Békés Megyei Népújság, 1966. február (21. évfolyam, 26-49. szám)
1966-02-06 / 31. szám
1966. február fi. 4 Vasárnap Célok és eszközök Aa elmúlt hetekben, hónapokban — a korábbiakhoz mérten — jelentősen aktívabb és eokágúbb lett üzemi, vállalati pártszervezeteink munkája. A Központi Bizottság 1964 decemberi határozatának végrehajtása, a gazdaságirányítási rendszer reformjának kiinduló irányelvei, az ár- és bérintézkedések, s harmadik ötéves tervünk első esztendejének megkezdése feladatok sokaságát rótták és róják a kommunistákra. Különösen előtérbe állítják a pártszervezetek termelésii agitáció« munkáját. Kenős feladat Az egyik nagyüzemi pártszervezet titkára így fogalmazta meg elgondolkodtató és a lényegre tapintó véleményét: „A termelési . ailációt mi úgy fogtuk fel, mint kettős feladatot: ismertetni, kommentálni az országos feladatokat, de úgy, hogy azonnal megtoldjuk a magunk sajátos, helyi kötelezettségeivel. Ugyanakkor — s jó deig hibánk volt, hogy erről elfeledkeztünk — bátorítanunk, ösztönöznünk kell a gyáron belüli kezdeményezésieket, de úgy, hogy, ezek szorosan az országos célokhoz kötődjenek, azok megvalósí- ását szolgálják.” A vélemény gazda®, sokrétű gyakorlati tapasz- íalatok summázata. A feladatok eme kettőssége alapelve kell, hogy legyen a termelési agitációnak. Ezt az említett gyárban már megtanulták. Ott igen, de még nem mindenütt Pártszervezeteink tevékenységének gyengéje éppen itt rejlik: egy részük csak az országos feladatok kommentáláséra szorítkozik, más részük viszont annyira megragad a helyi részleteknél, hogy szem elől téveszti a nagy egészet, az összfeiadatok megmu- . tatását. A helyes arányok megke- i esése s érvényesülésük állandó biztosítása egyike a jő termelési agitációs munka feltételeinek, de csak egyike! Ez ugyanis csak arra válasz: mit? A hogyan legalább ennyire fontos. Az egyik gépipari üzemben a szkeptikusok nem sok jövőt jósoltak a pártszervezet kezdeményezésének: előadássorozatot szerveztek, ahol a Központi Bizottság gépiparra vonatkozó határozatát smertettók. Megtehették volna, hogy csak az isunertetósre szorítkoznak, felolvassák a határozatot, s inkább csak az illendőség kedvéért hozzáteszik: tehát nekünk is sok a feladatunk. Jó érzékkel más , utat választottak. A kommunista műszakiak legjobbjai a többi szakembert is megnyerték a munkának, s igen alapos vizsgálattal felmérték, a gyár termékeinek anyag- és munkaigényessége milyen, mennyiért készítenek ők egy univerzális szerszámmaró gépet, s j mennyibe kerül ez a Szovjetunió- ( ban, az NDK-ban, s néhány tőkés államban. Hasonlóan ehhez, a termékek korszerűségét is vizsgálták. Az előadássorozat sikerét legjobban az jelzi, hogy először csak a tanácskozótermet töltötték meg az érdeklődők, a második és harmadik előadást azonban már az ebédlőben tartották, s ott is szűknek bizonyult a hely! A tények ereje Már-már közhely, annyira ismert: a tények mindennél jobban érvelnek, az általános igazságok hangoztatása viszont nehezebben talál utat az emberekhez, kevésbé sorakoztatja fel őket a célok eléréséért küzdők közé. Arra agitálni, hogy a jobb élet feltétele a jobb munka, általánosságban majdnem felesleges, ezt mindenki tudja. Annak megmutatása azonban, hogy az üzemben a munkaidő hány perce vész el beszélgetés, anyagvárás miatt, miért nőtt a selejt, mi okozza a hét végi hajrát — nemcsak azonnal érthetővé teszi mindenki számára a gondok forrását, hanem már a tettekre, a gondok kiküszöbölésére is mozgósít! Ha a kommunisták csak általánosságban szólnak arról, mennyire fontos az újítómozgalom, milyen szerepe van a munkaversenynek, sokkal kisebb visszhangot keltenek szavaik, mintha azzal érvelnek, hogy üzemük arany vagy ezüst jelvényes újítója mit tett, javaslatai milyen megtakarítást eredményeztek, s a versenyben élenjárók