Békés Megyei Népújság, 1965. szeptember (20. évfolyam, 205-230. szám)

1965-09-29 / 229. szám

1965. szeptember SV. s Szerda szeptember 29-én ünnepeljük fegyve- * * Tes erőinket: honvédeinket, akik meg­teremtve a magas fokú harckészültséget, éberen vigyázzak hazánkat és a varsói szerződés hadse­regeivel együtt az egész szocialista tábort; ün­nepeljük határőreinket, akik nagyszerű helytál­lással örködnek határaink sérthetetlensége felett; rendőrségünket, belső karhatalmistáinkat és munkásőreinket, akik biztosítják az ország belső rendjét. De ezen az ünnepen szólnunk kell arról is, hogy fegyveres erőink katonái a nép szeretőié­ből fakadóan szinte mindenütt ott vannak, ahol a haza megköveteli bátorságukat, erejüket és tu­dásukat. Nemrég, amikor az árvíz veszélyeztette az ország javainak nagy részét, amikor veszély­ben voltak falvak és városok — katonáink, rend­őreink, munkásöreink ott szorgoskodtak a gáta­kon, mentették a nép anyagi javait a pusztító ár előU De nemcsak az országos jeUegű veszélyek elhárításában vesznek részt derekasan fiaink, hanem ott vannak a kisebb, helyi jellegű, de mé­gis súlyos károkkal veszélyeztetett területek meg. óvásánál is. És amellett, hogy segítik, óvják a népgazdasá­got, lelkiismeretesen képezik magukat, hogy bár­mikor megvédhessek hazánkat, a Magyar Nép- köztársaságot. Elődeiknek, a Dózsa katonáinak, a 48-as sza­badságharcosoknak, a 19-es Tanácsköztársaság harcosainak, a spanyol ellenforradalom leverésé­ben részt vevő magyar katonáknak példáját kö­vetve hűségesek a néphez, hűségesek a proletár - internacionalizmushoz. Ez a hűség adja meg fegy­veres katonáink erejét, ez ad nekik bátorítást a haza védelmében. Ma őket ünnepeljük. Kívánunk fiainknak fá­radságos, de szép feladatukhoz erőt és egészsé­get. A hadsereg az erő és egészség iskolája is. A katonák nehéz fel­adataik végrehajtása közben megerősödnek mind testben, mind lélekben. Hadseregünk nemcsak a harc művészetére tanítja meg a fiatalokat, hanem iskolát ad a civil életre is. Egyik műszaki alakulatunknál a harcosok megtanulják a különböző erőgépek kezelését, javítását, A megszokottól eltérően a határőrök hétköznapjait most azzal mutatjuk be, hogyan készülnek fel, hogyan sajátítják et a technikai ismereteket annak érdekében, hogy bármikor, hataraink bármely pontján eredményesen vegyenek részt a határsértők elfogásában Rupcsó Mihály és Szabó Lajos határőrök a rádióforgalraazást ta­nulják a tanteremben. A rend őrei vigyáznak falvak és városok lakosainak nyugalmára. Esőben, sárban, télen és nyáron éber tekintettel óvják a népet mindenfajta veszélytől. Munkásőreink a belső rend védel­mében nagyszerű segítői rendőr­ségünknek. Éppen ezért feladatai­kat is gyakran egyeztetik. FEGYVERESEK ÜNNEPE hogy részben már a hadseregen belül is segíteni tudják népgazda «águnkat, részben azért, hogy leszerelésük után szakma legyen a kezükben. Glódi Frigyes alegységparancsnok katonái az árokásó gép szerkezetével ismerkednek. A háborúban a felderítők nélkülözhetetlenek, ök fedik fel az ellenséges erőket, ők kutatják az ellen- s ges szándékokat. Ehhez szinte hihetetlen bátorságra, katonai képzettségre, technikai hozzáértésre van szükség. Képünk a feladat végrehajtására induló felderítőket mutatja be. Varga Tibor — Fotó: Kocziszky László

Next

/
Oldalképek
Tartalom