Békés Megyei Népújság, 1965. október (20. évfolyam, 231-257. szám)

1965-10-22 / 249. szám

1065. október 22. 7 Péntek SPORT* SPORT * SP o RT A második helyen végzett úszóválogatottunk a három megye versenyében A három szomszédos megye — Csongrád, Szolnok, Békés — úszó­válogatottjának hagyományossá vált háromfordulós találkozóját három héten át Békéscsabán, Hódmezővásárhelyen és Szolnokon rendezték meg. A verseny — akár­csak eddig — most is színvonalas, érdekes és sok számból álló soro­zatot jelentett. Emelte a küzdel­mek színvonalát, hogy Csongjád és Szolnok megye több jó képes­ségű, eredményes versenyzővel rendelkezik. Mi tagadás, a Békés megyeiek ezzel nemigen dicseked­hetnek. Mindezek ellenére az idén sike­rült megfordítani a pontverseny sorrendjét. Amíg az előző években megyei válogatottunk csak a har­madik helyet tudta kiharcolni, most az úszók jó hozzáállása, küz­dőképessége révén lehelővé vált a nagy hagyományokkal rendelkező, jő erőt képviselő Szolnok megyei­eket legyőzni. A hármasviadalon győztes Csongrád megyeiek na­gyon erős csapatot állítottak ki, amely a déli terület három úszó­Közulefek munkaerőigénye A* ÉM 44. sx. Építőipari Vállalat azonnal felvesz — budapesti munka­helyekre — ács szakmunkásokat, építőipari vizsgával rendelkező könnyűgépkezelőket, vasbetonszerelő­ket, férfi és női segédmunká­sokat, valamint kubikosokat. Mun­kásszállást és napi kétszeri étkezést biztosítunk. Tanácsi igazolás és mun­karuha szükséges. Jelentkezés: Buda­pest, V„ Kossuth Lajos tér 13—15, földszint. 405 Nagyalföldi Köolajtermelo Vállalat segédmunkásokat vesz fel azonnali belépésre központi kútjavító üzemébe és csőszerelő csoportjába. A felvett dolgozók részére munkásszállást, mun­karuhát és külszolgálati díjat biztosí­tunk. Kereseti lehetőségek a vállalati bérszabályzat és MT szerint. Felvétel esetén útiköltséget térítünk. Jelentkez­ni lehet: Nagy alföldi Kőolajtermelő Vállalat munkaügyi osztályán, Szol­nok, Beloiannisz út 14/a. 91742 Fiókvezetőt felvesz Gyulára a Békés megyei Temetkezési Vállalat. Jelent­kezni lehet a vállalat központjában, Békéscsabán. 91734 A Békéscsabai Hütőház egy fő gya­korlattal rendelkező villanyszerelőt és férfi segédmunkásokat alkalmaz azon­nali belépéssel. Jelentkezés személye­sen. 481 központjának — Szentes, Hódme­zővásárhely, Szeged — legjobbjai, ra épült, olyanokra, akik országo­san is elismert nevű versenyzők. Sajnálatos és elgondolkoztató tény — annak ellenére, hogy Bé­kés megye országosan is elismer­ten a legjobban ellátott megye uszoda és fürdő terén, úszósportja mégis csak két városra — Oroshá­za, Békéscsaba — építhető. Külö­nösen visszatetsző, hogy Békéscsa­ba úszósportja az utóbbi időben erős hanyatlásnak indult úgy mi­nőségi, mint mennyiségi téren. Itt pedig megvan a lehetőség az úszó­Feltűnően kevés versenyzőt indítot­tak a sportkörök a Gyulán megrende­zett Békés megyei összetett bajnoksá­gon. A részvevők kis létszáma miatt a női felnőtt ötpróbában még bajnokot sem tudtak