Békés Megyei Népújság, 1966. február (21. évfolyam, 26-49. szám)

1966-02-11 / 35. szám

1966. február 11. 4 Péníbk Megkezdődtek a földmű vessző veik eseti köz- és küldöttközgyűlések Gondok és eredmények a gyulai bútoriparnál az exportra készülő modern iró­I A jelenleg mar több mint két­millió tagot számlaló töldmüves- s zó vetkezetek megkezdték, s már­cius végéig mindenütt befejezik 1965, évi gazdasági tevékenységük elemzését, illetve 1966 évi félada­iizemi baromfi tartás ú ttörő jekém az Élelmezésügyi Minisztérium Baromfiipari Országos Vállalatá­nak mezőgazdasági üzemét. Szabó Gábor igazgató tájékoztatásul el­mondta, hogy a vállalat 12 tele­pén 1965-ben 380 vagoninyi áru- baromfit neveltek, zömmel pecse­nyekacsát A tói végi és kora ta­vaszi kel teles ű kacsák már mar­ói us végén, április elején piacra Az ajtaja sem csikóidul meg a MÁV csabai nevelőintézetének, amücor kinyitom. A tekintélyes előcsarnokban, patikai tiszta.-’«»: es olyan csend fogad, mintha terem­tett lélek sem lakná ezt az ép il­letet ..Szoktatom szivemet a csöndhöz’’, ötlik önkéntelenül az eszembe József Attila egyik ver­sének sora. Lábujjhegyen óvako­dom oda találomra az egyik ajtó­hoz, s benyitok. Sokan vannak bem, intézeti ruhás lányok mé­lyednek bele mozdulatlanul köny­vekbe, füzetekbe. — Pardon — mormogok visszalépve s azzal a tisztelettel, amely minfiig elfogja »z embert, ha fegyelmezett, csön­des sokaságra nyit ajtót. .Űjra tanácstalanul várok, s lá­togatom, merre is találhatnám az intézet igazgatóját, amikor az előbbi tőreimből komoly arcú kis­lány tép ki. s miután inegérdek- iödi, mi járatban vagyok, hellyel kínál. jf — Itt. lessek helyet foglalni. — Ebben az is benne foglaltatik, hogy idegennek másutt nem is szabad helyet foglalnia, amíg ar­ra külön engedélyt nem kap. csak az előcsarnok asztala mellett. Kovács Gyula igazgató, diákjai védelmében, nem túlságosan örül az újságírónak a szilenci um ide­jén. Aztán mégiscsak sikerül meg­ismerkedni a MÁV-intézet irodal­mi körének' tagjaival. A nagyon szép társalgóban Bajnok Zoltánná tanárnő „felügyeletével” .találkoz­hatok néhány, az irodalmat nem csupán szerető, hanem értő, érző gimnazista lánnyal. Kicsit nehe­zen melegszenek, bele a beszélge­tésbe. de aztán a ..szép szó”, a költők és prózaírók művei a kez­deti elfogódottságot, észrevétlenül elhesegetik. — Hogy melyik a kedvenc ver­sem? — kérdi Török Rozália, harmadikos, kitűnő retndii tanuló — József Attila ..Ödá '-ja. — Elmondaná ? > —1 Pillanat. hozom a kötetet, mert bele kell néznem... — „Itt ülök csillámló sziklafa­lon...” — csobognak elő ajkáról a költemény örökszép sorai. Finom fehér ujjait a kötet lapjai között tartja; elnéz az intézet falain túlra, s a kulturáltan berende­zett. gyönyörű társalgó megtelik költészettel; Flóra, szépségével, a Sziinva-patak csobogásával, a tisz­te szerelem érzésével. Olyan ko­molyan, valahogy olyan civilizá!