Békés Megyei Népújság, 1965. október (20. évfolyam, 231-257. szám)

1965-10-19 / 246. szám

A \ 1»85. október li,. 7 Eedd Négy NB lll-as labdarúgó-csapatunk hét pontot szerzett a vasárnapi fordulóban Sikeresen vették a XXVI. fordulót csapataink. A tabella második helyén álló Mezőkovácsháza különösen az első 45 percben mutatott jó játékot, a góllövés azonban ezúttal nem ment a csatároknak. Az egygólos győzelem is elég volt ahhoz, hogy az együttes megtartsa értékes helyezését. Bravúros győzelmet aratott a kiesés ellen küzdő Hmv. MEDOSZ felett a Bcs. VTSK. A jó formában levő Honvéd Szalvai kiegyenlített első félidő után nagy gólaránnyal nyert Újszegeden. Remekelt az orosházi védelem Csongrádon és a Kinizsi a döntetlen eredménnyel felzárkózott az élmezőnyhöz tartozó csapatok mögé. Bcs. VTSK ­Hódmezővásárhelyi MEDOSZ 3:010:0) Hódmezővásárhely, 500 néző, vezette: Szabó. VTSK: Huszár — Kiss, Félix, Medgyesi — Havasi, Mázán — Sarkáéi, Horti, Gyuris, Lonovies, Kalcsó. Edző: Pillér Sándor. MEDOSZ: Kelemen —, Szatmári, Danka, Tóth — Nagy, Szi­lágyi — Szél, Bozó, Budai, Sebők, Sza­bó. Edző: Bozó József. Már a második percben Tóth nagy erejű lövését kel­lett védenie bravúrosan Huszárnak. Közel negyedórái MEDOSZ-nyomás után fokozatosan lendült támadásba a VTSK. A 25. percben Lonovies nagy helyzetben hibázott. A félidő utolsó harmadában újból a MEDOSZ került fölénybe, de a csabai védelem nagy­szerűen zárt. A 4®. percben a lendü­letes, gyors VTSK-támadósor akcióját Gyuris 25 méteres bombagóllal fejezte be. A gól után még jobban fokozták az iramot a csabaiak és öt perc múlva ismét Gyuris volt eredményes. Ebben az időszakban ellenállhatatlanul Ját­szottak a kék-fehérek. A 92. percben pompás támadás végén Sarkadi még a kapust is kicselezve gurított a kapuba. Később a VTSK az eredmény tartásá­ra törekedett. Jók: Huszár, Félix, Gyuris, illetve Danka, Bozó. Mezökovócskázi Petőfi — Szegedi Építők 2:1 (2:0) Mezőkováesháza, 500 néző, vezette: Molnár. Petőfi: Budácsik — Csepregi, Gajdos, Gigacz, Bányik H — Bálvá­nyos, Kenyeres — Szilbereisz, Bányik I., Sztasák, Kertmegi. Edző: Amóezky József. Építők: Vadányi — Mihályfi, Molnár, Rácz — Bállá, László — Tóth, Veres, Urbán, Szekeres, Hegedűs. Ed­ző: Palotai János. Az első félidőben végig a Petőfi irányította a játékot, de a 26. percig nem esett gól. Ekkor azonban góllá érett a kovácsházi fö­lény. Kertmegi a szélre sodródott, a kapu elé ívelt, s a labda af felugró Bányik I és Szilbereisz által megzavart Vadányi keze között a hálóba esett. Két perc múlva Sztasákot vágták fel a 16-oson, A szabadrúgásnak Bányik 1 Közüle’ek futott neki, nagy erejű lövését Vadányi kiütötte, a labda az előrehúzódó Gaj­dos elé került, aki egyből a bal alsó sarokba lőtt. Az 53. percben Gajdos kiugrott a védők gyűrűjéből, már csak a kapussal állt szemben, de végül Va­dányi kezébe gurított. Nem sokkai ez­után Szilbereisz kapkodott el egy