Békés Megyei Népújság, 1965. november (20. évfolyam, 258-282. szám)

1965-11-11 / 266. szám

T965. november 11. 4 CsfitőrtSk pápa” karmaiban Mit mutat a statisztika? Csökkent a túlórák aránya, de... A „zöld A „zöld pápát"’ mindenki isme­ri: teste poliphoz hasonlít, feje Bostonban, gyomra New Yorkban van, hosszú karmaival pedig halá­los ölelésben tartja Közép-Ameri­ka csaknem minden köztársasá­gát. A „zöld pápa” neve: United Fruit Company. Hatalmában tart­ja a „banánköztársaságokat”, csaknem ötvenmillió ember vérét szívja, uralván nemcsak Közép- Amerika legtöbb banán- és gyü­mölcsültetvényeit, vasútjait, ki. kötőit, hanem az ottani kormá­nyokat, elnököket is. Az United Fruit egyik vezetője mondta egy­szer, hogy „Guatemala drága or­szág, ahol egy öszvér többe kerül, mint egy képviselő...” Ebből a „drága országból”, az United Fruit számára milliárdos profitot termelt „banánköztársa­ságból”, Guatemalából érkezett hozzánk a kép: egy guatemalai anya halott gyermekével, altit a „zöld pápa” terjeszkedése tett otthontalanná. A képen megörö­kített pillanat hétköznapi ese­ményszámba megy Guatemalában. Az ENSZ adatai szerint a guate- molaiak életszínvonala 17-szer kisebb, mint az észak-amerikai- ■ aké. A lakosság 74 százaléka írás- tudatlan — ezen belül azonban az analfabéta indiánok aránya sok­kal magasabb. A „aöld pápa” nem szereti az iskolázott parasztokat. „A 'banánt — így mondta nemré­giben az UFCO egyik képviselője — analfabéták is képesek leszüre- teüni.” Es az UFCO évente több mint százmillió fürt banánt szállít az USA-ba a közép-amerikai álla­mokból: Guatemalából, Honduras­ból, Nicaraguából, Costa-Ricából... Guatemalában 5—6 centet fizet egy fürt banánért, s azt 6—7 dol­lárért adja el az USA-ban, Száz­szoros haszon! A legtöbb guatemalai paraszt­nak — indiónak — nincs földje, ezért kénytelen eladni magát a „zöld pápának”. Az United Fruit ültetvényein azonban nincs meg­szabott munkaidő, nincs baleset- biztosítás, nincs fizetett szabad­ság, nincs sztrájkjog, — csak vég nélküli, gyakran napi tizenkét órás robot. A „zöld pápa” mindössze napi 10—30 centet fizet napszám­ként a szerencsétlen indióknak, akik azonban kötelesek mindent az UFCO üzleteiben vásárolni — kétszeres áron. Több mint fél évtizede szívja Guatemala vérét az Egyesült Ál­lamok legnagyobb monopóliuma, amely, mint ismeretes, 1954-ben rávette a washingtoni kormányt, hogy „veszélyeztetett érdekei meg­mentésére” katonai intervenciót : indítson Guatemala ellen. Akkor ! megdöntötték a demokratikus Ar- benz-konmámyt, s azóta is a „zöld pápa"’ bábjai váltogatják egymást Guatemala diktátort székében. Közben a nyomor, a csecsemőha­landóság, az ország javainak el­rablása, kifosztása egyre nagyobb méreteket olt. Guatemala államkasszája üres, a United Fruit pedig tavaly több mint 60 millió dollár tiszta nyere­séget osztott ki részvényesei kö­zött. Rekordév volt.­Általánosságában és összessé­gében első látásra kedvezőnek tűnik az a statisztika, amely a megye ipari termelésében az idén kilenc hónap alatt igénybe vett túlórák számát összesíti. Az első háromnegyedévben a múlt év azonos időszakához képest ugyanis csökkent a túlórák szá­ma, tehát az összes ledolgozott órákhoz mért aránya javult. Ezt különben jól szemléltetik a kö­vetkező számok. Az idei három­negyedévben az összes munka­órákból 1,67 százalék volt a túl­óra, tavaly az azonos időszakban viszont 2,14 százalék. A csökkenés jelentős. Ha azonban a részleteket vizsgál­juk, máris kedvezőtlenebbnek látszik a helyzet, mert míg ösz- szességében javult a tűlórafel- használás, néhány üzemben je­lentősen megnövekedett, össze­függ ez a negyedév végi hajrák­kal ugyanúgy, mint azokkal a szervezési hiányosságokkal, ame­lyek az egyenetlen termelést okozták. Erre nem is egy példát lehetne felsorakoztatni. Amint a Központi Statisztikai Hivatal Békés megyei Igazgatóságának 1965. I—III. negyedévi jelentésé­ben olvashatjuk, azoknál az egy­ségeknél, ahol kevésbé biztosí­tották az ütemes termelés felté­teleit, több túlóraigény keletke­zett. így a Békéscsabai Kötött­Preston doktor olyan