Békés Megyei Népújság, 1965. május (20. évfolyam, 102-126. szám)

1965-05-29 / 125. szám

Viléf prohUrjl tryetüljetek! A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG t S A MEGYEI TANÁCSLAPJA NÉPÚJSÁG A tótkomlóst Haladás Termelőszövetkezet nyerte a sertésgondozók közötti versenyt — Harmincezer forint jutalom kerül kiosztásra — Lapunkban korábban hírt ad­tunk arról, hogy az Állami Biz­tosító Békés megyei Igazgatósága versenyt hirdetett a termelőszö­vetkezetek sertéstenyésztői között. A versenyfeltétel így hangzott: annak a termelőszövetkezetnek a sertésgondozói nyernek, akik a legeredményesebben harcolnak a sertései hullás' csökkentéséért. Szabó András elvtársat, az Állami Biztosító megyei igazgatóját ke­restük fel, mondja el, milyen előzmények után hirdették meg a versenyt, s melyik tsz-ek értek el legjobb eredményt? — Az országban Békés megye fizetett a legtöbbet az elhullott sertések kártalanítása címén az elmúlt évek során. Ez adta az öt­letet, hogy igazgatóságunk ver­senyt hirdessen az elhullás csök- kehtésére, amely maga után vonja j zést a medgyesgyházi Béke Ter­melőszövetkezet sertésgondozói nyerték el, akik 8 ezer forint pénzjutalomban részesülnek. A harmadik helyezett endrödi Búza- kalász Termelőszövetkezet sertés- gondozói 6 ezer forint jutalmat topnak. Az Állami Biztosító a negyedik és az ötödik helyezettet is — egyenként 3 ezer forint — pénzjutalomban részesíti. A két helyezésen a mezőberényi Arany­kalász Tsz és a békéscsabai Ma­gyar—Csehszlovák Barátság Tsz sertésgondozói osztoznak. — Mikor kerül sor a jutalmak átadására? — A helyezést elért termelő- szövetkezetek sertésgondozói nak néhány napon belül a helyszínen adjuk át a jól megérdemelt ju­talmakat. <t. f.) Három város nőlalálkozójáoak szervezését kezdte meg a békéscsabai városi nőtanács Orosháza, Gyula és Békéscsaba dolgozó női találkozásának előze­tes szervezési munkáit kezdte meg a békéscsabai városi nőtanács. A találkozó minél jobb sikeréért az üzemi nőbizottságok is segítenek a szervezésben. Az egész napos programból külön kiemelkedik az a békenagygyűlós, amelyet júni­us 20-án a szabadtéri színpadon tartanak. Az ünnepi beszédet Er­dei Ferencné, az Országos Nöta- nócs elnöke mondja. Ezt követően közös ebéden vesznek részt a Csaba-étteremben. A vidéki tsz- ek dolgozó nőit pedig délután üzemi látogatás keretében ven­dégül látják a Lenin Termelőszö­vetkezet és a Szabadság Terme­lőszövetkezet asszonyai, lányai. A városi nőtanács azért fogott jóval előbb a szervezéshez, mert nagy érdeklődésre számítanak. üt közúti baleset három nap alatt azt, hogy a tsz,-ek sertésgondozói sokkal jobban vigyáznak arra, hogy az állategészségügyi köve­telményeket még pontosabban be­tartsák. A versenyidőszak lezárult, s az illetékes járások mezőgazdasági osztályai, a járási főállatorvosok, valamint a megyei mezőgazdasági osztály és a megyei főállatorvos bevonásával értékelő bizottság alakult. — Milyen eredménnyel zárult a verseny? — Mi gazdasági szempontból igen jelentősnek tartjuk az elért eredményeket. Az értékelő bizott­ság egyöntetű megállapítása sze­rint az elmúlt évben a tótkomlósi Haladás Tsz sertésgondozói érték el a legjobb eredményt. Jogosain illeti meg őket a verseny első he­lyezése, s az a 10 ezer forin t pénz­jutalom, amit az Állami Biztosí­tótól kiváló munkájuk elismeré­séért kapnak. A második helye­Szervezés Boldizsár