Békés Megyei Népújság, 1965. szeptember (20. évfolyam, 205-230. szám)

1965-09-30 / 230. szám

Jó eredmények, túlteljesített tervek — Sikeresek voltak az összetett honvédelmi versenyek Kezdődik oz éj kiképzési év oz MHS-be« A Magyar Honvédelmi Sport­HÍREK Rangkórsóq. — Főosztályvezető elvtárs, ég a ház! — Kérem, közölje velem telefonon! (Kesztyűs Ferenc rajza) — Társadalmi szervek és tes­tületek támogatására előrelátha­szövetség Békés megyei elnöksé­gének kiképzési osztályán kap­uink tájékoztatást az 1965/66-os kiképzési évrőL Hollósi Ferenc őrnagy elvtárs elmondta, hogy ezekben a hetékiben kezdik el a tanulásit a sorkötelesek a külön­féle tanfolyamokon, körökben. Arra törekszik az MHS minden alapszervezete, járási és városi elnöksége, valamint a megyei el­nökség, bogy minél nagyobb lét­számban vonják be előzetes kép­zésbe a leendő sorköteleseket. Az 1965/66-os kiképzési évben külö­nösképpen a tebergépkocsdzó és a rádiós kiképzésben szinte kizá­rólag olyan sorkötelesek vesznek részt, akik az előzetes tanfolya­mon vizsgát tettek, s az alapfokú ismereteket már elsajátították. Á TÜZÉP Főigazgatóság tá­jékoztatása szerint újabb 50 millió forint értékű kedvezmé- nyes tüzelőutalványt bocsáta­nak ki. Ez azt jelenti, hogy or­szágszerte újabb 100 000, főleg hazai brikettre érvényes utal­ványt váltanak be november •JO-ig. A kedvezményes tüzelővel el­sősorban. az árvíz sújtotta vidé­kek lakóin igyekeznek segíteni, de juttatnak utalványt azoknak a vállalatoknak is, amelyeknek az igényeit a „hivatalos’“ akció­ban csak részben tudták kielé­gíteni. Az utalványokat ezúttal a TÜZÉP-telepeken adják ki a Ami kimaradt a versenyből... Békéscsaba vasútállomása tágas peronján a vonatra várók kényel­me szempontjából — igen helye­sen — pár pad, szám szerint kettő van elhelyezve. A két pad azon­ban törött, leszakadt, hiányos ülőlécekkel éktelenkedik, ami nemcsak esztétikai szempontból kifogásolható, de a gyanútlanul leülő utas ruhája, testi épsége számára is ólálkodó veszélyt je­lentenek a faborítás nélkül ma­radt, kiálló vashevedervégek, a szilánkosan törött, lógó léccson­kok. Az már a dolog parodikus vo­natkozásához tartozik, hogy az egyik pad fölött — hangsúlyos dokumentációként — a békés­csabai vasútállomás kiváló, élen­járó dolgozóinak tablói, verseny- eredményei vannak kifüggesztve. Ügy vélem, kívánatos lenne ezeket a tablókat sürgősen az ál­lomás más-más helyén elhelyez­ni... Az ifjúság technikai vonzódásá­nak kielégítésével foglalkoznak a modellező szakkörök. Az általános iskolákban 1169 tanuló tevékeny­kedett megyénkben alapfokú mo­dellező ködben. Novemberben el­kezdik majd az előképzésbe be­vont sorkötelesek az előírt öt lő- gyakorlat végrehajtását is; Ezután a gyalogos és a motoros összetett honvédelmi verseny eredményeit értékelte Hollósi őrnagy elvtáns. Békés megyében 14 400-an vettek részt a gyalogos versenyen, 111-en pedig a motoro­sán. Mint ismeretes, a megyei mo­toros összetett honvédelmi ver­seny legjobbjai az országos dön­tőn is szépen szerepeltek, hiszen a megyék közötti csapatverseny­ben a második helyet szerezték meg. v. z. vállalatoknak a tüzelőakcióban szokásos feltételekkel, vagyis hathónapi részletfizetésre. A TÜZÉP-telepeken már rendel­kezésre állnak a kedvezményes utalványok, amelyeknek a be­váltását október 1-én kezdik meg. (MTI) Szerdán reggel