avatni. Érthetetlen az Orosházi Kinizsi-atlétáik távolmaradá­sa. Helyes lenne, ha a megyei TS és az orosházi városi TS megvizsgálná azt, miért nincs már második alkalom­mal pénz a versenyzők utazáséihoz, ak­kor, amikor a Kinizsi más szakosztá­lyai részt tudnak venni az egyes baj­nokságokban. A versenyen kiemelkedően szerepelt Perjési Klára (Gy. MEDOSZ), aki I. osztályú eredményt ért el a három- próbában. a megyei kézilabda szakszövetség a járási-körzeti férfi-, női bajnokok osz­tály ozój át. A mérkőzés-sorozat győzte­se és második helyezettje jut fel az 1966. évi I. osztályú bajnokságba. A járási-körzeti bajnokságok az ere­deti versenykiírásnak megfelelően hat körzetben folytak az idén.. Sajnos azon­ban, különböző adminisztrációs, szer­vezési hibák miatt a szövetség nem tudott minden körzeti győztest meg­hívni az osztályozóra, s az is előfor­dult, hogy a bajnok egyszerűen nem tartott igényt a feljebbj utasra, egysze­rűen nem nevezett az osztályozóra. Több körzetben a rendező járási szer­sport fejlesztésére, hiszen országo­san is a legmodernebb vidéki uszo­dával rendelkezik. r A megyék közötti találkozókon többségben az orosházi úszók kép­viselték a válogatottat, de a lelki- ismeretes és szorgalmas békéscsa­bai úszók is nagyban hozzájárul­tak a jó helyezés eléréséhez. A három forduló alapján a pont­verseny végeredménye: 1. Csong­rád megye 316, 2. Békés megye 222, 3. Szolnok megye 209 ponttal. A versenysorozat legeredményesebb versenyzője acz orosházi Tóth Magda, aki minhárom fordulóban első helye­zést szerzett igen figyelemre méltó eredményekkel, így többek között: 100 nói mellúszásban 1:26.4 p-vel (I. oszt. szinten belüli eredmény), 100 női hát- úszásban 1:23.3 p-vel, 200 női mell­úszásban 3:06 p-cel. Jó eredményt ért még el: Tóth Ilona a 100 m női gyors­úszásban: 1:14,2 p, Kiss Gábor az 50 m-es fiú mellúszásban 39.6 mp. Tóth Margit (Bcsaba) az 50 m-es leány gyorsúszásban 35.4 mp, mellúszásban 41.1 mp, Papp Katalin az 50 m-es újonc leány pillangóúszásban 40.6 mp, Szita József a 100 m-es férfi hátúszás­ban 1:12 mp, Sonkolyos Agnes az 50 m-es gyermek leány mellúszásban 46.1 mp, Sásdi András (Bcsaba) a 100 m-es férfi mellúszásban: 1:20.3 p-cel. Eredmények. Férfiak: Felnőtt tízpró­ba: l. Ancsin (Bcs. Eká^sa). 45Ö7, 2. Vi­rág- (Bős. Dózsa) 3604, 3. Radnai (Bcs. MÁV) .W7 ponttal. Ifjúsági ötpróba: 1. Csák (Bcs. Dózsa) 2749, 2. Fest (Bcs. Dózsa) 22)37, 3. Czéman (Bcs. MÁV) 2070 ponttal. Serdülő hárompróba: 1. Cs. Szabó 2313, 2. Petrovszki 2166, 3. Ibos (mindhárom Gy. MEDOSZ) 2163 ponttal. Nők. Ifjúsági hárompróba: 1. Perjési (Gy. MEDOSZ) 2029, 2. Fekete (Bcs. Dózsa) 16111, 3. Forrás (Gy. MEDOSZ) 1535 ponttal. Serdülő hárompróba: 1. Bánfi (Gy. MEDOSZ) 1545, 2. Sándor (Gy. MEDOSZ) 1319, 3. Forrás M. (Bcs. MÁV) 1304 ponttal. vek, nem az MKSZ szabályainak meg­felelően rendezték meg a bajnokságot, szabályos igazolások helyett kiadtak — teljesen önhatalmúan — játékengedé­lyeket is. Ennek a csapatok látták ká­rát, mert a fentiek miatt nem indulhat­nak az osztályozókon. A férfiak mezőnyét a Bcs. Vörös Me­teor, az Újkígyós, a Tótkomlós és a Szarvasi FMGT alkotja. E négy csapat körmérkőzését a Bcs. Pamutszövő gá­lyáján játssza le. Nőknél a Medgyes- egyháza, az Oh. .Faipar és a Bcs. Má­jus 1 Tsz csapat küzd, a Bcs. VTSK- pályán a megyéi I. osztályba jutást jelentő 1. 