Békés Megyei Népújság, 1965. július (20. évfolyam, 153-177. szám)
1965-07-20 / 169. szám
1965. július 20. 3 Keid Kovácsnak, bognárnak sok a dolga A gyomai Győzelem Tsz jókora gépudvarán többek között három kovács, és jó néhány bognár dolgozik. A kovácsoknak sok munkát ad most a nyár folyamán a négy kultivátor és az 50 ekekapa késeinek az élezése, a 250 körüli ló és a 60 szekér vasalása. Emellett sok egyéb befutó munka is akad, hiszen a földeken dolgozó gépeken hol égyi'k, hol másik eltört vagy elkopott alkatrészt kell pótolni. Emellett megszámlálhatatlan sok épületvasalást is kell készíteni. A bognárok és az ácsok sem tétlenkedhetnek az új szekerek és kerekek készítése, a régiek re- parálgatása közben ők is sok postamunkát kapnak. Varga Imre és Géczei György ácsok a hatodik nyári jászolra rakják fel a vasalást. Négyszáznál létesítmény 105 ben Megbízatás 87,5 millió forint felhasználására Hányadán állnak a termelőszövetkezetek építkezései? Interjú Király Jánossal, a megyei beruházási iroda igazgatófával Az első fél év statisztikai adatai, melyek a termelőszövetkezeti építkezések helyzetét összegezik, a megyei tanács vb beruházási irodáján összeállították. A számokból figyelmet érdemlő következtetések vonhatók le. Hogyan zárultak a termelőszövetkezetek építkezésed 1965 első felében? Király János megyei igazgatótól kértünk választ kérdéseinkre. — Az 1965. évi tsz-beruhá- zás megvalósításában június 30-ig milyen eredményeket értek el? — Békés megye termelőszövetkezetei ebben az évben 100 millió forintnál is nagyobb összeget fordítanak új létesítményekre és a meglévők felújítására. Ebben az évben a közös gazdaságok ösz- szesen 87,5 millió forint magas- építési beruházás szervezésével, műszaki ellenőrzésével bíztak meg bennünket. Ezt a nagyarányú építkezést hatósági megállapodás Fólíalepel alatt zsízsíktelenítenek Ki tudja, hányadik kultivátor- vasat élezi már Mészáros József? A műanyag jelentős helyet kapott a mezőgazdaságban. Élttől az évtől kezdve mór nemcsak a konyhakertészetekben használják pa- lántanevelésre és zöldséghaj tatásra, hanem belőle óriási lepleket készítenek, amelyek alatt a különféle vegyszerek használatát valósítják meg. Megyénkben először július 19-én Dobozon és a tarhosi Oj Élet Termelőszövetkezetben használtak műanyag leplet a borsó zsizsiktelenítésére. — E munkát a helyszínen a növényvédő állomás végezte. A máglyába rakott telt zsákokat — öthat vagon — műanyaggal fedték körül, ahol a földdel érintkezik, megfelelőéin zárták s a műanyag zet s az előkészületek akadályozása nem tette lehetővé a találkozó — előre meghatározott időben való — lebonyolítását, az összesereg- lö ifjúság biztonságának szavatolását, az elhelyezés nyugodtságét, a VIT hatalmas programjának zavartalan megvalósítását. Ezt az algériai delegáció is elismerte Tamperében. Ugyanakkor a tamperei döntés nem zárja ki annak a lehetőségét, hogy jövőre mégiscsak hónapokban, hetekben nagyszerű tetteket, munkasikereket, politikai demonistrációkat hozott, s megélénkítette a KISZ tagságát. A munkában való derekas helytállás most a legfontosabb. Sok gondot okozott a rendkívüli időjárás, az árvíz ellem védekezés, a termés- kiesés, erőfeszítéseket követel az aratás, betakarítás, a termésveszteségek pótlása, az éves terv sikeres teljesítése. Minden faluban, Algériában kerüljön sorra a ki- tsz-ben, üzemben, gyárban, rmnlencedik fesztivál. Mindez az elkövetkező hónapok algériai eseményeitől függ. Az a munkacsoport, mely Tamperében alakult a megbeszélések, tanácskozások folytatására, s a nemzetközi előkészítő bizottság legközelebbi ülésének előkészítésére, minden bizonnyal a legkedvezőbb körülmények kiválasztására törekszik. A VIT elhalasztásával