Békés Megyei Népújság, 1965. december (20. évfolyam, 283-308. szám)
1965-12-17 / 297. szám
1965. december 17. 3 Péntek Feledhetetlen élményekről számolt be Szeredi Eta, a nőkongresszus gyulai küldötte (Tudósítónktól) Hazaérkezett a nőkön gresszusTól Szeredi Eta, a városi nőtanács titkára, aki a megye egyik küldötteként vett részt a találkozón. Bár hivatalosan nem szólalt fel, mégis megtalálta a módját, hogy elmondja a gyulai asszonyok, lányok problémáit. Azokét, akik a város 26 ezer lakosából 13 ezren élnek itt. A megyében Gyulán a legnagyobb a nők aránya, a megyei átlagnál azonban kevesebbet tudnak foglalkoztatni közülük. Nagy segítséget jelentene, ha az új harisnyagyár már a harmadik ötéves terv elején megvalósulna, mert ez több száz nő elhelyezkedési gondjain enyhítene. Mély benyomást tett rá a kapitalista Olaszországból érkezett küldött, Wally d Ambroise felszólalása, aki elmondotta, hogy hazája női ötmillió karácsonyi lapot küldtek az ENSZ-be, békét követelve a szabadságáért, függetlenségéért harcoló vietnami népnek. Szeredi Eta évtizedek óta dolgozik lelkesen és eredményesen a gyulai nőmozgalomban, ennek elismeréseként beválasztották a 157 tagú Országos Nőtanács tagjai sorába. Kiváló társadalmi munkásokat jutalmaznak December 22-én délelőtt 10 órakor megyei ankétot tart Békéscsabán, a városi tanács nagytermében a Hazafias Népfront megyei bizottsága. Az ankéten a megye községeiben és városaiban legkiválóbb eredményeket elérő társadalmi munkások vesznek I részt. Az ankéton a községfej-! lesztési .eredményekről és a to-1 vábbi feladatokról, valamint a társadalmi munka szélesebb körű elterjesztésével kapcsolatos tennivalókról lesz szó. Előadást tart Csepregi Pál, a megyei tanács vb-elnökhelyettese. Az ankét alkalmával tárgyjutalomban részesítik a legjobb társadalmi munkásokat. Növekedett a földmüvesszövetkezeti boltok forgalma Megyénkben a kiskereskedelemben 931 földmüvesszövetkezeti bolt tevékenykedik. Forgalmuk 1960 és 1964 között 26,8 %-kal emelkedett. A második ötéves terv utolsó évében a kiskereskedelmi forgalom előirányzata több mint 2 százalékkal magasabb, mint az előző évi tényleges forgalom. 1960 és 1963 között 140 kereskedelmi egységet építettek, amely részben az elavult boltok pótlását képezte, részben pedig a hálózat növekedését szolgálta. Megyénkben 76 községben kizárólag szövetkezeti vendéglátó kereskedelem van. Az testemet. Űj erőre kaptam tőle és tele torokból követelni kezdtem: * — Lincseljük meg a négert, aki megitta egy fehér ember whiskyjét és utána leütötte! Nem nyújtom tovább a történetet. A felbőszült részeg tömeg az én heccelésemre és vezérletem alatt kiragadta a négert a két rendőr kezei közül és vitte kifelé a hátsó udvarba. Ez az udvar nyáron kerthelyiségül szolgált, és most, ősszel, üresen állt. Néhány fa bóbiskolt a közepén. Az egyik alá hurcoltuk a négert. Pillanatok alatt kötél került elő, aztán átlendült a fa egyik vastág ágán. Tíz kar. emelte a négert a magasba és feje hamarosan belejutott a hurokba. Persze, nem adta könnyen az életét. Búgott, kapált, harapott, dobálta magát és panaszosan ordított. Rossz volt hallgatná. De én akkor nem törődtem ezzel, hanem egy hatalmas lendülettel kirúgtam alóla az asztalt és a néger csüngve maradt az ágon. Éppen jókor intéztük el. Mert már sípoltak a rendőrök, több riadókocsi szirénázva közeledett a mulatóhoz. Mine kiértek az udvarra, már nem találtak ott senkit, csak a himbálódzó négert, akivel már nem sokat értek, legfeljebb a halottkémnek akadt vele munkája. összlakosság háromnegyed része él ezen a területen, s a megye vendéglátó forgalmának GO százalékát bonyolítják le a szövetkezeti üzletek. Évi forgalmuk 312 millió forint. Az elmúlt négy év alatt összforgalmuk 30 százalékkal nőtt, s ezen belül az ételforgalom 57 százalékkal emelkedett. A városi lakosság pénzjövedelmének