- tan, tisztán mondja ez a kislány a a tulajdonukban levő részjegyek után is és egész évi vásárlásaik, illetve értékesítésük összege után is tússzá térítés illeti meg a szövet­kezeti tagokat. A SZÖVOSZ ve­zetőinek előzetes becslése szerint kékből tavaly körülbelül 759 ez­ret. a pecsenyepulykálcbóil 26 ez­ret, a pecsenye! (báléból — kísér­letként 45 ezret nevéltek. A to­jás termelés tyúkorikónti átlaga el­érte a 172 darabol. A pecsenye- kacsák tojásátlaga i 18 volt, a Rajna menti ludaké 48. mindket­tő messze túlhaladta az országos átlagot. versel, hogy felnőtt emberré válik ezek ben a pillanatokban. Nem kiéri iák ö, lianem ember, komoly ember. Ée csakis az lehet, ha ez a költemény a legkedvesebb a számára Hatása alatt vagyunk a költe­ménynek, a szép vers-mondásnak. — Ismerik József Attila életét 1«? Egymással szinte versengenek, ki tud többet a tragikusan, korán elhunyt nagy költőről. Tudjak azt is. hogy Jocé egy külvárosi „éjjeli menedékhelyen” hogyan tömte meg fagyos káposztával éj­szaka a kis Etusl s a még kisebb Attilái. Irodalmi sarok alakul ki spontán, s Pensa Mária (szintén harmadikos. Szintén nagyon jó tanuló) prózát mond. Csehov Fáj­dalom című novelláját mondja. S lassan a várakozó öreg kocsist ..olyan szépen belepi a hó”, ahogy lágy hangon, mély-komdly altján plasztikusan elébiink varázsolta, valósággal megjeleníti a novella öreg hősét. Kovács Júlia negyedikes kis­lány, ő is jó tanuló, olyan minde- nes-kultúrosa az intézetnek. — Nenr csupán a vers- és a pró- zanrondásbain merül ki irodalmi tevékenységünk. Teljesen spontán alakult ki az a szokásunk, hogy A dolgozok zöme — 36 éven aluli. A fiatalok kategóriájába tartozik Ilich József igazgató és Doma Gábor főmérnök is. Nem­régiben kerültek az Országos Bú­toripari Trösizt kötelékébe és új­szerű a technológia is, amivel g búioiok felületét kezelik. Minden fiatal itt. Ahogy a gyermekcipő szorít vagy zsenge '-korában van egy kis „falsbJick”-je az ember­nek (de majd kinövi), épp így né­hány apróbb-nagyobb rendelle­nesség nyomta rá bélyegéi a gyu­lai bútorgyárra is. Fejlődő perió­dusban vannak, azaz mindéin, jel arra mutat, hogy fokról fokra túl­teszik magukat a nehézségeken, kilábalnak a bajokból. Mi a helyzet jelenleg az üzem­ben? Hogyan záriák az 1965-ös évet? Mi az idei első negyedév legfontosabb tennivalója? Ezekről a kérdésekről beszél­gettünk az igazgatóval. Tröszt vagy önállóság? Ismeretes, hogy a rádióban — Kinék a számlájára? címmel — nagy érdeklődést keltett riport havonta egyszer éló szobán „fel­dolgozzuk” a „Nagyvilág” leg­utóbbi számai; iiangosújságga vál­toztatjuk. Előadjuk a benne meg­jelent verseket, szépprózákat; a kritikai részét bonckés alá vesz- szük. De a magunk módjár rneg- kritizáljuk a benne megjelent szépirodalmi műveket is. — Ked­ves mosolyú, barna lány Kovács Júlia. — Nagyon szép könyvtára van az intézetünknek — beszél lelke­sedve. — De ettől függetlenül he­tenként tartunk valamelyik tan­tárggyal kapcsolatosan kis tudo­mányoskodó össze j öve te lekel. Ter­mészetesen a mi kis csoportúnk­ban a szépirodalom az, ami ural­kodik. Én is mondhatok egy ver­set, ha meg tetszik hallgatni... — Szívesen. — ,,.,.