Békés Megyei Népújság, 1965. október (20. évfolyam, 231-257. szám)
1965-10-31 / 257. szám
1865. október 31. 4 Vasárnap Hívatlanul mentünk A múlt évben egy alkalommal Békéscsaba néhány üzemébe úgy sétáltunk be, hogy nem szóltunk senkihez. Vártuk viszont, hogy hozzánkszóljanak, igazoltassanak. Az eredmény: megírtuk A portás háta mögött címen a tapasztalatokat, melyek nem szóltak a portások ébersége mellett... Egy év után újra ezt a sétát tettük> más-más munkahelyeken, telepen, üzemben. A mosdani eredmény is — e riport. Mert most is akadt tapasztalat: az egyik helyen hét lakat- alatt őrzik a — semmit > a másik helyen szabad az út az idegen előtt, s ha éppen valamihez nyúlni akar — hát viheti. Egy év alatt sem változott vajon a vigyázó szem élessége?! Teljesítette ígéretét az építőipar A színházban rendezik meg a November 7-i ünnepséget Hét lakat alatt Valószínű, még a gyermekkorból maradt meg, hogy minden olyan épület, amelyről látszik,- hogy régóta zárt — foglalkoztatja az ember fantáziáját. Valamiféle romantikát magyarázunk a Tulipán utcai „hét lakat alatt őrzött” raktárhelyiségbe is. Dróthálós, rozsdás lakatok, pókhálós ajtók. Szinte hangos a csönd, amely árad poros ablakaiból A csatorna, fönt az ereszen korhadó levelekkel teli; az enyészet fogyasztja hatalmas étvággyal az egész épületet. A törött ablakok résein bekukkantva, ágaskodva, bámész szemmel papírzsákokat, groteszk alakú holmikat látunk kívülről. Kint az ősz derűs napsütése; ott bent, az ablakok mögött, a rozsda és a pókháló mögött rideg, mozdulatlan világ. Csak úgy belépünk a legközelebb eső nyitott ajtón. Nincs portás, nem kell a háta mögött beosonni. Egy kisiparos fogad bennünket, s nekünk jó is, hogy vele találkozunk. Elmondja: Ezt a raktárhelyiséget ő bérelte, illetőleg nem bérelte, az övé volt. Közösen vették valamikor a múlt rendszerben, aztán az AGROKER kiigényelte raktárnak, s most a helyiségért vevőtársa veszi fel a havi 300 forintot. Ö egy vasat sem kap. Felmászunk az udvart kettéválasztó falra,' létra segítségével, s átnézünk a másik portára, amelyen ez a rozsdás-pókhálós raktárhelyiség kétharmad része terül él. Itt valóságos vadromantika tárul elénk: „Égig nyúló giz-gazok”, düledező mellékhelyiség, és aztán a nagy semmi. Nagy ez az épület, amit raktárnak használ az AGROKER. Használ — de nem kihasznál! A berozsdásodott kapuzárak faggatás nélkül is elmondják, hogy itt, az elmúlt fél év alatt nem csikordult bennük kulcs. Por, pókháló, rozsda, enyészet — és egy ki nem használt hatalmas épület... A Kötötárugyár Tanácsköztársaság úti kapujában éber szemű portás vigyázza az üzemet. Ha kell, biztosan megnézi a munkások táskáját is. Sosem tudni... Mi nem zaklatjuk. A Kazinczy utca felől megkerüljük az új, hatalmas, imponáló műhelyépületet, s hátulról kopogunk... Ugyan, dehogy kopogunk, hiszen nyitott az ajtó, nyitott mellette a nagy kapu. Besétálunk. Az üzem udvarán barna köpenyes műszakifélével találkozunk. Előre köszön, kissé a fejét is meghajtja. Talán valami minisztériumi embernek néz bennünket. Bizonytalanul viselkedünk, hátha így kihívjuk az éberségét; hátha megszólít ben- nüket, hogy kit keresünk. Nem, nem! Tovább megy — mint mi is. Az épület-labirintusban átmeBékéscsaba, Miskolc, Pécs, Sárvár, Veszprém s még egész sor :nás Vidéki város vasárnap az iskolások szellemi vetélkedő döntőiével zárja a múzeumok hónapját. A