Békés Megyei Népújság, 1965. július (20. évfolyam, 153-177. szám)
1965-07-03 / 155. szám
1965. július 3. 4 Szombat Fáradhatatlan emberek Éjszakai beszélgetés mozdonyvezetőkkel és fűtőkkel Megnyílt az újjáalakított békéscsabai Terv mozi 1-21 -óra 10 perc. 1 Az utcákon a forgalom már jóformán teljesen leállóit. A békéscsabai állomáson és a fűtőházban azonban más a helyzet. Itt most sem szűnt, meg, sőt még csak nem is csökkent a mozgás. Olyan ez a hely, mint egy hatalmas hangya- boly. Utasokkal és árukkal rakott szerelvények indulnak és érkeznek szüntelenül. Hangyaboly — idézőjelben legyen mondva —, ahol a másodpercekkel is takarékoskodva pontosan; az utasok életére, épségére és a hatall más vagyonokra vigyázva nagyszerű szervezés mellett dolgoznak a fáradhatatlan emberek — a vasutasok. Eléggé átfogó ez a név, de benne értjük valamennyieket a pénztárosoktól, a forgalmistáktól kezdve a mozdonyvezetőkőn, fűtőkön és kalauzokon keresztül végig a pályamunkásokig. Sok-sok különböző szakma. Szolgálat közben azonban legalább annyira együtt kell dolgozniuk — vagyis érezniük —, mint amennyire ezt az összekovácsolódást a vasutasok szó kifejezőt Óriási a hangzavar és sistergés — legalábbis az avatatlan füleknek. Ezekben a percekben négy-öt mozdony érkezik be, illetőleg indul ki a fűtőházból. Az egyik vágányon a 324 826-os mozdony „melegváltása” folyik. Fent a fűtők locsolják a szenet, mialatt Filó György mozdonyvezető a hatalmas kerekek mellett szorgoskodik. — Ilyenkor mindenki ellenőriz és javít — egyenesedik fel és megtörli a homlokét. — Merre indulnak?—kérdezem. — Orosházára megyünk — hangzik a válasz és néhány perc múlva működnek is a hatalmas hajtókarok. A 424 193-as mozdony nemrégen érkezett. Most átadásra vár. Előbb azonban a mozdonyvezetőnek és a fűtőnek ellenőriznie kell, nem történt-e az úton valamilyen műszaki meghibásodás. Ha igen, akkor ezt kijavítják, majd kiengedik a fáradt gőzt, vizet vesznek és csak ezután történik meg a műszakváltás. Nézem a két embert. Úgy dolgoznak, mintha most kezdték volna. Pedig már mögöttük van a néhány száz kilométeres út. A könnyebb munkafázisok közben beszélgetni kezdünk. — Mikor kezdték a műszakot? — Huszonöt órával ezelőtt — hallom a mozdonyfüttyel elvegyülő feleletet. — Több mint egy napja egyioly- tában... És nagyon fáradtak? — teszem föl a hirtelen lehetetlennek tűnő kérdést. — Munka közben már nem nagyon érezzük, de ha leülnék, biztosan elaludnék — válaszol mosolyogva Túrái Pál masiniszta — így hívja önmagát, és felinvitál a mozdonyra. Bent a műszerekkel és a hatalmas indítókarral ellátott fülkében minden csupa olaj. A jellegzetességét azonban nem ez adja, hanem az itt uralkodó hőség. Papp Lajos, a harminc év körüli fűtő szétnyitja a tűztér ajtaját. A kékes lángnyelvek már csak néhol csapnak föl, a forróság azonban még nem szűnt meg. Elmondják, hogy itt napközben 42 fok meleg volt. Ha a szellőztető nem működne, akkor pedig felmenne 75 fokra is. Ebben a műszakban száz mázsa szenet tüzeltek el. Igaz ugyan, hogy hűsítő ital minden mennyiségben rendelkezésükre áll, azonban még akkor is igen nehéz lehet nekik... ök ugyan mosolyogva intézik el: „Megszoktuk.” Eleinte az ember azt hinné, hogy ezek az emberek egyszerűen beletörődtek