nagyobb részét költi a vendéglátóipari igények kielégítésére, mint a falusi dolgozók, mégis a városi forgalom fejlődésénél nagyobb ütemben emelkedik a községekben a szövetkezeti vendéglátás forgalma. Az ivóban néhányunkat ösz- szeszedtefc és bevittek a rendőrségre. Kihallgattak. Egyöntetűen azt vallottuk, hogy a néger támadott meg engem és én önvédelemből ütöttem le. A rendőrök elfogadták védekezésemet és csupán esendháborításért büntették meg tíz dollárra, amit nyomban ki is fizettem nekik, és kiengedtek. Mondanom sem kell, hogy másnap este a Riadó Klubban én voltam a nap hőse. Ünnepeltek, mint valami győztes torreádort. Mindenki a kezemet szorongatta és boldog volt, ha pár szót váltottam vele. Jim Hopkins barátom, a hazafiasok titkára volt, azt mondta, hogy ilyen embernek a Hazafias Társaságban tisztséget kell betölteni. Még nem említettem, hogy már suttyó legény koromban nagyszerűen bántam a késsel és a pisztollyal. Minden iskolai céllövőbajnokságon első díjat nyertem. Már akkor valóságos céllövő fenoménmak tartottak s mindenki azt tanácsolta, még a tanáraim is, hogy induljak nemzetközi versenyeken. Sőt, valaki még az olimpiát is említette. Azt állította, biztosan megnyerném az aranyérmet. Engem azonban nem vonzott az effajta időtöltés, inkább a Carlson City-i Kaktusz bárba, a diákok kedvenc tany' jára jártam szórakozni. (Folytatjuk) Az űj termelési eljárások tárháza az űjkíg'f osi Aranykalász Tsz Van annak talán már egy éve is, hogy elhangzottak, de azóta is a fülembe csengenek Csík Péternek, az újkígyós! Aranykalász Tsz elnökének egy értekezleten mondott szavai: „Szövetkezetünk nemcsak azt várja el az itt dolgozó szakemberektől, hogy a lehető legjobban irányítsák a gazdálkodás rájuk bízott ágát, hanem azt is, hogy töprengjenek az olyan technikai, műszaki eljárások bevezetésén, amelyek megkönnyítik, eredményesebbé teszik a termelést.” Nem emlékszem már pontosan, hogy akkor vagy azelőtt alakult-e meg a szövetkezeten belül az újítókör, tény az, hogy kisebb-na- gyobb csoportokban 50 szakköri tag keresi, kutatja, kísérletezi a termelés leghatásosabb módszereit. S olyan eredménnyel, hogy négy gépész és szerelő alig győzi az ötletek kivitelezését. Ezek után aligha tulajdonítja véletlen szerencsének bárki is azt, ! hogy 1900 hold búzavetésük átlag * 19,40 mázsájával, 1500 hold kukoricájuk átlag 31,5 mázsa májusi morzsolttal, 350 cukorrépájuk pedig átlag 250 mázsájával fizetett az idén. Épül a laboratórium Most a napokban, amikor ellátogattam a szövetkezetbe, Bozó József főagranómust a székház udvarán egy jókora új épület emelkedő falainál falábam. A kérdésire, hogy ml épül, olyan hangon válaszolt, hogy többek közt laboratóriumi helyiség is, mintha ebben már minden szövetkezet möge1 őz te volna őket. — Egy 6500 holdas gazdaság nem nélkülözheti a laboratóriumot. Azért nem, mert nem mindegy, hogy van-e hatása annak a 3 millió forint értékű műtrágyának és vegyszernek, amit évente felhasználunk, avagy csak kiszórjuk, kipermetezzük szokás szerint vaktából. A laboratórium birtokában táránként tudjuk megvizsgálni a talaj táperejét, s a tojások, bábok számából megállapítani, hogy milyen kártevőkre számíthatunk, s hogyan védekezzünk ellenük. A beszélgetést ezután a három nagyszerű terméseredményt hozó növény termelési módszerére fordítottuk. — Mi mindig korán igyekszünk elvetni a búzát, ezért a magágyat leginkább csak disztillerrel készítjük. Akkor keverjük a talajba a holdanként előirányzott 350 kiló vegyes műtrágya 90 százalékát is. A tni véleményünk ugyanis az, hogy az ősszel adagolt műtrágya hatásosabb. A fennmaradó 10 százalék műtrágyát tavasszal Diko- nirt-oldatba keverve adagoljuk a vetésire. Ha az idő engedi, mind az 1900 hold búzában elvégezzük a vegyszeres gyomirtást. Ezenkívül küllőskapázunk is. Méghozzá házilagosan készített, több tagból