Békés Megyei Népújság, 1965. szeptember (20. évfolyam, 205-230. szám)

1965-09-25 / 226. szám

19§S, szeptember 25. 6 Szombat Semmelweis és Magyarország közös érdeme Világszerte sokan hallották, ol­vasták vagy mozifilmen látták azt, hogy Semmelweis Ignác ma­gyar orvos, a budapesti egyetem volt szülósztanárának orvosi fel­fedezés© világra szóló jelentőségű, és hogy az anyák megmentéséért folyt atxah küzdelme szinte ember- feletti és sorsa megrázóan izgal­mas és tragikus volt mindhalálig. Felfedezésének és tanának mér­hetetlen jelentőségét azóta már rég elismerték és alkalmazzák az egész világon. Felfedezése — a fertőzés meg­előzése, a „tisztaság elve”, az aszepszis — nélkül sem a szülészet, sem az egész orvostudomány ma­napság már el sem képzelhető. Semmelweis tanának érvényessé­ge örökös (mint ahogyan ma már például a technika nem volna el­képzelhető Newton-nak a „gra- vitatio”-ja, vagyis a föld vonzó­erejére vonatkozó tana nélkül). Hogy Semmelweis felfedezésé­vel, ennek tanításával és az anyák egészségéért és életéért folytatott önfeláldozó küzdelmével nagy és maradandó érdemet szerzett, azt világszerte sokan tudják. Mégis most is kevesen, csak a tényleg haladó szelleműek, a legvilágosab­ban gondolkodók látják, hogy Semmelweis felfedezésének és ta­nának (az aszepszis-elvnek) az el­fogadtatásában és elterjesztésében igen fontos szerepe volt Magyar- országnak, az ország egészségügyi hatóságainak azzal, hogy felis­merték Semmelweis tanának a je­lentőségét és megadták a szük­séges körülményeket, hogy a tan igazságát széles e világon elismer­jék és kövessék. Ezt Semmelweis Ignác ma élő egyik rokona, Sem­melweis Károly Ausztriából ne­kem írt levélválaszában így fejez­te ki: „Magyarországnak azt az ér­demét, hogy Semmelweis felfede­zését elsőként és teljesen elismer­te, senki sem teheti vitathatóvá.”) Az idén tehát, amikor Semmel­weis születésének 147., felfedezé­sének 118., a magyar szabadságért való harcban történt részvételé­nek (ami egyik bizonyítéka volt hazaszeretetének, és ami egyik oka volt annak, hogy elnyomták öt is, sőt még az óriási jelentősé­gű. gyakorlati, közhasznú felfede­zését is) a 117., és a különös meg rendkívüli módon tragikus halálá­nak 100. évfordulója van, és róla a világon igen sok helyen megem­lékeznek — már csak azért is, mi­vel az UNESCO ezt az évet „Sem­melweis” emlékévnek nyilvání­totta. — Méltó és igazságos, hogy ugyanakkor Magyarország fontos szerepéről, Semmelweissel való összefogásáról, együttműködéséről :s megemlékezzünk. E hozzá segítés nélkül ugyanis akkor nem jutott volna diadalra Semmelweis igaz­sága, és továbbra is millió meg millió anya halt volna meg gyer­mekágyi lázban. Semmelweis az anyák életét men­tő tanát a budapesti egyetemen éveken at nyilvánosan hirdette, tanította. A nagyvilág orvosai nem akarták tudomásul venni, sőt áldásos módszerének az elterjedé­sét akadályozták. Külföldön testü­letileg legelőször (1863) orosz or­vosok ismerték el a szentpétervá­ri gyűlésükön, és akkor