Békés Megyei Népújság, 1965. június (20. évfolyam, 127-152. szám)
1965-06-27 / 150. szám
1965. június 27, 4 Vasárnap Több megbecsülést a hétköznapok hőseinek A minap egyik ismerősöm azzal állított meg: mondd csak, tulajdonképpen az újságírók általában hova szoktak járni? Oda, ahová hívják, vagy ahová éppen akarnak? — Miért ez a kérdés, vetem közbe. Azért — mondja —, mert nálunk már olyan sokan jártak vezető emberek, de az még egyszer sem fordult elő, hogy az egyszerű emberekkel leálltak volna beszélgetni. Egy másik alkalommal ugyancsak feltettek hasonló kérdéseket, de olyan is elhangzott, hogy ne mindig csak a vezetőket kérdezzék meg az újságírók, mert az ő véleményük helyenként túl kedvező s nem fedi fel az esetleges hiányosságokat. Hozzáteszem még az előzőekhez, hogy hasonló megjegyzéseket manapság elég sokat lehet hallani. Elhangzott már olyan megjegyzés is, hogy egyes vezetőknek nemigen derogál leállni az egyszerű munkásokkal, mintha nem akarnák megtudni az igazságot. Sokat gondolkoztam a felvetődött problémákon s arra a megállapításra jutottam, valahol tényleg lehet valami hiba. Gyakran lehet hallani és olvasni jelentésekben, beszámolókban a számok sokaságát, de a számok mögé nem pillantunk eléggé be, nem keressük az adatok mögött rejlő egyszerű embereket. Nem vizsgáljuk eléggé s nem is szentelünk elég időt, teret annak publikálására, hogy a számok önmagukban csupán puszta tények, de mögötte százezrek verejtékes munkája rejtőzik. Valahogy úgy tűnik, egy kicsit elfeledkezünk arról, hogy az adatok mögött emberek állnak, egyszerű emberek, akik lelkes munkával teremtik meg a tények sokaságát. Mert jóllehet önmagában a számok, a statisztikák mondanak többet, de ha a dolog lényegét kutatjuk, az eredmények nem maguktól születnek. Azért mindennapos kemény küzdelem folyik a bányák mélyében, a mezőkön, a gépek mögött, az épületeken és mindenütt, ahol a javakat megtermelik. És most már nyugodtan mondjuk ki, miről van szó. Arról, hogy a fizikai munka nagyobb megbecsülést érdemel, mint azt gyakran tapasztaljuk. Mindig örömmel nyugtázzuk, ha az egyszerű emberek munkáját észreveszik a vezetők, de bosszankodunk azon, ha lekicsinylőén, állandóan ostorozzák, néhol indokolatlanul. A baj ott van, hogy mellőzzük a dolgok emberi oldalát. Nincs meg több helyen az a kapcsolat hivatali és fizikai dolgozók között, aminek lenni kellene. Mire gondolunk itt? Arra, hogy a hivatalokban néha úgy bánnak az egyszerű emberekkel, mintha 'valami tárgyak vagy éppen alacsonyabb rendű lények lennének. Nemegyszer hallani', hogy a fizikai munkások leginkább attól rettegnek, ha irodába kell menniük. Miért? Azért, mert egyrészt helyenként úgy bánnak velük, hogy az önmagában is sértő, másrészt nem találnak emberi hangra, harmadsorban nehézkes maga az ügyintézés. Gyakori, hogy jelentéktelen ügyekben napokig kell mászkálni, amit az egyszerű emberek sehogyan sem tudnak megérteni. Hányszor hangzik el olyan kifa- kadás, hogy én nem érek rá napokig sétálgatni ilyen piszlicsáré ügyekben. Miért nem lehet ezt most, mindjárt elintézni? Sajnos, nem lehet, mert az ajtóra kiírtuk, hogy ekkor meg ekkor van félfogadás, egy ügyintézés ennélfogva szóba sem jöhet. Arra persze nem gondolnak a hivatalokban, hogy amíg az emberek sokasága járja az irodákat, sok gép leáll, sok mezőgazdasági szerszám pihen, nem dolgoznak a szerszámok s minden perc vagy óra hasznos termék meg nem termelését jelenti. Jó volna az ilyen helyeken végre azt eldönteni, hogy ki van kiért. Ügy hiszem, ha ezt megvizsgáljuk, a vitás probléma könnyen eldönthető anélkül, hogy valamelyik felet is megsértenénk. Ha csupán abból indulunk ki, hogy ha egy gyárban nem dolgoznak, nincs mát kimutatni. Ha a gyárból elküldik a munkásokat, megáll a termelés s nyilván nincs szükség azokra sem, akik a kimutatásokat csinálják. Vagy ha azt nézzük, népgazdaságunknak mi az alapja, rögtön látjuk, hogy a munka s elsősorban a termelőmunka. Az, hogy anyagi jólétünk emelkedjen, ahhoz termelni kell. Miből süthetnénk kenyeret, mivel tudnánk'felöltözni, hogy