Békés Megyei Népújság, 1965. december (20. évfolyam, 283-308. szám)
1965-12-11 / 292. szám
Az elgondolás: 5 ezer színházi bérletes Békéscsabán Nagyarányú propagandamunkába kezdett a Jókai Színház Mezőberény, Csamádapáca, Mező„Nem volt különbség író és olvasó között.. /’ Jól sikerült író—olvasó-találkozó Dévaványán December 6-án, hétfőn este hat órai kezdettel a községi könyvtár rendezésében író—olvasó-találkozót tartottak Dévaványán, a Hazafias Népfront olvasókörében. Tímár Máté írót a nagy eső ellenére már fél hatkor zsúfolt nézőtér fogadta. A találkozó célja volt: emberközelbe kerüljön író és olvasó. Az egész est hangulata bizonyította, hogy ezt a célt sikerült elérni. Tímár Máté emberi magatartása, állásfoglalása, hite az emberben, alkotásának fontosságában; meggyőződése, amelyet a hallgatók előtt szavakba formait a szocialista emberről —, jó érzéssel töltötte el az érdeklődőket. Sikerült teljes egészében feloldania a tartózkodás légkörét. A hallgatóság kötetlenül beszélgethetett, társaloghatott Tímár Mátéval. Ezen az esten szinte megszűnt az író és az olvasó közötti különbség. — Egész délutánt betöltő ifjúsági Néhány nappal ezelőtt színes röpcéduláik jelentek meg Békéscsaba utcáin. A kapuit hamarosan megnyitó Jókai Színház tudatta a város közönségével, hogy megnyílik az új színház és mindenki, akit érdekel, mielőbb vált. son bérletet Már hírt adtunk arról, hogy a színház igazgatósága nagy tervekkel indul az új évad elé, mely a -megyeszékhelyen januártól nyár elejéig tart majd. A bérletszervezés előkészítését már megkezdték és ennek egyik állomása volt a röpcédulaszórás és lesz az az újabb 5 ezer darab röpcédula is, melyen a napokban már a csabai színi évad műsortervét közük. — Azt is tervezzük — mondotta munkatársunk kérdésére Paldag Sándorné, a színház egyik szervező titkára, hogy volt békéscsabai bérlőinket és azokat, akiket bérlőink között szeretnénk látni, külön meghívóval keressük fél. Nem titok, hogy ötezer békéscsabai bérletest szeretnénk szervezni, a régi, nagy színházbeli 4200 bérlővel szemben. A feladat nem könnyű és körülbelül azt jelenti, hogy a színház 433 ülőhelyének mintegy 55 százalékát a bérletesek töltenék meg. A továbbiakban elmondotta, bogy a bérletszervezés súlypontjait az eddig is létszámukhoz viszonyítva sok bérletet váltó üzeA lottó nyerőszámai A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság tájékoztatása szerint Szabadszálláson, a járási művelődési házban megtartott lottósorsoláson az 50. játékhéten a következő nyerőszámokat húzták ki: 21, 36, 38, 47, SO mék, intézmények és hivatalok képezik — a felvonógyár, gyógyszertár vállalat, véradóállomás stb. —, de a terv teljesítéséhez az is szükséges, hogy az eddigi érdektelenséget — főként a megyei és a városi tanács dolgozói között, a ruhagyárban, a kötöttárugyárban, a téglagyárban és másutt is — felszámolhassák. — Az előzetes tájékozódás azt látszik bizonyítani, hogy ezeken a helyeken sikerült végre a színházi bérletezést sikerre vinni — mondotta a szervező titkár. — Az első röpcédulák hatására eddig 12 üzem szákszervezeti bizottsága jelentkezett közületi bérletvásárlással és bejelentették, hogy az egyéni bérletszervezést is támogatják. Ezt kívánja elősegíteni az a december 13-án délután 3 órakor kezdődő szakmaközi megbeszélés is, amelyen a város üzemeinek, intézményeinek, hivatalainak szb-titkárait tájékoztatjuk majd a színiház békéscsabai műsortervéről, elképzeléseiről az éva. dot illetően, és természetesen a bérletszervezésről. A tájékoztató után a titkároknak bemutatjuk az átépített színház nézőterét, színpadát, különböző korszerű műszaki berendezéseit. Ugyancsak megbeszélést tervezünk a közönségszervezők számára, akiket a hagyományos gyakorlat alapján rendszeresen meghívunk majd a bemutatásra kerülő darabok nyilvános főpróbáira. Végezetül néhány érdekességről is tájékoztatást kaptunk. — A nőtanács a „telt ház mozgalom” felhívásra úgy határozott, hogy minden darab egy-egy előadásának teljes házát megvásárolja. Elhatároztuk még, hogy diákbérleteket adunk ki a bemutatott darabok két-kót előadására, ezúttal azonban csak a középiskolások számára. A harmadik érdekesség: a környező községek — megyer, Gerla, Kétsoprony — lakói közül sokan újból elhatározták, hogy a békéscsabai előadásokra bérletet váltanak. Csütörtökön délelőtt például a csanád- apácai Köztársaság Tsz jelezte, hogy 100 bérletet láván vásárolni. * * , A színház szervező apparátusa nagy munkába kezdett. Elgondolásaik reálisak, közönséggel való kapcsolatukat azonban pillanatnyilag még mindig hátráltatja az, hogy nem foglalhatják el régi helyüket a színház utcai frontján, mert ott az építésvezetőség rendezte be irodáját. Sokszori kérésre sem tudták megoldani ezt a problémát, melynek rendezésére — úgy véljük — elérkezett a végső