Békés Megyei Népújság, 1965. december (20. évfolyam, 283-308. szám)
1965-12-05 / 287. szám
Modem képek Budapesten nagy sikere van a Szépművészeti Múzeumban rendezett francia festők Deiacroix- tól Picassóig című kiállításnak — legalábbis ami a látogatottságot illeti. Egy-egy vasárnap a 3 forintos különjegy ellenére is ezrek nézik meg, sőt legutóbb például a jegyért sorban álló era- beroszlop a Millennium téren végződött. A gazdag, színvonalas és az aránylag szűk keretek között is valóban teljességre törekvő kiállítás anyagát persze azért eléggé nehezen emésztik a jó pestiek. Sőt a tapasztalatok azt mutatják, hogy néha még a mai fogalmaink szerint világos és látszólag teljesen közérthető képekben is életkorának és problémáinak megfelelően ki-ki mást .ragad meg. Courbet Tájkép fával e. képe előtt például egy rogyadozó lábú öreg néni hosz- szas szemlélődés után csodálkozva kiáltott fel: — Nézd! Ezen még pad is van! Egy fiatalabb asszony Bonnard Értekezés a kertben című képe előtt méltatlankodott hangosan: — De hát, tulajdonképpen mit esznek? Úristen! Mi lesz itt, ha ezek Picasso és Braque csendéleteihez érnek?! Ezt azonban már nem mertem bevárni. —gvi— Fukász György: A munka filozófiája A neves magyar filozó- Több helyen éles vetüle- fordít a legújabb kor tartus, Fukász György a közel- teltben tűnnek fel Fukász sadalmi viszonyait befolyá- múltban adta ki a Kossuth Györgynél mindazok a tár- soló technikai, gazdasági Könyvkiadó gondozásában sadalmi faktorok, amelyek tényezőknek. A polgári fi- A munka filozófiája című meghatározzák a munka irá- lozóíusoknak kedvelt vesznyultságát, illetve eredmé- »/»paripája hosszú idő óta, nyezik a munkának, mint hogy a munkának az emkönyvét. A több mint 500 oldalas munkában a szerző két gondolatkörben foglalkozik a rendkívül összetett filozófiai problémával — a fizikai munka és a szellemi munka jellegiének körében, illetve ezek kapcsolatával. A marxizmus klasszikusai, s elsősorban maga Marx, igen fontos filozófiai problémának tartotta kifejteni a munka jellegét az általában vett emberi tevékenységnek a kettéválását szellemi és fizikai munkára. Es éppen ez a tény, hogy a külső determinánsok szerepének kiemelése mellett — amelyek dialektikus kölcsönhatásban állnak a munkát szintén meghatározó pszichikai tényezőkkel — analizáló fejtegetések láncolatán ke- adó tartalmi és viszony- resztül, történeti és filozómomentumokat. A munka szerepe és jelentősége akár az csztáJytársadalmak történetét véve, akár az egész emberiségét, mindenkor fontos filozófiai kérdés volt. A kategória tartalma, szerepe a megismerésiben, az emberré válás történetében egészen addig, amikor azt mondhatjuk, hogy központi tényezővé vált az ember életében, szinte alapfogalomként szerepel több tudományágban is. A polgári filozófusok ugyancsak szívesen foglalkoztak a munka kategóriájával, hiszen ennek magyaxázása — „megmagyarázása” — mindenkor pártállásokat sejttetett más -filozófiai, társadalom- tudományi kérdésekkel kapcsolatban. fiai alapról kiindulva jut el a konklúziódig. Nevezetesen addig a gondolatig, amely az emberi munkát, a leg- általánosabbértelemben vett tevékenységek közt a legelső helyre teszi. A munka filozófiájával sokan foglalkoztak már keleti és nyugati, polgári és haladó, marxista gondolkodók egyaránt. Kutatásaik eredményét anélkül, hogy szürke szintézist adna belőlük, gondos válogatással használja fel a fizikai és szellemi munka elemzésével kapcsolatban Fukász György is. Művének mindenképp jelentős érdeme, hogy nagy terjedelmet szenbert alakító szerepét, mint elsődleges determináló faktort csupán a technikai fejlettséghez, ezen belül olyan — egyébként fontos, de nem túl hangsúlyozható — ösz- sze te vökhöz kössék, mint az automatizálás. Esetleg ellenkezőleg, ezeket fonákul értelmezve teljesen mellőzzék szerepüket. Fukász György mintegy helyükre rakja mindezeket a determinánsokat, amikor a társadalomban lejátszódó, a munkamegosztásban végzett munkát vizsgálja. Igyekszik meghúzni azt a határvonalat, ami a különböző társadalmi faktorok (automatizálás stb.) értelmezései között húzódik — aszerint, hogy a szocializmusban vagy a kapitalizmusban végzett és szemlélt Korunk és a költő munkáról van-e szó. Könyvének közreadásával .