Gyula levelezőnk felháborodottan ír arról, hogy május 21-én Békéscsabán a vas­útállomáson egyik Utasellátó- pavilon sem volt nyitva. Mint levelében írja, a három pavilon közül az egyikből szabadságon volt az üzletvezető, a másikból pedig beteg volt, míg a harma­dikban leltároztak. Tiltakozik az ilyen szervezés ellen ö is és azok az utasok is, akik tovább­utazók volna az Erkel Diákün­nepségre, Gyulára. Nincs igaza levélírónknak, hát aki beteg, annak otthon a helye. Aki szabadságát tölti az nem duplázódhat meg és ahol leltár van, ott sem árusíthatnak, ügye? Hogy képzeli cl levél­írónk? Csak ügy fel lehet venni valakit helyettesíteni? Nem le­het __Azt szervezni kellene, a hhoz előrelátás is szükséges, meg sok egyéb más. Nem biztos, hogy van ilyen paragrafus az Utasellátónál. Ilyenkor úgy kell tenni, mintha nem is lemre pa­vilon. Nincs. Ez érthető, ugye? (—eá) Gyorshajtás Május 26-án délután fél 5-kor a Szarvas—Békésszen tanórás kö­zötti útszakaszon lévő kanyarban gyorshajtás következtében az út jobb oldalán lévő korlátnak üt­között tehergépkocsival Jónás Im­re öcsödi lakos. Személyi sérülés nem történt, az anyagi kár 600 forint. Figyelmetlenség Május 26-án délután fél hatkor Laczkó Jánosné 68 éves békés- szentandrási lakos Békésszentand­rás belterületén figyelmetlenül haladt át az úttesten és egy mo­torkerékpáros elütötte. Az .dős asszony könnyebb sérülést szenve­dett. Május 26-án este fél 11 óra­kor Bán Mihály 19 éves orosházi lakos az Orosháza és Kardoskút közötti úton figyelmetlenül ve­zette motorkerékpárját és elütöt­te az előtte gyalogosan haladó Sülé Katalin 15 éves lányt, aki súlyosan megsérült. Szabálytalan előzés Május 27-én délelőtt fél tízkor Békéscsabán Chrisztó József, a Csongrád—Békés megyei Vas- és Műszaki Nagykereskedelmi Vál­lalat tehergépkocsijával elütötte a motorkerékpáron közlekedő Tóth Géza békéscsabai lakost, aki könnyebb sérülést szenvedett. Tóth Géza a balra, nagy ívben va­ló kanyarodását szabályosan je­lezte, Chrisztó azonban meg akar­ta őt előzni. Áthaladási elsőbbség meg nem adása Május 27-én délután 4 óra táj­ban Békéscsabán, a Szarvasi és a Lenin út kereszteződésénél Szász- halmi Lajosné gyulai .lakos sze­mélygépkocsijával szabálytalanul, kis ívben kanyarodott, nem ad­ta meg az áthaladási elsőbbséget és összeütközött a vele szemben motorkerékpáron pótutassa] köz­lekedő Bencze Ferenc békéscsabai lakossal. A motorkerékpár veze­tője és pótutasa súlyos nyílt láb­törést szenvedett. A gabonafelvásarló és feldolgozó vállalat korpa—kukorica és árpa—kukorica csereakciót indított be TERMELŐSZÖVETKEZETEK, TSZ-TAGOK ÉS EGYÉNI TERMELŐK RÉSZ ÉRÉ. 100 kg májusi morzsolt kukoricáért • 120 kg korpát vagy 100 kg árpát adnak. A cserét a legközelebbi kiosztóhely vagy malom bonyolítja. 90070 HÍREK — Strauss: „Még néhány tanácsadót — és messzebbre látunk!" (Vorwärts karikatúrája) ■■ ■ ■ 9 ' — ELNYERTE a KISZ Központi Bizottsága által adományozott vö­rös selyemzászlót a békéscsabai 6. számú általános iskola Hunyadi János Úttörőcsapata. A. kiváló út­törőmunka eredményeként kapott kitüntetést május 30-án, vasárnap ünnepi csapatgyűlésen adják át az iskola úttörőcsapatának. — KÉTNAPOS tapasztalatcseré­re 31-en utaznak május 31-én Kecskemétre a Gépipari Tudomá­nyos Egyesület szervezésében Bé­késcsabáról. — KLUBDÉLUTANT rendez május 30-án, vasárnap délután a békéscsabai Kállai Éva Üt