Békés Megyei Népújság, 1965. július (20. évfolyam, 153-177. szám)
1965-07-21 / 170. szám
1965. július 21. 5 Szerda Olvasóink leveleiből Lignit és brikett A Népújság sok hiányossággal, problémával foglalkozik, arról is ír, ami jó és ideális, azért, hogy még jobb legyen. Az elmúlt hét egyik napján vállalatomtól kértem tüzelőutalványt. Csodálkozásomra arra figyelmeztetett a kartársnő, aki annak kiadásával van megbízva, hogy a szénmennyiség feléért brikettet kell vásárolnom és csak a másik feléért kaphatom meg az általam kiválasztott szenet. Évek óta mindig lignittel tüzelek, rajtam kívül sok más munkatársam is megszerette ezt a-szénfajtát, többek között azért is, mert jóval olcsóbb. A telepen, ahová személyesen kimentem érdeklődni is, ugyanazt a választ kaptam. Nem tudjuk, mi okozza, hogy a dolgozókat kényszerítik a brikettvásárlásra, hiszen az utalványt éppen úgy ki kell fizetni, mintha készpénzért vásárolna. Így sokan nem vették igénybe az üzem által biztosított utalványokat Több dolgozó nevében Raffai József a Sarkadi Cukorgyár dolgozója A válóperek csökkentéséért Fiatalkorúak a házasságkötés küszöbén Kis történet — bosszúsággal Egy héttagú társaság szombat este elhatározta, hogy kellemes estét tölt el a csabai Halászcsárdában. Egy jó kis vacsora, utána jólesik a finom sör. A vacsora ízletes volt, a sör finom, a hangulat jó, de... A társaság egyik tagja lassabban ette a halat, mint a többi. s így elmaradt a sörivásban. Közben rendeltünk újabb hét pohár sört. A pincér megállt a még táplálkozó vendég előtt, s így unszolta: Igya meg, kérem, a sört, mert nincs elegendő poharunk. A vendég felnézett rá, nyelte a falatot gyorsan, mert ugye nincs pohár. A pincér megvárta, mikor emeli már fel a poharat, mikor iszik már. S a vendég mit tehetett volna, abbahagyta az evést, s gyorsan kiitta sörét. A pincér jóleső érzéssel távozott, boldogan kezébe kaparintva a hetedik poharat is. Mindez rendben is volna, de... Amikor a tányérokat, evőeszközöket kellett elvinnie, cseppet sem igyekezett. Akkor mi szólítottuk fel, hogy legyen szíves az asztalt rendbe hozni. Egy kicsit elhúzta a száját, ezzel is mutatva, nem tetszik neki a gondolat. De megtette. Köszönet érte. S kevesebb köszönet azért, hogy bosszúságot okozott nekünk a — pohárhiány. Tisztelettel: a legbosszúsabb vendég Sokat olvashatunk manapság a válások számának növekedéserői. Társadalmi szervek, pszichológusok, jogászok kutatják ennek okát. A statisztikai adatokból kitűnik, hogy az utóbbi években emelkedett a 2—3 évi együttélés után felbontott házasságok száma. A bírósági ügyiratok között tallózva gyakran létható az a megállapítás, hegy a felek meggondolatlanul, mélyebb érzelmi kapcsolat nélkül, nagykorúságul: f lott keltek egybe. íme tehát az egyik ok. S vajon hogyan küzdenek ellene? Ezt kutatva vettünk részt a napokban az orosházi városi tanács gyámügyi főelőadójának szobájában egy, fiatalkorúak házassákö- tési ügyének tárgyalásán. Az első, ami feltűnt, hogy az ifjúságvédelmi albizottság, a nőtanács, a ki- 1 egészítő parancsnokság képviselője és az illetékes KISZ-titkár még az érdekeltek meghallgatása előtt birtokában volt azoknak — a fiatalok szüleikre, körülményeikre vonatkozó — adatoknak, amelyek teljes képet adtak az ügyről. A társadalmi szerv rendkívül precíz munkát végzett, s így Cz. Gy. 19 éves fiatalember és K. M. 17 esztendős lány csupán kiegészítette az ő ismereteiket. Munkahely változtatás sorozatban — Másfél éve ismerjük egymást, és két hónappal ezelőtt határoztuk meg házasságunk időpontját — mondta a vőlegény. — Hol dolgozott tanulmányai befejezése után? — Először gimnáziumba iratkoztam, de még az első félévben otthagytam, az üveggyárhoz szerződtem ipari tanulónak. Azután a gépállomáson dolgoztam, majd az üveggyárnál, egy hónapja pedig a Barneválnál. Havi keresetem 1500 forint, katona nem voltam. Tizenkilenc éves, eddig három munkahellyel! Vélemények sorrendben: tűrhető, komolytalan, egy hónap kevés az alapos jellemzéshez. A rendőrségen is tudnak róla. Verekedésbe keveredett, bíróságra került, ahol egy év próbára bocsátásra ítélték. Szülei először ellenezték a háMagános emberek szombat este