egyidő™ ben a nemzetközi előkészítő bizottság nyomatékosan felhívta a nemzeti előkészítő bizottságokat, szervezeteket az előkészítő munka lelkes továbbfolytatására. Nincs ok a kedvetlenségre, a „majd később újrakezdjük” hangulatra, a VIT-tel kapcsol atos politikai munka elhanyagolására. Azt a lendületet, tettrekészséget továbbra is őriznti, sőt, erősíteni kell KISZ- szervezeteinkben, egész ifjúságunk UMben, mely a tavaszi, nyár eleji den munkahelyen szükség van az ifjúság friss lendületére, tisztességes helytállására. Ugyanakkor szükség van a szolidaritás, béke és barátság szellemének ápolására, az egységharc fokozására. Az amerikai agresszió Vietnamban továbbra is veszélyezteti a világ békéjét, ezt nem lehet némán tűrni, állásfoglalás nélkül hagyni. Ifjúsági és diáktalálkozók, szolidaritási gyűlések, békegyűlések, tiltakozó akciók. A VIT jelszavának szelleme hassa át a Demokratikus Ifjúsági Világszövetség megalakulása húszéves évfordulójára való készülődést, a novemberi rendezvényeket, megmozdulásokat, majd a tavaszi ünnepeket. Hz 1966-ban megrendezendő ■■ fesztivál sikeréhez így járulhat hozzá méltóképpen ifjúságunk, megyénk ifjúsága. Pallag Róbert alá metilbromidot helyeztek zsi- zsiktelenítés céljából. Ebben az évben megyénkben 300 vagon borsót zsizsiktelenítenek ezzel a módszerrel. Négy vagon vegyszer a szövőlepke ellen Ezen a héten megyénk egész területén az állami üzemekben, a KPM, a MÁV, továbbá a községek és várcsok utcáin, terein befejezik a szövőlepke első nemzedékének irtását. A növényvédő állomás összesen 20 Rapidtox permetező- gépet állított munkába. Ezekkel a gépekkel Holló—10 elnevezésű vegyszert permeteztek a fákra. Az eddigi adatok szerint a legnagyobb fertőzőt tséget Köröslarcsa térségében állapították meg. A védekezést elsőnek itt kezdték el. A megyei növényvédő állomás gépegységei a szövőlepke első nemzedékének mérgezésére négy vagon Holló—10-et használnak fel. Közületek munkaerőigénye Az ÉM «4. sz. Építőipart Vállalat azonnal felvesz — budapesti munka helyekre — férfi és női segédmunka sokat, valamint kubikosokat. Munkás- szállást és napi kétszeri étkezest biztosítunk. Tanácsigazolás' és munkaruha szükséges, Jelentkezés: Buda pest V., Kossuth Lajos tér 13—15, földszint. 295 Nagy gyakorlattal rendelkező villanyszerelőket a megye területén változó munkahelyre, békéscsabai telephelyre 1 fő autóvillamossági szerelőt keres felvételre a Békés megyei Gabo- nafelvásárló és Feldolgozó Vállalat központi karbantartó üzeme, Békéscsaba, Kórház utca 1. (István-malom.) 1 90625 A Töviskesi Állami Gazdaság, Szeghalom, azonnali belépésre keres Jó! számoló vezető szakácsot vagy we kácsnőt a központi üzemegységbe. .1^ lentkezés személyesen vagy írásban a gazdaság vezetőségénél. Útiköltséget csak alkalmaztatás esetén térítünk. »0626 alapján az állami építőipar, a megyei tanács vállalatai, a ktsz- ek, az Országos Vízkutató Vállalat, és a Hódmezővásárhelyi Mezőgazdasági Gépjavító Állomás, valamint a házi brigádok, továbbá a megyében működő egyetlen tsz-társulás valósítja meg. Műszaki ellenőreink hetente 400-nál is több létesítmény sorsát vizsgálják. Járják a megye szövetkezeteit, hogy kellő időben segítséget adjanak a terv szerinti megoldások kivitelezéséhez. A legfrissebb, vagyis a június 30-i adatok arról tanúskodnak, hogy a megye termelőszövetkezeteiben a 87.5 millió forint 38 százalékát felhasználták. Ez a szám megyei szinten az első fél évre elfogadható. A haj csupán az, hogy nem egyenletesen oszlik meg. A mezőkovácsházi járásban 63 százalék az úgynevezett készültségi fok. A járások között Mezőko- vácsházán azért érhették el a legjobb eredményt, mert az itteni építkezések túlnyomó többségét a tsz-ek építési