2. helyért. Perjési Klára (Gy. MEDOSZ) I. osztályú eredményt ért el a megyei atlétikai összetett bajnokságon Kézilabda osztályozok a megyei I. osztályba jutásért Vasárnap rendezi meg. Békéscsabán Harmincegy ökölvívó a békési Felszabadulási Emlékversenyen Az elmúlt hét vége legérdeke­sebb sporteseményének a kétna­pos békési Felszabadulási Ököl­vívó Emlékverseny ígérkezett. A járási szakszövetség ifjúsági és felnőtt versenyzők részére írta ki a kétnapos küzdelemsorozatot. Sajnos, az emlékverseny színvo­nala, s a résztvevők száma nem felelt meg a várakozásnak. A szervezők tizennégy szakosztályt hívtak meg, de végül is csak öt sportkör 31 versenyzője jelent meg a mérlegelésnél. Ezt a nagy ­fokú passzivitást nehezen lehet megérteni. Igaz ugyan, hogy az emlékverseny időpontja nem volt szerencsésen megválasztva, mert ütközött a különböző csapatbaj­nokságokkal, így a versenyzők egy része el volt foglalva. De fel­merül a kérdés, hogy egy-egy szakosztálynak csak éppen 10—12 versenyzője van? Mi van hát az utánpótlással? Ez a versenypont a fiataloknak jelenthetett rutin­szerzési alkalmat. Nem tudjuk megérteni annak okát, hogy az Orosházi MÁV senkit sem indí­tott vagy miért csak három ököl­vívót küldött az NB Il-es szak­osztállyal rendelkező Honvéd Szalvai SE? Talán a nemtörődöm­ség. az utánpótlás nevelésének el­hanyagolása lehet annak oka, hogy a helyi Spartacus mindösz- sze nyolc versenyzőt vonultatott fel. A fenti okok miatt aztán az ifiknél kisváltó-, kisiközép-, fél­nehéz- és nehézsúlyban egyetlen egy induló sem volt, s három súlycsoportban is mindössze egy versenyző jelentkezett. A felnőt­teknél harmatsúlyban senki sem indult, három súlycsoportban pe­dig 1—1 induló volt. A versenyzők élvezetes mérkő­zéseket vívtak, így a közönség jó sportot kapott, főleg a vasárnapi döntők alkalmával. A pontver­senyt és egyben a járási TS ván­dorserlegét — amelyet egy évig véd — az Orosházi Üveggyár szakosztálya nyerte 72 ponttal. Második a Békési Spartacus 52, harmadik a Gyulai MEDOSZ 32, negyedik a Honvéd Szalvai SE 22, ötödik a Hódmezővásárhelyi Va­sas 12 ponttal. Eredmények: Ifjúságiak: Légsűly: 1. Dézsi Antal (Gy. MEDOSZ). Pehely­súly: 1. Petneházsi Lajos (B. Spart.) Harmatsúly: 1. Lipcsei Attila (Bcs. Szalvai HSE), 2. Papp János (B. Spart.), 3. Vizi Béla' (Hmvh. Vasas*). Könnyüsúly: 1. Perei Imre (Gy. ME­DOSZ), 2. Grúber Sándor (Bcs. Szál-* vai HSE). Váltósúly: 1. Kerekes Já­nos (Hmvh. Vasas). 