határidő, hiszen a szervező iroda megnyitása a megszokott helyen most már nélkülözhetetlen. S. E. Biztosított a Békéscsabai Konzervgyár jövő évi zöldségellátása A Békéscsabai Konzervgyár zöldségellátása az eddig megkötött termelési szerződések alapján várakozáson felülinek ígérkezik. Még nem volt példa rá, hogy december második hetében a legfontosabb zöldségféleségekből az üzem teljes szükséglete biztosítva legyen. Zöldbabból 117, uborkából 118 százalékára az alapvető szükségleteknek szerződtek le a szövetkezetekkel, s zöldpaprikából és zöldborsóból is biztosítva van a kívánt mennyiség. Egyedül a paradicsom termeltetéséből van lemaradás a tervekhez képest, a mintegy kétezer hold termeltetéséből másfél százalékra még nincsenek megkötve a szerződések. A hónap végéig ezt a hiányt is pótolni kívánják. béketalálkozót rendeznek általános iskolások és KlSZ-fiata- lok számára december 25-én Bucsóm. A rendezvény keretében szellemi vetélkedőn, tánc- bemutatón és táncmulatságon vehetnek részt a jelenlevők. — Két mühclyterem építését fejezik be rövidesen az orosházi gimnáziumban. Az építés költségeire 120 ezer forint állami támogatást biztosított a Művelődésügyi Minisztérium. — Tapasztalatcsere-látogatásra utazik Varsóba december 12-én huszonhat Békés megyei pedagógus a megyei tanács művelődésügyi osiztálya és az IBUSZ szervezésében. Az utazás hétnapos lesz. — Klubestet rendez december 14- én, kedden 17 órától a békéscsabai Technika Házában az Építőipari Tudományos Egyesület megyei szervezete. — Az állami és a szociális gondozás feladatai címmel tartanak előadást december 15-én. szerdán 18 órától Gyulán, a szabad- egyetem jogi tagozatán. Ez alkalommal levetítik a Gyermeke, ink mosolyáért című filmet. — Kártérítésként 15 millió 565 ezer forintot fizetett ügyefelei- nek novemberben az Állami Biztosító Békés megyei Igazga- t ósága. — Iskolai bútorokat mintegy 11 ezer forintért vásároltak az idei tanévben a bucsai általános iskolában. — Kétnapos nagyváradi autóbuszkirándulásra indulnak december 18-én megyénkből harminc, ketten az építők szakszervezete és az IBUSZ szervezésében. — A Gyávák bandája című francia filmet vetítik december 13- án, hétfőn délután 5 órától éj este fél 8-tól a békéscsabai Fegyveres Erők Klubjában. — Járási mentőállomás építéséhez kezdenek hozzá jövőre Gyomén. Erre a gyomai községi tanács 1966-ra 120 ezer forintot tervez a községfejlesztési alapból. — A békéscsabai erzsébethelyi ruházati bolt berendezésének beszerzésére 200 ezer forint beruházási hitelt biztosított a Belkereskedelmi Minisztérium. — Tanácstagi beszámolót tart Békéscsabán, december 13-án 18 érától a 65-ös, a 67-es és a 68-as választókerületben, az út-, hides vízműépítési technikumbaw Makrai Györgyné, dr. Nánassy József és Kovács Gyula tanácstag. _ A MEDIMPEX külkereskedelmi vállalat és a MEDICOR Rigában kiállításon mutatott be magyar orvosi műszereket és gyógyszereket. Wilhelm Kaper, a Lett SZSZK egészségügyi minisztere, a lett orvosok és gyógyszervegyészek igen nagyra értékelték a kiállított tárgyakat. A sajtó megállapította, hogy a magyar orvosi készülékek, laboratóriumi berendezések és gyógyszerek világviszonylatban igen magas szinten állnak. Időjárásjelentés Várható időjárás ma estig: Felhőátvonulások, többfelé esővel. A Dunántúlon és a Duna—Tisza-közén északnyugatira forduló szél. Enyhe idő. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0—plusz 5, legmagasabb nappali hőmérséklet plusz 1—plusz 9 fok között. BÉKÉS MEGYEI NÉPÚJSÁG Az MSZMP megyei bizottsága és a megyei tanács lapja. Főszerkesztő: Cserei Pál. Szerkesztőség: Békéscsaba, Szabadság tér 17., CU. em. Telefon: 21—96, 22—96. Kiadja a Békés megyei Lapkiadó Vállalat, Békéscsaba EL* TanáeskÖ®* társaság útja 5. T.: 10—21, 10—SÍ. Felelős kiadó: Lehoczky Mihály Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj I hónapra 13,— fi. ^ékés megyei Nyomdaipari Vállalat Békéscsaba. £^ndex 25 05lj Karácsonyi rejtvénypályázat — Harminc forduló harminc nap alatt — Első dij: egy db Vénusz porszívó — Eredményhirdetés a karácsonyi számunkban Huszonnegyedik kérdésünk: Jelenet egy szovjet filmből. Kérdés: mi a film címe? A filmet 1936-ban készítették, főszereplője: Cserkaszov. Karácsonyi rejtvénypályázat 24. 1965. december 11. szelvény Megnyíltak a mezőkovácsházi járás területén, KASZAPER és NAGYKAMARÁS kézségekben a kisipari szövetkezetek szolgáltatóházai és 1966. .január 1-vel pedig MEGNYÍLNAK BATTONYAN, KUNAGOTAn es MEDGYESBODZÄSON is, melyekben női és férfifodrászat, meretes oipő- és javítórészlegek, továbbá női és férfiszabók, fényképész, elektromos háztartási kisgépek valamint rádió- és televíziójavítással állnak a ktsz-ek szolgáltatóházai a lakosság rendelkezt sére. Keresse fel bizalommal mindenkor a kisipari szövetkezetek szolgáltatóházait! 561