vállalkozása csinálja. , — A megye többi járásában miért nem működnek a mezőkovácsházihoz hasonló tsz-vállalkozások? — Erre a kérdésre a járási tanácsok vb mezőgazdasági osztályainak kellene megválaszolni. A hozzáértés hiánya vagy az újtól való félelem lehet ennek az oka, de van bizonyos előítélet is. Korábban az ÉM-nél óva intettek az olyan vállalkozások szervezésétől, mint a kovácsházi is. E helyett belenyugodtak abba, hogy járásonként a nagyobb tsz-eknek külön építőbrigádja legyen. Ez mindaddig rendjén van, amíg a szövetkezetben tudnak mit építeni, de ha kimerül a tsz kerete, mi legyen az emberekkel? A szarvasi Dózsa Tsz-ben is működik egy ilyen brigád. Jelenleg családi házakat építenek, noha a szarvasi járásban lenne mit tenniük. Az örménykúti Egyetértés Tsz-ben többek között félben van egy 600-as hizlalda, egy agronó- musi lakás, és egy tavaly elkezdett 98 férőhelyes szarvasmarha- istálló. Ez utóbbi készültségi foka 50 százalék. Azzal a hat-nyolc tagú építőbrigáddal, amely tudomásom szerint az Egyetértés Tsz- ben dolgozik, az előttük álló feladattal nem tudnak megbirkózni. Véleményem szerint a járási tanácsok mezőgazdasági osztályain a szövetkezetek építkezéseinek ügyét az eddigieknél iobban kézben kellene tartani. A tsz-ek- ben szétszórva működő szakmunkásokból — a lehetőségek ió kihasználására — önálló építóbrigádot vagy közös vállalkozást kellene szervezni. Csakis így érhetjük el az állami építőipar tehermentesítését, a tsz-beruházások időbeni megvalósítását. — A munka minőségével, az anyagellátással és a beruházási fegyelemmel kapcsolatban milyen tapasztalatai vannak? — Műszaki ellenőreink általában jónak minősíthették az építkezéseket. Különösen áll ez a megállapítás a mezőkovácsházi járás építővállalkozására. Eddig legtöbb gondot a KISZÖV kivitelezésében készülő beruházások okozták. A közöttünk folyó vita középpontjában az anyagellátás áll. Az FM és az OKISZ között született megállapodás értelmében a Békés megyei KISZÖV-nek 14,2 millió forint tsz-beruházást kellett volna vállalnia 1965-re. Ezzel szemben 11,7 millió forint fel- használására kötött szerződést. Az építő és a tatarozó vállalat kavics hiánya miatt több építkezésen abbahagyta a munkát. Az ÉM kavicsbányája nem győzi az igények kielégítését. A Duna menti tsz-ek egy része is foglalkozik ka- vicsbányászással. Több közös gazdaságnak ajánlatot is tettek, csakhogy ezek a tsz-ek köbméterenként a hivatalos állami áron felül 80—90 forintot kérnek. Ezt a többletkiadást a bank nem ismeri el, noha egy százas istálló építésénél ez a költség 30—35 ezer forint pluszként jönne számításiba. Megítélésem szerint a betonkavics-ügyben a bank hajlékonyabb politikát folytathatna, hiszen társadalmi szinten az MNB-nek is érdeke, hogy a tervezett építkezések lehetőségeink felhasználásával valósuljanak meg abban az esetben is, ha néhány ezer forinttal többe kerülnek. Az év második felében az építkezések üteméi tovább kellene fokoznunk, hogy december 31-ig a tervezett beruházásokat átadhassuk rendeltetésüknek, örvendetes, hogy a megyei 'anács vb mezőgazdasági osztálya a téglahiány enyhítésére megyei diszpozíció alá helyezte a házi úton készült felesleges téglát. Érthető ez. az erőfeszítés, hiszen ebben a iél évben 50 millió forint felhasználását úgy kell megoldanunk, hogy 1966-ra áthúzódó beruházás lehetőleg ne maradjon. Ennek kiadásai ugyanis a következő év beruházásait terhelnék — fejezte be nyilatkozatát Király János. Dupsi Károly MAR MOST SZEREZZE BE iskolaszereit A MEDGYESEGYHÁZA ÉS VIDÉKE KÖRZETI FÖLDMŰVESSZÖVETKEZET KULTÜRCIKKBOLTJÁBAN, MEDGYESEGYHÁZAN. R ŐSÉG ES ÁRUVÁLASZTÉK AKTATÁSKÁKBAN, KÖRZÖKÉSZLETEKBEN, KÖNYVBORÍTÓKBAN, TÖLTŐTOLLAKBAN STB. CIKKEKBEN 320