Békés Megyei Népújság, 1966. március (21. évfolyam, 50-76. szám)
1966-03-23 / 69. szám
a megyei pártbizottság és a megyei tanács- lap ja 196«. MÁRCIUS 23., SZERDA Ara 60 fillér XXI. ÉVFOLYAM, 69. SZÁM Világ proletárjai» egyesüljetek I NÉPÚJSÁG Nagyobb nyilvánosságot és több megbecsülést igényel a termelőszövetkezeti versenymozgalom Ülésezett a megyei termelőszövetkezeti tanács A legutóbbi ülésen hozott határozatok ismertetésével kezdődött március 22-én délelőtt a megyei termelőszövetkezeti tanács ülése. Ezután Nagy Gábor elvtárs, a megyei tanács mezőgazdasági osztályának főelőadója ismertette a megye termelőszövetkezeteiben kialakult múlt évi versenymozgalom főbb jellemvonásait. Elmondotta többek között, hogy tavaly 105 kosos gazdaság nevezett be az országos termelőszövetkezeti ver- isenybe s ezek közül — elért eredményeik alapján — tb^^hetet terjesztettek elő az elért pontszámúk alapján országos helyezésre. A legnagyobb kategóriába tartozó szövetkezetek közül legjobb eredményt a kondorosi Dolgozók Tas, a tótkomlósi Viharsarok, az újkígyóst Aranykalász és a kever- wsesi Lenin Tsz ért el. A második kategóriában az orosházi Üj Élet, «, medgyesbodzási Egyetértés és a kondorosi Lenin Tsz .számíthat jó helyezésre. A harmadik kategóriában jó eredményt ért el a pusztaföldvári Lenin, > kardoskúti Rákóczi és a fcondorosi Vörös Október Tsz. A negyedik kategóriában a zsadányi Dózsa és a békési Viharsarok Tsz-nek ítéltek oda legjobb pontszámot az elért gazdasági eredmények nyomán. A gyengén gazdálkodó termelőszövetkezetek kategóriájában négy szövetkezet nevezett be az országos versenybe, s ezek közül a megyei versenybizottság megítélése szerint jó eredményt ért el a szeghalmi Petőfi, a geszti Egyetértés és a szarvasi Bem Tsz. Nagy Gábor elvtárs ismertette a termelőszövetkezeti tanács tagjai előtt a múlt évi versenymozgalom más formáit is. Élénk visszhangra talált tavaly ősszel a közös gazdaságokban az őszi betakarítási, szántási és vetési verseny. Jó eredmények születtek a baromfitenyésztők, az ifjúsági munkacsapatok, brigádok, főleg a szocialista cím elnyeréséért versenyző brigádok versenyében. Az őszi, úgynevezett kampányversenyben a megye 30 termelőszövetkezete érdemelt ki mintegy 290 ezer forint értékű tárgyjutalmat. Az ifjúsági munkacsapatok és brigádok versenyének jutalmazásaként 29 ezer forintot osztanak ki a közeljövőben. A baromfi tenyésztési versenybe 80 munkacsapat nevezett be, s március 31- én adják át megyei baromfite^ r.yésztési tanácskozás keretében a jutalmakat az első helyezett békési Kossuth, a második helyezett békéssámsoni Előre, s a harmadik helyezett, tótkomlósi Alkotmány Tsz baromfitenyésztő brigádjának. A Szocialista brigád cím elnyerésére 52 növénytermesztő, 24 traktoros, 22 kertész, 11 szarvasmarhagondozó, 16 baromfigondozó, 6 sertésgondozó és 11 egyéb brigád nevezett be. Az értékelés szerint ez a mozgalom még nem talált megfelelő támogatásra megyénk termelőszövetkezeteinek vezetői részéről, ugyanis a benevezett brigádok 33 szövetkezetben találhatók megyénk 162 termelő- szövetkezete közül. A gyulai járásban 48, a szeghalmi járásban 19, a sarkadi járásban 12 szövetkezeti brigád nevezett be a versenybe. Ezzel szemben a gyomai járásban 4, az orosházi járásban 6, a szarvasi járásban pedig 3 brigád jelentette be részvételét a kitüntető szocialista cím megnyeréséért folyó versenybe. A termelőszövetkezetekben már hagyományossá vált versenymozgalom továbbfejlesztésére több határozatot fogadott el a megyei termelőszövetkezeti tanács. Ezután meghallgatta dr. Szabó Lajosnak, a megyei termelőszövetkezeti tanács jogügyi titkárának beszámolóját a termelőszövetkezetekben alkalmazott jogászok működéséről, megbecsüléséről és a munkájukkal kapcsolatos további feladatokról. D menetrend betartásáról, a vagonok kihasználásáról tárgyaltak a békéscsabai vasútállomás dolgozói A békéscsabai vasútállomáson megtartották az idei év első termelési tanácskozását. Az 1965-ös esztendő értékelése során megállapították, hogy az állomás dolgozói tervfeladataikat túlteljesítették. Eredményes munkájukkal elérték az élüzem szintet. Hogy az idei növekvő szállítási feladatoknak eleget tehessenek, a munkafegyelem javítása, a tervszerűség fokozása szükséges. A MÁV Szegedi Igazgatóság vonalain a személyvonatoknak 97,3, a teher- vonatoknak pedig 74%-át pontosan, menetrend szerint kell közlekedtetni, s e program megvalósításában jelentős feladat vár a békésTízenkéf megye szakfelügyelői jelenlétében megkezdődött Orosházán a bíológiaoktatás munkaértekezlete helyettes vezetőjének az oktatófilmé» szemléltetésről tartott vetítéssel egybekötött előadása