Békés Megyei Népújság, 1965. november (20. évfolyam, 258-282. szám)
1965-11-17 / 271. szám
A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA Világ proletárjai, M65. NOVEMBER 17., SZERDA Ara: 60 fillér XX. ÉVFOLYAM, 871. SZÄM Felelősség Megható, szép történetet hallottam a minap. Szólt pedig Csire Bertalan parasztemberről, aki 1945 tavaszán, amikor mérni kezdték Dózsa ükunokáinak az úri birtokot, önkéntesen magára vette a közdolgok legsúlyosabb terhét. Ügy történt, hogy valamely kétkedő azokban az izzó napokban a földet váró, földért, új rendért reménykedő emberek előtt kimondta az aggodalmas szót: mi lesz, ha mégsem úgy lesz, ahogy gondolják, ki vállalja azt, ami a faluban, s a földdel történik? S akkor Csire Bertalan vette a szekercét, s a karót, s míg az első mérték jelző cöve- ket a barázdába ütötte, így beszélt: ,(Ami itt történik, azért én, Csire Bertalan vállalom a felelősséget !’Nem tudom, merre fordult azóta két zsúfolt évtized múlásával Csire Bertalan sorsa, mivé lett ő s utódai, merre vezetett az útja, ott él-e még vagy elszármazott onnan, nem ismerem akkori, s mai pártállását, politikai hovatartozását sem. De két dologban teljességgel bizonyos vagyok. Egy: úgy, ahogy akkor gondolták a kétkedők, nem kellett és soha ezután sem kell senki előtt felelni. Kettő: a felelősséget akkori és mostani dolgainkért egyaránt vállalni kell. Nem kívülállók, mást akárók előtt, nem, erre nincs szükség. De felelni kell tetteinkért önmagunk és nemzetünk előtt. Két éber bíró is figyel tehát. A lelkiismeret és a haza, a nép boldogulása. Mérni csak ehhez lehet és kell, a felelősség e kettő előtt oszlik meg, hogyan, mennyiben, milyen arány szerint: ügye-dolga válogatja. Nagy szó ez: felelősség. S ezzel úgy vagyunk valahogy, mint annyi más fontos és értelmes fogalbmmal: nyűttük és koptattuk, olykor félre is magyaráztuk. Talán annyiban tér el más fogalmi társaitól, hogy felemlegetni leggyakrabban akkor szoktuk, ha mulasztás történik, de ha vállalni kell, koránt sincs minden ügynek mindenkor — képletesen szólva — Csire Bertalanja. Hallottuk, s olvastunk sokféle azonos tartalmú történetet már a felelősségről, a vele való labdázásról, az áthárításról, hogy lényeges ügyekért olykor — némi túlzással mondva — végső fokon a falu kisbírája maradt a „felelős”. Az említett parasztember történetének kell országos méretűvé szélesednie. S hogy ez így legyen, okvetlenül felül kell vizsgálni egyfajta szemléletmódot, egy rég túlhaladott megállapí- amely minden ügyünkért, dolgunkért kizárólag a kommunistákat tette felelőssé. S hozzátehetjük nyomban: nem valamiféle elhatározás, nem egyes emberek akarata módosít az elavult szemléleten, hanem lényegét az idők, nemzetünk, országunk új története változtatta meg. Mondhatjuk, hogy ami hazánkban történt, csak a kommunisták akaratából ment végbe? Nem sok százezernyi Csire Bertalan akarata volt a földosztás és gyári Csire Bertalanok nagy-nagy tömegének eltökélt szándéka az államosítás? Üj törvényeink értelmét vajon csak a kommunisták vagy az egész nemzet elhatározása, célja adja meg? A párttagok felelőssége bizonyos értelemben magától adódó, természetes: politikai és közéleti szerepükből, áldozat- vállalásukból következeik ez. Természetes folytatása annak, hogy vállalják azt a többet, azt a pluszt, amelyet a párttag fogalma, e fogalom tartalma megkövetel. De még ebben a felfokozott formában sem vállalhatják át mindenért á felelősséget a nemzet egészétőL Vajon elvontabbá vagy konkrétabbá válik maga a felelősség, ha minden közdolgunkért, közös, fontos ügyünkért • valljuk — a nép összessége válik felelőssé? Meghatározot- tabb így, utóbbi fogalmazásban. Hisz teljességében annyit jelent: hazájáért felel minden állampolgára s ez mindjobban közelítve az egyes emberhez, alapjában kijelöli a cselekvő, a gondolkodó egyén helyét a nagy közösségben. Vagyis azt, hogy munkájáért, tetteiért ■ minden ember, minden percben felel saját lelkiismerete és az ország egésze előtt, felel mostani dolgaiért, s mai gazdálkodásáért a holnapi nemzedéknek. S ilyen értelmezésben teljesebbé, megfoghatóbbá válik az a fogalom is, hogy: állampolgár. Nem kívülálló, akinek életét paragrafusokba fogott szabályok döntik el, hanem legjobb lelkiismerete szerint, felelősen cselekvő egyén, aki tudja és látja, hogy a maga munkájában — készítsen bár gépet vagy vessen magot, legyen párttag vagy pártonkívüli — felelős nemzetének. S egy ilyen felfogás erjesztő je a korunkhoz és rendünkhöz illő közerkölcsnek. S még annyit: a haza nemcsak a táj és nemcsak a határokkal megjelölt keret. A haza magába foglalja a nemzet sorsát is, s ezt szolgálni becsülettel, igaz szívvel — csak felelős séggel lehet. Lantos László Zárszámadási előkészületek Tegnap, november 16-án a megyei tanács vb mezőgazda- sági osztályának szervezésében elkezdődtek az 1965. évi termelőszövetkezeti zárszámadások előkészületei. A megyei mező- gazdasági osztály főkönyvelője és revizorai, valamint a járási mezőgazdasági osztályok vezető könyvelői, revizorai Szentesre utaztak, ahol több napon át tanfolyamon vesznek részt. Előadást hallgatnak a korábbi évek zárszámadásainak tapasztalatairól és az idei legfontosabb teendőkről. A szentesi tanfolyamon megjelent Csomós István, a megyei tanács vb mezőgazdasági osztályának vezetője is. A következő hetekben a termelőszövetkezeti elnökök, fő- agronómusok és könyvelők részére a szentesihez hasonló tanfolyamot tartanak megyénkben is. Előreláthatóan Gyomára és Gyulára összpontosítják a szövetkezetek vezetőit a zárszámadással kapcsolatos feladatok részletes megbeszélésére. Meg taü békéscsabai bérletszervezésének• előkészítését a Jókai Színház Ötletek: vasban, anyagban S A 8-ae AKÖV Kazinczy utcai :műszaki telepén, Békéscsabán, bejrendeztek egy kis szobát, ami jtárt ajtókkal várja az édeklődő- Jkét; érdemes is belépni ide min- jdenkinek, aki szívesen foglalkozik jműszaki kérdésekkel. Az AKÖV {legkiválóbb újítóinak házikiállí- jtását rendezték itt. Amit ezek az ötletes, mindig újat, folyton jobbat kereső emberek kigondoltak, az itt látható megvalósítva. Fában, fémben, acélban és rézben. A kiállított mintadarabok mind olyan újításokat dokumentálnak, melyek túlestek a legfontosabb vizsgán: beváltak a gyakorlatban. Ezzel' a készülékkel sokkal gyorsabban és eredményesebben lebet a gépkocsik hűtőjét tisztítani.,. PáVlgyi András találmányát nézegetik a látogatók, A Békés megyei Jókai Szín- : ház békéscsabai központi épüle- : tének átalakítása és felújítása a : jelek szerint januárra befejező- • dik. A műszaki átvétel és az ■ esetleges hibák kijavítása után : színházunk megkezdi békéscsa- • bai előadásait. A békéscsabai bérletszervezés ; előkészítését a színház csütör- : tök délelőtti igazgatósági érte- f kezletén kezdik meg, amikor az j igazgatóság tagjai felmérik a : lehetőségeket, megvitatják a t bérletek szervezésével és eladá- • sával kapcsolatos feladatokat. ! A megbeszélésen értékelik az | elmúlt évek Békéscsabán el- ( ért bérletezési eredményeit is. • Fotó: Kocziszky Mázán András művezető magyarázza, miért praktikus a Miklós—Szilasi-féle gázpalackszállító targonca. A kép bal oldalán Venter György újítási felelős. Műanyag palackba kerül az étolaj, jön'a teamargarin-választék Bírálat a% élelmiszeriparban Az Élelmezésügyi Minisztériumban rendszeresen tartanak bemutatóval egybekötött házi anké- tokat, amelyeken egy-egy iparág termékválasztékát, gyártmányainak minőségét bírálják meg az élelmezésügy és a kereskedelem illetékes szakemberei. A napokban a növényolajipari, a kozmetikai és a háztartásvegyipari termékek kerültek „terítékre”, a bíráló bizottság elé. A „zsűri.” döntése sok újdonságot ígér a lakosságnak. Elhatározták egyebek között, hogy a 0,75 literes étolaj 1066-ban már nem üvegben, hanem műanyag palackban, eldobó csomagolásban kerül forgalomba. Emellett továbbra is megmarad a 3 de- cis különleges minőségű étolaj. A bírálat megállapította, hogy a margarinok minősége javult ugyan, de a „Ligá”-t és a „Venus”-t a következő években még finomabbá kell tenni. Ezenkívül újdonságként bevezetik a vajsze- rűbb teamargarin gyártását, s kidolgozzák a tejes margarint. A mosószappant fokozatosan felváltják a korszerű szintetikus mosóporok, a külföldi gyártmányokkal egyenértékű, nagy aktív- anyag tartalmú, szennyoldó képességű mosószerek. Már a közeljövőben csökkentik az azonos minőségű pipereszappa. nők feleslegesnek talált nagy választékát, viszont egy új, magas illattartalmú parfümszappan bevezetését határozták ed. A szintetikus alapanyagú fehérneműk, ingek elterjedésével felmerült az igény az ilyen fehérneműk fehérítésére is, s erre ugyancsak készítenek megfelelő szert. A vállalat korszerűsíti a jelenleg forgalomban levő súrolószereit és cipőkréméit. A cipőkrémek csomagolásánál előtérbe kerül a tetszetősebb, s a doboz felnyitásából adódó bosszúságokat megszüntető tubus. Az igényeket figyelembe véve az ajándékozási lehetőségeik növelésére bővítik a kozmetikai díszdobozok választékát.