Békés Megyei Népújság, 1965. december (20. évfolyam, 283-308. szám)
1965-12-23 / 302. szám
1963. december 23. 2 Csütörtök A vietnami háború veszélyesebb lesz II Minisztertanács ülése HANOI A VNA jelentése szerint kedden az észak-vietnami Ha Tinh tartomány légitekében lelőtteík egy F—105-ös amerikai repülőgépet. Szerdán reggel a Guang Ninh tartományibeli Uoog Bi helység környékén ugyancsak megsemmisítettek egy behatoló kalózgépet. Ezzel 825-re emelkedett az ÉszafcéVietnaim fölött lelőtt amerikai repülőgépek száma. SAIGON Az AP jelentése szerint kedd este és szerdán reggel a Dél-vietnami Nemzeti Felszabadítási Front csapatai Da Nang tói délre aknavetőkkel és kézi fegyverekkel rohamot indítottak a kormány- I csapatok egyik őráilása ellen. Saigontól alig három kilométernyire a szabadságharcosok megtámadtak egy falut, amely a bábkormány ellenőrzése alatt állt. A rajtaütés során a karmánycsapa- tok helyi megbízottját kivégezték. WASHINGTON Westmoreland tábornok, a Dél- Vietnamban állomásozó amerikai csapatok parancsnoka azt követeli, hogy 1966-ban négyszázezerre emeljék a létszámot. Magánbeszélgetésben úgy nyilatkozott, hogy Észak-Vietnam bombázása nem hozta meg a kívánt eredményt, éppen ezért a szárazföld} amerikai erők bővebb felhasználását javasolja. Port Said Nasszer elnök, az EAK elnöke kedden a szuezi csata 9. évfordulója alkalmából beszédet mondott Part Saidban. Az elnök rámutatott, hogy az EAK-nak nincsenek bőséges erőforrásai, de szilárd elvei vannak. Ezek alapján szakította meg diplomáciai kapcsolatait Nagy-Britanniával, az AESZ határozatának megfelelően. Nasszer hangsúlyozta: az egyiptomi nép nemzeti felszabadító mozgalmának mindig az volt a célja, hogy megszabadítsa az országot a brit gyarmati uralomtól, megsemmisítse az imperialista kizsákmányolást és felszámolja a reakcióé erőket az országban. Az EAK belpolitikájáról szólva Kudarcot vallott a kedd este bejelentett amerikai rakéfakísérfe! Cape Kennedy Kedd este kudarccal végződött az az amerikai kísérlet, amelynek célja volt egyetlen hordozórakétával majdnem azonos röppáíyára küldeni a föld körül négy mesterséges holdat. A Titan 3—C típusú rakéta szabályosan indult ugyan, de a harmadik lépcső gyújtásakor hiba történt. A négy mesterséges hold közül három valószínűleg elliptikus pályára került,-a negyedikről nincsenek adatok. Az amerikai rakétakísérleti telep földi megfigyelő állomása Cape Kennedy« a kedd esti órákig nem tudta fogni a négy mesterséges hold közül egyiknek a rádiójeleit sem. Hírügynökségek megjegyzik, hogy ennek a rakéta-típusnak ez a második sikertelen kísérlete. Az Október 15—í fellövéskor szántón a rakéta harmadik lépcsője mondta fel a szolgálatot. Sukarno továbbra is kitart a NASAKOM-elv mellett Sukarno indonéz államelnök kedden egy diákgyűlésen kijelentette, minden erejévél továbbra is azon fáradozik, hogy fennmaradjon a NASAKOM elve: a nacionalista, a vallási és a kommunista erők együttműködésének: eszméje. Sukarmo ugyanakkor megbélyegezte a Szeptember 30-a mozgalmat is és azt mondotta: ezt a kísérletet éppen úgy szót kell zúzni, mint ahogy a múltban szétzúzták a nacionalista és vallási felkeléseket is. A Szeptember 30-a mozgalom tagjait bíróság elé kell állítani és meg kell büntetni — mondotta Sukarno elnök. Nasszer azt mondotta, hogy j Egyiptom népe elhatározta, olyan j társadalmat épít, fel, amely az j egész nép dolgozó erőinek szövetségén alapszik. Az elnök beszédében most először érintette nyilvánosan a muzulmán testvériség tagjainak júliusban történt letartóztatását. Kijelentette, hogy a mozgalom főbb vezetőit, akik már korábban is letartóztatásban. voltak és 1964-ben kegyelemben részesültek, most katonai törvényszék elé állítják. A többieket szabadon bocsátják. Hevesen bírálta a mozgalmat, amelyet fasisztának nevezett. Kijelentette, hogy a mozgalom tagjai nem muzulmánok és nem testvéreik, az izlámot csalásra használják fel, gyűlölettel vannak eltelve és külföldön élő vezetőik az imperializmus és a reakció