2. Bordó Gyula (Gy. MEDOSZ). Nagyváltósúly: 1. Ke­rekes Imre (Oh. Üveggyár). Közép­súly: 1. Csádi Dezső (B. Spartacus»). Felnőttek: Légsúly: 1. Márta András (Oh. Üveggyár), 2. Krucsai Károly (Oh. Üveggyár), 3. Tóth István (B. Spart.). Pehelysúly: 1. Gurcsó Sándor (B. Spart.), 2. Godár János (Oh. Üveg­gyár). Könnyűsúly: 1. Szőke Imire (Gy. MEDOSZ), 2. Nagy János (Oh. Üveggyár). Kis váltósúly: 1. Ordasa András (Bcs. Szalvai HSE), 2. Horváth Antal (Oh. Üveggyár). Váltósúly: 1. Erdős István (Oh. Üveggyár). Nagy- váltósúly: 1. Sarkadi Zoltán (Oh. Üveggyár-), 2. Kálmán András (B. Spart), 3. Szalontai Sándor (B. Spart.) Középsúly: 1. Zahorecz András (Oh. Üveggyár). Félnehézsúly: 1. Gyarmati Ferenc (Oh. Üveggyár). Nehézsúly: T. Kiss Lajos (B. Spartacus). Borótsógos lobdorúgó-mérkcfoés Borsodi Bányász — Honvéd Szalvai SE 2:1 (0:0) dát. Csabai támadásokkal ért vé­Szerda délután a honvédek meghívására barátságos mérkő­zést játszott az NB II. Keleti cso­portjának fi. helyén álló bányász­csapat. A Csányi uicai pályán megrendezett mérkőzés iránt a vártnál jóval kisebb érdeklődés nyilvánult meg. Amikor Walfisch játékvezető jelt adott a kezdésre, mintegy száz néző foglalt helyet a lelátón. A két csapat a következő összeállításban játszott. Bányász: Veres — Gy. Szabó, Várhelyi, Négyesi — Tátrai, fiaskó — Kő­halmi III, Kovács (Zsinka), Ben- kő, Pál (Sztibor), Majzik. Edző: Kerekes Imre. Szalvai: Vörös (Papp II) — Fari (Neller). Budá- csik (Andó), Janovics — Rakcn- czás, Rucz — Kerekes (Horváth), Boros (Petrina), Láza, Németh, Rajki (Papp I). Edző: Gurbán Li- viusz. Változatos, közepes színvo­nalú játékot hozott az első félidő, mindkét oldalon kimaradt gól­helyzetekkel. Szünet után a Bá­nyász vezetett néhány jó akciót, 9 ezek közül a 60. percben Zsinka egyet kihasznált. Rákapcsolt a Szalvai és a 75. percben a két vé­dőt kicselező Kakonczás kiegyen­lített. A 80. percben Benkő sza­badrúgása a kapusról Zsinka elé pattant, aki a léc alá küldte a lab­get a mérkőzés. Jók: Négyesi, Tát­rai, Benkő, Zsinka, illetve Budá- csik, Rakonczás, Láza. Apróhirdetések S01-es Trabant eladó. Békéscsaba, Sző­lő utca 22. S29il Papagájok — beszédtanításra alkalmas fiatal hímek és tenyészpárok — kap­hatók, több színben. Szabó Kálmán, KuJich Gyula Lakótelep 13. Vidékre postán küldök. 3289 Képesített könyvelő állást vállal, ad-1 minisztrációban is jártas, tsz-gyakor- lattal, „Szarvason vagy környékén” jeligére a szarvasi hirdetőbe. 102286 Gyula, Cinka Panna u. 42. számú ház azonnali beköltözéssel eladó. Érdek­lődni: 38. alatt. .82022 Kétszobás, fürdőszobás félház beköl­tözéssel eladó. Gyula, Dózsa u. 36. 82023 Kétcsöves kút szivattyúval felszerelve és egy MlA-motor eladó. Gyula, Kál­vária IS. 82023 Szoba-konyhás házat vagy házrészt vennék Gyulán 40 000-ig. Felét havi 1000 Ft részletre vagy régi bérű szoba- konyhás lakást. Átalakításhoz 10 000 Ft készpénzzel hozzájárulok. Cím: Gyula; Ince pápa u. 20. Császár. 82025 Pusztaszentetornya szénáéi oldal 5 szá­mú tanya eladó. 2050 Ha 1966-ban HÁZAT ÉPÍT, anyagbiztosítási szerződését most kösse meg Megköthető az összes állami és földművesszövetkezeti TÍZÍÁMelepeii. Különleges kedvezményben részesül!

Next

/
Oldalképek
Tartalom