Békéscsabán... — Megiszom ezt a pohár sört, meghallgatom még a következő számot, aztán megyek haza. Ki a fenének van kedve itt egyedül üldögélni? — Miért nem kér fel táncolni egy csinos lányt? Van itt bőven! Szegények, itt árulják a petrezselymet a papa, mama mellett! Legyint. Harminc év körüli fiatal technikus. Nemrég helyezték Békéscsabára. — Maguk, nők, fura elképzeléssel vannak rólunk, férfiakról. Azt hiszik, elég egy csinos arc, egy jó termet, s már rohan is az sa pedig, akiknél a gyerek olyankor tartózkodott, fiúkat védve begombolkoztak kérdései elől. Lehet, hogy ha mindenre való tekintet nélkül feltárná fiának a történteket, befogadná őt. És ha erősebben ól benne az apa iránti vonzalom, s csak magát gyűlöl- tetné meg a könyörtelen rombolásért, mát tehet akkor? Fossza meg magát a reménytől, hogy szívós, türelmes munkával, de sikerült fiát visszahódítania?-— Szeretném előbb hallani, mit mondott apád? A fiú egy apró gesztusa elégedetlenséget árult el, de aztán beszólni kezdett. — Ti fönt laktatok nagyapával a Pokolhegyen. Nem emlékszem Dudog nagyapára, de apa egy elbeszélése alapján szerettem elgondolkodni rajta. Azt mondta, szakállas, sok beszédű érdekes ember volt. Mikor is halt meg? — ötvennégyben, egy acélcsa- polásmál szerencsétlenség történt — mondta az anya. — Józsa üzemvezető-mérnök kísérletezett, s azt a kemencét apa kezelte... — Amióta itt lakom, többször gondoltam, hogy fölmegyek a Pokolhegyre, vagy megkérlek, sétáljunk fel együtt, szeretném látni azt a házat, ahol megismerkedtetek apával. Mert ő is ott lakott a munkásszálláson, mesélte, ott ismert meg. — Azt az épületet pár éve lebontották — mondta az anya. — De van néhány fényképünk róla, majd megmutatom ... Ilyen sokszor beszélt rólunk apád? — Mindenre emlékszem, ami rólad mesélt. Azt is mondta egyszer, szép lány voltál, versengtek érted a munkásszálló lakói, de te mindjárt apát választottad, pedig csak lakatos volt. — Nagyon szeretett akkor, azzal fogott meg. — Aztán mégis otthagytál minket! És éppen akkor, amikor én beteg voltam, tüdőgyulladásban feküdtem! Te akkor csomagoltál össze, apa nem is volt otthon, még nagymamáéktól se köszöntél el, vonatra ültél és eljöttél... Mert akkor már ismerted Feri bácsit!... Azt mesélte apa, olyan nagybeteg voltam, hogy talán meg sem maradok, ha a közelben lakó későbbi mostohaanyám nem virraszt mellettem napokig. Hogy neki köszönhetem a megmaradásomat... A mostohám is így mondta el többször. Az anyának nagyon fájt az igazság meghamisítása. A ko- miszság, hogy ilyen tökéletesen kigyomláltak a fiából mindent, ami hozzáköthette. Sírás fojtogatta. — Nem így volt, fiam — mondta aztán nagyon halkan. — Hát hogy volt? (Folytatjuk) ember. Igen. Valamikor, a diák- bálok idején. De most? Most már nem elég a boldogsághoz s az unaloműzéshez a babaarc! — Barátai? — Csak ismerőseim vannak itt. Kecskeméti vagyok... és itt nagyon egyedül... — Munkatársai? — Saját magukkal vannak elfoglalva... Fizetek! Ne haragudjon, megyek olvasni, jobban eloszlatja a magányomat, mint a Csaba zenekara. * — A tizenötödik sorba kérek!... Egyet, igen. Húszéves fiatal lány. Pedagógus. Helyszín — Brigád mozi. — Bocsásson meg egy pillanatra... egyedül? — Igen. Egyedül. Meg lehet szokni. Kétszer eljöttem a barátnőmmel meg a vőlegényével, de jobban egyedül voltam, mint most. — Idevaló? — Nem. Messziről jöttem. Mikor egy évvel ezelőtt megérkeztem, figyelmeztetett az igazgatóm, hogy „rosszat ne halljon felőlem!” Nem tudom, mit értett alatta, én mindenesetre egyedül járok. — Nem nehéz? — De igen. Talán majd én is találok azért a „rossz” ellenére is valakit, aki megváltja helyettem a jegyet, aki lesegíti a kabátomat, s aki nem engedi, hogy „rosszat halljanak felőlem”. Becsengetnek. Kezdődik a film fiatal párok, együtt öregedett házastársak... s a magános lány számára... * — Áá, megszoktam már! Sokat vándorlók. Most az építőknél dolgozom Szarvason. Átjöttem ide a Kishajóba csörögni egy kicsit. — Barátai? — Míg pénzem van, addig vannak. Haverok. Jól elmurizunk együtt. Pénz nélkül meg úgysem megyek sehová. Olvasok. Rejtőt. Micsoda klassz pasas az a Török Szultán! Jól átveri a haverjait, mi? — KISZ-tag? — Az, de