Békés Megyei Népújság, 1965. szeptember (20. évfolyam, 205-230. szám)
1965-09-12 / 215. szám
Kovács György: SÍR VERS Nagyapám gázzal „likvidálták” mert zsidó volt; szegényt. Bölcs mosolya már csak emlék fakult képre merevedve — múlt-idéző őszi esték, felhőzzetek bút szívemre. Nézd: tán épp, ki őt megölte, egy west-berlini dancing-bárban vénecskén'és elbűvölve dzsessz-ütemre ugrik bátran. Rendjelei csilingelnek, karján vígat sikkant hölgye — gázkamrákra gondol s arra: fiát értem mikor küldje?-------— ( 1960.) t Kelta sírok, urnatemetők, aranygálya Készül az ország régészeti topográfiája A Magyar Régészeti Kutatóintézet munkatársai több érdekes munkát folytatnak. Jó ütemben halad Magyarország régészeti topográfiájának elkészítése. Ebben földrajzi rendszerbe foglalják a hazánkban eddig kiásott régészeti leleteket, a paleolittól kezdve a XVI. századig. Közreműködnek az öt kötetre tervezett Magyar Régészeti Kézikönyv munkálataiban is, mélynek első kötete pár héten belül a könyvesboltokba kerül. Bizonyára sikere lesz ennek a nem mindennapi kiadványnak, legalábbis erre enged következtetni az iránta megnyilvánuló érdeklődés. A régészek idei legjelentősebb vállalkozása a Duna-kanyari ásatások. Filadelfi Mihály: Kicsit csúíolódó Tudnék csak szelíd lenni barátom, akár giccseken a szomjas őzike, vagy mint a bárány: krisztusi szelíd! De hát szememben villámok feszülnek, Összeférhetetlenségem híre száll, s elítélnek két könnyed pletyka között... Egyarcú volt — bizony — minden ősöm. Ök is gyűlölték a kalmárszellemet. Sima svihákság: nem kérges tenyér. Langyos szelídség hát utálat nekem. Kitárt mellemben vagy száz dárdahegy, mind tisztes seb az,’ mind szerény medál. Nem nyaldosom mártírsebeimet, s pihenni is jó barátok között, de „jófiú” — istenem! — már nem leszek. Ezt a munkát rövid idő alatt el kell végezniük, mivel a Duna medrében 1967-ben megkezdődnek a közös magyar—csehszlovák vízierőmű földmunkálatai, s az elöntés! zónában igen sok fontos lelőhely még nincs feltárva. Az egyik ilyen jelentős hely az Ipoly partjánál fekvő Letkés község — mondta ár. Erdélyi István, a Magyar Tudományos Akadémia Régészeti Kutató Csoportjának tudományos munkatársa. — Let- késen késő bronzkori temető került elő, amely egy eddig ismeretlen, nyugat felől jövő néphez tartozott. Erről a halomsíros bronzkori kultúráról keveset tudunk, s ez adja meg az ásatások jelentőséglét. Itt egyébként nemcsak urna- temetőket tárunk fel, hanem egy középkori települést is. Pilismaróton római kori kelta településre bukkantak munkatársaink, amely' még az időszámításunk előtti I. századiból származik. Ebben a kelta temetőben több száz csontvázas és hamvasztásos sír található. — A Szob melletti kiserdőben még a 11. világiháború előtt felfedezték az őskők arsza k bel i települést, mely az i. e. XIII—X. évezredből való. Ennek az az egyik érdekessége, hogy az eddig túlnyomórészt barlangban talált őskőkori településekkel szemben nyíl tszíni telep volt. Az év elején még úgy tervezték a kutatóintézetben, hogy hozzálátnak Mária királyné kincses gályáinak felkutatásához. 1526-ban a török elől me-: nekülve a Budai Kincstár anyagát Pozsonyba akarták szállítani, de az valami szerencsétlenség következtében sohasem juthatott el oda. Nos, az elsüllyedt gályát — lehet, hogy kettő van belőlük — műszerrel keresik majd, de ez csak akkor lehetséges, amikor alacsony a vízállás. Mindent egybevetve, nincs kizárva az sem, hogy valami meglepetésszerű felfedezéshez jutnak, mert a föld méhe mindig tartogat újdonságot a régmúlt idők kutatóinak. Kovái Iván Háry János és az olcsó filmgyártás Szinetár Miklós néhány évvel ezelőtt készített egy