Békés Megyei Népújság, 1965. november (20. évfolyam, 258-282. szám)
1965-11-21 / 275. szám
A HI. Országos Grafikai Biennálé KÖRÖSI AJ KULTURÁLIS MELLÉKLET immár harmadszor rendezték meg az országos grafikai biennálét. A mostani, a miskolci seregszemlén hetvenkét művész kétszázhuszonnégy alkotását mutatják be. Képünkön: Részlet a kiállításról. MTI-fotó — Kovács László felvétele Eldőlt, hogy az opera az én műfajom Szokolay Sándor, a Vérnász szerzője a Hamlettel viaskodik 3 | ubfleumahoz étkezett a Vérnász, Szokolay Sándornak a nagy spanyol költő, Fredűrico Garcia Lorca drámájából írt operája: huszonöt előadása több mint sitker. Remény és beteljesülés, és valami új születése. A lelkes közönségsiker találkozott a kritika osztatlan elismerésével. A kritikusok e műfaj tovább- vivőjeként említették Szokolay Sándort, aki Petrovics j Emil C’est la guerre-je mellett húsz év egyilk legjelentősebb magyar operáját alkotta meg. Illyés Gyula, a költő, a Lorca-diráma fordítója pedig e szavakkal köszöntötte az ifjú zeneköltőt: „Üjra egy magyar név van fölszáilóban az európai zenei élet egére.” Békés megye egy távoli sarkából, Kunágotáról indult Szokolay Sándor. A bé- késtarhosi zenei kollégiumban kezdett zenét tanulni, s mindenki meglepetésére hetek alatt átvette egy év zongoraanyagát Mivel ott helyben nem volt meg a másodéves tananyag, tanárnője tréfásan buzdította: a kották megérkezéséig szerezzen ő maga egy-két etűdöt. A tizenhét éves fiú, aki fél évvel korábban még skálázni sem tudott — egy recsegő néprádión kívül semmi sem kapcsolta addig • zene áramába — estétől hajnali fél háromig tucatnyi etűdöt komponált, olyanokat, amelyek neves zongoraművészek előadásában ma is a rádió műsorán szerepelnek. És Békéstarhosról az út *“ az Operaház színpadáig, s innen tovább, az Ily- lyés Gyula jövendölte „európai zene egé”-ig? Szabó Ferenc, majd Farkas Ferenc tanítványaként végezte el á Zeneművészeti Főiskolát 1956-ban. Három egymást követő Világifjúsági Találkozón, Varsóban* Moszkvában és Bécsben nyert díjat, az elsőt még főiskolás korában. Aránylag kevés versenyművet, annál több szöveges zenét, kórusművet, kantátákat, oratóriumokat komponált, s ezek majd mindegyikét nemzetközi díjjal, kitüntetéssel, helyezéssel jutalmazták. Varsói W ienavsky-verseny, arez- zói nemzetközi kórusverseny, tours-i fesztivál, a „Varsói ősz” zenei fesztivál, az Erkel-díj harmadik fokozata A tűz márciusa című kórusművéért, majd ismét a tours-i fesztivál — ezek pá- lyájának főbb állomásai. C mindez — kórusok, balettek, népi táncjátékok sora ma már úgyszólván „előtanulmánynak” hat a Vémászhoz, az első nagy színpadi alkotáshoz mérten, mely megszerezte számára az Erkel-díj első fokozatát. „Most dőlt el végleg, hogy a színpad, az opera az én műfajom. Operákat akarok írni egész életemben!” — mondja Szokolay Sándor. — A zenekari muzsika ma’ még egyelőre kevesekhez jut el, s én, bár az alkotásit egyéni folyamatnak tartom, nélkülözhetetlennek érzem, a szoros kapcsolatot a nagyobb közösséggel. Az „elefántcsont-torony” meddővé tesz: a művészt. Zenét írni csak annak biztos tudatában lehet, hogy vannak, akik rezonálnak