nagy gólhelyzetet. A 62. percben a bizonyta­lankodó Petőfi-védők mellett Tóth szé­pített. Közel negyed órán át az Építők támadtak többet, majd a hajrában is­mét a Petőfi veszélyeztetett. A 83. percben Bányik II szabdrúgását Kert­megi előrevetődve a felső lécre fejel­te. Jók: Gigacz, Kertmegi, illetve Va­dányi, Molnár. Csongrádi Petőfi — Orosházi Kinizsi 1:1 (0:0) Csongrád, »00 néző. V: MihAlyfi. Pe­tőfi: Boros — Bonda, Magony, Bánfi — Cserszeg, Oláh — Gál, Pazsi, Gát, Kál­mán, Pozsár. Edző: Baksa Rudolf. Ki­nizsi: Pintér — Dudás, Fiam, Kiss — Berta, Papp — Tóth, Uhljár, Szabó, Túri, Bogár. Edző: Kollár György. Az orosháziak kaptak jobban lábra és egy­más után szőtték veszélyes támadásai­kat. Negyedórás Kinizsi-fölény után kezdett magára találni a Petőfi. Eny­he csongrádi fölénnyel telt el a hátra­levő idő. Szünet után többször került veszélybe Pintér kapuja. Az 55. perc­ben mégis a Kinizsi szerezte meg a vezetést. Tóth elfutott a szélen és be­adását Bogár a hálóba továbbította. Ismét a Petőfi került fölénybe, de az orosházi védelem sziklaszilárdnak bi­zonyult. A 75, percben sikerült a csongrádi egyenlítés. Bánfi szöktette Pozsárt, aki lefutotta védőjét és 11 méterről a bal sarokba lőtt. A Petőfi óriási erővel küzdött a győztes gólért, de ezt a remekül harcoló Kinizsi-vé­dők mellett nem tudták megszerezni. Jók: Bonda, Magony, Oláh, illetve Pin­tér, Fiam, Kiss, Túri. Honvéd Szalvai SE - Újszeged! IC 4:0 (1:0) További eredmények Jászberény—Kalocsai Kinizsi 1:1, Kis­kunfélegyháza—Mezőtúr 6:0, Makó— Kiskunhalas 0:1, Kalocsai Honvéd- Szegedi Honvéd 2:0. munkaerőigénye Az EM 44. sz. Építőipari Vállalat azonnal felvesz — budapesti munka helyekre — ács szakmunkásokat, építőipari vizsgával rendelkező könnyűgépkezelöket, vasbetonszerelő­ket, férfi és női segédmunká­sokat, valamint kubikosokat. Mun­kásszállást és napi kétszeri étkezést biztosítunk. Tanácsi igazolás és mun karúba szüksége Jelentkezés: Buda pest, V., Köss un. Lajos tér 13—15. földszint. 405 Az Országos ScrtéshizlalÖ Vállalat I. számú (Kétegyházi úti) telepe vizsgá­zott stabil kazánfűtőt vesz fel. 91696 fl Délkeleti csoport álláss X. Kiskunfélegyháza 26 14 9 3 66:30 37 2. Mezőkovácsháza 26 16 5 5 40:20 37 3. Kalocsai Honvéd 26 13 5 8 33:24 31 4. Bcs. VTSK 26 10 10 6 28:24 30 5. Honv. Szalvai SE 2« 13 3 10 48:31 29 6. Orosháza 26 9 10 7 35:33 28 7. Szegedi Honvéd 26 10 6 10 29:35 26 8. Kiskunhalas 26 10 5 11 37:40 25 9. Szegedi Építők 26 7 10 9 24:33 24 10. Mezőtúr 26 7 10 9 17:27 24 11. Makó 26 8 7 11 35:34 23 12. Csongrád 26-8 6 12 28:37 22 13. Kalocsai Kinizsi 26 7 7 12 31:41 21 14. Üjszeged 26 6 9 11 34:56 21 15. Hódmezővásárh. 