giccselle- nes filmet Délibáb minden mennyiségben címmel. Mindenfelől kapta a szidásokat merész újításaiért. Pedig volt néhány remek ötlete, amit igazán értékelhettek volna. Igaz, hogy abban a nagy hurrogásban ki mert ellenvetéseket tenni? így azután a film gyorsan lekerült a porondról, nem maradt utána más, mint a hasonlat arról a szerencsétlen kultúrotthon-igaz- gatóról, akit fegyelmi elé állítottak egy 13,2« forintos film elrontása miatt, miközben a filmgyárban 1,5 millió forintos se- lejtet csinálnak. A hasonlat a falu házai, csak a templomtorony ugrott ki a magas nyárfák mögül. — Itt történt — mondta halkan, cigarettát vett elő. — Dohányzik? Rágyújtottunk. A tanácstitkár hátradőlt, süt- tette. az arcát a nappal. Csend volt. Néha hal dobta fel magát a vízből. Ahogy csobbanva vissza. hullott, fémesen megcsillant a teste. Csukva tartotta a szemét, amikor megszólalt. — Egy csoport zsidót kísértek végig azon a hajnalon a falun. Tudja, a Kőszeg felé irányított zsidókat mind erre hoztak. Az volt az utolsó csoport, akkor már alig ötven kilométerre voltak az oroszok. Szóval, ebből a csoportból szökött meg öt. Egy nyilas meg két katona felforgatta az egész faluit utánuk. A malom mögött találták meg őket, a holtágban. Volt köztük egy fiatal lány is. Talán egyetemista... Kihozták őket ide, aztán beléjük lőtték. — Ezen a gáton jöttek? — kérdeztem rekedten, s megint élesen láttam azt a képet. — Ezen hát. Itt találtunk rájuk, amikor már kimerészkedtünk a faluból. — Egyikük sem élt már? — remegett a hangom, ő azonba félreértette. — Csak a kis zsidólány. Szekéren akartuk a városba vinni. De mire feltettük, meghalt. A ztán sokáig csend volt. Végül megunta a hallgatást. Kinyújtózott, széles ívben hajította a csikket a vízbe. *— Hát, nekem mennem kell. Visszajön velem az elvtárs? — Nem — mormoltam —, még maradok. Elment. Egy darabig láttam. ahogy biztonságos lépteivel megy a ' gáton. Sokáig maradtam ott. Hagytam, hogy süssön a nap. Mert bedül rázott a hideg. Müller lőtt beléjük. Én elfordítottam a fejem a falu felé, ahol a torony látszik. Akkor még a házakat is lehetett látni, azóta nőttek így meg a nyárfák. Valaki befogta a szemem. Tudtam, hogy Judit. Éreztem a szappanszagot az ujjain. — Hogy. kerülsz ide? — kérdeztem rekedten. — Stoppal. Idáig hozott egy kopasz bácsika. Orvos itt a faluban. — Nevetett. — Nemi vagy féltékeny Mackóka, a kopasz doktor bácsira? — De — mondtam fáradtan —, rettentő féltékeny vagyok. Elhallgatott. Nézte a sötét vizet a lábunk előtt. — Nem valami becsületes játékot játszunk — mondta aztán. — Miért nem becsülete^? — Eljössz és egy szót sem szólsz. Tudom, hogy bánt valami. — Honnan tudod? — Látom az orrodon, Mackó — mondta szomorúan. Jóbb lenne, ha elmondanád. Neked is jóbb lenne. — Naevon rendes vagy — mondtam, és a tenyerem közé vettem az arcát. — Igen — mondta —, de azért nem kötsz mindent az orromra. — Majd, Kócos. Majd, ha úgy érzem. Akkor elmondom. Lehunyta a szemét. — Csókolj meg, Mackó — mondta. — Akarod? — Igen. Nagyon-nagyon akarom. Megcsókoltam. A kkor éreztem először, " hogy ez az egyetlen megoldás. így talán menekülhetek az emlékek elől. Judit az utolsó lehetőség. Igen, Juditot kell szeretnem. Ügy, ahogy azt a kis zsidólányt szerették volna, ha nem hal meg azon a tavaszi hajnalon. Bencsik Máté szép is volt s ha egy fllmgyárl embernek mondták, akkor az többnyire ritkán látott dühben tört ki s hevesen kezdte bizonygatni, hogy nálunk készítik a legolcsóbb filmeket és sehol a Világon nem tudnak ilyen gyorsan, ilyen kevés pénzből aránylag elfogadhatót csinálni. Azután, mivel legjobb védekezés a támadás, a filmgyár! ember rögtön sorolni kezdte, hogy vajon hol készítenek jobb árut, vajon másutt nincs selejt?!.