Békés Megyei Népújság, 1965. november (20. évfolyam, 258-282. szám)

1965-11-28 / 281. szám

Ismét a szakmunkásvizsgákról W5. november 2a._____________________________________________________6 Közel 7 millió forint az utak és járdák építésére Békéscsabán Vasárnap Á'nyáron ; részletesem beszá­moltunk a szakmunkástanulók júliusi szakmunkásvizsgáiról, s az otti szerzett tapasztalatokról. Korábbi írásunkban megállapítot­tuk, hogy több üzemben, s külö­nösen a mezőgazdasági üzemek­ben nem foglalkoznak kellő fon­tossággal .a szakmát tanuló fiata­lok gyakorlati képzésével, s en­nek következtében igen magas a bukási százalék. Akkor azt re­méltük, hogy az illetékesek meg­szívlelik á bírálatot, s hatékony intézkedést teszpek a mulasztás pótlására, s ha. elkésve is, de ja­vítanak a helyzeten: Sajnos, nem mondhatjuk él, hogy lényeges vál­tozás történt volna, mert az ok­tóber hóban megtartott szakmun­kásvizsgákon ugyanazok a hibák jelentkeztek, mint korábban. Érdemes' idézni a géplakatos szakvizsgabizottság feljegyzését. „Az 1965 júniusi szakmunkás- vizsgákon az ÖRKI, a Szarvasi Gépállomás, a Szeghalmi Gépál- tomák és más mezőgazdasági üze­mek, tsz-ek tanulói rendkívül gyenge gyakorlati félkészültségről tettek tanúbizonyságot. A szak­munkásvizsga bizottság a vizsgá­zók nagy részét megbuktatta gya­korlatból A tanulók visszamen­tek és közölték a gazdaság ve­zetőivel, hogy a reszelés, illesz­tés, rajz szerinti munkák nem jól mennek, lehetőséget kérnek a gyakorlásra. Az egyik gépállomás főmérnöke azt mondta, idézzük á tanuló szavait: „A reszelés nem jelent problémát, mert csak egye­nesen kell tartami a reszelőt és egy kis érzék kell hozzá. Most mór mehettek dolgozni!” Ezt kö­vetően a legkülönbözőbb munká­kat végezték, olyanokat, melyek egyáltalán nem függtek össze a szakmával. Á bizottságnak az a véle­ménye, hogy a mezőgazdasági üzemekben nem biztosítják'az ok­tatás gyakorlati feltételeit. A ta­nulók elmondásai alapján kézi-' szerszámot nem kapnak, hogy az alapműveleteket megfelelően be tudják gyakorolni. Nem ritka, hogy saját maguknak kell szer­számot vásárolni. E hiányosságok leginkább megmutatkoznak a kö- rösladányi Dózsa Tsz-nél, az ÖR­KI kákái üzemegységénél, a Szarvari Gépállomásnál, a Déva- ványai Gépállomás gyomai üzem­egységénél Tapasztalhatók hiá­nyosságok a Vésztői Gépállomás­nál is.’ Ezenkívül sorolhatnánk még számos mezőgazdasági üzem­egységet, ahol komoly problémák vannak. Minek tudható be, hogy a fi­gyelmeztetés ellenére sem válto­zik a helyzet a szakmunkásvizs- gázók felkészítésében. Érthetet­len, hogy egyes üzemegységveze­tők teljesen figyelmen kívül hagy­ják a szakmunkásutánpótlás ne­velését annak dienere, hogy a mezőgazdaságban nap mint nap hangoztatjuk a szakmunkáshi­ányt Súlyos felelőtlenségre vall az a nemtörődömség, hogy egye­sek három évük letöltése után plusz hat hónapot, esetleg egy teljes évet kényszerülnek tanuló­ként tovább gyakorlatozni azért, mert a három év alatt nem kap­ták meg a megfelelő támogatást a szakma alapos elsajátításához. Sürgősen rendet kellene terem­teni ezen a területen. Nem akarjuk mentem a ta­nulókat sem, mert előfordul, hogy saját hibájukból kerülnek a bukottak listájára. Ám a tapasz­talatok azt mutatják, ez a kisebb­ség. Tény, hogy a bukottak több­ségénél megtaláljuk az üzemve­zetők bűnös hanyagságát, s ezen a helyzeten kell a legsürgősebb változtatást végrehajtani. Különö­sen szeretném felhívni a figyel­met a bukott tanulókkal való fog­lalkozásra, mert a pótvizsgára való felkészítés fokozott gondos­ságot és nagyobb figyelmet igé­nyéi, Éppen ezért az üzemek szakemberei a