versengésnek ez a műfaja ugyanis manapság már olyan népszerű a fiatalok körében, hogy az idén a múzeumi tárgyú „Ki mit, gyünk egy másik udvarra, megtapogatjuk a szállítóeszközökre rakott textilkötegeket — de még mindig semmi. Csak nem szólnak hozzánk. Vigyük el? Ha tolvajok lennénk kacérkodna velünk a sok szép áru, meg a lehetőség. Fordulunk még kettőt, bemegyünk egy műhelybe. Hatalmas, hosszú és — ahogy ott mondták — modem gép „játszik” az ember keze alá. Nemrég vásárolták a németektől Kérdezzük, ők pedig mondják, hogy sok millióba került. Nagyon „okos” gép. Szárítja az anyagot, vizsgálja, meg a jó ég tudja, mi mindent csinál még. Kiérünk a műhelyből, és indulunk vissza a hátsó kijárat felé. A fűtő a csillén éppen a salakot szállítja ki. Megyünk mögötte, mert ahol a csille kifér, mi is kiférünk, és kiférne velünk sok forintot érő ruhaanyag is. Senkinek nem jut eszébe, hogy szóljon. Legközelebb gépkocsival is beállhatunk, hacsak az üzem rendésze nem záratja be addig a hátsó kapukat is... Nem vittük el a szerszámot Pedig csak rajtunk múlott. Egyikőnk falazott, a másik pedig válogatta, mustrálgatta a szerszámokat. Ember sem szólt ránk, kutya sem vakkantott, hogy mit keresünk az építőipari vállalat Illésházi utctai telepén, az asztalosműhelyben.. Ügy súlyoztuk kezünkben a szerszámokat, mint az ékszerész az aranyat; — igazunk is volt, mert aranyat ér a szerszám a mester kezében, a mi kezünkben viszont, amikor a lopás ördöge kacérkodott velünk, tékozolt aranyat jelentettek ezek a szerszámok. Nem vittünk el egyet sem közülük. Mert arra gondoltunk, hogy fennakadás következhet be a munkában... Nem mindenki ilyen becsületes „tolvaj” ... Hiszen a jól karbantartott szerszámoknak sok forintért akadhat gazdája — ha a szerszámok gazdája csak így vigyázza őket. Tébláboltunk, ténferegtünk. Ha valaki szembejött velünk, hangosan társalogtunk, mint a bennfentesek, nehogy gyanúba keveredjünk. Végre aztán mintegy másfél órai sétálga- tás után — miközben arról is beszélgettünk, hogyan lehetne elszerezni a széldeszkákat, a különféle szerszámokat, egyszóval az anyagot és a termelési eszközöket — nagyvégre már magunk előtt is gyanússá váltunk, hogy rosszban sántikálunk. S ekkor a raktáros, egy mokánv fiatalember, megkérdezte tőlünk: má járatban is vugyank? Kezet fogtunk, nevüntud”-okat több iskolai, községi, városi, járási fordulóban bonyolították le, s most befejezésül a megyei erőpróbákra kerül sor. A múzeumi hónap alkalmából ünnepi keretek között mutatták be Pécsett és Szegeden a Janus Pannonius, illetve a Móra Ferenc Múzeum aranykulcséit. {MTI} két is megemlítettük, foglalkozás nélkül mutatkoztunk be, és azt mondtuk, hogy: „nézgelődünk, nézgelődünk...” Erre megnyugodott és faképnél hagyott bennünket. Hadd nézgelődjiink. És mi aztán tovább társalogtunk arról, hogy mit, mennyit, hogyan és mikor lehetne nappal, verőfényes napsütésben elszállítani oda és olyan célra, ahová és amire éppen föl akarnánk használni az anyagot, meg a szerszámokat Korai nyilatkozat A volt Lepény Pál utcában erről a házról már hallottunk. A Magyar Ifjúságban a Szegedi Pedagógiai Főiskola illetékese nyilatkozta, hogy a főiskola Békéscsabára kihelyezett tanulócsoportjának hallgatód már beköltöztek az új kollégiumba. Ez a ház lenne a kollégium, ha a nyilatkozat nem hangzott volna el túl korán ... Ugyanis a diákok még nem vehették birtokukba