álló, s így a talajhoz jobban alkalmazkodó küllőskapákkal. Lényegében ezeknek a módszereknek köszönhetjük a jó búzatermést. Emellett jórészt annak isi, hogy földjeink jó táperőben vannak. Holdanként 250 mázsa répalevél—etetésre Mint minden növénynek, a cu- . rrépának is kidolgoztuk a termesztési technológiáját. Ezen minden évben újítunk, fejeztünk a szerzett tapasztalatok szerint. | Az idén selejt gabonavető gépből alakítottunk ki cukorrépavető gépet. Ennek a lényege az, hogy csoroszlyáinak játéka nem nagyobb egy milliméternél s így teljes biztonsággal alkalmazhatjuk az olcsóbb és gyorsabb gépi sorművelést. Ráadásul a gépeket úgy kombináltuk, hogy az a maggal együtt adagolja a műtrágyát ás a kártevők elleni vegyszert. Rájöttünk ugyanis, hogy a rovarok ellen nem elegendő csak a talaj felszínére szórt vegyszerrel védekezni. Vetés után a répa kétszeri kultivátorozást, ■ kétszeri levéltrágyázást és szükség szerinti porozást kap. A gépek minden műveletnél ugyanazon a nyomon járnak, mi több, a kiemeléskor is. Most az eddigieknél is nagyobb gonddal készülünk a jövő évi 400 hold cukorrépa termesztésére. A kijelölt táblák tarlóhántást kaptak, aztán holdanként 200 mázsa istálló- és 150 kiló káliműtrágyát, amit keverőszántással dolgoztunk be. Egy újabb műveletként ősszel . felszántottuk 40 centiméter mélyen, aztán kiszórtunk rá holdanként 1 mázsa kar- bamidot, amit kultivátorral kevertünk be. Egy kicsit túlzottnak tűnhet ez a sok előkészítés, de mi holdanként nemcsak 250 mázsa répatermóst, hanem ennyifor- ma levélzetet is be akarunk takarítani. Ezzel akarjuk az őszi takarmánykeverék, a konzervgyári zöldborsószár és a csalamádé mellett késő őszig folyamatossá tenni a 800 körüli szarvasmarha zöldtakarmányozását Annál is inkább, mert száraz anyagra vetítve a répalevél annyi fehérjét tartalmaz, mint a lucemaszéna. A répalevél földmentes betakarításának gépesítésén most dolgoznak a szakkör tagjai. MGtrágyázzák, vegyszerezik a kukoricasorokat A kukorica termesztésénél is igyekszünk hasznosítani az eddig bevált új módszereket. Tavasszal, amikor rá lehet menni, nehéz gépi fogast, aztán kétszeri fosasos kultivátorozást adunk a mélyszántásnak, hogy sima, de főleg gyommentes, kertszerű legyein a talaj. Mi a kukoricát 8—10 centi; méter mélyre szoktuk vetni. Jövőre meg akarjuk oldani a kombinált vetést. Vagyis a vetőgépre műtrágyatartályt szerelünk, amely a kukoricasorban, adagol. Ugyancsak meg akarjuk oldani ezzel egyidőben a sorok vegyszerezését is. Ráadásul olyan vegyszerrel, amely egy év alatt elveszti a hatását, és nem gátolja a vetésforgót. E célra Hungazint és Dikonirtot használunk fele-fele arányban. A sor vegyszerezésével meg tudjuk takarítani az eddig felhasznált vegyszer kétharmadát. A felsoroltakkal még nem merült ki az Aranykalász Tsz újdonság-tárháza A házilag kikísérletezett, répaszelettel dúsított zöld- lucernapépből az idén már 16 vagonnal tároltak a sertésállomány téli takarmányozására. A szénaszárító ventillátorokra ideiglenes górét építettek, amelyben 130 vagon kukoricát szárítottak meg, s tárolnak romlásmentesen. Most azon spekulálnak, hogy jövőre meleg levegővel szárítják majd meg 600 hold lucernatermését. A kazánokat ősszel a kukorica szárítására, télen pedig a hajtatóházak és a sertésfiaztatók fűtésére használják fel. Ezenkívül több megoldáson dolgozik a szakkör népes tagsága. Az eddig alkalmazott módszerek felett érzett örömet csupán az csökkenti, hogy megyénk kevés szövetkezetében töprengenek, újítanak még olyan szervezetten és nagy akarással, mint az újkígyósi Aranykalász Tsz-ben. Kukk Imre Amíg anyuka délutáni műszakban dolgozik, a kicsinyek jól érzik magukat a Békéscsabai Kötoliárugyár bölcsődéjében. Margit néni kezében megelevenedik a baba, s ez éppen elég ahhoz, hogy a kisembereik érdeklődését teljesen lebilincselje. » Fotó: Malmos