„ Ami azt illeti, a filmgyáriaknak mindkét tételben igazuk volt. Ha volt is selejt — az nem került sokba. De a jó film — az is olcsón készült! S mellékesen a világszínvonaltól sem vagyunk túlságosan mesz- sze, viszont filmjeink még ma is olcsón készülnek. Nem szándékozom most filmeket sorolni, amelyek kiállításukban szegényesek és összecsapottak voltak, mert megmutatkozik ez Szinetár újabb filmjénél, a Háry Jánosnál is. Adva volt az alap: Kodály daljátéka. Sőt ezen túlmenőleg: Garay Obsitos-a. Mindkettő saját műfajában magas kvalitású alkotás. Ugyanezt a témát az új művészet, a film is magáénak akarja mondani. Nyilvánvaló, hogy egyenértékű művészi produkciót kell létrehoznia. Épp ezért logikus, hogy mindent meg kell tenni, hogy a művészet irodalmi és zenei remeke után a film is remekművet alkosson. Ezért érthetetlen a „takarékosság!” Bántó például, hogy a táncosok nem mozognak ritmusra. Nem volt talán idő gyakorolni? Vagy a felvételt beállítani, újraforgatni? Másik példa: a franciákkal való csatajelenet szintén nagyon szegényes. Nem arról van szó. hogy egy naturális csetepatét rendezzenek, hisz az egész csak Háry János (Szirtes. Adám alakítja) képzeletének megelevenítése, de azért Szinetár Jobb ötlettel is előállhatott volna. Mert amit most alkalmazott, azon nagyon látszott a rosszul felfogott takarékosság. A filmművészetnek ezernyi fogása, trükkje van, miért kell akkor ennél a filmnél a színházat kölcsön venni? Nagyon sok jelenet nem film, hanem fényképezett színház volt. A díszletek nem teljesítették azt a funkciót, hogy megelevenítsék az Obsitos gon- Jolatait, elképzeléseit, hogy tükrözzék a paraszti szemlélet- módot, amit Garay olyan mesteri módoir megírt. Ezek a film hibái. Más esetekben viszont ragyogóan alkalmazza a film eszközeit. Azokra az ügyes váltásokra gondolok, amikor a képzeletből néha visszavált a kép a kocsmába, a potrohos bíróra, a furfangos diákra, amikor egyszerre vagyunk a képzeletbeli térben és a hallgató társaság között. Ez már eredeti, filmszerű kifejezőeszköz, ilyet csak ezzel a művészettel lehet produkálni. Az audio-vizualitás magas esztétikai értékké kovácsolódik azokban a jelenetekben, amikor a magyar táj eggyé olvad Kodály rendkívül szép zenéjével. Ezt Is csak a film tudja megcsinálni, s a lehetőséget ki is használták az alkotók. Rontotta viszont a zenei élményt az ének- szinkron kegyes csalásainak észrevehető volta; A művészi élményt mindig zavarja az, ha a trükkök észrevehetőek. Ha igazán jó produkciót akarnak a filmesek készíteni, akkor az lenne az ideális, ha a szereplők maguk énekelnék a 'dalbetéteket. Vagy ha nem, akkor legalább ügyesen leplezzék! Ezzel nem lesz sokkal drágább a film. Mindent összefoglalva azért nem rossz ez a film, de — nem is jó. Közönségsikere van, s valószínűleg külföldön is sokan fognak szórakozni rajta. (Különösen, ha az osztrákok is megveszik.) De nem szabad hagyni, hogy ez legyen ennek az eredeti magyar műnek egyetlen filmváltozata. El kell készíteni újból, sokkal szebben és jobban, mint most. Ehhez majd akkor kell hozzáfogni, amikor ez a generáció kinövi a Beatles-ek által diktált zenei stílust, ha az idősebbek rájönnek arra, hogy az „Akácos üt” helyett szebb az igazi magyar népdal, amelynek alapján Kodály a Háry Jánost komponálta. Addig legyen ez a film kezdő próbálkozás, melynek értékeit megtartják, hibáit mellőzik, s olyan legyen az új film. amelyben a zene és a kép minden esetben összhangban áll, s nem lesz az a kellemetlen érzése a nézőnek, hogy ugyanezt sokkal jobban élvezhette volna egy színházi előadás alkalmával. Péter László
