Békés Megyei Népújság, 1965. szeptember (20. évfolyam, 205-230. szám)

1965-09-22 / 223. szám

A MíC.Ytl PÁRT B IZ OT T S ÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA Nagy sikerű őszi vásár Kevesebb vásárló több pénzt költ — Sláger: a férfi- és a női kabát Az ez évi utolsó árleszállítás szálas kardigánok elkeltek. Még nagy örömet okozott mindenki­nek. Az első napok azt bizonyít­ják, hogy sok olyan áru talál gaz­dára — 30—40 százalékos ked­vezménnyel —, amelyet még a ré­gi áron is szívesen megvettek volna. Példának elmondhatjuk, hogy a férfilemberdzsek, amely eddig 800 forint volt, az most le­szállítás után egyből hiánycikké vált. Az árleszállítás előtti napon például a Körös Állami Áruház 40 darabot kapott, s a régi áron 37-et el is adott. Az árleszállítás­ra így csak három maradt. Ha már a Körös Állami Áruházról írunk, akkor itt kérdezzük meg, milyen tapasztalatot hozott az el­ső nap? Nátor István igazgató- helyettes kapásból sorolja az ada­tokat: — Az első napon már fél ki­lencre több százan álltak a nyi­tásra várva. Mintegy 4500 vevőt szolgáltunk ki és a régi áron több mint 700 ezer forintot költöttek volna, de pénztárgépen csak 541 ezer forintot blokkoltunk le. — Mi a sláger? — A férfi- és női felöltő, a cipő, valamint a méteráru. Keresett cikk az olcsó áron forgalomba ho­zott férfi sportöltöny. — Áruval bírják? — Méteráruból biztosan^ bár minden cikkből van még a rak­tárban. Egy nap alatt „minden elkelt” Az iparcikk kiskereskedelmi vállalat 37-es boltja a színház mellett szinte üresnek hat a töb­bi bolthoz viszonyítva. — Nincs vevő? — Van, csak az áru már az el­ső nap elfogyott — válaszolja az üzlet vezetője, Palotai Ödönné. — Mi volt és mi maradt? — A férfi- és női pulóverek, vélúring, gyapjúkabátok, mű­Négyes találat Békéscsabán Megyénkben a lottó 38. hetén egyetlen szelvényen sikerült né­gyes találatot elérni. A nyertes szelvényt Szegedi Jenő békéscsa­bai lakos öttagú kollektívája vá­sárolta meg. A nyertesek elmon­dották, hogy négy éve játszanak heti egy-egy szelvénnyel! A 122 ezer forintos nyereményösszeget a kollektíva bútorvásárlásra hasz­nálja fel. Kicsiben játszottak, de kitar­tóan... mégis sokat nyertek! Kelenföldi Hőerőmű Vállalat, Bp. XI., Budafoki út 52. felvesz 18 évet betöltött férfi Jelentkezés csak személyesen. Útiköltséget nem térítünk. Mun­kásszállást biztosítunk. Jelentkezés a vállalat személyzeti osztályán a munkaerőgazdálkodónál. 4961 több ezer férfi- és női sálunk van 30—40 százalékos árengedmény­nyel. — Milyen volt az első napi for­galom? — Nem panaszkodunk, f,min­dent eladtunk”, 54 ezer forintot árultunk. Hiánycikk a gyermekcipő A Tanácsköztársaság útján levő 6-os számú cipőboltban nagy a tumultus. Berci bácsi, a lottóárus hegyes orrú férficipőt keres ma­gának. Már előtte nagy halom ci­pő, de ő válogat. — Van még választék — biztat­ja az eladó. Az üzlet vezetője arról tájékoz­tat, hogy az első napon délig 45 ezer forintot árultak. Cipő van bőven, de elmondja még: — Sajnos, gyermekcipőből ke­vés van. Pedig azt keresik na­gyon. A vitrinekben ott az új vonalú női csizma. Több lány, fiatalasz­szony megán előttük, keresik az árcédulát. Az egyik eladó oda&zól: — Az nem leszállított áru.