26 7 6 13 25:38 20 16. Jászber. Vasas 26 6 6 14 30:37 18 Fölényesen nyertek az Előre tornászlányai Szombathelyen Hosszú utazás után érkeztek meg október 15-én, pénteken a Békéscsabai Előre tornászlányai Szombathelyre, ahol 16-án, szombaton rendezték meg a művelődési és sportházban az or­szágos vidéki ifjúsági II. osztályú leány-csapatbajnokságot. A csabaiakat már a szombathelyi vasútállomáson kellemetlen meglepetés érte: közölték velük, hogy a versenykiírásban sze­replő délután 2 órai versenykezdést 5 órára halasztották. Nagy bosszúsága volt ez a csabaiaknak, mivel így szom­bat este csak 10 órakor szánhattak vo­natra, s hosszú éjszakai utazás után, vasárnap délelőtt fél 12 órakor érkez­tek vissza Békéscsabára. A versenyt talajon kezdték az Előre tomászlányai, majd az ugrás követke­zett. Ezen a szeren versenyeztek a legjobban a csabaiak. Nagy tapsot ka­pott Baráth Katalin, akinek ugrását 9,5 pontra értékelték. A szercsere után a korláthoz kerültek a csabaiak, ahol a vártnál lényegesen kevesebb pontszámot szereztek — akárcsak több más csapat is —, mert vitás volt az, hogy a korlátról balra vagy jobbra fordulva kell kiugrani. Az utolsó szer a gerenda volt, s nem sokkal ezután kihirdették a h^uoksáer Eszerint az 1965. évi országos vidéki ifjúsági II. osztályú leány-csapatbaj­noka címet fölényesen, 5.2 ponttal vezetve, a Békéscsabai Előre tornász­lányai szerezték meg. Részletes eredmények: l. Bcs. Előre (Kazár Márta, Baráth Katalin, Szűcs Edit, Gajdács Erzsébet, Csicsely Má­ria, Filyó Ilona) 176,7, 2. Veszprémi Haladás 171,5, 3. Szombathelyi Sport­iskola 169,7. 4. Győri Textiles 168.6, 5. Soproni Kinizsi 167.1, 6. Esztergomi Vasas 162.4 ponttal. A vidékbajnokság után most készül­nek a csabai Előre tornászlányai a né­hány hét múlva megrendezendő buda­pesti országos bajnokságra, ahol már a főváros legjobb csapataival is ver­senyeznek majd. V. z. A női röplabda NB n-ért Jászberény—Bcs. Vörös Meteor 3:2 (2, —9, 11, —14, 11). Jászbe­rény, 200 néző, vezette: Kiss. Meteor: Szkalicz&i, Ancsdnné, Filipinyiné, Kovács, Illyés, Szir­mai. Csere: Bottlik. Az eredmény csak azok számára meglepetés, akik nem látták a mérkőzést. A Jászberény hatalmas lelkesedéssel küzdött, a közönség fergetegesen biztatta csapatát. Ez a buzdítás azonban néha túllépte a sportsze­rűség határát. Az izzó légkörben lezajlott mérkőzésen a. Meteor-já­tékosok becsületesen küzdöttek és a fentiek ellenére is mindent, megtettek a győzelem kivívásá­ért. A labdakezelési hibák egyen­lőtlen elbírálását azonban minden igyekezetük ellenére sem tudták ellensúlyozni Kiss játékvezetőnk ’ A csabai együttes minden tagja dicséret illeti az irreális körülmé­nyek között lezajlott mérkőzésen való becsületes, fegyelmezett já­tékért. A játékvezető részrehajlá­sát azonban nem tudták ellensú­lyozni a döntő játszmában, végül hazai győzelem született a fontos összecsapáson. Vereséget szenvedett az NDK birkózó-válogatottjától az Orosházi Spartacus A Spartacus birkózó-csapatának ven­dégeként Orosházán szerepelt az NDK kötött- és szabadfogású bajnokcsapa­ta, a Vorwärts Rostock. Elsőként a szabadfogásnak összecsapására került sor, amelyen a vendégcsapat 