Békés Megyei Népújság, 1965. augusztus (20. évfolyam, 180-204. szám)
1965-08-08 / 186. szám
2 1965. augusztus 8. Vasárnap R kínai kormány teljes támogatásáról biztosítja a vietnami népet Peking A Kínai Népköztársaság kormánya szombaton nyilatkozatban ítélte el az Egyesült Államok kormányát azért, hogy újabb erőket küld Dél-Vietnamba és meggyorsítja a vietnami agresszív háború kiterjedését Nyilatkozatában a kínai kormány hangsúlyozza, hogy teljes mértékben támogatja a testvéri vietnami nép jogos álláspontját A kínai kormánynyilatkozat hivatkozik ezzel kapcsolatban a Dél- vietnami Nemzeti Felszabadítási Front és a Vietnami Demokratikus Köztársaság korábbi nyilatkozataira, amelyek megerősítik az egész vietnami népnek azt az elszántságát, hogy a végső győzelemig harcol az amerikai agresszorok ellen. Befejezésül a kínai kormány az egész kínai nép nevében biztosítja teljes támogatásáról és segítségéről a vietnami népet Prága Hasonló 'értelmű nyilatkozatot adott ki a csehszlovák kormány is. Nyilatkozatában a csehszlovák kormány ugyancsak elítéli az Egyesült Államok vietnami agresszióját és hangsúlyozza, hogy maradéktalanul támogatja a Vietnami Demokratikus Köztársaság kormányának augusztus 2-i nyilatkozatában kifejtett álláspontját, valamint ez év április 8-i javaslatait, amelyek ésszerű alapot szolgáltatnak a vietnami probléma békés rendezésének. Újabb amerikai kalóztámadás a VDK ellen Amerikai vadászbombázók szombaton újabb támadást intéztek a Hanoitól 88 kilométerre északnyugatra fekvő Lang Chi ellen, amelyet július 24-én már egyszer megtámadtak. Az erről elhangzott saigoni bejelentés a célpontot lőszerraktárakban jelöli meg. Az újabb terrorbombázásban 13 gép vett részt és 24 tonna bombát dobott le. A kalózgépek a légvédelem heves elhárító tüzében fordultak vissza. Johnson elnök agresszív vietnami politikája elleni tüntetésül a Fehér Ház északnyugati kapujánál pénteken este körülbelül 70 tüntető másfél órás ülősztrájkot rendezett: előzőleg Johnson' nem fogadta petíciót vivő képviselőjüket. Az ülősztrájkot egy csoport fiatal az éjszakai órákban is folytatta. A Fehér Ház őrsége és a washingtoni rendőrség nem nyúlt a tüntetőkhöz, csak körülzárta őket. Előzőleg a Lafayatte-park- ban, a Fehér Ház közvetlen közelében 600 pacifista tüntetett - a hirosimai atombomba felrobbantásának 20. évfordulóján, majd 300 ember sétált csöndes menetben a Fehér Ház körül, a vietnami háTrópusi hőhullám Európa nagy részén, jövő hét elején lehűlés Az utóbbi napokban délnyugat felől hatalmas ékalakban trópusi eredetű hőhullám indult a kontinensfölé északnyugati irányban: Európa nagy részén a hőhullám 30 fok fölé „hajtotta” a hőmérők higanyát. A legutóbbi térképek szerint Lyonban 32, Milánóban, Rómában, Nápolyban és Münchenben egyaránt 33, Firenzében 35 fokot mértek, a törökországi Izmirből 36, Madridból 39, Cor- dobából 42 fokot jelentettek a megfigyelők. A meteorológiai intézet központi előrejelző osztályán tájékoztatásul közölték, hogy a jelek szerint ma folytatódik a kánikula, kitűnő strandidőre számíthatunk. Ugyanakkor valószínűnek látszik, hogy az északnyugat felől közelgő lehűlés első hulláma ma eléri hazánk területét. Ezért nyugat felől felhősödésre, főleg az északnyugati-északi megyékben záporokra, zivatarokra kell számítanunk, a mérsékelt, időnként megélénkülő déli-délnyugati szél a