munkájuk nehézségemé. Amikor . azonban őszinte szenvedéllyel kezdenek beszélni a feladatok szépségeiről, a sínekről és a mozdonyról — nyomban elvetem ezt a feltevést. Túrái Pali bácsi talán a legrégibb mozdonyvezető Békéscsabán. Huszonhatodik éve dolgozik ebben a szakmában. „Táppénzes azonban sohasem voltam” — emeli fel büszkén mutatóujját. A hatvan év felé közeledik már, de ez csöppet sem látszik meg rajta. Fiatalos mozgású, jó kedélyű és elégedett ember. Szép családja van. A lánya tanárnő, örömmel újságolja, hogy nemsokára kiveszi a szabadságát, amit a Dunakanyarban fog eltölteni a családdal együtt. Ott jó hűvös van és csend, amit mi, mozdonyvezetők olyankor semmiért sem adnánk — törölgeti olajos kezét. — Mi szeretett volna lenni gyerekkorában? — kérdezem. — Én kérem mindig a gép embere voltam — válaszol Pali bácsi —, de arra nem gondoltam, hogy masiniszta leszek... Ezen a mozdonyon már hetedik éve vagyok, de nagyon szeretem. — És ezt olyan kedves hangon mondja, mintha egy kisgyermekről beszélne. Végighúzza kezét a műszerfalon, majd így folytatja: — Már a talpammal érzem a viselkedését. Meg a kopogásról... Csodálatos emberek. Több mint 24 órája dolgoznak egyfolytában ebben a forróságban. Mindketten az utolsó máParázs van. Több mint félmillió forint egészségügyi ellátásra A múlt évben minden eddiginél körültekintőbben szervezték meg az egészségügyi ellátást a sarkadi járásban. Különböző egészségügyi célokra a járási tanács több mint félmillió forintot fordított a község- fejlesztési alapból. A mozgó szakorvosi szolgálatra csaknem 97 ezer forintot, az anya- és gyermekvédelem ellátására 326 ezret, közegészségügyi és járványügyi célokra 130 ezret, amely összegek több más hasonló jellegű kiadással együtt teszik ki a félmillió forintot Július 6-án nyereménybetétkönyv sorsolás Az Országos Takarékpénztár július 6-án, Nádor utcai kultúrtermében rendezi a nyeremény- betét-könyvek 1965 második negyedévi sorsolását. A húzáson a június 29-ig váltott és a sorsolás, napján érvényben lévő nyere- ménybetét-könyvek vesznek részt. Minden ezer betétkönyv közül 25 I nyer, egy a negyedévi átlagbetét 200 százalékát, egy a 100 százalékát, kettő az 50 százalékát, huszonegy pedig az átlagbetét 25 százalékát sodpercekig feszülten figyeltek és most még viccelni is van kedvük. A szokottnál valamivel nagyobb pillanatnyi csendet a fűtő töri meg: — Nekem semmi dolgom nincs, csak a vizet kell melegítenem — húzza végig csuklóját izzadó homlokán, majd a nagy lapáttal igazgatni kezdi a szenet. Mozdonyvezetők és fűtők, akiknek legfontosabb feladatuk az állandó éberség. És ez hősies feladat mindig, de különösen a ködös és zivataros időben. Ilyenkor jóformán semmit sem látnak. Nehezíti munkájukat az is, hogy némelyik bakterháznál csak egy-egy kis petróleumlámpa pislákol. Télen pedig a hideggel, nyáron a hőséggel kell megküzdeniük. Mindezt csakis akkor tudják megtenni, a 130 tonnás szörnyetegen csak akkor tudnak úrrá lenni, ha kettőjük munkája teljesen összJúlius elsején, zsúfolt nézőtér előtt, a megyei tanács művelődés- ügyi osztálya, a megyei moziüzemi vállalat, a Népművelési Tanács, adó és az építésiben részt vevő vállalatok képviselőinek jelenlétében Sárközi Ilona üzemvezető a minden ^részében korszerűsített kultúrintézményt ünnepélyesen a a kerület lakóinak rendelkezésére bocsájtotta és egyben oltalmába ajánlotta. A mozi építési, műszaki átvétele már előbb megtörtént. Az ott kapott tájékoztatás szerint a felújítás — mindenestől — kereken másfél millió forintba került, melyből ötszázezret a városi tanács fedezett, másként a korszerűsítés tovább halasztódott volna. A múltbani egy vetítőgépes, sok szünettel tarkított, rossz hang- visszaadású üzemeltetés megszűnt. Két „Filmteohnika” márkájú, egymással szinkronváltásban lévő kitűnő vetítőgép és a legkorszerűbb hangközvetítő berendezés biztosítja a tökéletes éles képet és tiszta hangot. A nézőtér rejtett világítású. Falait és meny- nyezetét lágy pasztellszínekben pompázó üveglapokból úgy alakították ki, hogy teljesen visszhangmentes. A teremben 240 látogató foglalhat helyet. A vetítőfelületet szélesvásznúvá alakítót, ták. Örvendetes és példamutató tény az, hogy a mozi felújítása a megyei beruházási bank, a moziüzemi vállalat, a tanács és a megyei tatarozó vállalat legteljesebb együttműködésével történt. Énnek köszönhető, hogy sehol fennakadás nem volt, minden a legjobb ütemben haladt s a lelkiismeretes összmunka eredményeként a tatarozó vállalat dolgozói határidőre és hibátlanul adhatták át rendeltetésének a létesítményt.-újhangban van. Egymásra vannak utalva. Fütő és mozdonyvezető között munka közben véletlenül sem lehet nézeteltérés és vita. Természetesen nem is igen fordul elő ilyesmi. Vigyáznak egymásra, elsősorban azért, hogy vigyázhassanak a mögöttük ülő, olykor kétNéhány évvel ezelőtt szurkolástól volt hangos a békéscsabai strandfürdő hátsó része. Felnőttek és gyerekek-a végkimerüléezer ember nyugalmára is. — Egyszóval, nem egy nyugodt és különösen nem unalmas szakma ez — összegez Túrái Pali bácsi, miközben rongyot csavar egy drótra, petróleumba mártja, majd folytatja. — Nagyon is változatos, és ennek alátámasztására elmeséli, hogy a háború alatt nemegyszer szülésnél is segédkezett. az alkalmi fáklya. Pali bácsi meggyújtja és még egyszer megnézi, rendben van-e a mozdony alja. A láng megvilágítja az öreg arcát, ahogy az végigmegy a roppant nagy kerekek mellett. Egészen kicsi ott és most mégis ő tűnik nagyobbKözben elkészült sig vívták futballmérkőzésüket. Igaz, sűrűn előfordult, hogy a labda helyett kőbe rúgtak és megtörtént, hogy a fával szaladtak össze. Sebaj, vigasztalták a kárvallottat, a meccs folyt tovább és a pálya szélén állók alig várták, hogy valaki kidőljön és ő állhasson helyére. Az elmúlt évben tovább szépült a fürdő. Parkosítottak és táblák jelentek meg: „Labdázni *11108!” nak. Réthy István És ez a tilos ücsörgővé változtatta a A sóder fürdőt, ha valaki a vízbe ugrik, azért fütyülnek, ha labdával megy keresztül a gyepen, rákiabálnak, nehogy véletlenül kárt tegyen a zöld gyepben. A hátsó rész, a hajdani „futballpá- lya” zárva van. És még csodálkozunk, hogy nem megy az Előrének a játék. Hát hol focizzanak a gyerekek? A bezárt rész először azért lett tiltott terület, mert ott felépült a trafóállomás. Azt mondták, veszélyt rejt magában, ha ott fociznak. Érdekes kifogás. Mert azokat az utcákat, ahol trafó van, nem zárták el a közlekedés elől. Lehet, hogy majd ez is