felkészülés idősza­kában nyújtsanak nagyobb segít­séget a pótvizsgázó tanulók ala­pos gyakorlati felkészítéséhez. Ezen túlmenően ott, ahol első­éves tanulókat foglalkoztatnak a gépállomások mérnökei, a terme­lőszövetkezetek szakemberei csak akkor vállalkozzanak tanulókép­zésre, ha a gyakorlati feltételeket biztosították. Nincs szükség arra, hogy a tanulóképzés égisze alatt havi 100—150 forintos bérért a szakmát megszerezni vágyó fiata­lokat segédmunkásokként foglal­koztassák. Erre van más lehető­ség. Háló Ferenc A városi tanács legutóbbi vb- ülésén foglalkoztak a városban folyó útépítésekkel és a községfej- lesztési alapból történő járdaépí­téssel is. A városban a legjelentő­sebb útépítési munka a VI. kerü­letben folyik. Itt mintegy öt és fél millió forintot használnak fel. Eb­ből épül meg az Urszinyi Dezsőné utca, a Szőlő utca és Árpád sor közti szakasz. Sokan kérdezték meg, hogy az Árpád soron miért szedték kj a fákat? Az illetékesek­től nyert értesülés szerint az utat szabvány méretűre kellett elkészí­teni, egyrészt a várható forgalom- növekedés miatt, másrészt pedig a különböző beépítettség tette indo­kolttá a fák kivágását. Zsadányban az elmúlt időben jelentősen megváltozott a KISZ- szervezet munkája. Egyre több fi­atal vesz részt a rendezvényeken s már eddig tízen kérték felvéte­lüket a tagság soraiba. A nemrég megválasztott új vezetőség ugyan­is igen szép programot állított össze, amely nagyban kielégít} a fiatalok igényeit. Megszervezték a politikai oktatást s ezen minden fiatal részt vesz. A két termelő­jelentős összeget használnak fel a Kazinczy utca építésére is, azonban az út építésének befeje­zése függvénye az időjárás továb­bi alakulásának. Több mint 300 ezer forintos költséggel elkészült a Szerdahelyi utca építése és 200 ezer forint felhasználásával a Hámán Kató utca is. A községfej­lesztési előirányzatból 700 ezer fo­rint értékben készítettek járdákat. Terven felül pédául Erzsébethe- lyen a Stromfeld Aurél utcában készült járda. A jelenlegi lemara­dás, ami az utcák építésében mu­tatkozik, év végéig pótolható s ennek teljesítésére a városi tanács végrehajtó bizottsága felszólította a kivitelező kertészeti vállalatot. szövetkezetnek társadalmi munká­val segítenék és 150 órát dolgoz­nak társadalmi munkában a mű­velődési otthon építésénél is. Ezen­kívül gondol a vezetőség a szóra­kozásra is. Megalakították a tánc­zenekart, amelyhez a helyi föld­művesszövetkezet ad segítséget, 1966. évi tervükben pedig többek között különböző szakkörök létre­hozása és egy művészeti csoport megalakítása szerepel Szentgyörgyi Noémi Társadalmi munka, tanulás, szórakozás a zsadányi KISZ-szervezetben Régi kocsi : - — Grófnőt Engedje meg, hogy végigkocsikáetassam• a birto­kon, meg szeretném mutatni Őrinek mindazt, amit magáénak mond. hat, ha végighallgatja szerény kérésemet! Befogatok! S repült az Eszterházy-hintó. János libériában feszített a bakon. A grófnő napernyője alól finnyásan tekintgetett a földeken hajla­dozó summásokra, béresekre. Ugyan! Érdekelte is őt, hogy mi fo­lyik ott! Csak ami hozzákerült! S a cserzett bőrű, kérges tenyerű, napbarnított emberek komoran néztek a porzó hintó után*. ...azután a gróf eltűnt valahová. Nem a grófnőé, hanem a kérges kezüeké lett a birtok. A kocsi párnázott üléséről meg dohogva ugrik le a szentmár- toni tsz elnöke: — Emberek! Mi az istent csinálnak maguk? Hol a munkacsa­patvezető? Nem megmondtam, hogy a kézi aratók a jégvert táblába álljanak? — Ne velünk kiabáljon, elnök elvtársi — nézett rá egyik a volt summások közül. — Mi is mondtuk, hogy jobb lenne. Indul­hatunk? — Várjanak