zivatarok idején változó irányú lesz és kissé megerősödik. borúban való amerikai részvétel ellen tiltakozó táblákat emelve a magasba. * André Malraux, kulturális ügyekkel foglalkozó francia állam- miniszter, aki nemrég Pekingben tett látogatást, úton hazafelé Hongkongba érkezett és szombaton a francia konzulátuson fogadta a sajtó képviselőit. Malraux sajtóértekezletén kifejtette: Franciaország szeretné közelebb vinni egymáshoz a népi Kínát és a nyugati világot, bár nem tudja, miként oldható ez rr>eg. Mao Ce Tunggal és más kifiái vezetőkkel folytatott tárgyalásairól részleteket nem árult el, csak any- nyit mondott, hogy azok korunk legfontosabb kérdései köré csoportosultak, a világ jövőjéről és a béke kilátásairól szóltak. (MTI) Az elmúlt héten a nemzetközi sajtó főként két témával foglalkozott: az egyik — a vietnami helyzet — már hosszú hetek óta a világsajtó érdeklődésémeik középpontjában áll, de bizonyos főikig a másik téma — a görög probléma — nagyjából ugyanazokra az eredőkre vezethető vissza, mint az amerikaiak délkelet-ázsiai agresz. szidja. A GÖRÖGORSZÁGBAN kialakult helyzettel kapcsolatban meg kell állapítaná, hogy az Egyesült Államok diplomáciája rendkívül aktív módon vesz rés2t az eseményekben. Egyes megfigyelők szerint az udvar intrikáinak hátterében is az amerikaiak állnak. Nehéz lenne megmondani, hogy milyen mértékig függ össze az Egyesült Államok földközi-tengeri politikájával a görög reakció újabb támadási kísérlete és milyen mértékig indította el a válságot a király és környezete. Az eddigi fejlemények azt mutatják, hogy végső soron igen keserű tapasztalatokat szerezhet a görög jobboldal és a válságot nem fog sikerülni megtartani a pártpolitika ke. rétéi között. Máris vannak olyan jelenségek, amelyek arra figyelmeztetik a királyt és környezetét, hogy köny- nyen a monarchia válságára vezethetnek azok az erőszakoskodások, amelyekkel a parlamenti demokrácia érvényesülését megpróbálják akadályozni. A hosszú parlamenti ülés, amely az Athanasz- szdadesz-Novasz kormány bukásával végződött, önmagában is hatásos figyelmeztetés lehet az udA Dél-vietnami Hemseti Felszabadítási Front nyilatkozata Héífőn Moszkvába érkezik Törökország miniszterelnöke Hétfőn a reggeli órákban a szovjet AEROFLOT agy különre- pülőgépén Moszkvába utazik Suat Hayri Urgüplü, Törökország miniszterelnöke. Az ankarai rádió közlése szerint a miniszterelnököt elkíséri felesége és fia is. A török kormányfő moszkvai útja folytatása lesz annak a magas szintű párbeszédnek, amely az utóbbi két évben rendszeressé vált a két ország képviselői között. A török közvélemény azt várja a moszkvai tárgyalásoktól, hogy elmélyítik a gazdasági és kulturális együttműködést, s a jó szomszédság irányában tovább javítják a politikai légkört. (MTÍ) A Szovjetunió legfelsőbb ügyésze a nürnbergi nemzetközi katonai törvényszékről Moszkva A nürnbergi nemzetközi katonai törvényszék megalakulásának huszadik évfordulójával kapcsolatban a szombati Izvesztyijában Roman Rugyenko, a Szovjetunió legfőbb ügyésze rámutat: az esetleges harmadik világháború nem hárítható el a potsdami egyezmény feltétlen betartása nélkül. A háború veszedelmes tűzfészkeit meg kell szüntetni. A náci bűnösöket tettük elkövetésének időpontjától függetlenül szigorúan felelősségre kell vonni. A cikkíró ezután arra figyelmeztet, hogy a náci beállítottságú jogászoktól támogatott nyugati reakciós körök sorozatosan megszegik a törvényszék alapokmányában kodifikált és az ENSZ- közgyűlés által jóváhagyott nemzetközi jogszabályokat. A szovjet kormány — szögezi le a Szovjetunió legfőbb ügyésze — jogainak és kötelességeinek megfelelően továbbra is felkutatja és felelősségre vonja a náci bűnösöket. Hanoi Mint a Vietnami Tájékoztató Iroda a Felszabadulás rádióállomásra hivatkozva közli, a Délvietnami Nemzeti Felszabadítási Front Központi Bizottsága nyilatkozatot adott ki az amerikai kormány azon döntésével kapcsolatban, hogy újabb ötvenezer katonát küld Dél-Vietnamba. A DNFF 14 millió dél-vietnami nevében erélyesen elítéli az amerikai hadvezetés agresszív lépéseit és ünnepélyesen kijelenti, hogy a dél-vietnami nép a végső győzelemig fog harcolni szabadságáért és függetlenségéért. Nyilatkozatában a Központi Bizottság egységre szólítja fel az egész dél-vietnami népet, hogy vereséget mérhessen az amerikai imperialistákra, tekintet nélkül arra, ötvenezer vagy ötszázezer katonát küldenek Dél-Vietnamba. Mindaddig harcolni fogunk, amíg az utolsó agresszor is el nem hagyja országunk szeretett földjét — hangsúlyozza a nyilatkozat. A Dél-vietnami Nemzeti FelszaElutazott Moszkvából az afgán király Moszkva Mohammed Zahir sah afgán király szombaton délelőtt elutazott Moszkvából. A király és felesége, mielőtt távoznék a Szovjetunióból, néhány napot még a Krím-félszigeten pihen. A vnukovói repülőtéren az afgán államfőt Anaszbasz Mikojan, Alekszej Koszágin és más hivatalos személyiségek búcsúztatták. I (MTI) badítási Front Központi Bizottsága felhívással fordult az ellenség által ideiglenesen megszállt területek lakosságához, indítson felkelést az imperialisták és lakájaik ellen, felhívja Észak-Vietnam népét, nyújtson aktív segítséget Déi-Vietnamnak, hogy fokozott erővel állhasson ellen az agresz- szomak. Felhívja továbbá a baráti országok kormányait, vessenek latba mindent annak érdekében, hogy megakadályozzák újabb amerikai csapatok Dél-Vietnamba küldését, nyújtsanak fokozott erkölcsi és anyagi segítséget az amerikai imperializmus ellen harcoló dél-vietnami népnek. Az amerikai népet arra szólítja fed a nyilatkozat, hogy akadályozza meg az amerikai fiatalok Dél- Vietnamba küldését, az amerikai kormánykörök által kirobbantott háború folytatását. Végül a DNFF Központi Bizottsága hangsúlyozza, hogy a vietnami kérdést csak a Front 1965. március 22-i nyilatkozatában kifejtett elvek alapján lehet megoldani. (MTI) Sekou Touré hazaérkezett Conakryba Conakry Sekou Touré, a Guineái Köztársaság elnöke a Szovjetunióban, Magyarországon, Jugoszláviában és az Egyesült Arab Köztársaságban tett látogatása után hazaérkezett Conakryba. Mint a guineai rádió közölte, a kormány ülést tart majd és azon Sekou Touré beszámol a meglátogatott országok vezetőivel folytatott tárgyalásairól. (MTI) Egy hét a világpolitikában var számára, hogy ne feszítse túl a húrt. A bukás értékelését maga Papandreu adta meg. Nyilatkozatában figyelmeztetett arra, hogy a király rossz tanácsadói robbantották ki a válságot, de persze azt terheli végső soron a felelősség, aki hallgatott ezekre a rossz tanácsadókra. Papandreu ilyen módon nyíltan a királyt tette felelőssé a súlyos helyzetért. Ebből az következik,- hogy aligha valószínű olyan megoldás, amelynek előfeltétele a kibékülés Konstantin király és Papandreu volt miniszter, elnök között. Jelen pillanatban az sem látszik valószínűnek, hogy a király elfogadja az új választások kiírását, mert ez általános vélemény szerint Papandreu és a demokratikus pártok abszolút győzelmével végződne. Valószínűbb, hogy néhány közbeeső kísérlet után a király meg fogja kísérelni az úgynevezett parlamenten kívüli megoldást, vagy hivatalnokkormánnyal, vagy eset. leg nyílt katonai diktatúrával. Ez természetesen nem jelentené a válság megoldását, hanem inkább további kimélyülését. A VIETNAMI HELYZETET illetően: az amerikai kormány további kísérleteket tesz a háború kiszélesítésére, anélkül azonban, hogy akár az amerikai közvéle. ményt, akár a világ közvéleményét sikerült volna meggyőznie . John. sonnak arról, hogy az erőszakos megoldások helyett „szívesebben látna valamilyen tárgyalásos megoldást”. Ilyen értelemben maga az elnök és több amerikai politikus is nyilatkozatokat tett. Ezeknek a nyilatkozatoknak az értékét erősen lecsökkentik, hogy ugyanekkor messzemenő újabb katonai intézkedéseket jelentettek be. Nyilvánvaló, a Vietnamban harcoló amerikai alakulatok megerősítése — több mint hatvanezer emberrel — aggodalommal tölti el az Egyesült Államok közvéleményét és egyes józanabb politikai vezetőket is. A Wall Street Journal, az amerikai üzleti körök egyik tekintélyes lapja arra hívja fel a figyelmet, hogy az amerikai kormány új háborús beruházásai és újabb katonai erősítések küldése Dél-Vietnamba a vietnami háború költségeit napi négymillió dollár fölé emelik. Ugyanakkor az amerikai közvéleménynek figyelembe kell vennie, hogy az újabb erőfeszítések nem járnak együtt amerikai sikerekkel Vietnamban. Ellenkezőleg, a dél-vietnami szabadságharcosok offenzívája elérte Saigon előterét és úgyszólván mindennap újabb és újabb sikereket érnek el. Olyan sikereket, amelyek rendkívül hatásos formában (például a Da Nang-i amerikai támaszpont olaj- és benzintartalékainak leve. gőbe röpítése) érzékeltetik az amerikaiakkal, hogy ezt a háborút képtelenek megnyerni. Johnson elnök legutóbbi nyilatkozatában azzal kérkedett: ,,Amerika megnyeri a háborúkat, amelyekbe belekezd”. A vietnami azonban nyilvánvalóan nem tartozik ezek közé a háborúk közé, s azt az Egyesült Államokban is kezdik már sejteni. Ezeknek az eseményeknek az összefüggéseiből nem lehet kiemelni a harmadik fő eseményt, amely pillanatnyilag sokat foglal, koztatja a világsajtót. GENFBEN MÁSODIK HETE folytatja tanácskozásait a leszerelési értekezlet, de — mint ahogy előrelátható volt —< eddig nem értek el eredményt még olyan értelemben sem, hogy sikerült volna közös tanácskozási platformot találni. Ennek rendkívül egyszerű magyarázata van, amit a szovjet megbízott a genfi tanácskozások folyamán világosan le is szögezett. Carapkin kijelentette: az amerikaiak vietnami agressziója akadályozza a leszerelést, sót lehetetlenné teszi, hogy megfelelő légkör alakuljon ki Genf ben. Minden józan megfigyelő egyetért abban, hogy mielőtt bármilyen más kérdést vennének elő a leszerelési értekezlet résztvevői, előbb rendezni kellene a vietnami helyzetet, mégpedig egy régóta napirenden levő szovjet javaslat alapján, amely az idegen csapatok kivoná. sara és az idegen területeken levő támaszpontok megszüntetésére vonatkozik. Ez a javaslat ma minden egyébnél aktuálisabb. Paál Ferenc