Semmel­weis tanának követését egész Oroszországra vonatkozóan elren­delték. Erről az orosz orvost ár- saság az ülés jegyzőkönyveivel együtt, hivatalos értesítést küldött Semmelweisnek, aki azt magyar nyelvre fordítva az Orvosi Heti­lap 1863. évi 7„ 9., 11. és 13. szá­mában folytatásosán nyomtatás­ban megjelentette. Ez a siker, hogy tanát, módszerét átvették, Semmelweis kialvóban levő életé­nek nagy öröme volt, mert ebből látta, hogy nem hiába küzdött azért, hogy az anyákat az egész földön megóvja a halált okozó „gyermekágyi láz”-tól, ami tulaj­donképpen az a betegség, amit vérmérgezésnek neveznek. Látta az egészséget és életet mentő igaz­ságért folytatott elkeseredett, fel- örlő küzdelme közelgő diadalá­nak hajnalát. Az orosz orvos­egyesület értesítése, melyben Sem­melweis doktrínájának elismeré­sét közölte, olyan volt Semmel­weisnek, mint az értelmetlenség sötét éjszakájában a pirkadat el­ső fénye. Még Semmelweis halála után is évekig tartott, amíg Oroszország­hoz hasonlóan más országok is el­ismerték Semmelweis tanának az igazságát és átvették a módszerét, amelynek a lényege az volt, hogy orvosi beavatkozásait tisztára mo­sott kézzel és tiszta eszközökkel, aszeptikusán végezte. Semmelweis felfedezése, mély­séges emberszeretete, törhetetlen akaratereje, kitartása és .önfelál­dozása nem veszett kárba. Sem­melweis agyában keletkezett „szikra”, ötlet, mérhetetlen értékű felfedezéshez vezetett, amelynek a fontosságát Magyarország felis­merte és ezért segítette Semmel- weiset az életet mentő tanának gyakorlati megvalósításában és el­terjesztésében, közkinccsé tételé­ben. Vállalati igazgatók szabadegyeteme Az MSZMP békéscsabai városi bizottsága, a Szakszervezetek Me­gyei Tanácsa közös megállapodást kötött a TIT közgazdasági, jogi szakosztályával, s ebben az okta­tási évben megszervezték a válla­lati igazgatók, igazgatóhelyette­sek, párttitkárok és munkaügyi osztályvezetők, előadók számára a közgazdasági, jogi szabadegyete­met. A tíz előadásból álló szabad- egyetemi sorozat tartalmazza a legújabb és legfontosabb jogi, közgazdasági kérdéseket. Az első előadásra október 14-én kerül sor, amelyet dr. Móré András, a Köny- nyűipari Minisztérium osztályve­zetője, a minisztériumi titkárság vezetője tart A vezetés tudomá­nya és a vezetők tudása címmel. Az előadások helye minden esetben a szakszervezeti székház földszinti előadóterme lesz. Aprólék Távollevő kollégánkról (kol­léganőnkről) jót mondani: becsületes dolog. Rosszat me­sélni: mindenkit érdeklő té­ma..* * Egyesek hajlamosak meg­feledkezni róla: a szaktudás hiányosságait nem mindig le­het kompenzálni — lustaság­gal. ♦ Ismerősömnek kölcsön ad­tam 200 forintot, azóta nemi tud megbocsájtani. Kerüli a társaságom, és ha véletlenül mégis találkozunk, elnéz a fe­jem. felett. * Az éles eszű rosszindulat nem képes annyit ártani, mint a szelíd butaság. * Nyugtalan vagyok, ha kevés a munkáim. Akkor érzem ele­memben magam, mikor olyan rengeteg a tennivaló, hogy azt sem tudom, mihez fogjak. Ilyenkor az egészet holnapra halasztóm. * Ha az értekezleten egyön­tetűen nekiugranak valaki­nek és leszavazzák, még nem egészen biztos, hogy az illető­nek volt igaza. * Egy üzemi újságban olvas­tam: „Egyesek csökönyösen a tiltott utat választják. Pe­dig általában kevesebb mun­kába telik megjavítani a hi­bás alkatrészt, mint átejteni a meöst.” v. !