Békés Megyei Népújság, 1965. július (20. évfolyam, 153-177. szám)

1965-07-01 / 153. szám

Világ proletárjai, egyesüljetek! A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA NÉPÚJSÁG X96S. JÚLIUS 1., CSÜTÖRTÖK Ara: 60 fillér XX. ÉVFOLYAM, 153. SZÄM A földekről jelentjük: Százötven aratópárt szeryeztek, öt kombájn és hét aratógép vágja majd a gabonát a füzesgyarmati Aranykalász Tsz-ben A füzesgyarmati Aranykalász Termelőszövetkezetben jól felké­szülteik a több mint háromezer holdoyi kalászos betakarítására. Gondoltak az esős időjárásra is, s ezért 150 aratópárt szerveztek és nemcsak a növénytermesztők, ha­nem más munkaterületen dolgo­zók is vállalták a gabona aratását. A Körösladányi Gépállomás öt SZK kombájnja és a termelőszö­vetkezet hét saját aratógépe vágj ’ majd a gabonát. A kombájnokkal kétezer, az aratógépekkel 1050 hold kalászost takarítanak be, a kézi aratópárokra pedig 100 hold- nyi gabona levágása vár. A ter­mést kombájnszérűre hordják, s a négy tanyaközpontban összesen mintegy 244 vagon gabonát tud­nak tárolni. A szállítóeszközök kijavítva, üzemképes állapotban vannak, s elegendők ahhoz, hogy a termést jó ütemben, megfelelő időben a tárolóhelyekre szállítsák. A napokban megtartották a gép­szemlét is, s a bizottság megálla­pította. hogy minden gép üzemké­pes állapotban van. A szövetkezet vezetőinek csu­pán a növényápolás okoz gondot, mellyel sajnos, aratásig nem tud­nak készen lenni. IS. L. Mezöberényben a* Aranykalász Termelőszövet­kezet három üzemegységében meg­Veiömag céljára 880 hclda! jelöltek ki a tótkomlós! Haladás Tsz gabonatábláiból A tötkomlósi Haladás Termelő- szövetkezetben igen szépek a ga- gobatáblák és jó termést ígérnek. A tsz vezetősége a napokban 880 holdat jelölt ki a búzából és az őszi árpából vetőmagnak, így er­ről a területről különös gonddal takarítják be a gabonát. Tervezik, hogy legalább 90 vagon fémzárolt vetőmagot adnak át az államnak. Ebből minőségi felár címén 600 ezer forint bevételre számítanak. Lapzártakor érkezett: Tizenbárom kombájn aratta az őszi árpát szerdán az orosházi Petőfi Isz-ben Megyénkben is megkezdődött az őszi árpa aratása. Elsőnek az orosházi Petőfi Tsz könnyebb kö­tésű talaján láthattak munkához az arató-, cséplőgépek. Mivel másutt meg nincs aratás, szerdán 13 kombájnt összpontosítottak az em­lített szövetkezet őszi árpa táblá­jára. Az első napon. 80 hold árpát arattak, csépeltek. Előreláthatólag ma befejezik a 160 hold árpa beta­karítását hold kalászos vár betakarításra. Ebből száz holdat kézi erővel, a többit pedig két kombájnnal és három aratógéppel vágják le. A Béke Tsz-ben a 443 hold ka­lászosból 300 hold búzát géppel, a többit tíz aratópár segítségével aratják. Ezzel egyidőben végzik majd a cséplést is, amit mindhá­rom termelőszövetkezetben három munkacsapat végez el. A munká­kat július első hetében az árpa aratásával kezdik. Sz. A. MAI SZÁMUNKBÓL: Kállai Gyula, a Minisztertanács elnöke letette a hivatali esküt (S. oldal) beszélést tartottak, ahol ütemter­vet készítettek a legnagyobb nyá­ri munka zavartalan lebonyolí­tása végett. Mint ahogy azt Kürti Lászlóné tsz-elnök elmondotta, a 2760 hold kalászos betakarítására 150 aratópárt szerveztek. Ezenkí­vül hat kombájn és három arató­gép áll készenlétben. A tsz veze­tői úgy számolják, hogy az őszi árpa aratását pár nap múlva el­kezdik. Addig is minden erőt a növényápolásra mozgósítanak. A Körösi Állami Gazdaságban főleg kötött és szikes talaj van, amely nagyon megsínylette az idei mostoha időjárást. Az utóbbi 10 hónap alatt csaknem annyi csapa­dék hullott, mint normális időjá­rás esetén két év alatt. Éppen ezért az idei aratás különösen sók gondot okoz a gazdaság vezetői­nek. Számítva a nehéz talajviszo­nyokra, megkezdte* a kombájnok dupla gumikerekekké való