érdekében tevékenykednek. wmm MOSZKVA Kedden este befejeződött • a szovjet újságírószövetsóg vezetőségének kétnapos ülésszaka. Az ülésszakon D. P. Gorjunovnak, a TASZSZ vezérigazgatójának, az újságírószövetség titkárának beszámolója alapján megvitatták a szovjet újsáeírók feladatait az ; SZKP közelgő XXIII. kongresszusával kapcsolatban, majd foglalkoztak az újságírói munka szakmai követelményeivel és a szovjet egyetemeken folyó újságíróképzés időszerű kérdéseivel. BONN Nyugatnémet' kormánykörök becslése szerint az NSZK eddig 28 és fél milliárd márkát fizetett ki a náci rezsim áldozatainak. Az NSZK összesen 545 milliárd márka kifizetését vállalta. WASHINGTON Kedden a Fehér Házban bejelentették, hogy Humphrey alelnök december végén a Fülöp-szigetek- re, Formózára, Koreába és Japánba látogat. HOUSTON Frank Borman és James Lovell, a Gemini—7 űrhajósai „kitűnően érezték magukat” kéthetes űrutazásuk.alatt. Szerdán Bor- mann és Lovell visszatér Cape Kennedyről az Ellington légitámaszpont közelében fekvő otthonába. MOSZKVA Nyikolaj Podgornij, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke táviratban üdvözölte De Gaulle-t abból az alkalom- ' ból, hogy ismét köztársasági el-1 nőkké választották. (MTI Az AP kommentátora úgy véli, hogy a vietnami háború újabb szakasza sakkal költségesebb és veszélyesebb lesz, mint 'á jelenlegi. A harcok valószínűleg kiterjednek Kambodzsa és Laosz erdős vidékeire — írja. — A fokozódó harcokhoz több amerikai katonára van szükség; számuk elérheti a félmilliót. Valószínűleg megkezdik Hanoi és Haiphong bombázását is. Amerikai hivatalos személyek véleménye szerint a háború valószínűleg sókkal intenzívebbé válik, mielőtt a helyzet megjavulna. A kormány tájékoztatási hiva- I tala közli: A Minisztertanács szerdán ülést ! tartott. Megtárgyalta és jóváha- gyólag tudomásul vette a KGST Végrehajtó Bizottságának 20. üléséről és a magyar—bolgár gazdasági és műszaki-tudományos | együttműködési bizottság 6. üle- j séről szóló tájékoztatót. A külkereskedelmi miniszter beszámolt a Magyarország és az NDK közötti 1966—70. évi hosszú lejáratú államközi kereskedelmi megállapodásról, valamint Jugoszláviában folytatott előzetes kereskedelmi tárgyalásairól. A kormány a beszámolót tudomásul vette. (MTI) Befejezte munkáját az ENSZ 20. ülésszaka Tory-zendülés az alsóházban / * London Az angol parlamenti rendszer történetében rendkívül ritka eredménnyel végződött az alsóház vitája Rhodesia ügyében. A konzervatív ellenzék háromfelé szakadt a szavazófolyosókon. A tory-vezetőség háromszor aláhúzott figyelmeztetővel kötelezte a tagokat, hogy tartózkodjanak a szavazástól. Ennélfogva úgy a jobb-, mint a balszámy formaszerű zendülésben vált „bűnössé”, ami rendes körülményék között szigorú fegyelmi megtorlást, legtöbbször a pártból való kirekesztést von maga után. Jellemző az ellentétek hevességére, hogy volt tory-miniszterek is részt vettek a zendülésben, éspedig mindegyik táborban és egyik esetben testvér ellen szavazott. A munkáspárt az eredmény kihirdetését harsogó derültséggel és „Heath mondjon le” kiáltásokkal fogadta. (Health még az eredményhirdetés előtt.elhagyta az üléstermet.) A tory-meghasonlás kissé gyengítheti Smithék azon reményét, hogy az általános választások Angliában tory-győzelmet hozhatnak és a tory-kormányzat megalkudna a Smith-féle lázadással. New York Mozgalmas napja volt kedden az ENSZ jubileumi közgyűlésének. Az esti ülésen 66 szavazattal 26 ellenében (többek között Portugália, az Egyesült Államok, Anglia és Spanyolország), 15 tartózkodással határozatot fogadtak el, amelyben elítélik a portugál kormány gyarmatosító politikáját és hangsúlyozzák, hogy Portugália viszonya az afrikai gyarmati lakossághoz és az azokkal szomszédos államokhoz fenyegeti a nemzetközi békét és biztonságot. A dokumentum felhívja az ENSZ-tag- államokat, szakítsák meg diplomáciai és kereskedelmi kapcsolataikat Portugáliával, zárják el kikötőiket és repülőtereiket a portugál hajók, illetve repülőgépek előtt. Ugyancsak