• Or, Várady Károly főorvos A BÉKÉSCSABAI LENIN TSZ munkaerőt vesz fel 3—4 heti munkára. Jelentke­zés a tsz központjában vagy a MÉK csorvási úti hagymatelepén. Bérezés teljesítmény után. 91457 A Műszaki Anyag- és Gépke­reskedelmi Vállalat (Műszaki Bizományi) szeptember 28-án (kedden) Bé­késcsabán, a MÉH Vállalat Sallai u. 6. szám alatt gépek, motorok, műszerek, műhelyberendezések stb. BECSLÉSÉT, illetve lebonyolítását VÉGZI. 105776 Azonnali belépésre keresünk vidéki munkahelyeinkre Jelentkezés. VILLANYSZERELŐ SZAKMUNKÁSOKAT ÉS FÉRFI SEGÉDMUNKÁSOKAT. Délmagyarországi Áramszolgáltató Vállalat, BÉKÉSCSABA, Micsurin a. 10. Munkaügyi osztály. 91480 A játszma véget ér Izgalmas kémfilm, kitűnő' szovjet színészekkel főszerepeiben. Hőse Majka, fiatal lány, aki sohasem volt mév Leningrad ban... (Bemutatja a békéscsabai Szabadság mozi szeptember 25— 26-ig.) A tv műsora SZEPTEMBER 25-EN, SZOMBATON 15.25 Magyarorfiaág—CsehsizlováMa atlétikai \öadal közvetítése a Népsta«* dionból. 17.30 Zenekedvelő gyerekek. Bartók Béla errulékmüsior. 18.15 Robin­son Crusoe kalandjai. Dafoe regényé-* bői késizült filmsorozat, XIII. rész. 18.45 A tv jelenti. Aktuális riporbmü- sor. 19.30 Esti mese. 19.40 Tv-híradó. 20.00 Trofeo Itáliai Vizilabda-mérkő- zés közvetítése a Sportuszodából. 20.20 Gyémántgyűrű. Tv-játék. 20.40 Ines Taddio énekel. Részletek az ŐRI Kis-* stadionban rendezett előadásából kép­felvételről. 21.00 Ledere felügyelő. A vadászat. Magyarul beszélő francia kis játékfiim. (14 éven felülieknek!) 21.40 Bál a Savoyban. Részletek Áb­ra-hám Pál revüoperettjéből, a Fővá­rosi Operettszínház előadásában (fel­vételről!). 22.30 Tv-hírad6 — 2. kiadási. SZEPTEMBER 25-EN Békési Bástya: 90 perc az élet. Bé­késcsabai Brigád: A baracktolvaj. Bé­késcsabai Szabadság: A játszma véget ér. Békéscsabai Terv: Az aranyfej. Gyulai Erkel: Csillagok alatt. Gyulai Petőfi: Háry János. Mezőkovácsházi Vörös Október: Egy krumpli, két krumpli. Orosházi Béke: Phaedra. Orosházi Partizán: A nyomorultak I— n. Sarkadi Petőfi: Nem. Szeghalmi Ady: Ki volt dr. Sorge? m Ci sora Szeptember 25-én, 19.30-kor Makón: AZ IGAZI Szeptember 25-én, 10.30-kor Nagy- bánhegyesen: A REGGEL MINDIG VISSZATÉR VIII. 20-án, a főis­kolai világjátékok megnyitása napján 20, 30, SO, 80, 80, 1,70, 2,50 és 4,— forintos címletekből álló so­rozatot adott ki a Magyar Posta és egy darab 10 forintos blokkot. A sorozat 480 000, a blokk pedig 210 000 példán yszám- ban jelent meg. A 10 forintos blokk bélyegképe a buda­pesti Népstadion táv­lati képét ábrázolja. A blokk vágva is megjelent. Vas Tibor BÉLYEGALBUM ii S í V a I > t totx> ti a it 41‘ f fi r

Next

/
Oldalképek
Tartalom