Békés Megyei Népújság, 1965. augusztus (20. évfolyam, 180-204. szám)

1965-08-19 / 195. szám

5965. augusztus 19.

5

Csütörtök

Hanem azt előre kijelentem; rátok uszítom azokat, akik azt mondják, hogy megint pofon vágtuk a szövetkezeti demokráciát,..

... Meszelés és rakosgatás közben kettesével-hármasával jöttek ismerkedni a közelben lakó tanyasi asszonyok. Csaknem egyforma volt a mondókájuk: Csakhogy elvitte az ördög azokat az istentelen Poprádiékat. Hiába hívtuk őket esti ájtatosságra, el nem jöttek. Jé, kisbaba is van? Tartsa meg a jó isten az egészségét az élete végéig. Mire keresztelték?

Palotásné bemenekült valami bútordarabbal a szóáradat elől. Úgy egyeztek meg, hogy a férje lesz a védőpajzs, s ő nemigen tárgyal a vénasszonyokkal.

— Ügy hívják, mint engem — válaszolta kurtán Palotás, s úgy szegéit, kopácsolt, mintha nem egy törött lábú lócát reperálna, hanem egy gőzhajót ácsolna ösz- sze. A zajt növelte az is: Palotásné bekapcsolta és jól félerősítve a nyitott ablakba tette a táskarádiót. Az öregasszonyok azzal búcsúztak, hogy majd eljönnek bővebb ismerkedésre, amikor már minden rendben lesz. Palotás nagy füstfelhőket eregetve tanuláshoz látott. Azaz, hogy csak hozzálátott volna, mert két idős házaspár toppant be:

— Adjon isten jó estét a ház népének. De szép rend van! Tudják, leikecskéim, azok a Poprádi- ék nagyon tisztátalanok voltak

ám. Nem törődtek azok semmivel. Minden este felültek a motorra, cukrászdába mentek meg moziztak éjfél feléig.

— Hagyd már Ágnes azokat a Poprádiékat. Inkább azt kérdezd meg, hogy miből szenvednek

hiányt, miben lehetünk a segítségükre?

— Tej — szalad ki a szó Palotásné száján, de el is harapta férje erőteljes közbeszólására:

— Teljesen el vagyunk látva mindennel.

Nem tudtak összebarátkozni. Az egyik vasárnap reggel Ágnes néni jelenlétében kikapcsolták a rádiót, amikor az éppen vallási félórát kezdett sugározni. Azzal meg, hogy Palotásék a második gyereknek afféle pap nélküli keresztelőt tartottak, egyenesen felháborították a tanyasoriakat S micsoda istentelenségeket magyarázott Palotás az ünnepségen. Azt, hogy ő már gyerekkorában megharagudott a papokra. Azért, mert egy nagypénteken, amikor egy kaska tojást vitt a plébániára, látta, hogy jó zsíros, töpörtös csuszát ebédelnek.

— A szakácsnő nekem is megpakolt egy tányért, azt mondta, attól fél, hogy megkívánom, any- nyira bámulom az ételt. Szóval, nem voltak azok olyan szentek, mint ahogyan tették magukat. Két fiatal lánynak gyereke is született tőle.

— Gyónás közben megszállta őket a szentlélek — nevetett fel

az elnök, aki eljött az ünnepségre, hogy találkozzon Palotás apósával.

— Márpedig fiam, most már meg kell majd barátkozzál a pappal — kacagott fel az öreg Beesési. — Amíg ti itt sütöttetek, főztetek, én éppen a templom közelében előlegeztem le egy telket.

— Telket? Az nagyszerű! — örvendezett Palotás. — Éppen számolgattuk, hogy ha továbbra is így keresünk, egy év múlva hozzáláthatunk az építkezéshez.

— Nem egy év múlva, fiam, hanem már az idén. Édesapáddal megegyeztünk, hogy összeadjuk a pénzt, s majd visszafizetgetitek. Hanem aztán erről egy szót se anyátoknak. Szegények azt hiszik, hogy hitetlenségtekben a mindennapi kenyeret sem adja meg az isten.

— Hát az nem is, de a szövetkezet annál inkább. Büszke lehetsz a lányodra meg a vejedre, Beesési korhám — szónokolt az elnök. — Mindig úgy nő kezük alatt a csirke, mintha pumpálnák.

— No, lányom, ezt elmondom, anyádnak. Az ő csirkéi ugyanis elpusztultak, hiába imádkozott értük.

— Akkor azt is mondja el neki, édesapám, hogy építeni akarnak j a kitagadott pögányok.

— Méghozzá a templom mellé — harsogott az elnök. A nemjóját: templom mellé kerülnek a po- gányok.

Kukk Imre

kellemesen berendezett, csendes, pihenőt, szórakozást nyújtó könyvtár.

(Fotó: Kocziszky)

Hová tegyem az új könyveket? — ezen töpreng Képíró Sándor könyvtárvezető a zsúfolt raktárban.

Az SZTK dicsérete

Ezit is megértük végre! Valaki a minap az SZTK békéscsabai rendelőin tézetében védelmébe vette ezt az intézményt. Teljes mellszélességgel kiállt mellette! Ugyanis idő. töltésiből, jobb tóma híjón, a padokon várakozók közül néhá- nyan szépülni kezdték a társadalombiztosítót, hivatali apparátusától kezdve az orvosi rendelőig. És ekkor felemelkedett közülük egy őszülő hajú, testes férfiú és szemmel látható hévvel, őszinte hangon védelmébe vette az egészet úgy. ahogy van, caikk und pakk!

Azt mondta: igaz. hogy sokat keli várni, míg sorra kerül az ember, de ő, ahogy itt ültében elnézte és számolgatta a klienseket, kiszámította, miszerint annyi a beteg, hogy egy-egy orvosra a legforgalmasabb időben percenként jut valaki. De még így is törődnek az

emberrel, többször is behívják. Neki a szivével volt baja. Valamikor azt sem tudta, hogy létezik szívkórház, most meg abba a világhírűbe, a balatonfüredibe utalták, helyre is hozták és most felülvizsgálatra vár.

— Ne bántsuk, emberek, olyan meggondolatlanul az SZTK-t, tárta szét kezét, kérlelő mosoly kíséretében.

— Magának biztosan protekciója van, azért beszél így, rep- likázott valaki.

0, igaza tudatában, kézlegyintéssel intézte el a támadó szavait.

És, hogy mennyire egyetértünk vele, álljon itt ennek bizonyítására egy nemrég történt kis eset. Judit fiatalasszonyt kihívta New Yorkba az ott élő édesanyja. — Na. ez sem jön haza — volt a vélemény, ismerve változatosságkedvelő, talmi csillo gás után vágyó természetét. Am Judit egy hónap múlva isméi itthon termett, min. denfele csecsebecsével felpakolva.

Ugyanis náthás lett és az ottani orvos azt mondta, hogy esetleg szövődmény is felléphet az asszonykánál. Édesanyja ijedten kérdezte, hogy kórházra is szüksége lehet netán? Az orvos igenlően bólintott.

— Jézus Máriám! Drága kislányom, míg csak ennyire vagy, utazz gyorsan haza. Inkább gyere vissza egészségesen még egyszer. Tudod-e hogy nálunk milyen méregdrága az orvos, meg a kórház? Nem kívánhatod, hogy az "rész fényképészetem ’•ámenjen. Nálatok. Magyarországon meg ott az SZTK. ingyen!

Hát ígv került haza Judit asszony 'lyar gyorsan Amerikából.-CjSemmiből lett könyvtár

Nem árnlkodás

A napokban fiatalokkal beszél, gettünk. Amikor a már ismert Ifjúsági Radarszolgálatról volt szó, úgy tették fel a kérdést: Nincs ebben a mozgalomban olyan árulkod ásféle? Más esetekben is hallhattunk már olyan megjegyzéseket: én nem szólok, ne mondják, hogy árulkodom.

Ilyen és hasonló esetek, sajnos napjainkban elég gyakran hangzanak el. Jóllehet, sokszor közügyről volna szó, mégsem szolnak azok, akik látják. Egyrészt azért, mert árulkodásnak vélik, másrészt azért, mert félnek a következményektől. Ezek a jelenségek lassítják a gazdasági élet területén fellelhető hibák felszámolását, de lehetőséget is adnak újabb hibák elkövetésére. Az igaz, hogy nap mint nap hangoztatjuk: lépjünk fel minden lazaság ellen, akár vezető, akár dolgozó részéről tapasztalható, mégsem történik ez meg egységesen. Hátráltatják az olyan maradi nézetek, amikor egy-egy konkrét hiba felvetését árulkodásnak vélik. De miért nevezhető árulkodásnak, ha valamelyik dolgozó egy másik dolgozó által elkövetett hibát a vezetőknek bejelenti? Persze, ehhez az is hozzátartozik, hogv a hiba felvetése elvtelen-e vagy ténylegesen a fejlődést segíti elő. Árulkodásnak hat, ha a felfedett

hiányosságokat titkolódzás kő. veti, ha az nem eléggé megalapozott, néhol túloz és közben a hiba felfedője a homályba burkolódzik. Való igaz, hogy a múlt rendszerben volt talaja az árulkodásnak. Számtalan esetben előfordult, hogy egyik-másik elvtelen karrierista mások apróbb hibáit felnagyítva adta a tőkés tudtára, azért, hogy annak bizalmát megszerezze, miközben munkatársainak sárba tiporta becsületét. Az is igaz, hogy a szocializmus építése során is hatnak még eme maradványok és egy-egy bejelentés, még ha megalapozott is, néha-néha visszájára fordul. Akadnak olyan esetek, hogy nem azt vonják felelősségre, aki a hibát elkövette, hanem azt éri méltatlan sérelem, aki jószándékból szólt a hiba miatt.

Napjainkban az ilyen jelenségek egyre ritkábbak, s a közért való tennivágyás egyre inkább érvényesül. A dolgozók becsületes nagy többsége nyíltan és határozottan ítéli el, tárja fel a gazdasági életben elkövetett hibákat. Semmiképpen sem lehet árnlkodás, ha valaki leleplezi, hogy társa lopja a nép vagyonát vagy hanyagságból, nemtörődömségből súlyos károkat okoz a népgazdaságnak.

Háló Ferenc

— Szaladj el, klslá- nyom, nézd meg az utcai plakáton, mi lesz legközelebb a moziban? — mondja a szülő.

Szalad is az, de visz- s zaj ön a hírrel, hogy csak a múlt heti moziműsor fonnyadozik a falon. Odébb is megnézte meg még tovább is, Hiszen biciklivel volt., de mindenütt a már lejártat találta.

Ott az újság, az igaz,

Ki tehet róia?

ám de abban csupán az aznapi előadásról tudósítják a szerencsétlen filmet nézni vágyót. Persze, nehogy az is tökéletes legyen, a kezdések időpontját nem jelzik.

Nincs más mód, gyermekünk ismét kerékpárra pattan és bekari- kázik a moziig, megnézni, hogy mit adnak

Tíz évvel ezelőtt Sarkadon még senki nem gondolta volna, hogy az aprócska könyvtár valóban járási könyvtárrá növi ki magát, s hogy polcain a megyei könyvtárral vetélkedő frisseséggel jelennek meg a legújabb könyvek.

Képíró Sándor, a könyvtár vezetője azonban nemcsak leikésen, nemcsak hozzáértéssel, de szívós kitartással fogott álmai megvalósításához. Előbb a helyiséget tetette rendbe. Majd a bútorzat következett, s mikor már úgy látszott, hogy szépen be lehet rendezni, valahonnan még szőnyegre is futotta. így lett a hajdani kis olvasóházból modern, minden igényt kielégítő könyvtár.

De vajon mindén igényt kielégít-e? Ma már nem. A könyvek nem férnek, a raktárban zsúfoltság van. Azon töprengPribék Pál Jókait, Mikszálhot keres a polcokon.

A zeneszobában tánczenét hallgatnak a fiatalok.

nek, hogyan lehetne kihasználni minden talpalatnyi helyet. A megoldást már meg is találták — a keveset forgatott, idejét múlta könyveket a padláson helyezik el, felszabadítva a polcokat és a raktárt az újak számára. Hogy nehéz munka lesz?

Bizonyára. Maguknak kell mindezt elvégezni, s bár a padlástakarítás, a hurcolkodás nem közkedvelt munka, mindhárman szívesen fognak hozzá.

Külön helyiségben van ugyan, de szervesen a könyvtárhoz tartozik a zeneszóba, amely mindig zsúfolt, fiatalok és idősebbek látogatják, s magyar népdal éppúgy szerepel a -lemezeken, mint a nagy klasszikus mesterek muzsikája. Mindegyiknek van közönsége.

A könyvtár dolgozói elérték, amit akartak — községük középpontja, kedvelt helye lett a

a jövő héten, vagyis a mostaniból odáig „át- . lógó” műsorban. Ugyanis valahogyan, valami j okból az augusztus 12- től 18-ig terjedő heti műsorplakát kiragasztása elmaradt. Hogy hol? Hát Békéscsabán, az Orosházi úton és kapcsolt részein. Persze ! nem nagy baj. Ez legyen a legnagyobb gondunk! De azért, mégis . ..

—hő—