zárta a programot. no Zöldségtermesztők tapasztó, la tcseréje Újkígyóson A Hazafias Népfront Békés megyei elnöksége gyakorlati bemutatóval egybekötött tapasztalatcserét szervezett tegnap, március 22- én az újkígyósi Aranykalász Tsz kertészetében. Ott voltak a tanácskozáson megyénk zöldségtermesztői, a Hazafias Népfront megyei, járási elnökségének képviselői és a termelőszövetkezet vezetői. Bozó József főagronómus arról tájékoztatta az érdeklődőket, hogy a szövetkezet 850 holdas kertészete, amely 12 ezer négyzetméter üvegfelületet is magában foglal, tavaly 9 millió forint bruttó termelési értéket produkált. Az Aranykalász Tsz kiadása a kertészeti tervek megvalósítására 6 millió forint volt, így hárommillió forintot nyertek a vállalkozáson. Beszámolt a főagronómus argil is, hogy a házi úton összeállított szerfás hajtatóépületek beváltak, olcsónak, jónak bizonyultak, noha mindössze egyenként alig kerültek többe 100 ezer forintnál. Tavaly négyzetméterenként a fűtés 20 forintba került. Ez az eredmény irigylésre méltó a modem, a korszerűen berendezett hajtatóházakhoz képest. A tájékoztató után gyakorlati bemutató következett. A részvevők láthattak tápkockagyártó gépet, amelyet házi úton 300—400 forint értékű anyag és munkabérből állítottak elő. Ezenkívül a fóliahasznosítást is bemutatták. Ezt az ötletet a kertészeti főiskola soroksári célgazdaságából hozták, ahol dr. Somos András aka démikus irányításával már töbt éve eredményes kíséleteket folytatnak. A gyakorlati bemu '' ’ nyerte a látogatók tetszését. D. K. Munkaértekezlettel összekapcsolt tapasztalatcsere kezdődött tegnap Orosházán délután 3 órakor. Ezen a Művelődésügyi Minisztérium tizenkét megye szakfelügyelői és művelődésügyi osztályai képviselőinek jelenlétében az élővilág tanításának újabb nevelési és oktatási eredményeiről számoltatja be Békés megye szak. felügyelőit. Az értekezletet Nagy Ferenc, a megyei művelődésügyi osztály ve. zetője nyitotta meg. Hangsúlyozta: örömmel vették tudomásul, hogy a minisztérium választása Békés megyére esett. A továbbiakban szólt a biológia tantárgy fontosságáról. — A dialektikus materializmus megértetése, a szocialista világnézet kialakítása elválaszthatatlan a biológia tanításától — mondotta a többi között. A megnyitó szavak elhangzása után Béres Ferenc és Starcz Rezső megyei szakfelügyelők számoltak be a Békés megyében folyó bióló- giaoktatás tapasztalatairól. Beszámolójukat élénk vita követte: az ország különböző részeiről megjelenj; szakfelügyelők mondták el tapasztalataikat, a tantárgy oktatása közben előforduló nehézségeket. A három napig tartó munkaértekezlet első napján, a mintegy hetven résztvevő előtt dr. Nagy Istvánnak, az Iskola Filmintézet KGST-tanácskozás * a növény védelem J egyes kérdéseiről Kedden délelőtt megkezdődött dap esten, a Földművelésügyi .1 misztériumban a KGST Mező- azdasági Állandó Bizottsága Nö- 'nyvédelmi Munkacsoportjának 7. ülése. A tanácskozáson bolgár, .sehszVv \k, lengyel, magyar, mongol NDK beli. rom*" és szovjet küldöttek vesznek részt csabai állomásra is. Az első negyedév eddigi eredményei nem • legjobbak: ellentétben a tervvel, a személyvonatoknál 9,7, a teher- vonatoknál pedig 19 százalékos ae elmaradás a menetrendhez képest. Ezzel szemben a kocsik kihasználása majdnem 2 százalékkal jobb a tervezettnél. Az állomás vezetői lelkiismeretesen foglalkoznak a balesetek megelőzésével, s bár az elmúlt élvben 1427 munkanap esett ki személyi sérülések következtében, m idén minden eszközzel igyekeznek megteremteni a balesetmentes munka körülményeit. A szállítások folyamatos lebonyolításához mind több vontató- járműre van szükség. A fűtőhág és a forgalmi szolgálat együttműködésével igyekeznek elérni, hogy a szerelvények ne késlekedjenek, ne kelljen feleslegesen vontatóra várniuk. Az állomás kocsiforgalmára jellemző, hogy az elmúlt évben több mint 38 ezer vagonnal kellett gazdálkodni és a vasutasak termelési tanácskozásán elhatározták, az idén még célszerűbb kocsikiha&ználáseai fogják a rájuk váró feladatokat megoldani. Sziládi Sándor Útra kész a terepjáró fúróberendezés \ Mélyfúró Berendezések Gyára tervezőkollektívája a régi ipusú fúróberendezést további jlesztette. Másfél évi munka eredményeként 1964—65-re elké /.ültek az R—200-as terepjáró- berendezéssel, amelyet a KGST szakbizottsága Magyarországra profilírozott. Az idén 15 darab készül, ebből 12 exportra. A kútfúrásra és kutatófúrásra egy ránt használható fúróberende- ■és hidraulikus vezérlésű, 200 méter mélység5!* használhat*. A terepjáró f ' '(berendezést Guinea ' lUSnböző helyein fúrás közben fogják bemutatni. MTi Fotó-Mező Sándor fetar. <