érték el az el­ső mentőosztagok a fülöp-szigeti Taal-vulkán környékét. Az első helyszíni beszámolók eloszlatták a reményt, hogy a 12 négyzet- mérföldes apró vulkánikus szige­ten maradt kétezer ember túlél­hette a természeti katasztrófát. A vulkánikus kitörés áldozatai­val — mint egy AP-jelentésből kitűnik — nem a kiömlő láva, ha­OTP-lakóházat adtak át Orosházán Az Orosházi Építőipari Szövet­kezet érdekes elrendezésű emele­tes házakat épít, melyeket az Or­szágos Takarékpénztár hitelak­ciója révén vásárolhatnak meg a lakók. A rendkívül praktikus be­osztású, kétszintes lakások a csa­ládi ház és a több emeletes tár­sasház előnyeit egyesítik. A vá­ros belterületén fekszik, zárt, jól fűthető, ugyanakkor minden la­kás teljesen szeparált s a ház­tömbök környéke parkosított. Az elmúlt héten szombaton újabb 12 lakásos; tömböt adtak ét boldog tulajdonosaiknak. A há- romszoba-komfortos lakások min­den helyisége különbejáratú, alapterületűk összesen 104 négy­zetméter. A lakók és az átvevők véleménye szerint a szövetkezet kőművesei igen jó minőségű mun­kát produkáltak. Táncvizsga volt A nyári, diákok részére szer­vezett tánctanfolyamon részt ve­vők táncvizsgáját szeptember 25- én, szombaton tartották meg a békéscsabai Balassi Művelődési Otthonban. A kezdők tánctanfo­lyamának vizsgáján több mint 450-en jelentek meg a művelődési otthon nagytermében, ahol szü­lők, hozzátartozók és ismerősök előtt mutatták be a vizsgázók a tanult 11 táncot. A jövő héten ismét új tánctan­folyamok kezdődnek el a Balassi Művelődési Otthonban. 4-én ipari és kereskedő tanulók, és más dolgozó fiatalok, 6-án diákok — főként kollégisták — részére nyí­lik tanfolyam, 5-én pedig a kezdő tánctanfolyamot elvégzettek irat­nem a forró gőz, a lezúduló szik­la, a tüzes hamueső végzett. Egy szakértői vélemény szerint a Taal tevékenysége eddig csak gőzkitö­résnek minősíthető. Ha a tevé­kenység fokozódik, s a tengervíz érintkezik a hegy gyomrában iz­zó lávatömeggel, akkor számítani lehet lávakitörésre is, ami esetleg a sziget elsüllyedését is előidéz­heti. (MTI) tólag 25 ezer forintot költenék a jövő évben Bucsán a községfej­lesztési alapból. — A járási művelődési ház te­vékenységét értékelik a gyomai járási tanács október 15-i, pén­teki vb-ülésén. Ezenkívül tár­gyalnak még az ipairitanuló-kép- zésról is. — Író—olvasó-találkozó lesz október 2-án Vésztőn. Ez alka­lommal Solymár József író és Papp Lajos költő látogat el a községibe. Az esten fellépnek a békéscsabai Thalia Irodalmi Színpad tagjai. — Ünnepélyes csapatgyűléssel megkezdődött tegnap Békéscsaba úttörőcsapatainál az Úttörők a hazáért mozgalom. — Artézi kutat fúrtak, járdát, kultúrházat, ravatalozót, sport­öltözőt építettek az elmúlt években a községfejlesztési alap. bői Körösladányban. Ezenkívül bővítették a villanyhálózatot, át­helyezték a piacteret, jelenleg építik az új gimnáziumot, és a nyolcszáz férőhelyes szabadtéri színpadot. — A Halászlegény frakkban című filmet vetítik október 1-én, pénteken délután 3 ólától a bé­késcsabai Kállai Éva Üttörőház- ban. — Az állattenyésztési szak- középiskolák tanulóinak megyei versenyét október 3-án, vasár­nap délelőtt 9 órától rendezik meg Békéscsabán, az Építők Mű­velődési Otthonában. £M Budapesti Betonáirugyár Bp.. XXI. (Csepel), Rákóczi F. u. 289. azonnali belépéssel alkalmaz gya­korlattal rendelkező karbantartó lakatosokat, autóvillanyszerelöket, valamint rakodási munkára férfi, azonkívül mozaiklap- és betonelem- gyártó munkára férfi és női segéd­munkásokat. Felvételhez munka- könyv, Mii-lap, SZTK-kiskönyv és tanácsi Igazolás szükséges. Mun­kásszállást biztosítunk. Jelentke­zés a fenti cím munkaügyi cso­portjánál. 