-„nkHóiária'' őlyan tudományos igényű WnkciO járói művet leap kezébe az olvasó, amely túlmegy az egyszerű probléma-felvetésre ösztönzésen. Ez magában véve is elgondolkoztatásra és a problémák megoldásának kísérletére készteti olvasóit. Wegroszta Sándor „Lehet, hogy éppen ez a költészet feladata: kérdéseket feltenni?” — kérdezte Miroslav Válek szlovák költő a budapesti nemzetközi költő-konferencián a világ sok vidékéről itt összegyűlt poétáktól, akik nem kisebb problémáról vitáztak, mint arról: hogyan találja meg a helyét a költő a modern világban? A felszólalók nemegyszer nagy bírókra keltek a feladattal, nemegyszer (sőt: általában) pontos definíciókat nem tudtak adni. A legjellemzőbb véleményt a szovjet Szergej Orlov hangoztatta. Érdemes idézni őt: „Nem tudom, milyennek kell lennie a jelenkor költészetének, csak azt tudom, milyen ne legyen. Ne illusztráljon sem tudományt, sem téziseket. A költőnek ismernie kell a világot, s legfőképpen az ember lélektanát, amelyet a természettudományok fejlődése is alakít. Lépést tartani a korral nehéz, de valószínűleg elődeinknek sem volt köny- nyebb.” a költészet részletekre terjedő válaszokat tehát nem kaptak; a körvonalazás azonban jól sikerült és félreérthetetlen. Orlov elmondta, sokan elmondták: milyen ne legyen a költészet, Miroslav Válek pedig — amikor a költészet feladatát a „kérdések feltevétel és fokozott figyelmet „///ÁVWMVi WSgsmmmm Sülé István bolásisal közelít hozzá és s közben le nem veszi sze- az ablakhoz, ahová Télapó hízelegve dörgölőzik a lába- miét a borzalmas' ajándék- ajándékai végleg kerültek, hoz. Enyje, csúf macskája, ról. Nem hallja Télapó nagy felmászik rá, s addig ügyes- utóbb leleplezi a gyerek erkölcsi prédikációját, nem kedik, hogy egyszer csak előtt. Szerencse, hogy örö- veszi észre távozását. A fe. eltűnik a virgács. Azt sem ledékenységből vattaszem- vesszük észre, mikor kabáöldökkel belépő aput is tót vesz magára, s fejébe éppen, hogy tudomásul ve- nyomja szeretett piros köszi tört sapkáját. Csak már az- Jé! Hát megérkezett f^pódásra rezzenünk Táj a Télapó? Mennyi ajándék! De kár, hogy nem voltam itt! A kisasszonyt nem érdekli sem a csodálkozás, sem a magyarázkodás. A virgácsra mutatva, szigorúan kérdi: — Ez mi? — Virgács. ,Ügy látszik, méhen nem ugrik egyenesen a kosarába. Apu-Télapó ösztönösen rúg egyet az állat felé, s áz ijedten iszkol az asztal alá. Gabi is összerezzen: — hát ilyen rugdaló® ez a csőd a bácsi? Azonban minden jóra fordul, mert miközben Télapó érdeklődik, hogy a kislány jó-e, szófogadó-e, szeret-e mosakodni, tiszteli-e szüleit meg a többi, szépen megtelne^ a cipőcskék ajándékkal. Még melléjük is jut egész halommal! Gabi boldog. Már egy-egy tíem voltai igazén jó kis- „igen” és „nem” is élőmé- feleli anyu. részkedi'k szájacskájából. Megkísérlem a gyereket De váratlanul, mint mikor kizökkenteni rossz hangula- a kirakatra ráhúzzák a iából: redőnyt, nincs többé bizalom, mert szörnyűséges do- virágom', mi mindent kap- log történik. Télapó a le- tói? pedője alól hatalmas virgá- Kézen fog, sorra-rendre csat szed elő és ünnepélyes mutogatja az ajándékokat, mozdulattal a cipók mögötti némelyiket kézbe is veszi, falhoz támasztja. Igaz, forgatja, csodálja, de a virhogy szép aranyozott vir. gácsot messze elkerüli, gács, tele piros szalagokkal meg szaloncukorral, azonban Gabi némaságát Másnapi tevés-vevéezek a külsőségek nem old- sünkben észre sem vesszük, ják fel. Anyjához húzódik, hogy Gabi széket vonszol fel. Hová megy vajon? Mikor az ablakhoz lépve kitekintünk, már a kerti úton szalad. Sapkája bojtja majdhogy a sarkát veri. Kedves kis törpe ő a hatalmas, csupasz fák alatt. De nicsak! Valamit vonszol maga után. — A virgács! — szalad ki egyszerre a szánkon. Emberkénk