a kedd esti ülésen hagyták jóvá 84 szavazattal ellen- szavazat nélkül, 25 tartózkodás mellett azt a határozatot, amely felszólítja Ausztráliát, hogy minél hamarabb adja meg a függetlenséget Űj-Guineának, Pápuának és a kis csendes-óceáni Nauru- szigetnek. Elfogadták az ENSZ 1966-ös költségvetési előirányzatát is. amely 121 567 420 dollárt irányoz elő. A költségvetésen belül az ENSZ rendfenntartó erőivel kap- [ csalatos 1966. évi kiadásokat 15 millió dollárban állapították meg. Az úgynevezett koreai kérdés- j ről szóló határozat szavazása so- i rán az Egyesült Államoknak sikerült kierőszakolnia, hogy azt a közgyűlés 61 szavazattal 13 ellenében, 34 tartózkodással elfogadja. A határozat meghosszabbítja az úgynevezett „koreai ENSZ-bl- zottság” tevékenységét. Jelentős kérdésben foglalt állást a közgyűlés, amikor. 109 szavazattal egy tartózkodás (Anglia) mellett kedd hajnali ülésén elfogadott egy nyilatkozatot a más államok belügyeibe való beavatkozás megengedhetetlenségéről és áz államok függetlenségének és szuverenitásának védelméről. Amintore Fanfani elnök zárszavával szerda reggel befejezte munkáját az ENSZ jubileumi, 20. közgyűlése. (MTI) Dominikában újabb lövöldözések voltak A dominikai fővárosból a hír- ügynökségek ellentétes jelentéseket közölnek. Az AP szerint kedden éjjel Santo Domingóban szórványos lövöldözések voltak. A santiagói események kivizsgálásával foglalkozó kormánybizottság szerdán visszatért a fővárosba. Manuel Joaquin Castillo belügyminiszter, a bizottság elnöke azonban mindem felvilágosítást megtagadott. A háromnapos összetűzések halálos áldozatainak hivatalos száma nem ismeretes. Santiagóban azonban valószínűnek tartják, hogy a lövöldözések során legalább 30 ember vesztette életét. — Kisregény — 9. — El. öreg fiú — feleltem. — Ma fáradt vagyok, lefekszem — Aludj jól öregem — vágott hátba Jimmy, s otthagyott. Tudtam, hol fekszik a Halál tanya canyon. Alig pár kilométernyire'a várostól. Taxit fogad, tam és kivitetteim magam a város szélére. Ott • kiszálltam és gyalog indultam a szurdok félé. Időm bőven volt,. nem siettem. Hold világos éjszaka vall. Zsebre dugott kézzel bandukoltam a sötét országúton. Ha jól emlékszem, valami divatos mambót fütyörásztem. Az ember akkor szokott, fütyülni, ha egyedül van, s fél, vagy ha nyugtalan gondolatok kavarognak agyában, s azokról szeretné elterelni a figyelmét. Hát valahogy így voltam én is ezzel a fütyüléssel. Félni ugyan nem féltem, mert ezt az érzést egyszerűen nem ismertem. De valami szorongás- féle azért volt bennem, nem tagadom. Elvégre nem kis dologról volt szó, mint a nagyhírű Klan-nal való találkozásomról' Beértem az erdőbe. Alig mentem pár száz yardot, amikor a sötétből rámkiáltott valaki: — Mr. Bolton? — Az vagyak... — torpantam meg. — Köressen! — parancsolta a láthatatlan, majd kilépett az útra egy sötét alak. Tudtam, hogy csakis a Klan embere, bár meglepetésemre a szokástól eltérően nem fehér, hanem fekete csuklyát viselt. Valószínűleg azért, hogy láthatatlan maradjon. Szó nélkül engedelmeskedtem. Ismeretlen útikalauzom előttem haladt hosszú léptekkel és puhán, mint egy puma. Nem szólt többé hozzám. Némán mentünk. Útelágazáshoz értünk. Jobbra befordultunk egy keskeny ösvényre, amelyről tudtam, hogy egyenesen a Canyonba vezet. Húsz percnyi gyáloglás után megérkeztünk a Haláltanya canyon bejáratához. Kiszáradt vízimosás volt. Két oldalát magas, sima sziklafal határolta, amelynek tetején fák, bokrok nőttek. Két szűk bejárata volt: egy az alsó, egy meg a felső végén. Emiatt egy ovális kőteremhez hasonlított. Haláltanya nevét valamikor régen, még a vadnyugat virágkorában kapta, amikor a lovas banditák egy egész csendőrszázadot szorítottak sziklafalai közé és halomra lövöldözték. Beléptünk a szurdokba és ekkor ért az est második meglepetése. En ugyanis azt vártam, hogy az egész Klan-gyülekezetet találom itt, de ehelyett csak három magas, csuklyás alak fogadott karbafont kézzel. — Mr. Bolton! — jelentette láthatatlan kísérőm.