Békés Megyei Népújság, 1965. december (20. évfolyam, 283-308. szám)

1965-12-18 / 298. szám

1963. december 18, 6 Szombat CSAIAD-OTTHON Cjfu^yeleni! Mit vegyünk a családnak? Ajándékvásárló körút Békéscsabán — Hát akkor gyerünk — sóhaj­tott fel elkeseredett arccal Kovács, megtapogatta a pénztárcáját, s ne­je társaságában elindult, hogy megvásárolják a családnak a ka­rácsonyi ajándékokat. — Mikor a pénztárca is kell, ak­kor magaddal cipelsz — morgott, miközben kulcsra zárta az ajtót, s kiléptek a Tanácsköztársaság út­jára, — Ugyan, kedves, hát neked olyan jó az ízlésed és úgy ismered a papáit, mamát, Micit, Karcsit, hogy nélküled el sem indulnék — hizelgett az asszony. Kart karba öltve sétáltak a ki­rakatok között, aztán csak betér­tek az ajándékboltba. Hidas Mi- hályné boltvezető nem győzte ajánlani az árut, Kovácsék nem győztek válogatni. — A kisfiúnak? Tessék nézni, ezek az órák jóval olcsóbbak let­Ambrus Kyrivel, Mario del Mo- nacóval, Caterina Valente új fel­vételeivel, de előkerül Csajkovsz­kij Hattyúk tava, Beethoven He- gedűverseny-e Kovács Dénes új interpretálásában, a Moldva szim­fónia és ki tudná sorolni mind­egyiket. Kovács és felesége bele­hallgat ebbe is, abba is, az üzlet- vezetőnő szívesen cserélgeti a le­mezeket. Tanácstalanok. Kovács- né hirtelen felfedez valamit. — Hagyjuk most Klárit! Nézd csak, a kis Katinak venni kellene egy meselemezt. A Brémai muzsi­kus, Piroska és a farkas! Jaj, de rég voltam gyerek! — sóhajt hir­telen régi karácsonyokra emlékez­ve. — Na és aztán. Én csak tudom! Válaszd ki már, mert este még ul­tizni akarok! Vagy a villanyzon­gorát is meg akarod venni? — Tetszik látni, milyen ideges, pedig mindenütt ő választ! tok. Gyereknek nagyon megfelel. A kedves Károly bácsinak? Al­pakka dohányzókészletet vagy ro­mán drótfigurát. Hamarosan kész a vásár, egy karmester és egy csellista változik csomaggá pénz helyett a szatyor­ban. Persze drótból! — Megnézzük a hangszerboltot? Tudod, hogy Klárinak a lemez a mindene! — És ha azt mondom, ne néz­zük, akkor talán nem megyünk be? Lemondással, pénztárcatapoga- tás közben csak belépnek. Kovács Istvánná nagyszerű ismerője a le­mezeknek, s hamarosan tele a pult — ... igen... — ez ugyancsak elhal a hürnmögésben. A zsákmányt Kovács papának kell cipelni, mert az törékeny, vi­gyázni kell rá! Indul tovább a menet. — Jaj, de cuki ez a denevérujjú ruha! — tettetett álmélkodás Ko- vácsné részéről az Iparcikk kira­kata előtt. — Egyáltalán nem cuki, és a ru­ha nem ajándék. Szerintem nem. — Nem hát, mert egy kicsit drá­ga! Neked minden drága, ha én akarok venni! Az a vacak szilon- ruha idegesít, vagy mi a bajod ve­lem? — Én, fiam! Dehogy vagyok ide­ges, csak folytassuk a vásárlást! — Nagyon szép szőnyegeink vannak a gyulai szőnyeggyárból. Azsúrcs és azsúr nélküli zsúrgar- nitúrák... — Timkó Károlyné üz­letvezető máris készségesen a pult­ra rak mindent. — Jaj, nekünk valami kis he­lyes dolog kellene! — Talán egy szegedi papucsot tessék! — Na, ez jó! A Misi bácsinak szegedi papucsot! Tessék becsoma­golni! ... Elég! Ezt én veszem ne­ki! ... Mi lesz ott, ha kibontja! — Kovácsnak végre megjött a ked­ve, nem is volt hajlandó é tovább menni a Vavránál, ahol a sok be­szédet öblíteni gyorsan megittak egy-egy fél Hubertust. — Kell ez, fiam! Csak gyerünk, mert megy az idő! Árus Tibomé, a Képcsarnok­bolt vezetője egyéni, de kifinomult ízléssel ajánlja a tárgyak össz­hangját. Kovácsnénak semmi se tetszik. Ideges. Nem szereti a mo­dernet. Az ajándékboltban már majdnem hajba kaptak egy vacak- porcelánon, most nem akarja, mert még nagy tervei vannak' Mosolyogni igyekszik és „igen” „nagyon édes” meg hasonlókkal nyugtázza az izgatottan válogató, férj felkiáltásait — Ezt