5:3 ará­nyú győzelmet aratott. Lepkesúlyban Német- pontozásos győzelmet aratott MechUng ellen. Légsúlyban Radicskét- vállal győzött Rothkhel ellen. Farkas László pontozásos vereséget szenve­dett a német bajnokság második he­lyezettjétől, Lutzoktól. Bállá Endre döntetlenül mérkőzött Nachtigádlal. Horváth László minimális, egypontos vereséget szenvedett Kaséitól. Fejes László ellen pontozással győzött Hang- rock, Fábián ellen Schaffer győzött pontozással. A mintegy 40 kilógram­mal nehezebb, 135 kilós Ronde—Bo- tond mérkőzés döntetlenül végződött. Meg kell jegyezni, hogy Bolond sok­kal aktívabb volt lényegesen nehe­zebb ellenfelénél, s Ronde intést ér­demelt volna. A kötöttfogású küzdel­mekre vasárnap került sor, amelyen az NDK együttese ugyancsak 3:3 arányú győzelmet aratott. A vendé­gek ebben a fogásnemben egy kivé­tellel teljes válogatottakkal vettek részt. A csapatból öt versenyző di­csekedhet olimpiai és világbajnoki he­lyezéssel. Németh az NDK bajnokától, Bittei-ingtől pontozásos vereséget szen­vedett. Radics magas pontszámmal győzött Méchling ellen. Farkas két­vállal nyert Polk ellen. Fekete na- gypn szépen helytállt és csak mini­mális pontozásos vereséget szenve­dett a világbajnoki ezüstérmes Schuiztól. Horváth a római ezüstér­mes Wcszterrel szemben vesztett pon­tozással. A németek legeredményesebb versenyzője, aki 1958 óta minden vi­lág- és olimpiai bajnokságon helye­zést szerzett, Lotharmetz, kétvállas győzelmet aratott Fejes ellen. A Schitt—Fábián- és Rónde—Bötond-ta- lálkoaó döntetlenül végződött. Az ökölvívó NB Il-érf Ózdi Kohász—Honvéd Szalvai SE 12:8. Békéscsaba, téglagyári kultúrott­hon, 150 néző. Vezette: Kohajda, Len­gyel. Itthon is vereséget szenvedett az őszi forduló második mérkőzésén a Szalvai HSE. A látottak alapján leg­alább az egyik pontot megérdemelték volna a csabai versenyzők, azonban a bírók ,.gyengélkedése” nagyban hoz­zájárult a csabaiak vereségéhez. Részletes eredmények, elöl a csabci versenyzők. Légsúly: Obreczán ponto­zással veszt Jóbi ellen. Obreczán de­rekasan harcolt, az első két menetben fölényben is volt, csupán a harmadik menetben esett kissé vissza. Ered­ményhirdetéskor először döntetlent hirdettek ki, majd rövidesen ezt meg­változtatva Jóbit hozták ki győztes­nek, 0:2. Harmatsúly: Amóczki ellen­fél nélkül győz, 2:2. Pehelysúly: Bé­késcsaba nem indított versenyzőt, el­lenfél nélkül győz Budai (Ózd), 2:4. Könnyűsúly: Belleli győz Puporka el­len. Belleli magabiztosan kezdett és az első menetben tiszta ütéseivel fölény­ben volt. Később átvette az ellenfél sá fajult. A vezetobírónak le kellett volna léptetnie mindkét versenyzőt. Ezt elmulasztva a pontozók Kovácsot hozták ki győztesnek, 4:10. Középsúly: Hprváth a második menetben feladta Kunkli ellen. Horváth jól kezdett, az első menetben meg is „fogta” ellenfe­lét, akire -nyolcat számoltak. Később fokozatosan visszaesett, a második menet vógefelé