zabból, nitrogénből és vízből álló takar­mányt dolgozott ki teheneknek, amely megakadályozza a kérőd­árugyárban 162 százalékkal nö­vekedett a felhasználás, a hús­ipari vállalatnál pedig tizen­négyszer többet túlóráztak az idén, mint 1964 első kilenc hó­napjában. Irreális követelmény lenne azt támasztani az üzemek, vállalatok iránt, hogy túlóra nélkül dolgoz­zanak, azért is, mert nemegy­szer önhibájukon kívül, máskor viszont nagyon is elfogadható okok miatt rákényszerülnek. Az azonban mindenképpen méltá­nyos, hogy amennyire lehetsé­ges, törekedjenek a túlórák számának csökkentésére, hiszen ezen a termelés gazdaságossága is múlik. A szervezési hiányossá­gokból keletkező túlórák sehol sem kaphatnak menlevelet, hi­szen ezzel végső soron a szerve­zetlenséget szentesítenék. Erre pedig semmi szükség sincsen. Annál inkább arra, hogy olykor­olykor bizony nagyon is hasznos elemezni a túlzott túlórafelhasz­nálás okait. S ha már az okok ismertek, akkor a cselekvéssel sem lehet sokáig várakozni. Szükség van erre, mert még mindig kísértenek a negyedév végi hajrák. Ezek aztán emésztik a túlórákat. Néhol — a megye iparára jellemző arány csökke­nése ellenére — nagyon is szá­mottevő mennyiségben. zést. Előnye: meggyorsul az emésztés és az állatok kétszer olyan gyorsan híznak, mint az­előtt. S. T. VWWWWWWWVWWWWWN^A <VWWWWVWWWWWW^^^AA/^^iV^/WWW Akartam borravalót adni... p. p. Új takarmánytáp — teheneknek Békési tsz-könyvelők Bulgáriában A békési járás termelőszövetke­zeteinek főkönyvelői és beosztott könyvelői nemrég bulgáriai kirán­duláson vettek részt. A költségek nagyobb részét a termelőszövet­kezetek fedezték. Ezzel jutalmaz­ták a könyvelés dolgozóit az 1964. évi zárszámadás elkészítésekor végzett jó munkájukért. Erről ír olvasónk: Ledzényi Pálné. A kirándulás a pihenés és szó­rakozás mellett nagyban hozzájá­rult ahhoz, hogy megismerjük Bulgária tájait, városait és az embereket Biharkeresztesmél lép­tük át a határt, ezután Nagyvárad, Kolozsvár és Brassón keresztül ér­keztünk Bukarestbe. Az említett városokban rövid pihenőt tartot­tunk, és megtekintettük a városok középpontjait. Romániát elhagyva Rusze városnál érkeztünk bolgár földre a Dunán át. azon a hídon, amelyet magyar mérnökök tervez­tek. Első benyomásunk az volt, hogy a nép igen barátságos. Autó­buszunkat igen nagy érdeklődés­sel vették körül. Utunkba esett Kolorovgrád is, rövid ideig megpihentünk a szik­lák közé ékelődött, jellegzetesen bolgár stílusban épült városban. Megnéztük a Kossuth Múzeumot, mely abban a házban van beren­dezve, ahol Kossuth élt az emig­ráció éveiben. A ház festői kör­nyezetben fekszik, és arról tanús­kodik, hogy a bolgár nép igen nagyra becsüli nemzeti hősünket, és kegyelettel őrzi emlékét. Várnához közeledve, érdeklődé­sünk a tenger felé fordult. Cso­portunk tagjainak nagy része éle­tében először látott tengert. Lenyűgöző látvány volt a hatal­mas víz, mely percről percre vál­toztatta színét és szinte lélegzeni látszott az állandó hullámzástól. A tengerpart szépségét emelik a 15 kilométer hosszan elterülő mo­dem szállodasorok, éttermek. Kétnapi pihenés után búcsút mondtunk a tengernek és kora reggel elindultunk Szófiába. Út­közben volt alkalmunk megfi­gyelni, hogyan állítanak elő a tengerből sót, és gyönyörködtünk a Balkán-hegység leírhatatlan szépségében. Jártunk szelíd lanká­kon, melyeket csörgedező patakok és legelésző juhnyájak tettek szí­nesebbé. Jártunk hatalmas szik­lák közt, nyaktörő szerpentinuta. kon, ahonnét gyönyörrel néztünk le egy-egy festői völgybe. Késő este érkeztünk Szófiába, fáradtan, de alvásról szó se volt. Mindenki kíváncsi volt Szófia fényeire. Másnap pedig megcsodáltuk szik­rázó napfényben fürdő épületeit, templomait, szép üzleteit. A va­csoránál a zenészek magyar da­lokkal kedveskedtek csoportunk­nak, és a pincérek asztalra hord­ták Bulgária tüzes borait. Haza­felé, a bolgár—romáin határon fájó szívvel, sok kedves emlékkel intettünk búcsút Bulgáriának. Ismeretekben gyarapodva, él­ményekben gazdagon érkeztünk haza. Ez a kirándulás is hozzájá­rult ahhoz, hogy még jobban