rá ... Ez az ars poetica már sejteti a Vémász utáni új alkotói korszak körvonalait is. Szokolay Sándor jelenleg Shakespeare Hamletjából készül operát írni. A mércét ezúttal ismét magasra helyezte, hiszen minden idők egyik legnagyobb drámájának. megzenésítése gigantikus vállalkozás. De tudatosan esett erre a választása. — Ilyen „szövegkönyv” mellett minden rajtam múlik, s az esetleges bukásért is csak magamat tehetem felelőssé — vallja a művész. S nem csupán ez az aggódó és önvizsgáló művészi lelkiismeret hajtotta a Hamlet felé. Gyerekkora óta foglalkoztatja a téma, négy. venszer látta Lawrence Olivier Hamlet-filmjét, s megragadta Arany János fordításának csodálatos, utánozhatatlan költőisége. Az asztalon s a zongorán most egymás mellett soratkoznak a Hamlet-tanulmányok, a mű angol eredetije, s Arany magyar szövegén kívül a francia és a német fordítás, s egy különleges kincs: a Hamlet-film teljes magnószalag felvétele.« \Af uppertalban már próbálják a Vérnász-t, Prágában, Zágrábban, Kassán s a demokratikus Berlin televízió-stúdiójában készülnek a darab 1966-os bemutatójára. Bordeaux-ban, Lendngrádban, Szverd- lovszkban, Los Angelesben és Hollandiában is foglalkoznak már e mű színpad- ravitelével. S míg a Vémász befutja a különféle színpadokat, Szokolay Sándor, ez a szerény, céltudatos és tépelő- dő ember a Hamlettel viaskodik. Zilahi Judit Kátay Antal: Voltunk s vagyunk Viharba pottyant madárfiók voltunk s vagyunk mi, igaz, fiúk! Üj eszmék — hitek, kételyek — edzettek, mint a vegyszerek. Nád szálak voltunk? Ám legyen! De kint nőttünk mi a tengeren, s rugalmas bár, de nem törött gerinc feszül bennünk, s szétpattant bilincs lábunk alatt a múlt, és ólomérc jövőt szorongatunk, nehéz percekben élve s érve, emberül: bennünk vasbeton-jövő feszül. Oláh Éva: Minek tagadjam Valaki kitépte a bodzafákat és nagyon elszomorodott tintát facsart (minek tagadjam) holdakat rajzolt, éneket lopott. Holdakat rajzolt, kék ekéket szökő vizekhez forró óceánt sokat meg üvegreggelt a téli éghez és vért s » vérhez piros lányokat. Volt egy forintja telefonált még utoljára az állomásról, szőke haját kontyba csavarta azt is valahol máshol. Nem emlékezett merre szülték (azt hiszem, bolond volt szegény) tizennyolc éves volt és szemben a világgal keresem én. Katona Judit: Őszi echó Nem tudok írni. Kapkod a kedvem. Felvesz egy gallyat, leejti. A délután már csak leheletnyi gyöngyház az őszben. A hamar rozsdás színekkel áttört lombok közt most a szivem ver. Eldőlt a kert s ájult füvekkel várja a csöndet. Pártáikat messzire dobják, felszisszennek félve a bokrok. Dér fejelgeti a napraforgót s biceg a szántás. Nem tudok írni. Kapkod a kedvem. Felvesz egy gallyat, leejti. A nyarunk már csak egy leheletnyi gyöngyház az őszben. Bella Ahmadulina: T ájkép November van, a szívekben hála ne nyíljon, hó hullik már. Távol megyek, ne érjen sugár, hullt árnyékom hadd pihenjen. Az üvegfúvó álmai növekednek itt, óh jégcsapok! És a gyerek szeme felragyog, ízeiket próbálja ki. És én, ilyen fiatalon — számban édes, hűvös jégdarab — megyek csikorgó fehér havon vacogva szürke ég alatt. Szántó Gábor fordítása