a szomszédék kerítéséhez ér, ott minden erejét összeszedve, nagy lendülettel áthajítja a gyű- Mutasd csak gyöngy- lölt ajándékot a nálánál háromszorta magasabb palánkon. Ekkora erőkifejtésre csak igen-igen mérges emberei: képesek. Megszabadulva a veszedelmes jószágtól, kis kezét összecsapkodja, s aztán megkönnyebbülten ballag visszafelé. Kacagunk, kacagunk, egyre kacagunk... Tóth Endre: A tűz és a vas A tág csarnokban motor zúgott, áramoktól rezgett a hő, a gépek előtt éberen állt egy-egy kékruhás szerelő. Félig süketen hallgattuk a kongó vasak durva zaját, — káprázó szemünk, úgy éreztük, a teremtés titkába lát. Néztük a tüzes kemencében a vörösen izzó vasat, ahogy szikrázott sisteregve s rózsasziromként széthasadt. Egy új istenség művét láttuk, ki rombol, alkot s összefűz, s már szét se tudtuk választani, melyik a vas, melyik a tűz. Csak néztük, ahogy ölelkezel i előttünk a két ős-eiem, — a tűz és a vas násza volt az, ♦ űj kort vajúdó szerelem. Oláh Éva: Mementó Apám a földből nőtt ki — látod — Bogáncsos, mint a földvirágok — Anyám szél fútta a vidékre, Már akkor mondta eljön érte — Törpefenyön guggol a felhő Fölé nőtt immár mind a kettő — seben” látta meg — lényegre tapinthatott. Minden korok modern, haladó világnézetű költői embertársaiknak szegezték a kérdést: jól élsz-e úgy. ahogyan élsz? Becsületes-e. amit cselekszel? Emberi-e? Méltó-e hozzád, aki ember vagy és birtokolod a mdn- denség legmagasabb rendű életmegnyilvánulását, a tudatot? Vallja-e bárki, hogy a költészet szerepe napjainkban (a modern természettudományok szédületes fejlődése korszakában is) csökkent volna? Nem bizonyosság-e az, hogy soha annyi verseskönyvet nem adtak el hazánkban a könyvesboltok, mint manapság: hogy a költészet új kultusza formálódik; hogy nem véletlenül ünnepelte félezernél több ember Szarvason az irodalombarátok köre december elsejei költővendégeit: Simon Istvánt és Fodor Andrást? Ez megnyugtató, konstatáljuk egy pillanatra, de korántsem nyugalomba szenderedve. Az, hogy a költők szavai, a költők kérdései érezhetően változnak át anyagi energiává és a közösség hasznára sokszoroznak javakat, jó dolog, számunkra nélkülözhetetlen, hiszen a költészet, az offenzívába lendült eszme egyik magával ragadó zászlóvivője, a pszichológiai és morális szempontból is érett emberré-nevelés szinte beláthatatlanül hatásos eszköze. Eszköze annak, hogy minél több és még több ember legyen képes szélesebb összefüggésekben szemlélni a világ jelenségeit és változásait, meggondoltan cselekedni, megismerni képességeit, termelő- vagy alkotómunkáját felelősséggel végezni. Hová jutottunk! A költő helye a világban, korunk és a költő, a költészet tunkciója — és íme, újra és újra kiderül, hogy Petőfinek van igaza egy évszázad távolából, amikor a „könnyelmű lantpengetést'' kárhoztatja. S ha a költő ma nem „könnyelmű”, ha korával, kora ryagy eszményeivel keresi a kapcsolatot és találja meg a méltó azonosulást, már nincs mitől tartania: saját fájdalma és öröme milliók fájdalmának és örömének kifejeződése lesz, s a korral váló lépéstartás avathatja igazán költővé, nagy költővé. Nem könnyű mesterség. Soha nem volt az és nem hintette állandó virágesővel annak útját, aki itt haladt. Különben sem olyan látványos már a költő közélet! tevékenysége, mint régebben volt; ha látványosságában veszített is, tartalmában és felelősségében inkább gyarapodott. A költő-konferencián végeredményben erről volt sző. Sass Ervin ÚJ KQMYV Jávor Ottó: Vonuljatok ki chansonok A felszabadulást követő évek népi kollégistáinak ma már romantikusnak tűnő, küzdelmes napjait eleveníti fel ez az élménysze- rűen megírt, egy szinte valószínűtlennek ható hőskor epizódjait magában foglaló regény. A romos épületekben meghúzódó nyomort« - nyaszerű körülmények között koplaló-fázó fiataloknak hihetetlen lelkessége, tudásvágya, kellett hozzá, hogy megtalálják a helyes utat a szerteszét húzó erők vonzásában, egyenesbe jussanak érzelmi életükben és pályakeresésükben i*.