a kertészfigurát vesszük Klárinak. Jó? Ö nagyon szereti ezeket! Vagy kerámiagyűrűt? Vagy ezt a Vaj na-lámpát? Hát se­gíts már! — Nem érdekel, hogy mit veszel, csak siesss már, mert nékem még vacsorát is kell főzni. — De édes fiam...! — Aztán Kovács gondol egyet és megveszi a modem tálalóasztalkát az összes üvegekkel és csészékkel. Ha lúd, legyen kövér! Felkészült 6 eme a vásárlásra! Hazáig egy szót sem szólnak. Kovácsné kicsomagol, mindent el­rak a szekrény zugába, hogy a gyerekek rá ne bukkanjanak, az­tán sértett gőggel kivonul a kony­hába. Kovács dudorászik, gondol sgyet, s felteszi a Piroslka és a ‘‘arkas-t. Jó hangosra csavarja a lemezjátszót, aztán kiballag a konyhába, nyitva „felejti” az ajtót és csendesen hámozni kezdi a rruimplit. Egyszer csak éles sípolás. — Jesszusom! A kávé! — kiált az asszony és a gázhoz kap. — Mégis feltetted nekem? Lá­tod, milyen hamar felhúzod az or­rod? Hát neked, nem vásárolha­tok előtted?! Este aztán újra együtt végig­nézték az ajándékokat, számba- vették a rokonokat, nyugodtan le­pihentek. Ha tudták volna, hogy a két gyerek tudja, ki mit kap, s már suttyomban meg is telefonálták a rokonoknak...! Szöveg: Ádám Éva Fotó: Kocziszky László A legjobb verset eddig Bartajos Edit küldite be, a gyomai II. iskola hato­dikosa. Itt közöljük, s varjúik további versed teket! Eljött a tél végre mór! Csilingelve fut a szán, Nagy pelyhektoen hull a hój Készül a sóik hógolyó. Nagy hóembert építenék pirosképű, víg gyerekek. Hócsatáznak a nagyok: Most igazán boldogok. A növények nem fáznak meg, Betakarják a hópelyhek. Alszik most a medve, mókus, Nem dalol a madárkórus. Csendesen a tavaszt várják, Állatok az erdőt járják, A madarak csicseregnek, S kinyílnak a virágkelyhek. De most tél van, és alszanak Hasznos növények, madarak. Égen csak a varjú száll, Búsan mondja: kór, kár, kár. Dühöng, tombol, zúg a szé9, Hópelyhek csatája kél. Mindenki tavaszt remél; Mégis: nagyon szép a tél! oooooooooooooooooooooooo Igazi barátság Domenico Piccinni olasz kisdiákot több ízben is megrót­ták tanárai, mert többszörös fi­gyelmeztetés ellenére sajátos grimaszokkal és kézmozdula­tokkal „szórakozott’* a padtár­sával óra közben. Valahány­szor furcsa viselkedésének oká­ról faggatták, lehajtotta a fejét és hallgatott. A tanárok csak sok idő múl­va jöttek rá, hogy mi is történt valójában és — Domenico Pic- cinnit kitüntető oklevéllel jutal­mazták, nevét az Ostun nevű olasz városka középiskolájának A kisfiú maga találta ki az öt­letes jelbeszédet, a morzeábécé és a siketnéma beszéd sajátos kombinációját, hogy segítsen | padtársának és barátjának, aki | egy fülműtét után hosszú ideig 1 nagyothallott. Miután szégyell- te a fogyatékosságát, nem szólt róla az iskolában és csak sok­kal később derült ki, hogy pad­társa ilyen módon továbbította számára a tanár szavait. (A „Schweizer Illustrierte”-ből) Az ENSZ amatőr színházi együttese Az Egyesült Nemzeteik Szerve­zete főtitkárságának alkalmazot­taiból létesült amatőr színjátszó csoport december 8-án, az ENSZ- székház előadótermében Ariszto- fanész „Lüszisztraté”-ját adta elő. A plakátok hangsúlyozták, hogy az időszámításunk előtt írott háborúéi! eines komédiát hozzájá­rulásként szánták a nemzetközi együttműködési év rendezvényed­hez és tiltakozásul a vietnami há­ború ellen. A főszerepet Gloria Kaiuffmann alakította, aki az ENSZ politikai és biztonsági kérdésekkel foglal­kozó osztályán dolgozik; a többi szerepet angol, ausztráliai, hol­land, kanadai, fülöp-szigeti, ecuadori, görög és amerikai tiszt­viselők alakították. Az amatőr színjátszó csopojt már akkor létesült, amikor az ENSZ székháza még a New York melletti Long Islandom, Lake Success-ben volt

Next

/
Oldalképek
Tartalom