Békés Megyei Népújság, 1965. május (20. évfolyam, 102-126. szám)
1965-05-09 / 108. szám
SsfsfeziMlifl Gyulán négy negye vezető pedagégnsamak kétaapas taaáeskazása . HÍREK f^\ \&y, Teke sport. A MöveaSBösügyd Minisztérium áltel Gyulára összehívoftt pedagó- gus-íalalikoszó második napján a mmiszferram és az Országos Peda. gógiai intézet képviselői, valamint Hajdú, Csonkáid, Szolnok megye és Szeged város művelődésügyi osztályának vezetői és munkatársai a gyulai járási felnőttoktatási munkaközösség nevelési értekezletén vettek részt. A vitaindító referátumot ezúttal Bálint János, a járási felnőttoktatási munkaközösség és a dobozi dolgozók általános iskolájának vezetője mondotta. Részletesen, ismertette mindazokat a problémákat, melyek segítik vagy akadályozzák a felnőtt- oktatás színvonalának emelését, majd a dolgozók általános iskoláiban tanító pedagógusok számára fő feladatként azt jelölte meg, hogy a hallgatókat arra is meg kell tanítani, milyen módszerrel, hogyan tanuljanak. Ugyanakkor figyelembe kell venni azt is, hogy az este tanuló felnőttek egész napos munka után vesznek részt az iskolai oktatásiban, és a jelentkező fáradtságot csak kitűnő és rülmények között megfelelő hőmérsékletre, kellemes szép időre van szükség. Ez év tavaszán különösen nehezen ívnak természetes körülmények között a pon. tyók, mert hideg a víz, hűvös a levegő még május első napjaiban is. Ezért igazán nagy az ér_ demük a szarvasi Kísérleti Halastavak kutatóinak, akik mesterségesen serkentették ívásxa a nemespontyokat, s mar kelnek a kishalak a Zuger-üvegekben. Szarvason meleg artézi vízzel töltötték fel a szülőpárok részére berendezett tavat. Műanyag sátrat vontak a tó fölé, hogy a víz hőmérséklete minél kevesebbet csökTűzoltóverseny Békéscsabán A hagyományokhoz híven az idén is megrendezik megyénkben az önkéntes tűzoltók járási és városi versenyét. Ma, vasárnap Békéscsabán a téglagyári pályán kerül sor a sarkadi járás és Békéscsaba város önkéntes tűzoltóinak versenyére, összesen mintegy 50— 55 csapat vesz részt, ezek között van férfi, női és ifjúsági is. Az idei első versenyt követi a többi. A 0 A V értesíti fogyasztóit, hogy B ékéscsabán, Erzsébet- helyen 1965. május 11-én kedden 7 órától 16 óráig KARBANTARTÁS miatt a Kertész, Könyves, Tompa, Bercsényi, Nagy S., Kereki u. és a vasút által bezárt területen áramszünetet tartunk. A kikapcsolás ideje alatt a berendezést feszültség alatt állónak kell tekinteni. 6211 módszeres pedagógiai munkával lehet leküzdeni. Referátuma végén megemlítette, hogy a gyulai járásban ebben az évben 344-en tettek sikeres vizsgát a dolgozók általános iskolájában. A hozzászólások során dr. Csíki- né Várnagy Mariann, az Országos Pedagógiai Intézet Felnőttoktatási Tanszékének vezetője a szervezés és az oktatás-nevelés problémáiról, ezek szoros összefüggéseiről fejtette ki nézeteit. A vitában felszólalt még Simon György, a Gyulai Járási Tanács V. B. elnökihelyettese, majd a kétnapos találkozót Herczegi Károly, a Művelődésügyi Minisztérium felnőttoktatási csoportjának vezetője értékelte. Megállapította, hogy az első nap vitája, mely a Békés megyei tanács művelődés- ügyi osztálya által beterjesztett beszámolóval foglalkozott, majd a második nap programja is hasznosnak, színvonalasnak bizonyult, célját elérte. A tanácskozás Stic Jenő, a gyulai járási tanács művelődésügyi osztálya