teljesen elkészült ere­jével és feladta a kü^-i^lmet. 4:1.2. Félnehézsúly: Evellei ellenfele, Ko­vács az első menetben féladta. Ko­molyabb ütésváltás nélküli első má­sodpercek után repült a törülköző, 6:12. Nehézsúly: Bednarics ellenfele, Fodor, az első menetben feladta. Pon­tosan megismétlődött az előző mérkő­zésen történt esemény, itt is minden komolyabb indok nélkül repült az ózdi törülköző, 8:12. A mérkőzés, színvonalát tekintve, bi­zony sok kívánnivalót hagyott maga után. „ökölvívás” legfeljebb egy-két mérkőzésen, de ott is csak az első me­netben volt látható. Egyébként nagy küzdelem gyenge taktikai és erőnléti felkészüléssel párosulva — ez jelle­mezte a mérkőzéseket. A félnehézsúly­harcmodorát, elfogadta a verekedést a sokat szabálytalankodó Puporka ellen, akit a harmadik menetben sorozatos szabálytalanság miatt leléptettek. 4:4. Kisváltósúly: * Baranyai pontozással veszt Tulai ellen. Mindhárom menet­ban és a nehézsúlyban történtekkel viszont érdemes külön is foglalkozni. Az ózdiak a biztos győzelem birto­kában ebben a két súlyban csak be­mutatták versenyzőjüket, de a gong után minden indok nélkül máris re­ben nagy küzdelem „adok-kapok” alapon, melyben egyik fél sem tudott fölényt kiharcolni. Döntetlen lett vol­na az igazságos eredmény, 4:6. Váltó- súly: Dobrócsi pontozással veszt Éne­kes ellen. Dobrócsi másfél meneten keresztül egyenlő ellenfél volt. Később a nagyobb rutinnal rendelkező Énekes biztosan fordította a maga javára a mérkőzést, 4:8. N agy váltó súly.- Gráczik pontozással veszt Kovács ellen. Mind­két versenyző nagyon akart, de a küz­delmükbe rengeteg szabálytalanság csúszott, ami a végén már dulakodás­! pült a törülköző. Vajon az ilyen ál­láspont mennyire egyeztethető össze a I sporterkölccsel, a neveléssel és meny- > nyíre szolgálja a versenyzők sport- feilődését? Nem is szólva a közönség- j ről, amely nemcsak két pontot, de küzdelmet is látni akar a mérkőzé- i seken! A fölé 42. heti eredményei Aoröhi'-íJet^'-ek Gyulán, Hunyadi u. 21. számú ház azonnali beköltözéssel eladó. 8202- gy jó állapotban levő 1100-as Skoda ’adó. Békés, gépállomás. 91670 Kereszt húros, rövid bécsi zongora öí csón eladó. Gyula, Hajnal u. 9. 82019 Univerzális lakatos elhelyezkedne „Azonnal” jeligére a békéscsabai hir­detőbe. 91712 Hatalmas telekkel központi helyen családi ház eladó készpénzért. Gyula, Dundler u. 20. Érdeklődni naponta dél­előtt. 82020 2, 1, 1, 1, 1, 1, X, 2, 2. x, 1, I, 2, 1. Ezen a héten hét fogadó ért el 13+1-es találatot. Ezekre a szel­vényekre 206 473 forintot fizetnek. A 47 tizenhárom találatos szel­vényre jutó nyeremény összege 47 186 forint. Kétszózhetvenhét fogadó ért el 12 találatot. Nyere­ményük 1476 forint. A 11 találatot elért 2918 szelvényre 140 forint nyeremény jut. A 10 találatosok száma 18 898, a nyeremény 32 fo­rint. « • • ŐSZ I 40 százalékos árengedmény október 18-tól november 6-ig

Next

/
Oldalképek
Tartalom