Békés Megyei Népújság, 1965. július (20. évfolyam, 153-177. szám)

1965-07-04 / 156. szám

1963. július 4. 5 Vasárnap ITT FÁJ? Fotó: Kovácsovics Százzal többen vesznek részt az idén a pártoktatásban Endrődön, mint tavaly Rendet a kerékpárközlekedésben Felelőtlenül kerekező felnőttek Gépjárművek közt bravúroskodó gyermekek Fő „bűnös“ a közlekedési szabályok nem ismerése Az elmúlt évben csaknem 200 hallgatója volt Endrődön a párt­oktatás keretében szervezett ki­lenc különböző politikai tanfo­lyamnak. Ebben az évben előre­láthatólag százzal többen kapcso­lódnak be a helyi pártszervezetek tagjai közül a továbbképzésbe az ősszel. Az új tanfolyamok közül az egyik legérdekesebb az az elő­adássorozat lesz, amely előkészítő a marxizmus—leninizmus esti egyetemre. Fontos oktatási forma a havonta megrendezésre kerülő elméleti konferenciák rendszere, Kifelejtették...? Panaszos kereste fel szerkesz- : tőségünket, hogy a Lencsési úti : KISZ-lakótelepcn a VI-os tömb ; néhány lakásába nincs bekötve : a szennyvízlevezető csatorna. Jó néhány alkalommal írtunk : már erről a gondról, s cikkeink : számát nem tudnánk felsorolni, : hogy hányszor foglalkoztunk ez- : zel. Arról is beszámoltunk, hogy : a békéscsabai városi tanács ha- j tározata alapján a Lencsési úti S KISZ-lakótelcp közművesítésé- S nek elvégzésére új részleget hoz- • nak létre. A határidők telnek s ! akik ott laknak, panaszkodnak! * A lakók figyelik a csatornát, fo- * lyik, nem folyik? Van, ahol még ; csatorna sincs, ott figyelni se • kell! A VI-os tömb néhány laká- ■ sában, ahova be sincs kötve a ■ csatorna, most figyelőszolgálatot : szerveztek, hátha föltűnik a ve- ! gyesipari ktsz-től a szerelő, aki : majd elvégzi a bekötést. Bár az is ! lehet, ezeket a lakásokat kifelej- : tettéli. amelyre a továbbképzésbe eddig nem kapcsolódott ipari, illetve mezőgazdasági vezetők jelentkez­hetnek. Ismét előtérbe helyezik a pedagógusok továbbképzését, s a községi pártbizottság jelentős támogatást nyújt az ugyancsak ősszel .meginduló KISZ-oktatás három tanfolyama számára. A MEDOSZ megyei bizottsága kezdeményezésére a Jókai Szín­ház művészei felkeresik a megye mezőgazdasági dolgozóit mutikás- szállásaikan, s a napi munka után irodalmi esttel lepik meg a mun­kásszállások lakóit. Legutóbb a Hidasháti Állami Gazdaság blankai kerületébe lá­togattak a művészek, ahol bár ké­ső este fejeződött be a szorgos mezei munka, a szálló lakói mégis teljes számban levonultak a nagy­terembe, hogy végighallgassák Pe­tőfi legszebb verseit Romvári Korszerűsítik a hunyai óvodát összesen 20 ezer forintot fordít ebben az évben a hunyai községi tanács a helyi óvoda korszerűsí­tésére. A községfejlesztési alapból biz­tosított pénzből rendbe hozzák többek közt az óvodá villany- világítását, új kerítést építenek, és betonjárdákat raknak le. Az óvoda rendbe hozásával a község lakóinak régi kérése valósul meg. Országútjainkon, utcáinkon több a kerékpár, mint a motorke­rékpár és az autó együttvéve. Akad család, ahol nógy-öt bi­cikli is van a háznál. A járműve­zetők és gyalogosok közti sajtó-, rádió- és televízióvitákon ' erről a két keréken közlekedő rétegről mégis jóval kevesebbszer esik szó, mint amennyire számaránya és szerepe megkívánná, a saját és mások közlekedésbiztonsági érde­ke megkövetelné. Egy Kis statisztika A Békés megyei főkapitányság közlekedésrendészeti osztályán kapott tájékoztatás szerint me­gyénkben 1964-ben a közlekedé­si balesetek száma 496 volt s ebből 189 súlyos és 28 halálos kimenete­lű. A négy híján félezernyi bal­eset 15 százaléka kerékpárosok­kal kapcsolatos. Az ez év január elsejei állapo­tokat tükröző hivatalos jármű­nyilvántartási adatok szerint me­gyénkben 35 ezer gépjármű közle­kedik, 3381-el több, mint az előző év hasonló időszakában. A felsza­badulás előtt az egész