­Tapasztalatok A békéscsabai körséta végeiért. A megyei tanács kereskedelmi osztályán Kolozsi Gyula osztály­vezető-helyettes az első napok ta­nulságát így foglalta össze: — Benyomásunk az, hogy a vá­sárlók száma talán kevesebb, mint a májusi vagy az augusztusi vásáron volt. Ezzel szemben, mi­vel értékesebb és nagyobb cikke­ket vásárolnak, egy-egy vásárlóra több forintösszeg jut. Az áruellá­tás megfelelő, női és férfikonfek­cióból, méteráruból bírjuk az ira­mot. — Es a kereskedelmi dolgozók bírják az ostromot? — Az üzletekben jól felkészül­tek az árleszállításra, igyekeztek úgy megszervezni a munkát, hogy segéderőt állítsanak be, mindent megtesznek, hogy aki belé'» egy üzletbe, az kedvére való, jó minő­ségű áruval távozzon. Jó vásárt mindenkinek! (—czi—) HÍREK Az évszázad legjobb búzatermését takarították be a korabájnosok Békéscsabán Az emberektől és a gépektől teljes erőt kívánó aratás közben egy-egy ebéddel, hűsítő itallal s néha egy-egy kis sörrevalóval is kedveskedtek a békéscsabai ter­melőszövetkezetek a komiba jno- soknak. Most, szeptember 18-án, szombaton közös ünnepséget ren­deztek számukra a város terme­lőszövetkezetei a városi pártbi­zottság, a városi tanács vezetői­nek jelenlétében. Palyik György elvtárs, a városi tanács vb elnökhelyettese méltat_ ta a komtoájnosok nagyszerű helytállását. A tervezett 8840 hold helyett 10 205 holdról takarították be a gabonát, ráadásul az évszá­zad legjobb termését, vagyis hol­danként 18 mázsát. A csabai tsz- ekben arató kombájnosok közül kitűnt Bottá Pál 564, Füzesi Sán­dor 257 holdas teljesítménye SZK. val, illetve ÁC-kombájnnal. A gépállomás körzetében is több ki_ váló teljesítmény született, töb­bek között id. Laczó Jánosé, aki több mint 600 hold gabonát ara­tott le. Az aratás befejezése óta a kom. bájnosok egy része traktorra vagy különböző betakarítógépekre ült, hogy segítsek a szövetkezetek őszi munkáját. A gépjavító állomás egyelőre 10 saját traktort üzemel­tet éjjel-nappali műszakiban, de még üzemeltetni akarnak 8 MTZ-t is két műszakban s 4 T—28-ast pedig nyújtott műszakban. 5 SZK_ kombájnnal hozzálátnak az apró- magcsépléshez, 6 kombájnnal a napraforgó, és 3 kukoricatörő adapterrel a kukorica betakarítá­sához; Vállalati hunyó 4wm (Kesztyűs Ferenc rajza) — INGYENES jogi tanácsadást tart szeptember 25-én, szombaton délelőtt a Békés megyei Népújság jogtanácsosa. (Békéscsaba, Szabad, ság tér 17., III. em, 12 ajtó.) — ÉVADNYITÓ ÉRTEKEZLE­TET tartottak szeptember 20-án a békési Munkácsy Mihály Művelő­dési Házban. Az évadnyitó érte­kezleten és az azt követő vacso­rán a szakkörvezetőkön és a ve­zetőségi tagokon kívül részt vet­tek a művelődési ház legjobban dolgozó társadalmi aktivistái is. — AZ ÜJ BERENDEZÉSEK­KEL, a 45, a 30 és a 25 ezer fo­rint értékű hűtőgépekkel együtt összesen mintegy 200 ezer forin­tot költöttek a vasárnap ismét megnyílt békéscsabai Tanácsköz­társaság úti büfé rendbe hozására. Az idei télen már a kályhával va­ló fűtés helyett meleg levegő be- fúvásával biztosítják a megfelelő hőmérsékletet. — RÖMIVERSENYT rendeznek szeptember 24-én, pénteken dél­után öt órától a békéscsabai Fegy. veres Erők Klubjában. A verseny legjobbjait díjazzák. — A MUNKAVISZONY létesí­tésével, módosításával, megszün­tetésével kapcsolatos rendelkezé­sekről tartanak ismertetést októ­ber 11-én 18 órától a Békéscsabai Kötöttárugyár kultúrtermében, a TIT békéscsabai szabadegyeteme jogi tagozatának első előadásán. A vállalati szb-titkárok szeptem­ber 25-ig összeírják azoknak a neveit, akiket a jogi szabadegye­temen való részvételre javasol­nak. Európa legvastagabb bauxitrétegét fedezték fel a magyar kutatógeológusok A magyar bauxitkutatás törté­netének egyik legjelentősebb fel­fedezését tudományos zárójelen­tés formájában összegeztek a Ba­latonalmádi Bauxitkutató Válla­lat munkatársai, akik a Veszprém megyei Fenyőfő és Bakonyszent- lászló községek térségében hatévi geológiai munkával új lelőhelyre bukkantak. A községek közötti te­Ez évben utoljára ruházati cikkek vására szeptember 20—október 3-ig a KUNÁGOTA ÉS VIDÉKE KÖRZETI FÖLDMÜVESSZÖVETKEZET KUNÁGOTAI és KEVERMESI szakboltjaiban! 