hogyan érték el eredményeiket. Pártszervezeteink egy részénél sikerrel használják fel a termelési aigitációban az egy-egy célfeladat végrehajtására létrehozott műszaki brigádok eredményeit. (Például az importgépek kihasznált- sági fokának megállapítására, az újítások bevezetési idejének vizsgálatára stb.) A brigádjelentések egyben tények sokaságát is szolgáltatják, amelyek az agitációs munkában kamatoztathatók. Az eddig elmondottak is aláhúzzák, mennyire sokrétű tevékenység a termelési agitáció, milyen hiba lenne azt a szűkén vett napi termelési feladatokra korlátozni. A termelési agitáció lényege ugyanis éppen az összefüggések feltárásában, az okok és Okozatok nemegyszer bonyolult szövevényének kibogozásában rejlik. Középpontban az ember örvendetes a változás pártszervezeteinkben: mindjobban megértik, hogy a személyre szóló agitációs munka jár a maximális sikerrel. Ez viszont feltételezi az eszközök, módszerek további finomítását, az alapszervezetek, s pártcsoportok fokozottabb önállóságát A gyári összfelada tokon belül ugyanis más a teendője a szerszármizem kommunistáinak, mint a sajtoló- vagy szerelőüzemieké, sőt, üzemen belül is a legváltozatosabb módszerek szükségesek. Van, akivel többször kell beszélgetni, tapasztaltabb váltótársat állítani mellé, van, aki első szóra is elmondja gondjait, s megérti a kommunisták képviselte feladatok helyességét Mindezeken túlmenően nem feledhetjük, a legjobb agitációs eszköz a példamutatás: a kiváló munkásnak, műszakinak, vezetőnek kétszer annyit ér a szava, mert a maga munkája jelenti az aranyfedezetet mások serkentésére. A termelési agitáció bonyolult, nem könnyű munka: rugalmasság, körültekintés, elmélyültség kell hozzá. Mégis hálás feladat, mert eredményei egyaránt szolgálják az egyént, a kis és nagy közösséget és az egész népet így is lehet A Békés megyei Gabonafelvásárló és Feldolgozó Válalatnál tavaly ötvenkét baleset fordult elő. Nem kevés, mint ahogyan a miattuk munkából kiesett idő sem, ami 914 napra rúgott. Az okok sokfélék. A baleset- védelmi oktatások nem eléggé hatásosak, úgymond legfőbb jellemzőjük a sablonosság. Márpedig abból kevésbé oklunak az új munkások, akik nemrégen kerültek a vállalathoz. Kiderítették ugyanis, hogy a legtöbb balesetet éppen az új dolgozók szenvedték el, akiket nem készítettek fel megfelelően a balesetvédelemre, nem ismertették meg velük kellően azokat a baleseti forrásokat, amelyekkel nap mint nap számolniuk kellene. Előadódtak azután olyan esetek is, amikor az óvórendszabályok előírásainak elhanyagolása vagy éppen a szükséges körültekintés elmulasztása okozta a baleseteket. Egyik vállalatnak vagy üzemrésznek, kirendeltségnek sem lehet közömbös, hogy milyen az emberekről való gondoskodás. Mert leginkább itt van a balesetelhárítás eredményességének vagy eredménytelenségének a nyitja. Ahol az emberek lépten- nyomon tapasztalják a gondoskodást és a féltést, ott előbi»- utóbb szinte a munkások vérébe szívódik az elővigyázatosság. A szarvasi malomban tavaly egyetlen baleset nem volt, pedig egy malomban mindig kísért a baleseti veszély. Itt azonban a munkavédelem nemcsak szóban érvényesül, hanem tettekben is. Amikor a fagyos időjárás beköszöntött, nem restell- ték a malom környékét felszómi az utakat, gyalogjárókat, nehogy véletlenül is valaki elcsússzon. Amint a tapasztalatokból kideríthető, a jó munkavédelmet az egész kicsiségnek tűnő intézkedéseknél is el lehet kezdeni. Nem feltétlenül szükséges és hasznos a csodatettekre várakozás közben az apróságokról megfeledkezni, mert a kis bajból lesz a nagy baj. Ügy is lehet cselekedni, ahogyan Szarvason. P. P. KÓFA-hitel Megfelent a Jelenkor februári száma Gazdag, változatos tartalommal, sok érdekes olvasmánnyal jelent meg a Pécsett szerkesztett irodalmi és művészeti folyóirat