országban sem volt sokkal több. Képzeljük el mindezt egyetlen megyényi te­rületre zsúfoltam. A következtetés tálcán kínálja magát: — a bal­esetek elszaporodásának a sok gépjármű az oka' Gizi, Lestyán Katalin és Mátyás Jolán előadásában. Petőfi életét Máté Lajos, a Jókai Színház ren­dezője ismertette. Az est' sikerére jellemző, hogy mikor végé lett az előadásnak, a rendezőket egyet­len kérdéssel ostromolták: „Mi­kor lesz a következő?” A gazdaság másik kerületében, Kamut mellett június 2-án került sor a Petőfi-estre. Igaz lenne ez valóban? Kétség­telen, hogy a gépjárművek szá­mának rohamos növekedése nö­veli a baleseti veszélyt is. Ha azonban arra gondolunk, hogy a közforgalomban résztvevők zömét nem az autósok, motorkerékpáro­sok, traktorosok, hanem a közle­kedés legelemibb szabályaival sem igen törődő, esetleg nem is ismerő gyalogosok, szekeresek és kerékpárosok alkotják, nem két­séges, hogy. nagyon is kettőn áll a vásár! Ahogyan tilos Kerékpározásra csábító síit vi­dékünkön a bicikli időt megtaka­rító közlekedési eszköz és csak másodsorban szórakozási és sport­lehetőség. Ennek az igénytelen kis masinának a segítségével az iskolába és munkahelyre vezető oda-vissza út nem egy esetben órákkal rövidül, s ugyanannyival hosszabbodik a családi körben vagy másutt tölthető szabad idő. Naponkénti használata, vagyis a közúti forgalomba való bekapcso­lódás azonban meglovagolójától önfegyelmet, a közlekedési szabá­lyok betartását követeli. Ennek ellenére bárki tanúja lehet utcán, országúton olyan jelenetnek, mi­kor a kerékpáros saját és mások testi épségét, nemegyszer életét is veszélyezteti. Gyakran előfor­duló eset, hogy felnőtt (legtöbb­ször szülő) elől, hátul gyermekek­kel felpakolva közlekedik a leg­nagyobb forgalomban is. Hat-tízen- két év közötti fiúcskák viszik tár­saikat: egy a vázon, egy a cso­magtartón, egy a kormányon ül, a negyedik, a legkisebb pedig a biciklizőnek a nyakán lovagol. Az efféle hajmeresztő látvány ritka ugyan, az viszont mindennapos eset, hogy ismerősök, családtagok, jóbarátok hármasával, négyesével kerekeznek, de nem egymás mö­gött, ahogyan szabad, hanem egy­más mellett, kitéve magukat tö­megszerencsétlenségnek. Másik igen gyakori látvány, amikor nő, férfi, öreg, fiatal karjelzés nélkül fordul be és csap át mellékutca, a száguldó motorok „orra” előtt. A járókelők józan figyelmeztetésére, hogy könnyen kórházba, esetleg a temetőbe kerülhetnek, legtöbb­jük pökhendin válaszolja: „mi köze hozzá”, „törődjön a saját dolgával”, Ahogyan kötelező A KRESZ 78. paragrafusa első bekezdésének a) pontjában ez áll: Közúton csak olyan személy ke­rékpározhat, akinek ebben kellő jártassága van. A bicikli szerfe­lett dőlékeny jármű. A kormányt alig elérő gyermekek, szédülő öre­gek, szesztől koválygó fejűek ne használják. A többiek közül pedig csak azok merészkedjenek vele közforgalmú útra, akik ismerik a legszükségesebb közlekedési sza­bályokat. Például a „behajtani tilos” táblát, a jobbkéz-szabályt meg hasonlókat, nekik is tiszte­letben kell tartaniuk. A gépjár­művezetők és kerékpárosok együt­tes részvétele a közúti forgalom­ban csupán ily módon válhat mindjobban egybehamgolttá, te­hát veszélytelenebbé. A legele­mibb szabályok egyike, hogy kizá­rólag az út jobb oldalán s a jár­daszegélytől, útpadkától számított egymétemyi távolságon belül szabad kerekezni, mindig csak egymás mögött és sosem egymás mellett. Biciklizés közben utcán, országúton bármiféle bravúrosko­dás tilos! Ilyesmiket még a cir­kuszban is csak hosszas gyakorlás után. engedélyeznek. Kapatos em­bert bárkinek joga van leparan­csolni a nyeregből. Mások testi épségét veszélyeztető, a kerékpá­rozást vagy a közlekedést akadá­lyozó tárgyak szállítása ugyan­csak tilos. Megfordulás vagy be- fordulás esetén a józan kerékpá­ros előbb előre és hátra