meg­ismerjük Bulgária népét, és baráti érzésekkel gondoljunk újonnan szerzett ismerőseinkre is. — A ndaxint! Sok an- daxint kérek! Helyeseb­ben nem azt, hanem va­lami más elixírt, ami megnyugtatja háborgó lelküsmeretemet. Nagy. nagy méltánytalanságot követtem el: nem adtam borravalót a borbély­nak. Nemigen adtam én máskor sem, de eddig még mindig megúsztam lelkiismeretfurdalás nél­kül. Most azonban egy nálamnál jóval fiata­labb, s szerényebb öltö­zetű ember (pillantásra se méltó, fényes gom­bokkal ékesített vászon cowboy nadrág volt raj­ta) groteszk nyíltsággal vette elő a pénztárcáját. Szinte az orráig emelte, kivett belőle egy kétfo­rintos érmét és utánoz­hatatlan mozdulattal, szinte szertartásosan, csúsztatta az érdemes mester köpenyének a zsebébe. Én ezt nem tudom megcsinálni. Próbáltam már, de egyszer a mester zsebe mellé csúsztattam a pénzdarabot, s az gú­nyosan csilingelve gu­rult el a kövezeten. Ez még csak hagyján: a vá­rakozó vendégek lesúj­tó pillantása szinte ki­bírhatatlan volt. — „Ni csak a skót ür­gét! — Mindössze ötven fillér borravalót akart a mester zsebébe csem­pészni” — olvastam ki tekintetükből. Egy másik alkalommal csaknem le­szakítottam a borravaló, nak rendszeresített bal köpenyzsebet. (A jobb zseb ugyanis kétes tisz­taságú borotvatörlő, rongy tartó.) — Tessék parancsolni — invitált engem a szék. be a mester, de tekintete a két forint borravalót adó vendég távozását leste. — Alázatosan kö­szönöm. Legyen szeren­csém máskor is — szólt utána csaknem derék­szögbe hajolva. — Nálam nem lesz sze. rencséje, mester — gon­doltam, s amíg ő az én arcommal bíbelődött, én az ő arcát tanulmányoz­tam. Olvasni lehetett ró. la. — „Ez az ürge is biz. tosan ad legalább két forintot, azzal a mai be­vétel... (egy kis rövid fejszámolás) igencsak, negyven forint lesz. A felét odaadom az asz- szonynak. A fenét adenn, nem marad abból egy fillér se. Jóska már reg­gel óta csal: nézzük már meg az új csárdát, a Fe­hér galambot.” — Nem húz a késem? Szóljon bátran a ven­dég úr. Ugye. kiborol- válva tetszik szeretni? Ismerem már a vendé­gek arcát... A vendég úré, hogy úgy mondjam, bírja a kaparást. Szinte rózsaszín lett a szappan az arcomon, úgy elpirultam. „Ez kitalálta, hogy nem akarok neki borravalót adni. De hát, miért adjak? Én is el­végzem a magam dolgát, úgy ahogy, mégse ka­pok borravalót senkiből. A múltkor például ala­posan „meg nyírtam” Dobcsák hibáit, borrava­ló helyett azt üzente, hogy ne találkozzam ve­le elhanyagöltabb utcá­kon. Brakács és két tár­sa, akiket a sablonos „üzemi szarka” helyett spanyol, vagyis lop-ez, lop-az, lop-amaz névvel illettem, s válogatott jó tanácsokkal láttam el őket a jövőre nézve — szintén nem borravalót ígértek. — Timsót, szeszt, köl­nit, pitralont, púdert tetszik? — Csak szeszt! — A hajra vizet, ola­jat vagy esetleg egy fej­mosást parancsol? — Nem, nem kérek. — Igaza van, most lá­tom, egészen friss mosá. sú, selymes a haja. S mi­lyen szép fekete! Nem is látszik annyi idősnek, mint amennyi. Egy pil­lanat még — szólt s nagy buzgón leseperte a ruhámat. — „Nem, ezt nem le­het itthagyni borravaló nélkül” — gondoltam. Szinte eszelősen koto­rásztam végig az ösz- szes zsebeimet, amíg megírta a fizetési blok­kot. De csak papírpén. zem volt. „No, majd a pénztártól visszafelé jö­vet — határoztam el ke. ményen. Legyen, ami lesz. Legyen pénzek cső. römpölése és gurulósa a kövezeten! Legyen zse­bek reccsenése és szaka, dósa.” Ám a döntő pillanat­ban belépett egy ismerő­söm. Egy kicsit elcseveg, tünk a miág folyásáról, s aztán én elköszöntem — zsebemben a borrava­lónak szánt pénzzel. Az­óta csillapíthatatlan lel­kiismeretfurdalásom van. Csak valami hatá­sos elixir segít rajtam. Vagy az, ha ismét hoz­nak forgalomba külföldi zsilettpengét és jó ideig otthon borotválkozha. tóm. Amik forgalomban vannak, azokat legfel, jebb átalakításra váró téli göncök szétbontásá­hoz lehet használni. In­kább vállalom a csaló­dott mesterrel az újbóli találkozást, mint ezek­kel a pengékkel a borot- válkozást. Kukk Imre

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom