Békés Megyei Népújság, 1965. augusztus (20. évfolyam, 180-204. szám)

1965-08-29 / 203. szám

1965. augusztus 29. 3 Vasárnai V adkacsa-Iesen. (MTI Fotó: — Pelrovits László felvétele) Várják a jövő szakmunkásait Szeptember 1-én tanévnyitó a békéscsabai iparitanulé-iskoiában ; A békéscsabai iparitanuló-isko­■ Iában augusztus 25-én tartották ; meg a tantestületi alakuló érte- ; kezletet, amelyen Tóth Pál, az is- i kóla igazgatója ismertette a tanév : célkitűzéseit és a munkabeosztást. 5 A korábbi évekhez képest hat- : tai több, tehát 23 főhivatású tanár : oktatja majd a jövő szakmunká- J sait, ezenkívül kilenc új szakokta- S tó és egy nevelő is megkezdi a • munkát, s így az idén már 32 ■ szakoktató lesz az üzemekben. A • tanulók létszáma: ötszázhúsz első­■ éves, négyszázkilencvenöt másod- » éves és négyszázharminchárom • harmadéves, vagyis csaknem ezer. 5 ötszáz fiatal. : Az iskolát a nyári szünidőben j rendbe hozták. Augusztus 27-én és : 28-án megtörténtek a pófbeíratá- ; sok, a javító, és pótlóvizsgák. ; Augusztus 30-án és 31-én az isko- : Iában az új első éveseket osztá­• lyokra és termelési csoportokra ! osztják, majd a szakoktatók veze­■ tésével mindenki elmegy abba az • üzembe, ahol tanulni fog. ■ A tanévnyitót szeptember 1-én délután 3 órakor az iskola udva­rán tartják meg. Hogyan készülnek a békéscsa­bai üzemek az ipari tanulók fo­gadására? Az ÉM Békés megyei Építőipari Vállalat központi lakatosüzeméből Szita László technikus, az üzem­vezető helyettese telefonon ad vá­laszt. Így kezdi: — Szeretettel várjuk őket. Ti­zenöt első éves jön hozzánk, akik Fábián András szakoktató vezeté­sével tanulnak majd. ö azelőtt szakmunkásként dolgozott az üzemben, közben elvégezte a gép­ipari technikumot. Jó kezekben lesznek a fiúk. — Hogyan gondoskodik róluk a vállalat? — A vidékiek a szomszédos Trefort utcai munkásszállóban kapnak helyet. Mindenki az ét­kezdében ebédelhet, van fürdő, öltöző is. A Hajtómű- és Felvonógyár Bé­késcsabai Gyáregységében 29 első éves tanul majd különböző (laka­tos, esztergályos, köszörűs, marós, szerszámkészítő, hegesztő, villany, szerelő és elektroműszerész) szak. mát. Legtöbben lakatosok lesz­nek. — Felkészültünk a fogadásukra, a munkafeltételek jók — tájékoz­tat Szabó Mihály, a gyáregység főmérnöke. Azt is megtudjuk, hogy a má­sodéves lakatostanulók részére a MŰM nem biztosított szakoktatót, ezért a gyáregység kérte, hogy más vállalathoz helyezzék át őke: Döntés még nem történt. — Milyen a szociális ellátót! Ság? — Ebédet kapnak a tanulók. Sajnos, a régi fürdő és öltöző — mint ismeretes — nem felel me a követelményeknek, az új pedi valószínűleg jövőre épül meg. — Ki patronálja a fiatalokat? — Polonka György, a termelési osztályvezető és én magam is fi­gyelemmel kísérem a munkájukat — mondja végül Szabó Mihály. Az Alföldi Kisvasút békéscsa­bai fűtőházában másodéves jár­mű- és Diesel-lakatosok kerülnek, akik Szolnokon végezték az I. ősz tályt. Jelentés a gabonafelvásárlásról Munkában a szárítók — Megteltek az ideiglenes tárolóhelyek Kétszázharminc holdon kész az ősziek vetőagya az örménykúti Peiőíi Tsz-hen Petneházi János, az örménykúti Petőfi Tsz főagronómusa arról tá­jékoztatta szerkesztőségünket, hogy a szövetkezet határában jó ütemben folynak a mezőgazdasági munkák. Kétszázharminc holdon már előkészítették a talajt őszi ár­pa és őszi búza vetésére. A szö­vetkezet 11 traktorból ötöt két műszakban, hatot pedig nyújtott műszakban üzemeltet. A szövet­kezeti gazdák szorgalmasan dol­goznak. Tíz holdon befejezték a burgonya szedését. A német im­port burgonyavetőmag holdan­ként 105 mázsa termést adott. A jövő héten szedik a cukorrépát. Holdanként 180—200 mázsa ter­mésre számítanak. A közpon ti vezér] öté ré mben még feljegyzünk néhány adatot. A gát építése és az elárasztott terü­letek előkészítése összesen 816 millió rubelbe került. Az erőmű évi 260 millió rubel értékű villa­mos energiát ad a népgazdaságnak, jóformán ingyen. Tehát nem egé­szen 3 óv alatt megtérül a teljes ráfordítás. A villamos energia ön­költsége elképesztően alacsony: 100 kilowat/óra 5 kopekbe kerül. Ennél olcsóbb villamos energiát a világon sehol sem állítanak elő. Az erőmű kiszolgáló személyze­tének végleges létszáma kb. 260 fő lesz. E létszám felét mérnökök alkotják. A berendezés, a vezény­lés teljesen automatizált megoldá­sú, az emberek valóban csak a műszerek működését figyelik, il­letve a javításokat végzik. Beírás előtt nézegetjük az erő­mű látogatási könyvét. Felhívják a figyelmünket az egyik bejegy­zésre: Harriman, az USA utazó nagykövete 1963-ban többek kö­zött az alábbi mondatot írta: „Aki nem látta a bratszki vízi erőmű­vet, e csodálatos emberi alkotást, nem tekintheti befejezettnek saját felsőfokú képzését!” Mi nem tudunk ilyen frappán­san fogalmazni, vitatkozni sem tudunk e közéleti személyiséggel és áz is biztos, ezt az alkotást a mai fogalmak szerint nem lehet túlértékelni. Az erőmű építéséről szóló anyagok között lapozgatok. A következő megjegyzést ameri­kai energetikai szakemberek ír­Ebben az esztendőben megyénk­ben a terményfelvásárló és ma­lomipari vállalat 18 ezer vagon gabonára számít a tavalyi 16 ezer vagonnal szemben. A beszolgálta­tás időszakában, felvásárolt leg­több gabona 12—13 ezer vagon között volt az egyik rekordnak számító esztendőben. Ugyanakkor a tárolótér a korábbi évekhez ké­pest 1965-re nemigen bővült. Az állami gazdaságok és a termelő- szövetkezetek ismerve a felvásár­ló vállalat gondját, igyekeztek ezen könnyíteni. Csaknem 2500 vagon búza tárolását vállalták. Ezenkívül 5—6000 vagon ideigle­nes tárolóhelyet is igénybe kellett venni néhány községben, hogy az időjárás viszontagságától megvéd­ben: — „A szovjetunióbeli uta­zásiról visszatért delegáció meg­győző bizonyítékokkal rendelkezik arról, hogy a Szovjetunió meg­előzte az Egyesült Államokat a vízi erőművek építésében. Bratszk városában működik egy építőipari tröszt, amelynek 50 000 munkása van. Mit épít ez a ren­geteg ember? Felépítették az erőművet. Létrehozták a várost, amelynek jelenleg 140 000 lakosa van, 20 év körüli átlagos életkor­ral. E tröszt szerelő-vállalata a tajgán több ezer kilométer hosz- szúságban húzódó magasfeszült­ségű távvezetéket épített. Tovább építik Krasznojarszk irányába az egymillió voltos vezetéket. Az épí­tőipari kollektíva dolgozik Bratszkban a világ legnagyobb fa­ipari kombinátján, amelynek a kapacitása háromszorosa a legna­gyobb amerikai fafeldolgozó kom­bináténak. Évente 6 millió m3 fát dolgoz fel (az építés befejezés előtt áll) terméked: cord-cellulóze, kar­ton, papír, gyanta, takarmány­éi esztő. Itt valóban Amerikával versenyeznek. Igazuk volt a sele- hovoi elvtórsaknak. Bratszkban épül a világ legnagyobb alumíni­umkohászati üzeme. A 24 db, egyenként 600 méter hosszú, elek- trolízises műhely évi kapacitása egymillió tonna alumínium. Ez ötszöröse a francia termelésnek. Nemrég japán nagyiparosok, kereskedők, üzlete miberek jártak a városban- Megtekintették az hessék az aranyat érő termést. Mezőkovácsházán, Magyarbánihe- gyeserj, Kunágötán, Kevermesen igénybe vették a cirokszakáll- raktárakat, a Békéscsabán épülő új gimnázium tornatermét, a Bé­késcsabai Baromfifeldolgozó Vál­lalat célgazdaságát, továbbá több gépállomás javítószínjét. Körösla- dánvban a kultúrterembe is búza került. Az időjárás következtében a gabona víztartalma magasabb a sok évi átlagnál. Amíg a korábbi években 14—14,5 százalékos víz­tartalommal vették át a gabonát, addig az idén ez 15—16 százalé­kos víztartalommal érkezik a fel­vásárlótelepre. Emiatt a romlás veszélye fennáll. Mosta gobona 2 tették: a szovjet fél nem tud olyan cikket kérni Japántól, amit meg ne kapna, ha hajlandó szerződni a bratszki alumínium exportjára is. Nem messze Bratszktól Tajset- ben, hatalmas acélművet építenek ugyancsak a tröszt építőmunkásai 'és ők munkálkodnak a korsuno- vói ércdúsító üzem létrehozásán is. És most tessék jól figyelni! A szakemberek megállapítot­ták: ha ezek a nagy „fogyasztók” mind üzembe lépnek — márpedig ez 2—3 éven bedül megtörténik — a bratszíki erőmű termelése nem tudja kielégíteni az energiahiányt. Ezért a kormány olyan határoza­tot hozott, hogy gyorsítsák meg a Bratszktól 280 kilométerre, Uszty- Ilimben a harmadik angairai vízi erőmű építését. Kapacitása a bratszki óriáséval egyenlő és 1970- ben már az első turbinák áramot adnak a fogyasztóknak. E látogatás arra kényszeríti az embert, hogy megfelelő jelzőkkel, megfelelő fogalmat alkosson mindarról, amit itt lát. És ez sem könnyű feladat. Egyszerűen fejet kell hajtani az emberi alkotó munka előtt, a szovjet emberek tehetsége és akarata előtt. Űj vi­lág képe bontakozik ki ezen a tá­jon, az elektromos Szibériáé, amely itt a kommunizmusba emeli az embereket. Ribánszki Róbert (Vége) méter magas prizmában való táro­lása is veszélyes. Legtöbb nedves gabonát a békési járás szállított. A víztartalom csökkentésére üzembe helyezték a szárítókat. Békéscsabán, Békésen és Gyomán teljes üzemmel dolgoznak. A ned­ves gabona szárítását így sem győzik. Már a környező megyék gabonaszárítóit is igénybe vette a Békés megyei gabonafelvásárló. A felvásárlótelepek nyitvatartá­si ideje az igényeknek megfelel. Megyénkben 14—16 órás nyitva­tartási szerveztek. Helyenként va­sárnap is szállítottak a termelő- szövetkezetek. Több közös gazdaságnak gon­dot okozott a magas víztartalom miatti elszámolás. Rendelet mond­ja ki, hogy az a termelőszövetke­zet, amelyik 14,5 százalékos víz­tartalom alatt adja át búzáját, a százalék arányában súlyjóváírás­ban részesül. Míg az a termelőszö­vetkezet, amelyik a szokvány nedvességtartalomnál magasabbal szállít — ugyancsak a százalék arányában — súlycsökkenéssel kell, hogy számoljon. Ez a mód­szer a búza értékesíténénél jól be­vált. Az árpa felvásárlására ugyanakkor ez nem vonatkozik. Ha tehát a termelőszövetkezet 13 százalékos víztartalommal szállít­ja az árpát, súly-jóváírást nem kaphat. Viszont, ha 14,5 százalék víztartalmat meghaladó árut ad, a gabonafelvásárló vállalat csök­kenti az átadott súlyt. Ezt az in­tézkedést azzal magyarázza a ter­ményfelvásárló, hogy a magasabb víztartalmú árpa továbbadás ese­tében neki raktári veszteséget okoz. Ebben az esztendőben kevés olyan szövetkezet volt. amelyik a nedvességtartalomra szokvány mi­nőségű árpát adott volna át. D. K. A sarkadi Lenin Tsz profilrer.dezés miatt elad 4 db kifogástalan állapotban levő UTOS-traktort Árak megegyezés sze­rint, tsz-eknek hitel- átvállalással is! i 368 i i ták, 1959-ben készült jelentésük- épülő alumínium művet. Kijelen­— Mind a tizenegyen jutalom- üdülésen voltak a Balatonnál ás most kipihenten, felfrissültén kez­dik a tanévet — ad tájékoztatási Rákosi József, a fűtőház főnökbe lyettese. — Kik foglalkoznak majd a fi­úkkal? — Kiss Ernő szerszámlakatos szakoktató és Orvos Mátyás mű­helyvezető. Azt tudjuk, hogy az AK fűtő- házában igen jók a körülmények a tanuláshoz, a szociális ellátott ság pedig biztosított. Télen védő­ruhát és melegítő italt is kapnak a tanulók, mert sokszor a szabad­ban kell dolgozniuk. A többi üzemek is várják a jö­vő szakmunkásait. Pásztor Béla Megérdemelnék a második öntözőkocsit...! Gyula utcáin gyakran hallani, hazai és külföldi vendégektől, a parkosítás dicséretét. Elragad­tatva beszélnek a sok szép nyíló virágról, az üdezöld pázsitról, a sok lombos fáról, díszítő cser jéről. Nem kevesebb, mint 40f ezer négyzetméternyi parkol gondoznak Gyulán. A városi ta­nács az utóbbi időben évente csaknem négymillió forintot szán a parkok fenntartására, bővítésére, korszerűsítésére. A Kertészeti Vállalatnál jó kezek­ben van a városszépítés gondja A kertészek újabbnál újabb öt­leteket valósítanak meg, sok kellemes meglepetést produkál­nak a virágkedvelőknek. Nagv gondot okoz azonban a kerté­szeknek az öntözés. Egyetlen traktorvontatású öníözőkocsi áll rendelkezésre. Régen igé- nveltek még egy öntözőkocsit, eddig azonban nem kaptak. Igaz, van a népgazdaságnak en­né! sürgősebb, fontosabb beru­házása is, de egyáltalán nem lenne luxus a második öntöző­kocsi Gyulán. Nem minden év­ben „öntöz” annyit a természet, mint 1965-ben s a parkok csak úgy maradnak zöldek, akkor lesznek késő őszig szépek a virágok, ha elegendő vizet kap­nak. Naevon megérdemelné a gyulai kertészet a rég óhajtott második öntözőkocsit. PC CJj

Next

/
Oldalképek
Tartalom