Békés Megyei Népújság, 1965. szeptember (20. évfolyam, 205-230. szám)

1965-09-25 / 226. szám

a megyei pártbizottság is a megyei tanács lapja \ 1965, SZEPTEMBER 35., SZOMBAT Ara: 60 fillér XX. ÉVFOLYAM, 336. SZÁM Az őszi forgalom kezdetén A vasut&sote ás szállítási dolgo­zók évről évre visszatérő erőpró­bája az őszi forgalom. Az idei szeszélyes időjárás, az árvíz és ál­latbetegségek következményeként most még nehezebbnek ígérkezik, mint 'bármikor. A cukorgyárakba és kendergyá- rakfoa már 'hetek óta áramlik a nyersanyag. Az időjárás kedvez, megvan a tehetőség a szállítás gyorsítására. Mennyire szükséges ez, azt talán eléggé érzékelteti a következő adat A megyében csak cukorrépából még több mint húszezer hóid termését kell az átvevőhelyekre és a gyárakba to­vábbítani. Ez azonban az őszi szállítási feladatoknak csak egy része, hiszen az egyéb mezőgaz­dasági termények rendeltetési he­lyére juttatása, az ipar nyers­anyagának és késztermékeinek szállítása zömében a következő tetést: kocsiálláspénzt fizetnek a MÁV-nak. És nem is keveset! Ezzel azonban egyáltalán nem szűnnek meg a gondok, hiszen a vasút, a népgazdaság jobban jár, ha a kocsikat lehetőleg időben visszakapja, mintsem a kocsiál­láspénzzel. Ugyanilyen érdeke ez a szállíttató feleknek is, hiszen igényeiket kocsiálláspénzből alig­ha tehet kielégíteni, amikor ép­pen szállítóeszközökre várnak. A kocsik késedelmes kirakása jogos igények kiszolgálását hátráltatja. Ez pedig egyáltalán nem kifizető­dő1. A (késedelimies kirakodás oka, hogy éjszaka, szombaton délután és munkaszüneti napokon a ta­pasztalatok szerint erre nem szí­vesen vállalkoznak. Pedig a szál­lítás olyan tevékenység, ahol a folyamatosság elsőrendű követel­mény. S ha valahol mulasztás történik, asz azután kétszeresen visszaüt. Szedov akadémikus és az ürpilóták elutaztak Budapestről L. Szedov akadémikus, a szov­jet űrhajózási bizottság elnöke, P. Beljajev ezredes és A. Lenonov alezredes űrpilóták a magyar vendéglátók társaságában pénte­ken délelőtt a Parlamentbe láto­gattak, majd a Nemzeti Galériá­ban megtekintették a képtár gaz­dag anyagát, Leonyid Szedov akadémikus, a szovjet űrhajózási bizottság elnöke, Pavel Beljajev ezredes és Ateikszej Leonov alez­redes űrpilóták, akik az athéni űr­hajós kongresszusról hazatérőben egy napot Budapesten töltöttek, pénteken délután elutaztak a ma­gyar fővárosból. A kedves vendé­geket a Ferihegyi repülőtéren né­pes küldöttség búcsúztatta. (MTI) Tegnap megkezdődött a Gépipari Tudományos Egyesület MAI SZÁMUNKBÓL: Fejtől bűzlik a hal Haiaspusztán Kopáncsi kerülő (3. oldal) «. oldal) Hiszékenység és bejelentés Vendéglátás (1. oidal) (&. oldal) Anyu (S. oldal) vidéki titkárainak értekezlete A résztvevők délután békéscsabai és gyulai üzemekbe látogattak el hónapokra esik. Elég ennek iga­zolására csak azt megemlíteni, hogy a vállalatok negyedéves ter­melési terveinek teljesítése — ahol viszont indokolt és szüksé­ges —, túlteljesítése, mind-mind szállítási igényekkel jár együtt. S ebből a MÁV-nak és az AKÖV- nek kell az oroszlánrészt magára vállalnia. A termelők és a szállí­tó vállalatok jó együttműködéséi, vei valósulhat meg tehát elsősor­ban az őszi forgalom sikeres lebo­nyolítása. Mi sem indokolja ezt most jobban, mint az, hogy a már ismert okok miatt a MÁV Szegedi Igazgatóságának területén az idei első fél évben mintegy 192 ezer tonnával hevesebb árut szállítot­tak, mint egy esztendővel koráb­ban.. Ez a mennyiség a második fél évben csapódik le, s ebből jócs­kán jut megyénk területére is. Ha csali ennek az elmaradásnak a pótlását vesszük, máris megál­lapíthatjuk, hogy nagy erőfeszí­tés vár a vasútra, a közúti szállí­tásra. A megnövekedett szállítási fel­adatokat jól szervezett munkával tehet teljesíteni. A vasúti kocsik nem rostokolhatnak napokig ra- kottan vagy üresen, mert az így elvesztegetett idő — hiába fizetik a mulasztók a kocsiálláspénzt — a népgazdaságnak rendkívüli kórt és kiesést okoz. A vagonparkot csak úgy lehet jól kihasználni, ha a kocsiforduió gyorsul. Ezt azon­ban csak egyetlen módon lehet elérni, mégpedig, ha meggyorsul a vagonok ki- és berakása. Meny­nyire indokolt ez, arra íme egyet­len jellemző szám. A vizsgálatoí: és tapasztalatok szerint a megyé­ben egy hónap alatt mintegy ezer volt a késetten kirakott kocsik száma. íme, pusztán csak ebben milyen tartalék hasznosítása kínálkozik. l*az, a mulasztók leróják a bün­Itt van újra az ősz, szaporodik