nem itt. Még falumban. Itt az építkezésen meg nem nagyon nyaggatnak. Leteszem a melót, aztán avesz, megyek amerre látok. — De most egyedül van itt? — Majd jönnek a srácok. Ha nem, akkor se számít. Ellötyögök vagy éjfélig, aztán addigra úgyis kész leszek, mert szeretem a pálinkát. A mi vidékünkön nem divat. — Hány éves? — Huszonhat. — Család? — Minek? Mondtam, hogy szeretem a csavargást. Viszlát! Megjöttek a haverok. Nem huligán egy sem. Már kinézetre. De hogy mi a jó ebben a céltalan „csörgésben”?... * — Azt húzzad édesapám, hogy: „Megugrott a Hortobágyon...” ...hejde... reszeljük le, reszeljük leee... — Most azt, hogy: Az asszonynak, hejde, sohsincs igaza... Most csak tessék megmondani. Szabad a szegény embert, aki a barátja névnapját ünnepli úgy fogadni, hogy „hol az istennyilában tekeregtél, te ótok?” Én? Átok? Viszem haza a finom sült halat, süteményt a gyerekeknek, és még én vagyok az átok... Fogtam, eljöttem. Nem is megyek haza! Mulatok! Egyedül! ' Mulat. Már egy fél órája. Egyedül. Aztán hirtelen összecsapja a tenyerét. — Hagyjad, Aiaöár! Elég volt! Fizet! Kiballag a meghűvösödött szombat estébe, mogorván megindul lefelé a Luther utcán. Egy-egy foszlány még visszatalál a Halász- csárdához: „az asszonynak sohsincs igaza...” De azért megy. siet haza, mert íó néha okoskodni, veszekedni, hangoskodni, de mindennél jobb hazamenni... Haza, ahol nincs egyedül az ember, mikor hűvös szél susog a fák lombjai közt, s ahol a párolgó vacsora illata gondűzve fogja egybe a családot... Ádám Éva zasságot, azután belenyugodtak. Engedélyezés esetén az írásban beadott kérelem alapján a lány szüleinél laknának, a legújabb fejlemények szerint 400 forintos (!) albérletben. „ Az anyósomék is szívesen látnak” K. M. a törékeny termetű menyasszony magyarázza a tervezett lakásváltozás okát. — Először valóban azt gondoltuk, hogy a szüleimnél lakunk, de az egyik bátyámék maradnak otthon. Ugyanis ő szintén most házasodik... Ezért határoztunk úgy, hogy együtt, egy kiadással legyen a lakodalom. Egyébként a jövő tavasszal lett volna, amikor már nagykorú leszek. A lány nyolc általánost végzett, jelenleg a ruhagyárban dolgozik, havi keresete 850 forint. Kettőjük fizetéséből azonban a 400 forintos albérletet is fizetni kell. Szülei könnyen beleegyeztek a házasságba, hiszen két fiútestvére is nősül az idén. — Mi lesz ősztől, amikor a fiú bevonul katonának? — A szüléimhez költözöm. — De ott a bátyjáék laknak majd. — Az anyósomék is szívesen látnak, ha otthon nem lesz hely. Egy gonddal, egy költséggel K. M. szülei csoportos lakodalmat szeretnének. Ezért nem szándékoznak megvárni lányuk nagykorúságának idejét. — Belenyugodtunk az esküvőbe — válaszolták a kérdésre. — Csak sokba lenne, ha a három gyerek külön-külön házasodna. A pénz is számít kérem! így egy gonddal, egy költséggel csak köny- nyebb lesz. — A fiú az ősszel bevonul — mondta a kiegészítő parancsnokság képviselője. — Ki gondoskodik a lányról? — Dolgozik, és valahol — nálunk vagy az anyósáéknál —meglesz. — Hadd próbálják az életet, mi is semmi nélkül kezdtük, mégis itt vagyunk. A felek meghallgatása után a bizottság summázta véleményét. Döntés: nem engedélyezik A fiatalok szerelme inkább szalmaláng, mintsem megalapozott érzés. A házasságot valójában a lány szülei szorgalmazzák. A fiú kiforratlan, rapszodikus, bevonulás előtt áll. A két év inkább kötetlen próbaidő legyen, mint eg: "válóperrel végződő házasság. A társadalmi szerv végül is úgy dön tött, hogy a házasságkötést nem engedélyezik. Seleszt Ferenc Évadzáró klubest Mezőkovácsházán Az elmúlt napokban kétszá7 meghívott vendég ülte körül „7 ízlésesen terített asztalt Mezőkovácsházán, a művelődési há: nagytermében. Olyanok gyűlteK itt össze, akik egész esztendő' keresztül becsületesen és rendszeresen dolgoztak a művelődési há: programjának megvalósításában s ezzel kiérdemelték, hogy meg hívást kapjanak az évadzáró klubestre. Litauszky Tibor, a művelődési ház igazgatója javaslatár; rendezte az otthon vezetősége ez az ünnepséget, amelyet hagyományossá akarnak tenni, s emlékezetessé azok számára, akik tár sadalmi munkában, örömmel é lelkesen segítik a község népmű velő munkáját.