törőház­ban a 3. számú általános iskola Vili Ab osztálya. — TANÁCSTAGI beszámolót tart Békéscsabán, május 31-én 19 órától a 7. és a 14. választókerü­letben, a Révai utcai iskolában Knyihár Jánosné és Kendra Já­nos; a 2. és a 17. választókerület­ben, Szabadság tér 18. szám alatt özv. Rulieh Mihalyné és dr. Mol­nár K álmáimé tanácstag. — TANÁCSTAGI fogadóórát tart Békéscsabán, május 31-én 15—17 óráig a 36. választókerület­ben, Vasvári u. 11 szám alatt Mol- csán Pálné; június 1-én 16—18 óráig a 23. választókerületben, Ta. nácsköztársaság útja 51 szám alatt dr. Lányi Dezső; 17—19 óráig a 29. választókerületben, Jókai u. 59 szám alatt Szák Mihály; 18—19 óráig a 20. választókerületben, Tu­lipán u. 6 szám alatt Urbán And­rás tanácstag. A lottó nyerőszámai A Sportfogadási és Lottó Igaz­gatóság tájékoztatása szerint Bu­dapesten, az igazgatóság Nádor ut­— A CSOPORTOS gyártás­technológia alkalmazásáról Máté István tart előadást június 16-án, szerdán délután 2 órától a békés­csabai ruhagyárban. NEM AKARJA BOLDOGGÁ TENNI! A tériére panaszkodik egy hölgy az ügyvédnek. — Váljanak elI mondja az ügyved. — Azt már nem! — válaszolja az asszony. — Húsz évig szen­vedtem tale és most boldoggá tegyem? — SZELLEMI vetélkedőt is rendeznek június 2-án, szerdán es­te fél 8 órától a vésztői művelő­dési otthonban, a helyi KISZ- szervezetek összevont klubestjén. — ÜJFAJTA autóbuszos kör­utazásokat rendez az idei nyáron az IBUSZ Romániába és Jugosz­láviába. Az ötnapos túra résztve­vői először Nagyváradot, Kolozs­várt, Tordát, Vajdahunyadot és Temesvárt látogatják meg, majd tovább utaznak Jugoszláviába, mégpedig Alibunáron át Belgrád- ba, végül Újvidéken és Szabadkán keresztül térnek haza. KSazünrlnilbániláa Mrncu„//>kn„k, akik drága jó édesapám, Vlagvovits József temetésén megjelentek vagy | együttérzésükkel nagy fajdalmun- j kát enyhíteni igyekeztek, ezúton I mondunk köszönetét. Gyula, 1965. május hó. Vlagyovits József és családja. 817*23 Időjárásjelentés cai székhazában megtartott' lottó- sorsoláson, a 22. játékhéten a kö­vetkező nyerőszámokat húzták ki: 9, 13, 33, 66, 69 A folyó évi május hó 31-én, a Sportfogadási és Lottó Igazgató­ság székhazában megtartandó ren­des havi nyilvános tárgynyere- mény-sorsoláson a 21. ' játékhét szelvényei vesznek részt. (MTI) Kis beruházásból megoldhatja romlandó áruinak hűtését! Jeges hötésü ipari hűtőszekrények 200—6000 üt. űrtartalomig minden méretben raktárról kaphatók! MUÁRT Budapest VI., Rudas L. u. 18. Telefon: 120—998 1869 Várható időjárás szombaton estig: Jobbára felhős idő, főképp nyugaton és délen esőkkel, helyenként zivatar­ral. Mérsékelt, változó irányú, később a Dunántúlon megélénkülő északnyu­gati szél. A nappali felmelegedés nyu­gaton alig változik, keleten kissé csök­ken. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 9—14, legmagasabb nap­pali hőmérséklet nyugaton 15, keleten 20 fok körül. B£K£S MEGYEI NEpGJSAG Az MSZMP megyei bizottsága * és a megyei tanács lapja. Főszerkesztő: Csere) PáL Szerkesztőség: Békéscsaba, Szabadság tér 17~ em. Telefon: 21—96. ZZ—M. Kiadja a Békés megyei Lapkiadó Vállalat. Békéscsaba CL. Tanácsköz­társaság útja 5. T.:, 10—2L 10—5L Felelős kiadó: Lehoczky Mihály. Békés megyei Nyomdaipart Vállalat. Békéscsaba. Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a postahivatalokn* és a kézbesítőknél | IndPi óflSl j

Next

/
Oldalképek
Tartalom