ellátá­sát, felszerelését, hogy könnyeb­ben mozoghassanak a nedves ta­lajon. Az ehhez szükséges pótke­rekeket a kiselejtezett ÁC-kom- foáj nőkről és egyéb gépekről sze­relik le. Ezenkívül a rizsaratáshoz vásárolt szovjet gyártmányú fél­lánctalpas kombájnt is a gabona aratásánál üzemeltetik. Bucsán a legtöbb tagot számláló Kos­suth Tsz-ben mintegy ezer hold területen van kalászos, amiből az őszi árpát, ötven aratópár vágja majd, mivel erősen megdőlt a sok esőzés miatt. A többit két kom­bájn és egy aratógép takarítja be. Az Oj Alkotmány Tsz-ben 712 <VWVWWWVWV%WWWWW»ft*>WWVWWA/\AIW>A<VWVWWVWW>^NA<VWVVW A vállalati önállóságról (4—5. oldal) Egy agrármérnök állást keres (3 oldal) Történet — okulásul SPORT (4. oldal) (7. oldal) Nyújtott műszak az átvevőhelyeken Szükségmagtárakban is tárolják a gabonát Felkészült a termés fogadására a Gabonafelvásárló és Feldolgozó Vállalat A Békés megyei Gabonafelvá­sárló és Feldolgozó Vállalat átve­vőhelyein, gabonaraktáraiban, a malmokbanj és keverőüzemekben már felkészültek az új gabona fo­gadására. Az idén mintegy 18 ezer* 100 vagon átvételére számítanak a megyében. A vállalat állandó rak­tárai összesen 10 ezer 360 vagon befogadására alkalmasak, ezenkí­vül nyitott színekben és a bérelt tárolóhelyeken 4200-zal tudnak el­helyezni. A még fennmaradó 3540 vagon tárolása viszont gondot okoz. Ezt úgy akarják megoldani, hogy mintegy 600 vagonnal más megye feldolgozó üzemeibe szállí­tanak. A többit úgy tudják elhe­lyezni, hogy’ felmérik azokat a helyeket, ahol szükségraktárakba tudják elhelyezni a termést. Töb­bek között az állami vállala­tokkal tárgyalásokat folytatnak, hogy engedjék át a jelenleg ki­használatlanul álló raktáraikat. Így nyílik majd lehetőség a Békés megyei Húsipari Vál­lalat 2. sz. telepén is a gabona el­helyezésére. Ezenkívül a dohány­beváltó vállalat, valamint a gép­állomások és a termelőszövetke­zetek erre alkalmas tárolóhelyein is el tudják helyezni a termést. A vállalat a megyében összesen 65 feivásárlóhelyet létesített, ezen­kívül a 9 malomban és 10 keverő­üzemben is folyamatosán veszik át az érkező gabonát. A nyitvatartási időt a tavalyihoz hasonlóan úgy állapítják meg, hogy napi 10—12 óra hosszat vehetik át a termést. Az emberek nyújtott műszakban dolgoznak, vagy pedig váltják Nyári gyakorlaton. (Fotó: Malmos) egymást az átvevőhelyeken, Ha szükséges, akkor szombaton és vasárnap is nyitva tartanak, hogy ne legyen fennakadás a szállítás­ban és a termés átvételénél. A megyében az idén 11 csővázas színt építtetett a vállalat, s ezzel 46-ra emelkedett a számuk. Ezek a színek a lehetőségekhez mérten gépesítve vannak, szállítószalag­gal, egyéb — az átvételhez szük­séges — berendezéssel rendelkez­nek. A bérelt hídmérlegekkel egyditt 26 mérlegen tudják a gabo­nát mázsálni. A szállítás is problémát okoz, hiszen ebben nincs sok javulás az elmúlt évivel szemben. Hogy ezen könnyítsenek, a termelőszövetke­zetektől és állami gazdaságoktól — ahonnan lehetőség nyílik erre — egyenesen a feldolgozó üzemekbe szállítják a gabonát. Az ünnepna­pokon és vasárnapokon a vállalat a termelőszövetkezetek rendelke­zésére bocsátja saját szállítóesz­közeit is, hogy ezzel megkönnyít­se a munkát. A legnagyobb gondot az időjá­rás viszontagságai okózzák, ugyan­is a gabona szárítása nem meg­oldott, viszont várható, hogy na­gyobb mennyiséget kell majd szárítani. A vállalat berendezései­ül összesen mintegy 40—50 va­gon gabonát tudnak így naponta tárolásra alkalmassá tenni. Azon­ban ez nem elegendő, éppen ezért szükséges, hogy a termelőszövet­kezetek és az állami gazdaságok a lehetőségekhez mérten maguk oldják meg a gabona szárítását. A vállalatnak 15 úgynevezett „Far­mer” berendezése van, melyet ál­landóan üzemeltetni kíván, amennyiben erre szükség lesz. K. J.

Next

/
Oldalképek
Tartalom