lennének gépek, j hogy épülnének gyárak, lakóhá- | zak, hogy válnának valóra a mérnökök tervei és így tovább? Azt hiszem, így már nem nehéz eldönteni, ki van kiért. De akkor miért nem érződik ez? Mi az oka, hogy egyes íróasztalkirályok mindezekről megfeledkeznek? Miért feledkeznek meg arról, hogy tulajdonképpen az ö munkájuk improduktív, s hogy fizetést kapjanak, s hogy megfelelően tudjanak éni, azért sokaknak a föld alatt, a bányákban, a föld felett a munkapadoknál nehéz munkát kell végezni. A fizikai munkások ezen gondolkoznak s azért, mert saját bőrükön tapasztalják sokszor, hogy csak valamiféle tárgynak tekintik őket és nem egyenrangú embereknek. Természetes, az állam- gépezetet és más hivatalt nem nélkülözhet a mai modern társadalom, de az itt dolgozók becsüljék meg a fizikai munkásokat és verejtékes, hősies munkájukat, s máris csökken a fizikai munka és a szellemi munka közötti ellentét. Alakítsunk ki olyan kapcsolatot, mely a szocialista társadalom alapvető elveiből fakad, abból, hogy az egyik kiegészíti a másikat s csak együttes erővel lehet eredményesen építeni az új társadalmat. Háló Ferenc Villanás a Kissé ijedten, bátortalanul fogad bennünket és mindenáron ki akar térni az alól, hogy írjunk róla. Tartjuk magunkat szándékunkhoz: Aki 60 év óta áll a posztján, mégpedig ott, ahol az emberek gyógyítása a mesterség — annak bele kell kerülnie az újságba. — De éppen rólam akarnak írni? Miért nem inkább másról? Mert idős Ragettli János ebben az évben tölti gyógyszerészi pályáján a 60. évet. És mert ugyancsak ebben az évben kapta meg a gyémánitdiplomát. Tulajdonképpen nem is 1900- ben kezdte a ma már 82 éves Ragettli János, hanem éppen a századfordulón. 1900-ban egy patika volt a szomszédságukban. Azt mondta a gyógyszerész Ragettli János édesapjának: — Adják ide nekem ezt a fiút, faragok belőle egy jó gyógyszerészt ... Az apa pedig így szólt a fiához: Minőségi munkával igyekeznek a megrendelők igényeit kielégíteni Új gyártmányoh a Kner Nyomdában A Békés megyei Kner Nyomda a Szegedi Ünnepi Játékok alkalmából a Magyar Állami Pince- gazdaság Szegedi Üzeme megrendelésére 5 ezer darab díszdobozt készít kétfajta csongrádi bor csomagolásához. A nyomási műveletek elkészültek, a stancolást és a ragasztást július első napjaiban fejezik be. Grafikai tervezés alatt áll a pincegazdaság tokaji, pécsi és soproni üzeme megrendelésére is díszdoboz, ami főként a külföldi vendégek számára jelent majd érdé-. kességet. A következő hónapokban kezdik meg a csomagolás te- ! rületén a képszerű (autó-fotó [ kombináció) ábrázolást, amit főként az édesipar alkalmaz ugyancsak idegenforgalmi szempontból. A Tótkomlósi Szabó Ktsz kon-1 fekciós részlege az első negyed- évben külső okok miatt nem ■ tudta teljesíteni a tervét, a máso-1 dik negyedévben azonban már több volt a kereskedelem megrendelése és jobban is haladt a munka. így a lemaradást részben pótolni tudják. A méretes részlegnél ugyancsak lemaradás volt az első negyedévben, a féléves eredmény azonban előreláthatólag meghaladja a 105 százalékot. Nagyban hozzájárul ehhez a tavaly megnyílt 1. számú fiók és a központi részleg úgy, hogy minőségi munkával igyékszik a megrendelők igényeit kielégíteni. Ezért a környező községekből is sokan felkeresik a tótkomlósi szabókat. A szövetkezet vezetősége elhatározta, hogy az OKISZ szervezésében megnyíló továbbképző tanfolyamra jó képességű fiatalokat küld, akik megtanulják a legdivatosabb ruhák szabását, készítését is. így akarják megtartani, sőt a jövőben még szélesíteni a megrendelők körét. Gergely Mihály: IDEGENEK Regény 15. Inkurrencia a j aulai! Szeghalom cs Vidéke Körzeti Földművesszövetkezel 1 drb EM—1. tip. üzemi MOSÓGÉPET, 1 drb IC—1. típusú üzemi CENTRIFUGÁT és 1 drb INFRASÜTÖT földművesszövetkezetek részére felajánl. 