ezt az épületet. A tanács kivitelező részlege dolgozgat, szépen, nyugodtan még mindig rajta. Bemegyünk, mert érdekel bennünket a rétestésztává nyújtott határidő is, meg az is, hogy ránk szólnak-e, ha egy ilyen kisebb építkezésen idegenül megjelenünk. Dehogy! Megnézzük a frissen vakolt helyiségek belsejét, betekintünk a betegszobának „épült” ablaktalan helyiségbe, ahol egyébként az ott dolgozók ruhája van éppen. Tudomásul veszi mindenki az idegeneket, s nagy szakértelemmel ránk is hagyják a ténfergést. Kérdeznénk pedig tőlük valamit: a folytoftos egy hét, két hét, mikor zárul? Mert a gyerekek a Petőfi utcai iskolában kellemetlenül érzik már magukat a tornateremben... De nem szólnak, így nem is kérdezünk. Lassan megy itt a munka, lenne tehát idő, hogy szemet vessenek az idegenekre. * Hívatlanul mentünk, elmondtuk, mit láttunk. Ternyák Ferenc—Varga Tibor Kuprin hamarosan megtudta, hogy a „Könyvet-postán” osztály mindössze két férfi-dolgozóból álL — Mindkettő középkorú, egykori frontharcosok — mondta az igazgató —, mindkettő pár- tonkívüli. Hogy nősek-e? Nem tudom. Azt hiszem, igen. Becsületszavamra nem tapasztaltam semmi rosszat.« — Nagyon helyes, hogy nem tapasztalt rosszat — mosolygott Kuprin. — Az egyik, Iván Ivánovics, kissé mogorva ember, de főként előfordul, hogy bűzlik a vodkától. Úgyhogy... Még csak any- nyit, hogy múlt héten Iván Ivánovics egy csomó plakátot vásárolt itt a boltban... — Miféle plakátokat? — kérdezte Kuprin. — Mindenfélét... Ür-plakátot, békeharc-plakátot, vagy tízet. — Mire jó ez neki? — Nem tudom. — Köszönöm szépen. Még egy kérdésem volna: megnézhetném egy pillanatra ennek a két embernek-a személyi dossziéját? Igazán csak egy pillanatra. Behozták a dossziékat. Kuprin felnyitotta az egyiket, A Ez év tavaszán az építőipar és több illetékes szerv bevonásával tanácskozást tartottak a Békés megyei Jókai Színház kivitelezési munkálatairól. Ezen az értekezleten az építőipari vállalat dolgozói ígéretei tettek, hogy a Nagy Októberi Szocialista Forradalom évfordulóján a színháztermet olyan állapotban adják át, hogy az ünnepséget meg lehessen tartani. Most az építőipar jelentette, hogy a felújítás alatt álló színház nagyA körösladányi vásártéren nemrég fejezték be a fa-, vas- és vegyipari ktsz új üzemrészeinek építőmunkáit. A mintegy félmillió forint költséggel létesített telepen részben uj cikkeket fognak gyártani, másrészt ide profilírozzák a — körültekintő gyártási feltételeket igénylő — bőrcement készítést. Az épületekben már csak bizonyos vízbekötési és villanyszerelőd munkák vannak hátra, melyeket az év végéig befejeznek. A harmadik ötéves tervben várható és sorra kerülő beruházások előzetes felmérése során Orosháza város vezetősége benyújtotta igényét egy korszerű, kétszintes kultúrkombinát létesítésére. Az új művelődési centrumban — amelyre igen nagy szükség van, hiszen a járási székhely kultúr- háza már egyáltalán nem felel meg a mai követelményeknek — többek között a 600 néző befogadására alkalmas színházterem, könyvtár és a modem felszerelési tárgyakkal ellátott; különféle kérdőív jobb felső sarkáról „Nyikoláj” pillantott rá. Elolvasta az első sort: „Anatolij Prohorov, született 1922-ben...” „Világos” — gondolta Kuprin. — Ez a Prohorov kitalálta a „Nyikoláj” fedőnevet. Be akarta biztosítani magát a kiállításon. Sőt, talán érezte is, hogy figyelik és sietett összezavarni