vezetőjének zárszavával ért véget. kenjen. A szaporításra szánt hatnyolc kilós nemespontyakat beoltották. A hormoninjekció anyagát a piaci halak agyalapi mirigyéből vették s az in jekció meggyorsítja az ikraérést, a szokásostól három-négy héttel korábbra hozta az ívást. Az injekció-kúrára (szaknyelven hipofizises eljárás) befogott pontyok szaporulata ezzel az eljárás, sál korábban fejlődésnek indulhat, s már az első évben erős ivadékot adhatnak át teleltetésre. A szarvasi Kísérleti Halastavak évente több millió kishalat keltet s a gyorsított eljárás felbecsülhetetlenül sokat segít a munkában. —Ary— Béke-nagygyűlések Békésen és Mezőberényben A békési járás tanintézeteiben a leszerelési hónap alkalmából a Hazafias Népfront járási bizottságának szervezésében békenagygyűlésekre kerül sor. Békésen. május 19-én, az ipari tanuló- intézetben, május 20-án a mező- gazdasági szakmunkásképző iskolában, május 22-én a Szegedi Kiss István Gimnáziumban, a mezőbe- rényi gimnáziumban pedig május 21-én emlékeznek meg a szabadságukért küzdő népek harcáról. A békési gimnáziumban Petrovszki István, a KISZ megyei bizottságának első titkára, a mezőberényi gimnáziumban Juhász János, az Országos Béketanács tagja tart előadást. Véget ért a lokátorostanfolyam Békéscsabán A napokban tartották meg Békéscsabán az MHS által sorköteles fiatalokból szervezett lokáto- ros kör hallgatóinak vizsgáját. Ennek során az egy év alatt tanultakról adtak számat a résztvevők. A lelkiismeretes készülés és a versenyszellem meghozta az eredményt: a vizsgán 4,2-es átlagot értek el a fiatalok. Ez is bizony it ja, hogy helyes, sőt szükséges a tanulásban is meghonosítani a versenyszellemet. Már a tanfolyam kezdetén benevezitek a hallgatók a szocialista versenybe, és az ezzel vállalt kötelezettség is minél jobb eredmények elérésére késztette őket. 95 százalékuk Kiváló hallgató jelvényt és igazolványt kapott. A szaktárgyon kívül végrehajtatták a fiatalok a lőgyakorla- tot és az összetett honvédelmi versenyt is. — AZ ELCSÁBÍTVA és elhagyatva című magyarul beszélő olasz filmet vetítik május 9-én 17, május 10-én pedig este 8 órától a békéscsabai Fegyveres Erők Klubjában. — A DÉL-SZERBIAI folyók vízállása rohamosan emelkedett és máris jelentős termőterületet árasztott el. A veszélyeztetett területekről megkezdődött a lakosság elszállítása. — KÖZGAZDÁSZOK szabad klubestjét rendeznek május 12-én, szerdán 19 órától a TIT békéscsabai Értelmiségi Klubjában. — A SÜTŐIPARI termékek önköltségének alakulása, és azok hatása az eredményességre címmel Biczó János tart előadást május 18-án, kedden délután 3 órától a békéscsabai Technika Háza előadótermében. — KÁRTÉRÍTÉSKÉNT 543 ezer forintot fizetett áprilisban az Állami Biztosító orosházi járási fiókja. Hivatalos lottó-nyeremsnyjegyzék A 19. játékhétre beérkezett 6 284 492 darab lottószelvény! Öt találat nincs, négy találatot 51 fogadó ért el, a nyereményösszeg egyenként 92.418,75 forint, három találatot 4561 fogadó ért él, nyereményösszeg egyenként 516,25 forint. Kéttalálatos szelvények száma 140 699 darab, ezekre a nyereményösszeg egyenként 16,70 Ft. (MTI) Szabálytalan előzés — baleset Május 7-én a délutáni órákban Orosházán, a Kossuth téren Szűcs István hódmezővásárhelyi lakos tehergépkocsival szabálytalanul előzött, s elütötte az előtte kerékpárral haladó Beké Erzsébet orosházi lakost. A baleset következtében a 15 éves Beke Erzsébet előreláthatólag 8 napon belül gyógyuló sérülést szenvedett. A FŐVÁROSI 3. SZ. ÉPÍTŐIPARI VÁLLALAT felvesz ács, épületlakatos, hidegburkoló szakmunkásokat és építőipari segédmunkásokat. Munkásszállás van. Jelentkezés: Bp., VIII., Csokonai u. 6. Munkaügyi osztály. 