287 Mikor nevének hallatára köny- nyedén felszökött a lány, észrevette, hogy őt nézi. A fiú nem üdvözölte, a lány mégis önkéntelenül elmosolyodott, bólintott is, de aztán elpirult, s befutott a nők után. A fiú zsebretette a két levelet, az Arany Csillagnak s külön a szüleinek írt levelet, és letelepedett a padra. A lány zavara meggyőzte róla, hogy van valami a tekintetében, ami megfogja az embereket, ingerli vagy kö- rülhízelgi őket, ki mit olvas ki belőle. Ilyenféle reagálást figyelhetett meg többször is anyján, néha a mostohaapján. S most, hogy mindezt így végiggondolta, elégedett volt, tetszett neki, hogy így hat az emberekre. Ügy érezte, van az egyéniségében valami nem mindennapi, valami rendkívüli. Kijöttek a nők, a lány előre- sietett. A fiú csatlakozott hozzá, mintha ismerné. — Maga is dolgozni megy? Mert betegnek nem beteg! — mondta a fiú köszönés és bemutatkozás nélkül, mintha egy félbehagyott beszélgetést folytatnának. A lány érdeklődéssel végigmérte. — Pedig épp, hogy beteg vagyok! — El se hiszem. Mi baja? — Gyakran fáj a mandulám., ki kell venni. Beosztottak műtétre, a szünidőre. Mentek lefelé a széles lépcsőházban, kiértek a rendelőintézetből. — Milyen iskolába jár, Bora? — A nevemet honnan tudja? — Hallottam szólítani! Különben is, ismerem már magát... Tegnap délben én integettem, villamoson ment az őr ház felé. Nem emlékszik rám? A lány újból megnézte. — Most már emlékszem. — Nem akarta elhinni, hogy magának integetek, ugye? A lány elmosolyodott. — De megijedtem, hogy megint eltűnik előlem, mint amikor először megláttam! — Itt lakik valahol? — Igen, anyámnál. 60 évből — Menj fiam, nekem úgyis elegem van már a költségekből... Ezután három év gyakorlat, két év egyetem, s 1905-ben diplomát adtak a fiatalember kezébe. Visz- szament Törökszentmiklósra, majd Cegléd, Nagyvárad — öt év alatt —, 1910-től pedig Békésen, ahol ma is közkedvelt gyógyszerész. Reszkető kezével fel-feltolja a szemüvegét, s kedves „kisöreges” mosolygással beszél fiatal koráról. — Akkor úgy volt, hogy 28—30 éves korig illett megnősülni..., mert azon túl már agglegénynek számított a legény, és nem kapott lányt •... De a nősüléshez alap kellett. Erre ment rá édesapja vagyona és még háza is —, mert patikát vettek Ragettli Jánosnak. — Nem mondom, jól ment. Talán azért, mert a betegek nem kerülték el a patikámat... Igaz, előttük készítettem mindig a gyógyszert, tudták, hogy mit adok gyógyulásukhoz... — Ez megbecsülést jelentett — — Azt! A kisemberektől mindig több szeretetet éreztem, mint a faluvezetőktől. Történet áz is a múltból, amit elmond: — A cselédség egy része az uradalmak költségére kapta a gyógyszert ... aki meg nem volt cseléd és mégis szegény v^t, annak meg kellett vennie. * Kedélyes és tréfás, amikor családjáról kérdezem': — Megismerkedtem egy csabai hajadonnal és ő azóta a feleségem. Beteges szegény most már. Gyermekeim követték a pályát: Tamás fiam a gyógyszerészeti intézet osztályvezetője, János meg a mi megyei vállalatunk főgyógyszerésze. A lányom meghalt... — öt év múlva már a vasdiploma lesz esedékes... — Nem tudom, megvárom-e...? Gyenge már a „motor” — aztán nevetve zárja a szavát. — Azelőtt is szerettem aludni, de most már valahogy reggelenként nehéz felkelni ... Fárad a „motor”, de ez a motor megtette a magáét. A tisztelet zászlaját meg kell hajtanunk az idős patikus előtt. Varga Tibor — Mikor költöztek ide? — Anyámék tavaly tavasszal, én csak egy hete... A lány homlokát ráncolva gondolkodott. — És azelőtt hol?... Hogyan? — Apámnál éltem falun. Kiskoromtól. — És?... — Érdekli ez? — Aha! — mondta kedvesen a lány, összezárt fogai között érdekesen szűrve a szót, biccentett is hozzá szép formájú fejével, amitől rövid, tupírozott haja megrezzent, és a gesztenyebarna aranyló sárgásán csillogott az április végi napfényben. — Hát meguntam a technikumot. Kertészetibe íratott az apám, de nekem nem tetszett, azért anyámhoz jöttem. — És itt mit fog csinálni? — Egyelőre dolgozni akarok. — Miért nem fejezi be a technikumot? — Mert a kertészkedést nem szeretem. Majd itt folytathatom gimiben... Maga hová jár? — A Lorántffy Zsuzsanna Gimnáziumba. — Hányadikba? — Harmadikba. — Nekem most kellene érnem, de hát!... Merre lakik? — Ó, én már itthon is vagyok! — mutatott előre egy kék —piros—okkersárgával színezett