30 — 40% árengedmény! A vásár ideje alaitt szakboltjaink gazdag árukészlettel állnak kedves vásárlóink rendelkezésére. Vásárlási könyvecskéjét feltétlen hozza magával, mert vásár­lásait duplán írjuk be, s visszatérítést adunk. KUNAGOTA ÉS VIDÉKÉ KÖRZETI FMSZ IGAZGATÓSÁGA x rület sokáig az „eredménytelen” minősítést kapta a földtani jelen­tésekben, bár a talaj felszínén több helyen is bauxitnyomok mutatkoztak. A bauxitkutató vál­lalat a fehér foltként szereplő te­rületen 1959-ben újította fel a ku­tatásokat. A kutatási elképzelésnek meg­felelően telepített első két mély­fúrás még sikertelen volt, a har­madik azonban telibe találta Euró­pa eddig ismeretlen legvastagabb bauxitrétegét. A fúrószerkezet hatvan méteren át megszakítós nélkül ércrétegen haladt és ezzel újabb, bauxitban gazdag vidék került fel a hazai lelőhelyek föld­tani térképére. A siker láttán fo­kozott erővel megindított felderí­tés összesen tizenhárom lelőhelyet tárt fel. Az alapos geológiai munkával sikerült egészen pontos képet rög­zíteni a területről. Az eddig fel­kutatott tizenhárom lelőhely érce általában jó minőségű és a hazad szabványoknak megfelelő. Sike­rült olyan érckincsről is képet nyerni, amelynek alumíniumoxid tartalma 72 százalék. Az eddig is­mert telepeink között ez a .legne­mesebb” hazai telep. (MTI) — HÁROMNAPOS autóbuszki­rándulásra indul ma Körösladány- ból a Miskolc—Aggtelek—Eger út­vonalon az Állami Biztosító bizto. sítási és önsegélyező csoportjának 42 tagja az IBUSZ és az Állami Biztosító szervezésében. — JUTALMAT KAPTAK a nagybánhegyesi általános iskolá­sok a Melléktermék, és Hulladék_ gyűjtő Vállalattól, mert a MÉH által kitűzött hulladékgyűjtési tervfeladatot 226 százalékra telje­sítették ez év első felében. — A SZEMTŐL SZEMBEN ci< mű csehszlovák filmet vetítik szeptember 24-én, pénteken este 8 órától a békéscsabai Fegyveres Erők Klubjában. — KEDVEZŐEN ALAKUL a szaktanár-ellátottság Szabadkí­gyóson. A nyolc képesítés nélküli pedagógus közül kettő ebben az évben megszerzi képesítését, s ezenkívül egy pedagógusiházaspat! megy a községbe. Ezzel megoldó­dik az orosz-szakos nevelőhiány gondja is. — TANÁCSTAGI FOGADÓÓRÁT tart Békéscsabán, szeptember 24- én 16—17 óráig a 30-as választó- kerületben, Jókai u. 68 szám alatt dr. Péterfi Gábor; 16—18 óráig a 35-ös választókerületben, Bulcs u. 5 szám alatt Gyebnár Jánosné; lí —19 óráig a 37-es választókerü­letben, Péky u. 4 szám alatt Fájó János; 18—19 óráig a 18-as válasz­tókerületben, Széchenyi u. 5., II. em. 2 szám alatt Kossuth László; szeptember 25-én 16—17 óráig a 40-es választókerületben, Németh u. 4 szám alatt Árvái László; a 67-es választókerületben, Urszinyi Dezsőné u. 6 szám alatt dr. Ná- nássy József tanácstag. Xdőjárásjelentés Várható időjárás szerda estig: Kisebb felhőátvonulások, eső nélkül. Helyen­ként élénkebb északi, északkeleti, hol­nap mérsékelt, változó irányú szél. Az éjszakai • lehűlés erősödik, hajnalban helyenként párásság, köd. A nappali felmelegedés lényegesen nem válto­zik. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 4—8, legmagasabb nap­pali hőmérséklet 18—22 fok között. (MTI) BÉKÉS MEGYEI NÉPÜJSAG Az MSZMP megyei bizottsága és a megyei tanács lapja. Főszerkesztő: Cserei Pál. Szerkesztőség: Békéscsaba, Szabadság tér 17., ni. em. Telefon: 21—96, 22—96. Kiadja a Békés megyei Lapkiadó Vállalat, Békéscsaba II., Tanácsköz­társaság útja 5. T.: 10—21, ló—51. Felelős kiadó: Lehoczky Mihály. Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj 1 hónapra 13,— Ft. Békés megyei Nyomdaipari Vállalat Békéscsaba. Index 25 051

Next

/
Oldalképek
Tartalom