1434 AZ ORSZÁGOS SERTÉSHIZLALÓ VÁLLALAT békéscsabai I-es és Il-es számú telepe sertés etetőket vesz fel. Jelentkezés a fenti helyeken. 48017 — KAIRÓI sajtójelentések szerint az egyiptomi ENSZ-küldött- ség képviselője követelte az ade- ni brit támaszpont leszerelését és kiürítését, minthogy ez a bázis az imperialista agresszió eszköze. Kérte, hogy a gyarmatosítás felszámolásával foglalkozó ENSZ-bi- zottság hívja fel a Biztonsági Tanács figyelmét a veszélyes adeni helyzetre. — KAIRÓBAN május 23-ra ösz- szehívták az Arab Gazdasági Tanácsot. E tanács tagjai az arab országok gazdasági miniszterei. A tanács azokat az intézkedéseket vitatja majd meg, amelyeket az arab országok Nyugat-Németor- szág ellen hoznak, amennyiben a bonni kormány elismeri Izraelt. — TANÁCSTAGI fogadóórát tart Békéscsabán, május 11-én 17—19 óráig a 102-cs választókerületben, Kassai u. 43 szám alatt Farkasinszki Gyuláné; 18—19 óráig a 38-as választókerületben, Be- rényi út 22 szám alatt Szabó Já- nosné; május 12-én 16—18 óráig a 6-os és a 16-os választókerületben, Dózsa György út 3 szám alatt Kiss Sándor és Nagy János; 17— 18 óráig a 46-os választókerületben, Széna u. 1 szám alatt Kovács Gyula tanácstag. A hőmérséklet emelkedik Északnyugat felől fokozatos időjavulás, időnként élénk nyugati, észak- nyugati szél. A nappali felmelegedés a Dunántúlon erősödik. Keleten általában lényegesen nem változik. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 6—11, legmagasabb nappali hőmérséklet általában 13—18 fok között, a Dunántúlon helyenként 20 fok közelében. Köszönetnyilvánítás Mindazoknak az elvtársaknak, barátoknak, intézményeknek, szervezeteknek, diplomáciai képviseleteknek, amelyek mély gyászunkban együttérzésüket nyilvánították, ezúttal fejezzük ki köszönetünket. SZAKASITS CSALÁD Köszönetnyilvánítás Mindazon rokonoknak, ismerő- I söknek, szomszédoknak, Iák drága jó férjem Hankó János ! temetésén megjelentek, részvétük- kel mély gyászomban osztoztak, továbbá a Kötöttárugyár vezetőségének és az összes dolgozóinak hálás köszönetét mondok. özv. Hankó Jánosné 47973 BÉKÉS MEGYEI NÉPÚJSÁG Az MSZMP megyei bizottsága é9 a megyei tanács lapja. Főszerkesztő: Cserei Pál. Szerkesztőség: Békéscsaba, Szabadság »*»■ 17.. m. em. Telefon: 21—98. 22—9«. •kiadja a Békés megyei Lapkiadó Vállalat, Békéscsaba II., Tanácsköztársaság útja 5. T.: 10—21. 10—51. Felelős kiadó: Lehoczky Mihály. Békés megyei Nyomdaipari Vállalat. Békéscsaba. Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a postahivataloknál és a kézbesítőknél. MEGHÍVÓ 1965. május 10-én este fél 7 órai kezdettel a KIOSZ békéscsabai járási csoportja Kossuth tér 8. szám alatti nagytermében tart. A TAGGYŰLÉS NAPIRENDJE 1. Beszédet mond az országos vezetőség tagja. 2. Titkári beszámoló. 3. Hozzászólások. 4. Válaszadás: A TAGGYŰLÉSRE MINDEN BÉKÉSCSABAI KISIPAROST SZERETETTEL VÁRUNK. PONTOS KEZDÉS! KIOSZ BÉKÉSCSABAI JÁRÁSI CSOPORT VEZETŐSÉGE Mesterségesen érlelt ikrákból kelnek a nemespontyok Szarvason... Köztudomású, hogy a nemespontyok ívásához természetes kő-