már, míg beszaladok, aztán küldöm magukért a teherautót. Ne haragudjon, bátyám! Csak mérges vagyok! Sietni kell,, holnapra esőt jelzett a meteorológia! Az iroda előtt fürgén leugrott a féderes hintó hágcsójáról, s már az ajtóban hallani lehetett a gyors intézkedést. János bácsi meg leszállt a bakról, az árnyékba kiteregette a tarisznya tartal­mát, s mire felpillantott, bajusza alatt megjelent a mosoly: hát persze, hogy menten ott voltak az irodista lányok! Tudják, hogy ilyenkor zivatar van az irodában, kint meg János bácsi elbeszélé­sét hallhatják arról a világról, amikor ő még „daliás parádésko­csis” volt a gyöngyösi Orczy báróknál! r • uj re geny Szécsi József bezzeg nem szo- morkodik. Tizenöt esztendeje mindig akadt egy-egy gyerek, akinek kedves volt a fújtató, aki számára a kovácsműhelynek kü­lönös, gázos, kékes lánggal izzó fuj tatója jelentette a jövő mester­séget. Bálint Péter most harmad­éves, de már mesterszdnten segít az idős mesternek. Csikorog a kora téli hő a tal­punk alatt. Mellettünk nehéz sze­kerek húznak, jön a tartós hideg. Beáll a hó, s a pusztákon sokszor térdig fehérségben vígan nyerít­ve vágtat majd el a beragadt autó mellett a szekér, * hintő, hogy bundába, puha pokrócba csavart utasait rendeltetési helyére szál­lítsa. Útközben, míg Csák Fe­renc kárpitosműhelye felé tar­tunk — ott áll az új műremek, a tápiószelei agrobotanikai intézet számára készített Eszterházy-hin­tó — csak felötlik a fejemben öreg nyári ismerősöm, a szent, mártom János bácsi, aki egy esz­tendőn keresztül ziirmölte az el­nök fülébe, egy esztendőn keresz­tül mondogatta másnak, hogy hallja az elnök: ,,kéne nekem va­lamiféle extre!” ...és csordogál a Kicsit mesés színű elbeszélés, hisz János bá­csi akkor „daliás parádéskocsis volt!” A lányok pedig nem is tud­ják, hogy a szentmártoni tsz Esz- terházy-hintóját az ország déli csücskében, Füzesigyarmaton ma is újra meg újra megalkotják a szorgos, ügyes kezű bognárok, ko­vácsok, hogy a könnyű járatú hin­ták az ő kezük alól kerülnek a2 autónemjárhatja vidékek irányí­tóinak. Cseng a kalapács, s ahogy ala­kul a kerék, faforgáccsal borítja be Kovács Imre bognárt, aki ti­zenöt esztendeje egyforma gond­dal, egyforma kedvteléssel dolgo­zik a szövetkezeit szép kocsijain, — 180 ezer forint egy ilyen ko­csi! — mondja büszkén Hegyi Já­nos, s joggal ilyen rátarti, mert másfél évtized alatt már közel száz darab fut kényes lovakkal a legkülönbözőbb helyeken. Műhe­lyében pedáns rend. A kocsi ol­dalát faragó fogazott vésők — ezekkel készül az álfonás —, a kisebb-nagyobb kalapácsok, meg ki tudná felsorolni mi min­den húzódik meg egymás mellett az' ablakpárkányon, polcokon. — Csak szomorú vagyok. Múlik felettem az idő és nincs, aki foly­tassa a mesterséget. Nem ismerik talán a gyerekek ezt a szakmát? Vagy nem akarnak ide jönni? Ez pedig a bognárszakma művésze­te! És én tudom biztosan, hogy ezeket a díszes, szép kocsikat nem szoríthatja ki még a Mercedes sem!, Ezek kellenek, ha másra nem, hát versénykocsiknak. Szí­vesen venném, ha körülöttem bóklászna egy-két tanuló! Az elnökre nézünk, aki kísé­rőnk á „kocsigyárban”. Megvonja a vállát. — Nem tudom. Országszerte nincs a szakmának folytatója. Mert ahogy kinyílik a kárpitosműhely ajtaja, ahogy meglátom a csillogóan fényezett, gonddal festett parádéskocsit, amelyen Ungi István ktsz-élnök a „meós”, a kárpitosmunkát nézegeti, megértem az öreget: erre a féderes hintára, erre a szépen fonott Eszterházv- kocsira legalább bőrkabátos „parádés” kocsis illik! Akkor is, ha már nem „daliás”! r Szöveg: Adám Éva — Kép: Kocziszky László

Next

/
Oldalképek
Tartalom