a nyomokat... És össze is zavarta, az ördög vigye el, huszonnégy óráig. Saposnyikovnak az egész rádióelektronikájával együtt semmi köze az egész dologhoz. Szóval, Prohorov. Miféle alak lehet ez a Prohorov? Este Kuprin hívatta Roscsint. — Alexandr, kezelésbe kell venned valakit. A neve: Anatolij Prohorov. Kapcsolataikat létesít külföldiekkel. Nézd csak és szórakozz — elővett egy fényképet —, ez itt melette Sklytom, aki bizonyára nem ismeretlen előtted. Több kollégánk csak nevet az egészen: azt állítják, hogy ez a Prohorov egyszerűen egy skizofrén alak vagy pedig külföldi harisnyákkal kereskedik. Lehet, hogy így van, de nem valószínű. Ha így volna, miért nevezné magát Nyikoláj- nak, amikor Anatolijnak hívják, miért megy el hatszor egy kiállításra s miért keresd a találtermének építése olyan stádiumba jutott, hogy november 6-án este 6 órakor a díszünnepséget itt tartják meg. A színház építői további erőfeszítéseket tesznek, hogy a még hátralevő felújítási munkák, valamint a szerelési és berendezési munkálatok a jövő év első hónapjaiban elkészüljenek, s ezután az egész színház épületét átadják rendeltetésének. A szövetkezet az idén mintegy 3 millió forinttal többet termel, mint 1964-ben. A jövő évre . új cikkeket és eddigi gyártmányaik korszerűsítését tervezik. A főként vegyipari és faipari termelő tevékenység mellett lakossági szolgáltatásokkal is foglalkoznak. Helyi iparpolitikád tervüket a harmadik negyedév végéig 102 százalékra teljesítették. klubszobák nyernek elhelyezést. A kombinát tervezése folyamatban van. s az Országos Tervhivatal vezetői már szóbeli ígéretet tettek a kivitelezés mielőbbi kezdetének szorgalmazására. A beruházás költségeihez az orosházi városi tanács is hozzájárul, ugyanakkor a városba települt és a későbbiek során létszámukban növekvő gazdasági egységek is bejelentették, hogy részt vállalnak a költségekből, ami egyben biztosítékul szolgál az építkezés mielőbbi megkezdéséhez. kozást Sklytannal? , Utána kell nézni ennek a fickónak... Méghozzá sürgősen! Roscsdn előtt papírlap hevert, rajta két név és két cím: Anatolij Prohorov, Második Tversz- kaja-Jamszkaja utca és Howard Sklyton, Ukrajna szálloda. Az előbbi egy könyvesbolt alkalmazottja, a másik pedig kém s egy kiállítás mögé rejtőzik. Miért találkoztak, miről tárgyaltak? Hogyan lehetne megtudni? Mindenekelőtt: miféle ember ez a Prohorov? Benne volt-e már más ügyekben is? Kitűnt, hogy nemcsak „benne volt”, hanem főszerepet vitt. Egyház, fogság, a Baltikum exarchája, Speer-légió, Berlin. Párizs, Gestapo... No, de ezek régi bűnök. Nem kevés bűnt követett már el ez az ember, de megkapta a megérdemelt büntetést. A személyi dossziéban talált utolsó okmány az amnesztiával kapcsolatos és Prohorov- nak azzal a kérelmével, hogy vizsgálják felül a büntetését. Ez 1957-ben történt, most pedig 1963-at írtunk. Hat év telt el közben. Hogyan zajlottak le ezek az évek Prohorov életében? Milyen körülmények között teltek el? Milyen emberek között forgott? Lehet, hogy Prohorov nincs egyedül. Talán főnöke van vagy pedig segítőtársai. Az első esetet feltétel: ’.ve, a Sklytonnal történt találkozása után haladéktalanul jelentést kellett tennie a Szellemi vetélkedők a múzeumi hónap záróakkordjaként A Jezsuita bukása Dokumentumregény Felépült a körösladányi vegyi ktsz új üzemrésze Korszerű kultúrkombinát létesítését tervezik Orosházán