és Anna meleg szava szól át egy tavaszból, mely messze mint az ég” — fejezi ; be szinte súgva a vers utolsó sorát. Bajnok Zoltánná tanárnő kísér ki, s szinte mentegetőzik, amikor elköszönünk egymástól: — Kicsit meg voltak ill előd ve a lányok... Pedig leliet, hogy nem is ók, hanem inkább az újságíró volt — meghatódva. hangzóit el, mely azt feszegette: a bútorgyárak trösztösítése után miéit esett vissza egyes üzemek termelése? A vélemények nagyon különbözőek voltak. Ilich József­nek is neki szegezzük a kérdést. Őszintén válaszol. — Kétségtelen, hogy az önálló­ságnak vannak bizonyos előnyei. Mégis meg kell mondani, ha a tröszt központjától nem kaptunk volna támogatási az elmúlt év­ben, nehezen tudtunk volna ki- evickélni a termelés kátyúiból. — Mi okozta a visszaesést és miben segített a vállalat központ­ja? — Üzemünkben a felületkeze­lésnek új technológiáját vezették be. A hagyományos politúr he­lyett műanyagfényezést — poli­észter-réteget — kaptak a búto­rok. Az új eljárás tartósabb, szebb, modernebb, csak éppen — a technológiája bonyolultabb. — Hogyan készültek fel az új­szerű gyártási feladatokra? —■ Éppen ez volt a baj, hogy nem elég körültekintően, a kor­szerű felületkezelési eljárás be­vezetéséhez nem voltak biztosít­va a megfelelő gépi berendezé­sek. Az eredmény: az elmúlt év első felében katasztrofálisan visz- fizaesett a termelés. Rengeteg se­lejt hátráltatta a munkát. Végül is a budapesti központunktól ka­pott gépek segítségével megszi­lárdítottuk a technológiai folya­matot. Ha egyedül küszködünk, nem ment volna ilyen egyszerű­en. Nagyobb fegyelem — új típusok A gyulai bútorgyár az 1965-ös első félévi súlyos lemaradás után az esztendő második felében túl­teljesítette félévi tervét. Az utol­só negyedben például 8 millió fo­rint értékű bútort gyártottak, ami egymillióval több a tervezettnél. Az év eleji gondok azonban rá­nyomták bélyegüket az össztelje­sítményre s így — módosított — tervüket 98.6 százalékban teljesí­tették. (Az 1965. évi teljes terme­lési terv összege 21 millió bOő ezer forint.) Problémát okozott az is, hogy a vállalat fő profilját je­lentő Fáklya típusú szekrény nem volt a legalkalmasabb a nagyüze­mi gyártásra, sok alkatrészből Hó, bonyolult szerelést igénylő onstrukciója drágította a terme­lést. Az idei évet új típusokkal kez­dik. A két- és háromajtós szek­rény éppúgy új gyártmány, mint A lottó 5. fogadási játékhetén négy darab 4-es találat volt me­gyénkben. A találatok közül egyet-egyet Gyuláin és Szeghal­mon értek el. A másik két 4-es találat Kovács Lajosné tarhasi lakos háromtagú lottókollektívá­jáé. A tarhosi fogadóknak külö­nös szerencséjük van. Kovács La­josné brigádja az elmúlt évben a 3. fogadási játékhéten szintén iker 4-es találatot ért el. Akkor 174 ezer forintot nyertek. Most — miután a 4-es találatokra egyen­ként 98 ezer forintot fizetnek — 196 ezer forint a nyeremény. A két 4-es találat mellett még két 3-asuk és 2 kettes találatuk is volt, A szerencsés nyertesek kilenc számnak kilenc szelvényen való variációját játsszák állandó szá­mokkal. A tarhosi kollektíva kö­zel egy év alatt elért négy 4-es asztal vagy az úgynevezett „angol asztal”. (Mint megtudjuk, a szó­ban forgó asztal elmegy magyar­nak is: annyiban különbözik a hagyományos kihúzható lapú asz­taloktól, hogy a megnagyobbí­tandó rész ennél felhajtható. Vendégláb támasztja alá. Hiába, mindig ki kell valami újdonságot találni!) Ahhoz, hogy eredményes hóna­pokat zárjanak, több gondot kell fordítani a munkára. Közismert, hogy egy-egy régen