5140 Kelenföldi Hőerőmű Vállalat, Bp. XI., Budafoki út 52. felvesz 18 évet betöltött férfi segédmunkásokat Jelentkezés csak személyesen. Útiköltséget nem térítünk. Mun­kásszállást biztosítunk. Jelentkezés a vállalat személyzeti osztályán a munkaerőgazdálkodónál. 4981 — A világegyetem szerkezete címmel tart előadást ma 18 órá­tól Orosházán, az ipari,tanuló- iskolában a csillagászati hét ke­retében Keresztúri Ferenc, a TIT fizikai szakosztályának alel. nöke. Az előadás után távcsöves csillagászati bemutató lesz. —■ Nagygyűlést tartanak ma este a békéscsabai általános isr kólák szülői munkaközösséged­nek vezetőd. A nagygyűlésen a nőtanács szülői munkaközösségi vezetője átadja a vándorzászüót, valamint az arany-, ezüst, és bronzérmeket a társadalmi mun­kában kiváló eredményt elért iskolák szülői munkaközösségi elnökeinek. — Jól működik az orosházi városi tanács kereskedelmi ál­landó bizottsága. A kereskedel­mi csoport munkáját az állandó bizottságon kívül mintegy har­minctagú aktivista-hálózat is se­gíti. — Eallonkosarak gyártására tért rá az Orosházi Lakatos és Gépjavító Ktsz. Az új gyárt­mány elkészítéséhez beszereztek 20 új gépiét és 12 negyven­nyolcvan tonna nyomóképességű gépi meghajtású excenterprést. — Az Orosházi Spartacus Sportkör vezetősége elhatározta, hogy még a hónap folyamán megszervezik és megalakítják a természetjáró szakosztályt. — Nagyszabású tábortüzet ren­deznek a nagysaéinási vasút menti pajtások az Úttörőik a hazáért mozgalom megkezdésé­nek tiszteletére. Idő j ár ás j elentós Várható időjárás csütörtök estig; Felhőátvonulások, délnyugaton néhány helyen esővel. Időnként élénk, változó irányú szél. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 6—11, legmaga­sabb nappali hőmérséklet 17—22 fok kö­zött. BÉKÉS MEGYEI NÉPÚJSÁG Az MSZMP megyei bizottsága és a megyei tanács lapja* Főszerkesztő: Cserei Pál. Szerkesztőség: Békéscsaba, Szabadság tér 17., ül. em. Telefon: 21—96, 22—96. Kiadja a Békés megyei Lapkiadó Vállalat, Békéscsaba n.f Tanácsköz­társaság útja 5. T.: 10—21, 10—51. Felelős kiadó: Lehoczky Mihály. Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a postahlvataloknáJ és a kézbesítőknél. Előfizetési díj 1 hónapra 13,— Ft. Békés megyei Nyomdaipari Vállalat Békéscsaba. | index 25 051 j FELHÍVÁS I Állami vállalatok, közületek, tanácsi VÁLLALATOK, ÁLLAMI GAZDASAGOK, KTSZ-EK, TERMELŐSZÖVETKEZETEK FIGYELEM! A 114/1965. PM.—OT. sz. rendelet alapján a felesleges készletek meghirdetése tárgyában ofkJtóber havában megjelentet j ük a BÉKÉS MEGYEI NÉPÚJSÁG Országos Hirdetési 4. különkiadását, miért is kérjük az érdekelteket, hogy amennyiben elfekvő készletüket meghirdetni kívánják, közöljék címüket mi­előbb vállalatunkkal. BÉKÉS MEGYEI LAPKIADÓ VÁLLALAT Békéscsaba, Tanácsköztársaság útja 5. Telefon: 10—21, 10—51. x Október 1-től újabb százezer kedvezményes tüzelőutalványt váltanak be kozhatnak be haladó tanfolyam­ra. A Taal-vulkán kitörése a sziget elsüllyedését is előidézheti <s—i)

Next

/
Oldalképek
Tartalom