a gond és a szállításra váró ter­mények, áruk mennyisége. Előre­látó felkészülés nélkül a felada­toknak aligha lőhet eleget tenni. Helyénvaló hót, hogy a megye huszonkilenc közlekedési szak- szervezeti alapszervezetének szep­temberi taggyűlésén mindenütt tanácskoztak az őszi forgalom és szállítás előkészítéséről. A tag­gyűléseken elhangzott vélemé­nyek, javaslatok és a hozott ha­tározatok jól segítik majd ezt a fontos munkát, melynek maris érezhető vasúton is, közúton is a kezdete. Nagy érőpróba vár a szállítás dolgozóira. A megyei szállítási bizottság legutóbbi ülésén is sok szó esett erről. Egyöntetű volt az álláspont, hogy a későbbi gondo­kat jelentősen megkönnyítheti a mostani kedvező időjárás maxi­mális kihasználása. Különösen vonatkozik ez a cukorrépa és a kender szállítására. Ám az egyéb termékek rendeltetési helyre jut­tatása is mindjobban sürget. S ez abból is látszik, hogy októberre a vállalatok, állami gazdaságok és termelőszövetkezetek a rendelke­zésre álló közhasznú szállítójár- műveknól 68-al többet igényeltek. A pluszigény kielégítésére csak aktkor kerülhet sor, ha a gépko­csik kihasználása javul. A jelen­legi napi mintegy tizenegy órás igénybevetélt legalább tizenöt órára szükséges növelni, ami vi­szont az éjszakai és munkaszüneti napokon való szállítás kiterjesz­tését feltételezi. Megvannak tehát a szükséges feltétetek az őszi forgalom ered­mény® lebonyolításához a vasút­nál is, a közhasznú gépjárművek­nél is. A siker csakis a lehetősé­gek hasznosításán múlik. Podina Péter Fontos tanácskozás kezdődött tegnap délelőtt Békéscsabán, a ■Technika Házában. A Gépipari Tudományos Egyesület — most el­ső ízben vidéken — rendezi meg a vidéki titkári értekezletet, ami egyúttal a GTE Békés megyei szervezete részére igen nagy meg­tiszteltetés. A tanácskozáson Prockl László, a GTE főtitkárhelyettese beszá­molójában értékelte a területi szervezetek idei első félévi mun­káját. Mint mondotta, az utóbbi időben valamely®! hanyatlás volt tapasztalható a szervezeteik tevékenységében. Ezért hasznos megkeresni ennek okait, mert csak ezek megszüntetésével tehet az önkéntes társadalmi tudomá­ny® munkát fellendíteni. A mű­szaki propagandáról szólva meg­állapította, hogy néhány szerve­zetnél igen jó és erőteljes volt. Elmondotta, hogy országosan az elmúlt fél évben mintegy kitenc- százzal növekedett a taglétszám, a tanfolyamok száma pedig lénye. g®en gyarapodott. Az általános tapasztalatok elemzése után ér­tékelte a tudományos szervezetek első félévi munkáját. A GTE Bé­kés megyei szervezetének tevé­kenységéről szóló értékelést tö­mören a következőkben tehetne összefoglalni. A társadalmi mun­ka során szerteágazó feladatokkal foglalkozott, s különösen figye­lemre méltó a mezőgépész szak­osztálynak a nagyüzemi gépjaví­tás új technológiájának kidolgo­zására már korábban megkezdett és bevált kísérlete. A gyulai víz­gépészet: szakosztály sikerrel ren­dezte meg a III. ország® vízgé­pészeti vándorgyűlést. A GTE me­gyei szervezéte jelentősen kivette részét az idén a II. Műszaki Fej­lesztési Hét szervezéséből és ren­dezvényeiből. Amint azonban az értékelésből kiderült, a GTE me­gyei szervezetének a jövőben több gondot szükséges fordítania a párt. és közigazgatási szervekkel való kapcsolat javítására. A tanácskozáson elhangzott be­számoló után többen felszólaltak és javaslatot tettek a tudomány® egy®ületi munka további fejlesz­tésére. A résztvevők, aikik közül sokan m®t járnak először me­gyénkben, Hámori Jánosnak, a GTE megyei szervezete titkárának kalauzolásával- délután ellátogat­tak Békéscsabán a Bameválba, ahol a gépészeti berendezéseket tekintetek meg. Innen a külön- autóbusszal Gyulára utaztak, s itt megismerkedtek a vár® ne­vezetességeivel, megtekintették a várat, a Várfürdőt, majd felkeres­ték a vízgépészeti és a húsipari vállalatot. A tanácskozás ma reg­gel a jövő évi munkaterv irány­elveinek ismertetésével folytató­dik, majd a vidéki titkári értekez­let résztvevői a Kner Nyomdába látogatnak el. \ Békéscsabai Hűtóházban nagy telj®ítményű gyorsfagyasz­tó berendezést állítanak üzembe. A KGST-országokban egye­dülálló, bonyolult gép felszerelése nagy szakértelmet követel. A szerelőcsoport vezetője, Janik István több év óta dolgozik az üzemben és nagy szakmai tekintélye van munkatársai körében. A gyorsfagyasztó berendezés rázóaszlalának meghajtószerelvé­nyét szabályozza be. Fotó: Kocziszky

Next

/
Oldalképek
Tartalom