tekintve meggyőződik, hogy szabad-e ré­szére az út, majd karjelzéssel mu­tatja fordulási szándékát és an­nak irányát. Balesetet látva, a gyalogoshoz, szekereshez vagy gépjárművezetőhöz hasonlóan, ő is köteles elsősegélyt nyújtani, illetve segítséget hozni. Gyalog­járón, járdán még abban az eset­ben sem kerékpározhat (legfel­jebb tolhatja azt), ha az úttest járhatatlan. — Évek óta. múlt évben volt a legnagyobb arányú a biciklitolvajlás. Azóta a rendőr­ség még fokozottabban ellenőrzi a tulajdonjogot. Az ezt igazoló írást (kerékpárvásárlási igazolást) a tulajdonos vagy a kölcsönkérő, mindig vigye magával. A kerék­párt akkor is zárni, lakatolni kell, ha gazdája csupán néhány percre hagyja el. Mindössze ezek volnának azok az egyálta­lán nemi nehéz szabályok és tudni­valók, melyeknek a megszívlelése által bárki nyugodtan rábízhatja magát a közúti forgalom árjára, a reá és másokra való ártalom ve­szélye nélkül. Ehhez persze olyan kerékpár szükséges, melynek élöl- hátul kifogástalanul működő fék­je, lámpája, jó hangú csengője van és hátsó sárhányájának alja fehérre festett. Mint hírlik, a köz­lekedésrendészet 1966 januárjától a felszerelést az eddigieknél is szi­gorúbban ellenőrzi! *= h -* (—czi.) A Gyulai Várszínház előadásaira MEGFELELŐ JELENTKEZÉSI LÉTSZÁM ESETÉBEN AUTÓBUSZOKAT INDÍTUNK BÉKÉSCSABÁRÓL JÚLIUS 10-ÉN, U-ÉN, 17-ÉN ÉS 18-ÁN. JELENTKEZÉS A SZÍNHÁZ SZERVEZŐ IRODÁJÁBAN. 90400 Utoljára a Valahol Európában című ré­gi, a világháború utá­ni napok megrázó em­lékeit idéző, rongyos kis csavargókról szóló filmben láttam ilyen gyereket, mint Laj­csi... Sáros, széltől vörös­re csípett mezítelen lábaival, torzon-bor- zan és fázós nevetés­sel hunyorgott, mikor a sarkadi eszpresszó előtt megszólítottam. — Horváth Lajcsi vagyok ... — vágta ki egyből, szemmel lát­hatóan örülve, hogy valakivel szóba eresz­kedhet az arra járók közül. Kezeit konyá­kig a rongyos kabát­jába süllyesztette, aminek meghökkentő méretű bélésszakadá­sából egy nagy fej kelkáposzta látszott ki, s maszatos ujjai­val néha beljebb mé- lyedt jobb zsebéibe, amiből olcsó kolbászt csipegetett. Szüntele­nül mosolygott a fal­nak támaszkodva, csak néha rázkódott meg a metszőén fújó hűvös szélben. Szemei Lajcsi gyulladásosán kivörö­södtek, lábaira a sár festett sarut. Készsé­gesen csevegett. Sza­vaiban volt valami naív önirónia. Gyor­san kiderült, nogy ti­zenhárom éves, de ta­nulásra még nem ad­ta a fejét, mivel erre szülei sem kérték,,. Édesapja és édesany­ja, amint büszkén val­lotta, most is dolgoz­tak a tsz-ben, de ő ehhez még kicsi és az utcán mindig sok ér­dekes látnivaló van... Öt kis testvérével a cigánysoron . lakik Sarkadon, akikről fel- nőttes komolysággal, de megvetően nyilat­kozta, hogy évek óta első osztályba járnak. Hogy ő miért nem? — A nevem le tu­dom írni, számolni meg akárkivel ver­senyzők ezerig... Töb­bet meg minek? — kérdezett vissza, ösz- szeszorult a torkom, de ő magabiztosan folytatta. — Persze, ha nagy leszek, dolgozni fogok. Egyik nagybátyám Gyulán a húsüzemben dolgozott és jártam vele egyszer ott... Hű... Azt tetszett volna lát­ni, mennyi kolbász volt ott... Azóta a kol­bászt szeretem a leg­jobban — bökött a ki­tömött zsebére. Hirte­len megváltozott a hangja. — Meg a ci­git... a Kossuthot... — tette hozzá. — Megárt..; — Nekem?... — el­nézően nevetett re­kedtes, mutáló hang­ján. Valakitől ciga­rettát kapott. Mohón kapta ajkai közé, a szenvedélyes dohá­nyosok mozdulatával slukkolt belőle. Vé­kony teste minden szívásnál kiegyenese­dett, mélyre szívta a füstöt.;. — Akkor én me­gyek ... — mondta, s átment a túlsó oldal- re. Ismét nekitámasz­kodott egy falnak és most már onnan néze­gette az embereket, akik talán észre sem vették, amikor elmen­tek mellette... Irodalmi est a Hidasháti Állami Gazdaságban

Next

/
Oldalképek
Tartalom