Békés Megyei Népújság, 1966. január (21. évfolyam, 1-25. szám)
1966-01-15 / 12. szám
1*66. január 15. \ 7 Szombat ORT Nagyot léptek előre a Békési Vörös Meteor kosaras női az NB 51-ben Ämter az 1964. évi NB Il-es női kosárlabda-baj ndkság befejeződött, a Békési Vörös Meteor hívei elkeseredetten vették tudomásul: a nagy múltú szakosztály kiesett. Sokan „temették” a békési kosárlabdasportot. Amikor azonban nyilvánosságra került az MKSZ létszámemelési határozata, a csapat tagjai nagy lelkesedéssel készülték az osztályozom, s itt jó játékkal visszaszerezték helyüket az NB II-ban. Az 1965-ös év tavaszi szezonja a már ismert körülmények miatt nem a legjobban indult, a fiatal gárda azonban az ózdi győzelem után maigára talált és végül is 14 pontot gyűjtve, a 9- helyen zárta az első fordulót. Az őszi rajt a sikeres tavaszi hajrá és nyári pihenő utáni alapos felkészülés ellenére sem volt sikeres. Az első találkozón, az Egri Dózsa elleni mérkőzésen mutatott játék arra engedett következtetni, hogy a második fordulóban nagyon meg kell küzdenie a csapatnak ahhoz, hogy bont maradjon. Az Egertől saját pályán elszenvedett. több mint 60 pontos vereség nagy elkeseredést váltott ki a játékosokból, vezetőiéből. A rosszkedv azonban csak egy hétig tartott. Á tavaszi első, a BVSC ellen aratott váratlan győzelem teljesen megváltoztatta a hangulatot, s olyan erőt, lendül-mert adott a játékosoknak, amellyel állandóan javulva, sorozatban három győzelmet arattak. Különösen az egyik rivális, a Nagykőrös otthonában elért győzelemnek örüliék nagyon. Annak ellenére, hogy az OSC-től kikaptak, a csapat játéka tovább javult és a Salgótarján, az Űzd ellen elért biztos győzelem után a Békési Vörös Meteor végleg biztosította helyét a középmezőnyben. Az utolsó három mérkőzésen már megnyugodva játszottak a lányok és alaposan megszorították az élcsoportba tartozó együtteseket is. Ä Békési Vörös Meteor végeredményben sikeresen szerepelt csoportjában. A 22 mérkőzésből kilencet megnyertek, tizenhármat elvesztettek, bár kosárarányuk negatív volt — 936:1118 —, de így is 31 pontot gyűjtöttek és ezzel a 7. helyet szerezték meg. A lányok teljesítményével — főleg, ha ösz- szehasonlítjuk az előző évivel — elégedettek lehetünk és joggal bízhatunk ítb’r-’n. a tes továbbfejlődik, s hosszú időre megszűnnek a kiesés gondjai. A fiatal gárda, Mucsiné csapatkapitány vezetésével, jó szellemű egységet alkotott és különösen az őszi szezon közepén bizonyította be azt, hogy küzdeni is tud, s megfelélő csapatjátékkal képes vesztésre álló mérkőzéseket is megnyerni. Az egyéni tel- j jesítmények közül kiemelkedik a csapat karmesterének, Mucsiné-. nak szereplése. Bár a ránehezedő védőfaladat csökkentette eredményességét. 180 pontjával az együttes legjobbja volt. A védekezésben biztos segítőtársat talált a 32 kosarat dobott I.aborczynéban, bár neki az eredményesség terén kell fejlődnie. Itieglemé (14 pontot dobott) mindig lelkiismeretesen küzdött. A védelem nagyon megérezte Molnáráé hiányát, aki az osztályozókon -csapata legjobbjai közé tartozott. A Meteor legeredményesebb játékosa Hídvégi volt, aki 345 pontjával nagyban hozzájárult a hetedik hely megszerzéséhez, bár az őszi forduló elején mérsékeltebb játékot nyújtott. A szezon végére azonban újra „szórta” kosarait. Be- ,vált a csapat újonca. Takács, aki mérkőzésről mérkőzésre javult. Ügy látszik, vele megoldódik a középjálékos problémája. Az elért 178 kosár szép teljesítmény. Jó benyomást keltett fejlődő és eredményes játékával — különösen az őszi fordulóban — Kalán (42 pont), aki kezdi, felváltani a szerepléséhez ffK&tt ^reményeket. Delius (38),'"'Fábián (23), Szabó (61)’ mindem mérkőzésen lelkiismeretesen küzdöttek és mindent megtettek a győzelem érdekében. Azok, akik ritkábban jutottak szóhoz: Békési M„ Békési A., Csarnai és Pakucza is hasznára voltak az együttesnek. A csapat edzője, Molnár Miklós oktató, testnevelő tanár, nagyarányú elfoglaltsága mellett is szakértelemmel, lelkiismeretesen végezte munkáját és nagy része van abban, hogy a csapat sikeresen szerepelt. A vezetők — elsősorban Csuta György és Mucsi Gyula — lelkes, odaadó munkát végeztek. A Békési Vörös Meteor' női Gyula, Vasút utca 18. sz. ház fele része eladó. Érdeklődni szombaton és vasárnap egész nap. x Éladó hároméves', 300 kg-os anyakoca. Békés, Bocskai 57, Hegyesí. 83080 900-as Wartburg eladó. Kondoros, Lenin út 1. Tel.: 42 . 37028 Kekamié és kombinált szekrény eladó. Békéscsaba, kapták András utca 14. 37025 Pósteleken 6 hold haszonbérbe kiadó. Érdeklődni: Búkés, Bocskai u. 9. szám. . 045 200 kilogrammos hízó eladó. Békéscsaba, Ady Endre utca 21. 37033 500-as szinkronos Trabant 19 000 kilométerrel eladó. Szatmári László, Bél- megyer, Tanya 216. 37037 Gyulán, Kossuth u. 10. számú ház fele elfogadható áron. sürgősen eladó, beköltözhető. Érdeklődni: Komló Étteremben; száraz tölgyfarönk parkettának, cca 40 q eladó. 82125 Skoda Ootavia Super eladó. Békéscsaba, Kiss Ernő utca 1. 37030 l!gy hízó eladó. Békéscsaba V., , Temesvári u. 22 043 | Calipsó magnó eladó, Békéscsaba, Sallai u. 32. 040 Skoda Felicia új típusú, príma állapotban eladó. L>r. Varga, Békés, Szarvasi út 1. 37052 Női irhabunda, teli ka bal ok, ruhák, ágynemű, férfi bürgeri csizma eladó. Békéscsaba, .Kinizsi utca 20. 37055 200 kilogrammon felüli hízó eladó, fele része is. Békéscsaba, Gyulai út 4. dűlő, 4. tanya, .2154 . 3705« Épület lebontásra és villanytűzhely eladó. Békéscsaba VI., Aulich utca 3, új épület. 37043 140—180 kilogrammos hízók eladók. Békéscsaba III., Lorántífy utca 50. 37048 2 db 130—200 kilogrammos hízó eladó. Békéscsaba, Szt. László .utca 23. 37049 Fiat 1,500-as beépített autórádióval, igényesnek eladó. Megtekinthető január 23-án, vasárnap Békéscsabán, Szőlő u. 34. 047 Újszerű, 1200 köbcentis Volkswagen eladó. Szarvas, Gyón! Géza u. 21. . 102351 szakosztálya a megyei bajnokság- , ban két együttessel szerepelt. A I tartaléikcsapat — versenyen kí- j vül — a legtöbb győzelmet aratta I a mezőnyben. A második csapat a 16. helyen végzett. Teljesítményük megfelélt a várakozásnak. A fiatal játékosok között több igen tehetséges lányt találhatunk, akik — ha szorgalmasan végzik az edzéseket — még sokat hallathatnak magukról és hamarosan szóhoz juthatnak az NB II-ben. Különösen Takács, Egeresi, Kalán, Szabó, Szekeres tűnt ki eredményességével. Joggal bízhatunk abban, hogy I még eredményesebb szezon előtt állnak a békési kosaras nők. I Járásaink sportéltéből: Kezdődik a sarkadi járás féli versenysorozata Befejeződtek a sarkadi járás sportköri vezetőségúj j áválasztó közgyűlései. Juhász Gyula, a járási TS elnöke szerint nagyrészt sikeresek voltak a közgyűlések, a legtöbb helyen ugyanis megjelent a sportköri tagok 80 százaléka. A Sarkadi Kinizsi és a Geszti TSZSK közgyűlésén valamennyi sportkö- •ri tag részt vett. A legtöbb helyen ünnepélyes keretek között, sportfilmvetítéssel együtt, tartották meg ezeket a rendezvényeket. A Sarkadi Gimnázium SK közgyűlésén 250-e.n jelentek meg, s 150 Ki lián-jelvényt adtak át a különböző fokozatok jogos tulajdonosainak. Az eddig beérkezett nevezések alapján több mint 150-en vesznek részt január 16-án a járás egyéni és páros férfi, női felnőtt, ifjúsági és serdülő asztalitenisz- bajnokságán. A kisközségek — Okány, Geszt, Űjszalonta — is küldenie versenyzőket a bajnokságra. Nagy érdeklődéssel várják a gesztiek szereplését a szakemberek. A kérdés: sikerül-e folytatniuk eddigi jó sorozatukat? A geszti esapatbah szerepel az Üt- iörőolimpián részt vett Téglás A dél is. \ Vasárnap kezdik meg a járás egyéni sakkbajnokságát) is. Már kialakult a 14 fős mezőny, amely január 30-ig dönti el a helyezéseket. Az egyes fordulókat Mező- gyánbán, Méhkeréken és Sarkadon bonyolítják le. A járási szak- szövetség helyesen tette azt, hogy nem egy helyen, hanem a kisebb I községekben is rendez fordulókat, mert így színvonalas sporteseményhez juthatnak Méhkerék, Mező-gyán sportot kedvelő dolgozói is. Ezzel az újítással minden bizonnyal népszerűsítik a sakkozást. Vasárnapi sportműsor Asztalitenisz: délelőtt 9 érától a Rózsa Ferenc Gimnázium tornatermében Békéscsaba város 196<*. évi egyéni és páros férfi és női bajnoksága. Kézilabda: Teremkézilabda Béke Ru pa-mérkőzések, Orosháza, Táncsics gimnázium, 8 órától. nhtiJitUAüé Szárnyal a dal Lírai hangvételű filmalkotás, m'nden korosztály számára kellemes filmélmény. (Bemutatja a békéscsabai Brigád mozi január 15—16-ig.) JANUAR 15. Békési Bástya: Bube szerelmese. Békéscsabai Brigád: Szárnyal a dal. Békéscsabai Szabadság: Ha ezernyi klarinét... Békéscsabai Terv: Egy amerikai Párizsiban. Gyulai Erkel: A megszakított repülés. Gyulai Petőfi: Amerika éjjel. Mezőkovácsházi Vörös Október: A Tenkes kapitánya I—n. Orosházi Béke: A híd. Orosházi Partizán: A szerelem órái. Sarkadi Petőfi: Kérem a ■párná iké ' yvétl Szeghalmi Ady: A baracletolva:). Színház műsora Januar 15-én, 18.30-kor Körösladány- ban: TÖBB NYELVEN BESZELÜNK A Magyar Tv műsora JANUÁR 15-EN, SZOMBATON 17.35 Hírek. 17.40 Kukkantó. 18.20 A Barangolás vendégkönyve. Egy római műteremben. 18.50 A tv jelenti. Aktuális riportmüsor. 19.20 Esti mese. 19.30 Tv-hlradó. 19.50 Aubrey Pankey énekei. 20.15 Ki a tettes? A bűnügyi irodalom szine és fonákja- Részietek az Irodalmi Színpad műsorából. 21.50 Ejfél előtt... Zenés, táncos film 1965. év slágereiből (ism.). 22.30 TV-híradó — 2. kiadás. A román fv műsora SZOMBAT 18.00 Tv-híradó i. 18.15 Iskolások műsora. 19.00 Tele-endklopédia. 20.00 Dokumentumfilm. 20.10 Zenés műsor. 20.40 Sorozatfilm. 21.30 Tv-híradó 11.i sport, időjárásjelentés. Közületek munkaerőigénye A Veszprémi 15. számú AKÖV ajkai telephellyel gépkocsivezetőket és gépkocsiszerelőket keres felvételre. Bérezés gyakorlati idő és személyes megAZ ORSZÁGOS SERTÉSHIZLALÖ VÁLLALAT békéscsabai I. számú (Kétegyházi úti) . telepe HÓMUNKÁSOKAT VESZ FEL. 37009 beszéléstől függően. Felvétel esetén útiköltséget térítünk. Jelentkezés: írásban vagy személyesen a IS. számú AKÖV ajkai telephelyén. 37032 Az EM 44 sz. All. Építőipari Vállalat azonnal felvesz budapesti munkahelyekre burkoló szakmunkásokat, köny- nyügépkezelőket (ÉM-vizsgával), kubikosokat és férfi segédmunkásokat. Munkásszállást é« napi kétszeri étkezést — térítés ellenében — biztosítunk. Tanácsigazolás és munkaruha szükséges. Jelentkezés: Budapest V., Kossuth Lajos tér 13—15, földszint. 5 A Kétegyházi Gépjavító Állomás azonnali belépéssel esztergályos és mezőgazdasági gépszerelő szakmunkásokat keres felvételre. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezni a gépjavító állomás főmérnökénél. IS f a korszerű' családi házat o személyautóval, garázzsal; a 12 napos, 2 személyes r egyiptomi társasutazást; * • a különböző személyautókat. i köztük a 408-as Moszkvicsot; i fi televíziókat, hűtőszekrényeket, 4.— t rádiókat stb. VÁSÁROLJON 4,— FORINTÉRT c SZERENCSE-SORSJEGYET! I* t HÚZÁS A JÖVŐ HÓNAPBAN. meg h % e r e % he t i X !