beavakorlott típus futtatása sokkal könnyebb, mint valami új gyártmányt beve­zetni. Az élet azonban gyorsan fejlődik, az emberek igényei nő­nek, a divat napról napra válto­zik — a bútorkeresletben Is —, nincs megállás. A recept: szigo­rúbb technológiai fegyelem, kö­rültekintőbb — és mondjuk meg magyarul —. több szívvel végzett munka! Zűrök a kazán körül Az idei első negyedévben öt­millió 900 ezer forint termelést ír elő a terv. Mondjuk meg őszin­tén: nem valami rózsás a helyzet (jelenleg) a program teljesítése körül. Miért? Semmiféle faáru nem lesz tar­tós (sőt. nem is gyártható), ha nemrég még a rigó fütyült rajta. Magyarán: a fának alaposan ki kell száradni. Nos, vagy kiszárad magától vagy pedig mestersége­sen vonják ki belőle a nedvessé­get. Különösen télen az utóbbi megoldás az egyedül járható út. Márpedig az orosházi kazánjavító vállalat — szerződés szerint — október közepére vállalta a gyu­lai bútorgyár berendezésének fel­újítását. Az idén január elején még sehol sem tartottak ebben a munkában. Nem kell mondani, mennyire visszavetette az itt dol­gozókat. Végül is január közepére leit kész a szóban forgó kazán. Az­után kellett tehát üzembe helyez­ni a szárítóberendezéseket. Ter­mészetesen nem volna igazságos csupán erre az objektív nehézség­re hárítani a start zökkenőit. Nem vitás azonban, hogy a gyu­lai bútorgyár szorgalmas és jó szakemberekből álló közössége megoldja a termelés gondjait a mostani negyedévben is. Az elma­radások és a buktatók ellenére a fejlődés üteme felfelé emelkedik. Hogy 1906-ban eredményes évet várnak, arra biztosíték az itt dolgozók, munkások és műszakiak odaadó igyekezete. Y. í találata bizonyítja a közős játék előnyét. A totó 6. fogadási játékhete nem hozott különösebb meglepetést Megyénkben egy fogadónak sike­rült minden eredményt eltaláini- A szerencsés békéscsabai fotózó 15 ezer forintot nyert. A januári tárgynyeremény-sot- soláson. amelyen az első hét szel­vényei vettek részt — 41 tárgy­nyereményt nyertek megyénkben, Így: egy Pannónia motorkerék­párt, 2 külföldi társasutazásra jo­gosító utalványt, 3 aranyórát, 14 2000—10 000 forintos vásárlásra jogosító utalványt, 9 különböző márkájú tv-t, rádiót, 3—3 „mo­dern otthon gépei”-t és „háztar­tási kisgépesítés”-t, 2—2 fényké­pezőgépet és írógépet, valamint egy-egy lemezjátszót és porszívó! vallhatnak magukénak a szeren esés lottózók. Ternyák Ferenc A Szolnok Megyei Tanács VASIPARI VÁLLALATA értesíti ügyfeleit, hogy akkumulátor javító részlege, Szolnok, Hunyadi u. 4 szám alól február 10-ével SZÁSZBEREKRE költözött Mindennemű akk rami I áton gény ú kkel a Szolnok Megyei Tanács Vasipari Vállalat szászbereki akkusmtlátorjavító gyáregységét szíveskedjenek felkeresni. >201,NOK MEGYEI TANÁCS VASIPARI VÁLLALATA. »2573 Iáik megvitatását. Az alapszabály j az idén ilyen címen több mint előírásainak megfelelően, a fel- 1 negyvenmillió forintot fizetnek osztható tiszta felesleg arányában, ■ ki a föklmüvesssövetkezetek. Pecsenyekacsa március végére Kilenc éve létesítették a nagy- kerültek. A húshibrid fajta csér­Csillámló sziklaiokon... Négy 4-es a megyében — Dupla szerencse Tar hoson 13 + 1-es találat Békéscsabán

Next

/
Oldalképek
Tartalom