megtörténik. Néhány hónappal később viszont a kertészeti vállalat sódert, cementgyűrűket és építési anyagot kezdett el tárolni ezen a helyen. Bizonyára népgazdasági érdek fűződik ezeknek az anyagoknak a megőrzéséhez, mert mi is lenne akkor, ha az utcán fekvő anyagot szatyorral hordanák az emberek haza. Mert vannak még sódergyűjtők. És a só- töerolás nem ismeretlen fogalom. Valahogy az az érzésünk, hogy ennek a területnek a lezárása is ilyesmi „sóder”. —czl Gergely Mihály: IDEGENEK Regény 20. — Azt majd meglátjuk! — Negyvenkettőért. Radován füttyentett. — Most már csak az a fontos, hogy örüljön is neki! — Halál bizi, hogy örülni fog! De miért nem jön már, hat elmúlt! Hétikor Radován megjegyezte: — Ügy látszik, nélküle kell megennünk az ünnepi vacsorát! — Pedig túrós pitét is sütött édesanya — mondta pityergőre görbült szájjal Andi. — Reggel direkt megkértem, hogy munka után jöjjön haza — mondta letörten az asszony. — — Lehet, hogy elfeledte? — Nem említetted, hogy jöjjön haza? — Nem. Meglepetésnek szántam ezt az estét. Radován bosszúsan nevetett. — Hát a meglepetés alaposan sikerült! Nyolckor az asszony le akarta fektetni Andit, de az nem volt hajlandó ágyba bújni addig, míg az ajándékot személyesen át nem adja. Az étel kezdett megmeredni a sütőben. — Mondhatom, ez a fiú alaposan. próbára teszi az idegeinket! — állapította meg a férfi. — Csak azt tudnám, miféle elvek szerint nevelték ezt eddig! — Ugyan, hát egyáltalán lehetett szó nevelési elvekről az ő apjánál!?... Szegény, nem tehet róla — védte az anya. Fél kilenckor érkezett meg Géza. Radován nyitott neki ajtót, fogadta köszönését, de szokásától eltérően most nem nyújtott kezet, maga előtt betessékelte a szobába. Ott állt a díszesen megterített asztalnál az anyja és Andi; ne- heztelően nézték. A fiú meglepődve látta a terítéket, anyja s öccse ünnepi öltözetét, az asztalon a virágot. E pillanatban értette meg, miért kérte reggel anyja, hogy időben jöjjön haza. Elrestellte magát, mégsem kért bocsánatot. — Csókolom! — Szenvtelen csókjával üdvözölte anyját, majd öccsét. — Szia, öcsi! — SziaV Hát hol csavarogtál, mi meg Aid vártunk! — Andi már nevetett, láthatóan mindent megbocsátott neki. Aztán előrelépve meghajtotta magát, és elszavalt egy köszöntő verset. Megcsókolta bátyját, zsebéből elővette a bicskát. A fiú rögtön kinyitotta, kézbe fogta, próbálgatta. — Tetszik? — nógatta Andi. Az asszony és Radován félrehúzódva nézte őket. — Nagyon tetszik! — mondta a fiú és elmosolyodott; kimutatta ritkás, apró fogait. — Csuda príma bi- csak! — Lehajolt öccséhez, megölelte. — Kösz, öcsi! Rendes vagy! — De igazán tetszik neked? Jó ajándékot választottam? — kérdezgette Andi, nem tudott betelni az elismeréssel. — A legjobbat! Mindig ilyet szerettem volna! — mondta a fiú. Végre szóhoz juthattak a szülők is. Az asszony sok szerencsét, jó egészséget kívánt a fiúnak tizennyolcadik születésnapján, majd egy ízléses csomagot adott át neki, az apa egy kisebbet. A fiú kibontotta őket; fehér puplin ing volt a nagyobbikban, a másikban nyakkendő. — Köszönöm — mondta, kissé meghajolt anyja s apja felé. Aztán átment a szobájába, fölvette az inget, nyakkendőt. Láthatóan tetszett neki mindkettő, de örömét leplezte. Az anya még várt valami kis
