza­vakkal : „Eltelt néhány év azóta, de én mégis azt hiszem, hogy akár Románia, Bulgá­ria, Jugoszlávia, Magyaror­szág, Csehszlovákia vagy Ausztria Duna menti falvai­ban emlékeznek még az emberek a szovjet folyam­őrökre, akik fiatal, szakál­las parancsnokuk vezetésé­vel, folyó verte és szilánk szaggatta hajóikon a sza­badság első hírnökei vol­tak.” Az osztag parancsnoka, Viktor Kaiganov Lenin­Petőfí-emléksorok grádban él és ma is a hadi­tengerészetnél szolgál. A Néva parti városban többen élnek még a hős folyamőrök' közül, akik részt vettek a Duna menti országok fel­szabadításában. Amikor a lenlngrádi köz­ponti haditengerészeti könyvtárban Sztrenyin új könyvének irodalmi vitája folyt, az elbeszélés hősei maguk is felszólaltak. Ott volt Arkagyij Malahov. Az osztagban a gyerek képű folyamőrt mindenki csak „művész”-nek hívta, mert mindenhová magával cipel­te ceruzáit, rajztömbjét. Zárkózott, kevés beszédű volt, különösen olyankor, amikor nem bajtársai, ha­nem az ő hőstettei kerül­tek szóba. Fellapozom a könyv 223. oldalát, ahol Arkagyij kato­nakori képét találtam. Határozott, férfias arc. Te­kintetemet most az élő Malahovra fordítom. Az élőre... Ne csodálkoz­zanak ezen. Nagy szívfájda­lommal írta a levelet Kaiganov Leningrádba, Malahov anyjának: „Fájda­lommal és részvéttel köz­löm, hogy fia... hősi halált halt a hazáért.” A tórzs megkapta a hivatalos meg­erősítést. Malahov azonban életben maradt. A Dunán az utolsó jég­táblák úsztak. A mezőkről már eltűnt a hó. A flottilla parancsot kapott, hogy a Duna part egyik pontjára tegyen ki egy különleges osztagot a gyalogság előre­nyomulásának biztosításá­ra. A feladat nehéz volt: a németek erősen őrizték a partot, az aknák ezrei zár­ták el az utat. A hitleris­ták a folyamba robbantot­ták az egyik hidat, s ezzel elzárták a szovjet hajók útját. A folyamőröknek a híd roncsai között egy 5— 6 méter széles és egy méter mély rést kellett kitapogat­ni, hogy a hajók át tudja­nak csúszni. Az éjszaka leple alatt a szobi kikötőből hajó indult a hídroncs felé, fedélzetén hat különleges feladattal megbízott matrózzal. Ma­lahovot először nem akar­táéi bevenni a különítmény­be, mert Budapesten szer­zett sebesüléséből még nem gyógyult fel teljesen. De addig erősködött, míg vé­gül is bevették. Edu A hat embernek a hajó­ról csónakba kellett száll­nia, hogy a hídroncs meg­felelő pontjairól fényjel­zéssel segítsék a különleges osztagot szállító hajók át­kelését az akadályon. Mind a hatnak géppisztolya és több kézigránátja volt arra az esetre, ha fel kell venni a harcot az ellen­séggel. A hat ember elérte a ki­jelölt helyet, és feszülten Koszta Rozália Leány gyümölccsel A költő rövid idő alatt jó ba­rátokat szerzett a községben, s nagy népszerűségre tett szert a kis falusi társadalom minden rétegében. Orlai összeköttetése névén került kapcsolatba Fors­ter Jakab helyi orvossal is, aiki egyben gyógyszerész volt a községben. A lelkes orvos tá­mogatásával sikerült a jó bará­toknak pezsgő, eleven életet vüují a falu életébe. A vidám Egy kevésbé ismert prózai és két egyáltalán nem ismert, de még nem is hitelesített Petőfi- verstkét idézzünk alábbiakban a nagy költő emlékezetére: Petőfi l&42r-ben ismerkedett meg Mezőbe nényben Orlai tár­saságában Kiskéri Mihály mér­nökhallgatóval, akinek atyja a Wenckheimek kamuti uradal­mában pincemester (borászati felügyelő) volt. Mint egykorú, mérnökségre készülő ifjúval barátságot kötött. Az akkor még Petrovits nevű ifjú ba­rátja emlékkönyvébe a követ­kező sorokat írta: „Az élet egy döcögő szekér, mellyel a sors ökrös (tüzes) pa­ripái, tüskös botoron, kímélet­lenül vágtatnak keresztül, míg az emberből a lelket ki rázzak. Van azonban egy párna, mely­nek puha ölében a döoögés kéjjelmes ringatássá válik. Ki lenne oly kába, hogy ezt mi­nél előbb megszerezni ne ipar­kodnék? S ki oly kába, ki ne tudja, hogy e párna ... fele­ség! Berény, szeptember 16-án 1842. Petrovits Sándor”. Fentiekből kitűnik, hogy Pe­tőfi, Orlai és Kiskéri Mihály barátsága erős kapcsolattá ér­lelődött Mezőberén y ben. Az emléksorokban szereplő elírás­nak vélt „ökrös” szót Kálmán Dezsőné sz. Kiskéri Berta köz­lése alapján később „tüzes” szóval helyettesítették. Kiskéri Mihály élete végéág mérnöki pályán dolgozott, ne­vét egy 18T9-es térképről olvas­va megállapíthatjuk, hogy so­káig élt, és orosházi királyi mérnök volt. orvossal — aki a költőnél né­hány évvel idősebb volt — Pe­tőfi igen jó viszonyba került. Forstert megragadta a költő víg kedélye, gyors felfogóké­pessége, határozott, energikus temperamentuma, főképpen pedig az, hogy Petőfi abban az időben is rendkívül könnyen szerkesztette a verseket. Ha kérték, még a jókedv, barátság ápolására is szívesen faragott strófákat. Forster tréfából fel is szólította Petőfit, hogy rög­tönözzön egy verset az általa kitalált „Salamárum — dupli- kát/um!” szövegre. A versikét minden különö­sebb nehézség és töprengés nélkül, „vágta” a költő, akinek aszódi diáksága idején és ké­sőbb sem okozott gondot az ef­féle sebtében szerkesztett vers­faragás. Most is keresetlen sza­vakkal rögtönzött: „Salamárum — duplikátum, Érjen Téged minden fátírni! Dűljön össze a patikád! Verjen meg az öregapád!” E sorokat id. Piltz Márton szomszédom mesélte el több I ===== ■=====■====■:== alkalommal családiunknak, ki­nek felesége kérésünkre — fér­je halála után is — jól emléke­zett e versikére. * Néhai Krcsmarrik Endre szarvasi könyvkötő fiától — Benczúr (Krcsmarik) Lászlótól hallottam Budapesten egy má­sak félhivatalos versike törté­netét: Benczúr László apja egy al­kalommal emlékkönyvet kötött egy hölgynek Mezőberényben, de a tulajdonosa nevét elfelej­tette. Az emlékkönyvben a kö­vetkező vers állott egy lepré­selt rózsabimbó mellett: „E szerény kis bimbó üdvözlet [virága, Hajh! de hulló annak levele [és ága. Ámde a szeretet örök [s mindenhaji, Amellyel üdvözli Kegyedet [Orlai.” Állítólag ezzel a versikével Petőfi segítette ki Orlai Petries Soma barátját. Irányi István = |-~=5=l.=i=l=r=»

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom