Békés Megyei Népújság, 1965. augusztus (20. évfolyam, 180-204. szám)
1965-08-03 / 181. szám
1tS5. augusztus 3. Kedd Dél-vietnami békeharcosok bíróság előtt Mint az AP közli, egy saigoni katonai bíróság előtt hétfőn megkezdődött azoknak a dél-vietnami állampolgároknak a pere, akik különböző békefelhívásokkal, a kormányhoz intézett békepetíciókkal — a vád szerint — „akadályozták a háborús erőfeszítéseket, bomlasztották a hairci szellemet, törvénytelen szervezeteik létrehozásán fáradoztak”. A 21 vádlott közül az egyik Nguyen Long ügyvéd, akinek az a bűne, hogy tűzszünetet szeretett volna látni Vietnamban. A katonai bíróság halálbüntetést is kiszabhat a vádlottakra, akik közül ketten nők. * Johnson amerikai elnök vasárnap texasi birtokán újságírókkal találkozott és számos bejelentést tett. Közölte: utasította a hadügyminisztériumot, hogy vizsgálja felül a katonai beosztásokat, szüntesse meg a szükségtelen tisztségeket, s a felszabaduló kádereket rendelje alá a vietnami háború szükségleteinek. Erre vonatkozólag Johnson emlékiratot továbbított McNamara hadügyminiszternek. Az elnök közölte, hogy megbeszélést folytatott Goldberg amerikai ENSZ-képviselővel a hét végén arról a visszhangról, amit a világszervezetben a Vietnammal kapcsolatos legutóbbi amerikai katonai és diplomáciai lépések keltettek. A rögtönzött sajtóértekezleten Johnson ezután feltűnő kijelentést tett: Elmondotta, hogy egy élvonalbeli köztársaság párti kongresszusi vezető, akivel előzőleg megbeszélést folytatott a vietna^ mi helyzetről, „visszaélt bizalmával, s olyan jellegű értesüléseket szivárogtatott ki, amelyek hamisaik, sőt rosszindulatúaík voltak”. Johnson nem volt hajlandó elárulni a szóban forgó republikánus vezér nevét, azt azonban tisztázta, hogy az ügy a Mensfield-emiékiraL tál függ össze. (MTI) Vendégeink hazája Az 1965. július 30— augusztus 2 között Sekou Touré vezetésével a hazánkban tartózkodott párt- és kormányküldöttséggel egy olyan afrikai állam képviselőit láttuk vendégül, amely mind politikailag, mi nd gazdaságii a g következetesen független alapokon áll. 1958. szeptember 28- án zajlott le az a történelmi népszavazás, amely 68 év után megnyitotta Guinea függetlenségének kapuit. Guinea kilépett a Francia Nemzetközösségből s egy sor jelentős reformmal elindult függetlenségének világszerte nagy érdeklődést kiváltó útján. A 245 857 négyzetkilométeren elterülő ország földrajzilag négy zónára osztható. A partmenti rész (AlsóLányok a negyvenhatodig szélességi kör mentén Tizenhét évesek önmagukról... gazdag terület. Közép-Guinea járhatatlan, szakadékos hegyvidék. Felső- Guinea tágas fennsík, míg Libéria és Elefántcsontpart mentén a ma még Guinea) ■ tengeröblökben és folyókban [ kihasználatlan erdős övezet húzódik. Lakóinak száma: 3 360 000, fővárosa: Conakry. , Az ország fő ipari nyersanyaga a vas és bauxit. Előfordulásuk rendkívül gyakori és szinte „nyersen” szórják a szállítóeszközbe a magas vasérc- és bauxit tartalmú kőzetet. Feldolgozásuk külföldön történik, miután csak Tizenhat-tizenhét éves lányok mindnyájan, akikkel életükről, nyári szórakozásaikról — no meg több-kevesebb sikerrel — titkos vágyaikról beszélgettünk. Gimnazisták, akikkel ugyanazon földrajzi hosszúsági kör mentén találkoztunk a KISZ-táborokban. A negyvenhatodik szélességi kör csak térképen látható vonala -rhintha a valóságban is létezne... Összekapcsolódó gondolatokban, közös tervekben látszott előtűnni, amelyeket az ország legdélibb lánytáborában Mezőhegyesen, s ettől több száz kilométerre nyugatra, a Balaton partján, a bogiári táborozok közt hallottunk. ,, Kacag-lak ” Mezőhegyesen Az idén hatodszorra verték fel sátraikat táborozok Mezőhegyes határában. Több mint ezer hold- nyi kukoricatábla, hangulatos kis erdő környezetében egyszerre csaknem négyszáz lány közé toppanunk, mikor interjúalanyainkat keressük. Délutáni röpgyűlésük végére értünk a munkába készülőkhöz és néhány perc múlva már a kukoricatáblák zöld „dzsungel”-jóben beszélgetünk a találomra megszólított ifjú nyilatkozókkal, akik az állami gazdasági kukoricát címe- rezik, fattyazzák. Egyszerre né- gyen-öten bukkanak elő a magasra szökkent zöldből. Éppen egy tréfa utolsó szavain nevetnek a munka első perceiben. Gyors ismerkedés... A sarkad! gimnázium III/c osztályának tanulóival akadtunk össze. Kicsit zavarban vannak a jegyzetfüzet láttán, de Katona Ilona és Bondár Juli — aki mindjárt becenevét is megmondja —, Juca, azonnal feltalálják magukat. — A tábor?... Klassz... Keresünk is két hét alatt. Több mint 500 forintra számítunk fejenként... — mondják. — Tegyük hozzá: azért kell dolgozni is... — jegyzi meg a legbarnábbra sült, mosolygós Juca. A többiek össze-összenevetve vála- szolgatnak a kérdésekre. — A táborozás már szokássá vált a gimiisek közt... Hű, milyen izgalmas volt legutóbb is egy éjszakai nagy vihart végignézni a sátorból... Az ám, a sátrak... Látták a csabai „közgések” „Kacag- lak”-ját? így nevezték el sátrukat... — ered el szóáradatuk. Egymás szavába vágva beszélnek. Bánk bán és kereset — Tervben volt egy külföldi út, de elmaradt... Kárpótlásul a Szegedi Szabadtéri Játékokra utazunk — veszi át a szót Balogh Erzsiké. — A Bánk bán-t nézzük meg... — siet kiegészíteni a két Zsuzsa szinte egyszerre. Színház, utazás, újabb táborozások... Mindenki tud programot közülük a nyárra. Beszéd közben néha felnőttes komolysággal is szót ejtenek. Munka, kereset... Mindennapos leve- lezgetés a táborból... Csupa „felnőtt” lányt sejtetnek, akik élénken érdeklődnek, amikor más táborok lakóiról esik szó. — Igaz is... Milyen lehet ilyenkor a Balatonnál?... — ábrándozik el egyikük. Most tudunk rá válaszolni... „Vár-lak" a Balatonnál Vidámságban és humorban semmiben sem maradnak el azok a diáklányok a sarkadiaktól, akikkel a Balaton partján, Bogláron találkozunk. Meghívásnak ugyan nem vettük a mintegy 250 dunántúli lány táborába a „Vár-lak”- nak nevezett egyik sátor tréfás feliratát, mégis sikerül meghitt beszélgetést folytatni a tábor 3-as számú brigádjának tagjaival. Munka után néhány száz méterre a kéken szikrázó Balatontól szépen berendezett sátorban a Nógrád megyei pásztói gimnazista lányok hamar elfeledkeznek a strandról, munka utáni pihenésről, amikor ugyanazokat a kérdéseket tesszük fel, amiket a sarka- diaknak. Ugyanolyan idősek, mint az alföldiek. Egyszerre szertelenek, s igyekeznek komolyak lenni. És a válaszaik1 — Imádom a táborozást... kirándulni is nagyon szeretek..., ha tehetjük Pásztóról mondja a legbeszédesebb pásztói lány, Sütő Éva. Rengeteget vitatkozunk mindenféléről — folytatja Fekete Gizella. Utóbbi szavain meglepődünk, ö látszott a legcsendesebbnek a lányok közt, s most mosolyogva, barna hajfürtjeit simogatva mondja el mindazt, ami kicsi társaságukat napról napra foglalkoztatja. Észre sem veszi, hogy közben magáról is nyilatkozott... A tizenhét évesek gondjait idézte... amelyek közösek minden távolság ellenére is az alföldiekkel. Wegroszta Sándor élet másik jelentős alapját a gyémánttermelés és nemesfémbányászat képezi. Közel 40 000 gyémántásó kutatja primitív eszközökkel a nyers drágakövet, melynek jelentős része ma még szintén a külföldi felvásárlókhoz kerül. Guinea vezetői népük elé a gyarmatosítás maradványainak felszámolásán keresztül az ország gazdaságának megerősítését és a kulturális színvonal emelését tűzték feladatul. A Magyar Népköztársaság ehhez adott Fria városában működik jelentősebb j eddig és ad ma is Guineának baráti timföldfeldolgozó üzem. A gazdasági j segítséget. Ajub Khan pakisztáni elnök rádiónyilatkozata Rawalpindi „Pakisztán semmiképpen sem egyezik bele abba, hogy gazdasága szabadságának árán fejlődjék” — jelentette ki Ajub Khan szokásos havi rádiónyilatkozatában A pakisztáni elnök nyilatkozatának nagy részét Pakisztán és az Egyesült Államok közötti feszültségnek szentelte. E feszültség, amely az utóbbi hetekben Ameri- ka-ellenes tüntetésekben is megnyilvánult, a