új száma. A szépirodalmi anyagban részletet olvashatunk Déry Tibor hamarosan megjelenő új regényéből, a Kiközösítő-ből. Értékes, bányásztémájú elbeszélést írt a fiatal Békés Sándor. A sokszínű versanyagból kiemelkednek Biha- hari Sándor, Dudás Kálmán. Pá- kolitz István és Szepesi Attila költeményei. Az Élet és kultúra rovat közli Taxner Jenő újabb budapesti színházi levelét, melyben érdekes elemzést olvashatunk többek között a Thália Színház Becketí-elő- adásáról, a Nemzeti Coriolanusá- ról és a Vígszínház Dürrenmatt- bemutatójáról. Az irodalmi portrék sorozatában ezúttal Garai Gábor költészetéről és Moldova György elbeszéléseiről olvashatunk tanulmányokat. Pécs múlt BÉKÉS MEGYEI IDEGENFORGALMI HIVATAL OROSHÁZA BELTERÜLETÉN szobákat keres FIZETŐ VENDÉG- SZOLGÁLATA RÉSZÉRE JELENTKEZÉS: Németh Andrásmé, Orosháza, Zombai út 17. századi költőjének, Kóczián Sándornak pályáját idézi fel Hallatna Erzsébet írása. Az ifjúság erkölcsi szemléletéről készült szociológiai vizsgálat eredményét ismerteti az Ifjúság — művészet rovatban Ozsváth Egy év befejezése, egy újabb év kezdete mindig a tervek jegyében zajlik, ebben az időszakban derül ki, mit lehet megvalósítani a szándékokból és elképzelésekből; mit lehet építeni, elkezdeni vagy befejezni. A községfejlesztési tervek változásait megszabja a pénzgazdálkodás, a keret, á hitel. A tervek együtt, s néhány helyen bizonyos sértődött hangulatot is támasztanak. Hogy: „persze, az a falu megkapja az új iskolára a pénzt, mi meg nem, az építhet kultúrotthont., mi meg hiába gyűjtjük, t"’**r>1ékoliuk évek óta mér a KÖFÁ-t, nem kapjuk meg a hozzávaló hitelt.” S ha már kultúrháznál tartunk, hadd mondjak el egy konkrét esetet: egyik faluban négy éve tartalékolták már a községfejlesztési alap egy részét, hogy művelődési házat építsenek belőle; természetesen a megfelelő kölcsöntámogatással. Összegyűjtöttek idáig 120 ezer forintot, megszerezték a tervdokumentációt, s a kalkulációk szerint az összes kiviteli költség 300 ezer forintot tenne ki. Az építkezés megindítását 1965-re tervezték, kérték is az OTP-hitelt. Nem kapták meg, mert a járásban sok más, az övékénél fontosabb beruházás megvalósítására fordíKároly és Kiss István. /WVWVWWVMf »WVVWWWWWWVWWWVWWW^WWWWVWVW^AffA^^V^^^V% tották a keretet. Akkor azt mondták: nem baj, majd jövőre! — Nemrégiben derült ki, hogy ebben az évben sem kerülhet sor az építkezés megkezdésére, ismét nem kaphatják meg a kért OTP-hitelt. Az ilyen és hasonló helyi gondok gyakran eltakarják a nagyobb méreti, szélesebb területre vonatkozó elképzeléseket, pedig tudnivaló, hogy az Országos Takarékpénztár — ugyanúgy, mint tavaly — az idén is több tízmilliót bocsát a megyék rendelkezésére közületi hitelként. Hogy mégis kevesebb új beruházás indulhat az idén, annak az az oka, hogy sok megkezdett, áthúzódó beruházás szerepel a községfejlesztési tervekben országszerte. A Minisztertanács Tanácsszervek Osztálya és a Pénzügyminisztérium közös állásfoglalása alapján ezért úgy döntöttek, hogy az OTP-nél rendelkezésre álló közületi hitelösszegeket elsősorban ezek befejezésére kell fordítani. Ennüt az elvnek a helyessége nem vitatható még az emiatt Hátrányba került községekben :em. Az előbb elmondott és az említetthez hasonló gondok pedig előbb- utóbb megoldódnak mindenütt. —air~ Nagyáruház falun 37231 Űj nagyáruház nyílt meg a lettországi Saulkraste halászfaluban. Meg lehet kapni benne mindent, a varrótűtől az importált borokig. Tavalyelőtt egy év alatt .öbb száz étkezdét és áruházat helyeztek üzembe a lett földművesszövetkezeíekbcn. A pénz- és a munkaerőmegtakarítás céljából a gazdaságok összefognak és úgynevezett kolhozközi épí'ősze vezetéket alapítanak. A köztáraság összes gazdaságainak 90 százaléka a résztulajdonos. A képen: Üj nagyáruház Saulkraste halászfaluban.