pakisztáni elnök szerint abból ered, hogy az Egyesült Államok nagy mennyiségű fegyvert szállít Indiának. Ajub Khan utalt a Burmával, Kínával és Indiával kötött határegyezményekre, majd elmondotta, hogy Pakisztán és a Szovjetunió kapcsolatai barátian fejlődnek és mind gazdasági, mind pedig kulturális téren egyre jobban elmélyülnek. „Nekünk barátokra van szükségünk, nem pedig főnökökre” — jelentette ki. (MTI) Lónyai Sándor: Portugália Magyarok Lisszabonban Hidegkúti érthetően második félidejét. Nándor társaságában nagy volt az izgalom. A Benfica egykori edzője, Biri János (a portugál labdarúgó-csapatnak ma is tiszteletbeli vezetőségi tagja) velünk együtt szurkolt a Győri ETOV. A labdarúgás kedvelői tudják, hogy a Benfica edzője Schwarz Elek. Rajta kívül Lisszabonban még majdnem 100 magyar származású él. Huszonöt-harminc éve vándoroltak ki az óhazából. Jó néhánynak a pályafutása ugyancsak nak. Nem udvariasságból, hanem a labdarúgással párosul. Játékos- őszintén, szívből. Tudom, hogy nak vagy edzőnek szerződtek Olaszországba, Franciaországba, Spanyolországba és végül így vagy úgy, Lisszabonban telepedtek le. Ilyen Biri János, Zörgő Jenő, Juhász Ferenc és számosán mások. mások, akik hasonlóan élnek Lisszabonban, ugyanezt tették. A Lisszabonban élő magyarok mégis másfajta emberekké váltak, mint amilyenek mi vagyunk. Másként élnek, gondolkodnak. A A megélhetés, a karrier utáni vágy számunkra idegennek tetsző szo- szakította el őket hazájuktól. Ami- kások náluk magától értetődőek, kor Európa országútjaira indultak, természetesek, fiatalok, 25—35 évesek voltak. Szólás-mondás, hogy a piacról Most mindnyájan a hatodik X kő. él az ember. A keresel, a jöve- zelébe érkeztek, néhányan azt iS delem nagysága nálunk is alaptúllépték. vető dolog. És mi tagadás, az átMilyenek ezek az emberek? lagos kereset hazánkban is mesz- A 25—30 éves külföldi élet, a sze van még attól, hogy dúskálni portugál állampolgárság, az ide- lehessen az élet örömeiben. Ám genben való családalapítás sem ölte ki emlékezetükből szülőhazájukat. Beszélgetésükből érződik a kifejezésbeli nehézség, tapasztalható a hazai szavak keresése, szívük mélyén mégis megmaradtak magyaroknak. A lisszaboni Estadio da Lusban Biri Jánossal együtt néztem a Pestre utazunk színházba... — Benfica—Győri ETO mérkőzés a kereset — ha gyakorta szerény is, de biztos. Aki tisztességesen dolgozik, nem kell tartania a holnaptól. Ezért merünk élni, és a lehetőségekhez képest szórakozni is. A lisszaboni magyar ismerőseim a 20—30 éves külföldi tartózkodás után szívesen beszélnek arról, hogy jelentős pénzösszeggel rendelkeznek. Nem tudni, hogy dicsekvésükben mennyi a valóság. Tény, hogy alaposan meggondolják még a legapróbb kiadást is. — Nem tudni, mit hoz a jövő. Lehet — hallottam több alkalommal is —, hogy megszűnik a szerződés, újat nem biztos, hogy találok, és akkor is élni kell... — ötvennégy éves legényember vagyok — mondotta Juhász Ferenc. — Az eddigi 32 éves vándorlásban nem akartam nősülni. Tartottam tőle, hogy ha az asz- szonytól rövidebb vagy hosszabb időre elszakadok, baj keletkezik a családi életben. Most megházasodom. Nem szerelemből. A jövendőbelimnek van egy „kis pénze” ... Ebből lehet venni penziót... A rövidesen megkötendő érdekházasságról úgy beszél, mint az élet legtermészetesebb eseményéről. A szerelem — a második gyerekkorban — hihetően nem mutatkozik olyan erősen, mint ifjúságunk idején. De a megbecsülés vagy valamely más, őszintébb, természetesebb kapcsolatnak az igénye mégiscsak magától értetődően szükséges. Az ő számára csak egy a fontos, a pénz. A pénz, a pénz és újra a pénz. Minden beszélgetés eleje és vége a pénz! Lisszabonba érkezve hallottam arról és tapasztaltam is, hogy a portugál emberek között az utcán, a város forgatagában, az üzletekben, a villamoson alig lehet derűs, nevető embert látni. A mi lisszaboni magyarjaink is többé-kevésbé elfelejtették a jó magyar, vidám derűt. (Folytatjuk)
