Békés Megyei Népújság, 1965. május (20. évfolyam, 102-126. szám)
1965-05-20 / 117. szám
1965. május 20. 5 Csütörtök (jubiláltak q y 6 cf tj s zer észéi tik Békés megye gyógyszerészei | gyógyszertáraik államosításának kétnapos ünnepségen jubiláltak a 15 éves évfordulója alkalmából. Az ünnepség el»« napján a vendégek egy csoportja megláto- gaita a kondorost gyógyszertárat is. Képünkön jobbról dr. Kedvessy György professzor Südi Ernő megyei főgyógyszerésszel és a gyógyszertár egyik dolgozójával beszélget. A gyógyszertár központ kultűrgárdája kultúrműsorral Is kedveskedett a vendégeknek és a gyógyszertári dolgozóknak. Ennek egyik számát ábrázolja képünk. Merészen és megfontoltan Emberközelbe kerülni azokkal, akik várják a találkozást kérdés: ha — tegyük fel — lázijuk. Kevesebb pénzzel is kibírjuk. Ne haragudj, nem mérhetek mindent a háztartás arányaihoz. Ha csupán a jólét lenne fontos, akkor sokkal kevesebb fáradsággal kitanultam volna a kárpitosmesterséget és üzletet nyitnék az Üllői úton. Az asszony nem akart veszekedni, parancsolt magának, pedig nagyon kikívánkozott belőle a harag. — Megbánod még. Tessék, csináld. ahogy jónak látod. Aztán, ha tévedsz, nyugodtan számíthatsz a nagylelkűségemre... öreg gőzös zakatolt fölfelé a Dunán, asztmás erőlködéssel vonszolta maga után a hullámlécig merült uszályokat. Zsupán most szeretett volna gondtalan matróz lenni, aludni a kabinban és egészséges, együgyü szépségekről álmodni. Ólmos homlokát komoran megmaszírozta, aztán, nem találva jobb mentséget, rá akart ijeszteni feleségére. — Gondold meg, mit jelent a falu — érvelt szolidan. — És tudod, hova hívnak? A legnyomo. rúságosabb helyre, ami csak létezik az országban. Tizenöt kilométeres körzet, két falu. huszonnégy major. Jól ismerem. Arrafelé születtem. — El kell mennünk — jelentette ki halk elszántsággal, majdnem szótagolva a feleség. — finnél csak jobb lehet. Ketten még kétezer forintot sem kelesünk. Ezután is csak félnapos munkát vállalhatok a gyerekek miatt. — Nem marad mindig 1300 forint a fizetésem. — Várni a jó szerencsét. Nem, ilyesmiben én már nem hiszek. Otthon kell, nyugalom kell, egy kis pihenés, hogy összeszedjük magunkat. — Éppen most veszíted el a türelmedet?... — Tudod mi az, hogy elég? — Még nem tudom. — Akkor szállj le a földre. Éld bele magad a helyzetembe. Amíg te minden tárgyból dicséretesre diplomáztál, addig én fogcsikorgatva váltottam fel az utolsó tízest. Elég a romantikus nyomorból. A sokat magasztalt lelkierőm nem arra való, hogy hamupipőke módjára éljem le legszebb éveimet. — Drágám, igazad van. És még sincs igazad. — Nem szalad el az a tudomány. Hamarosan visszajövünk. Legalább otthon leszel a gyakorlatban is. Ilyesmire még egyetlen kutató sem fizetett rá. Bármennyire lenézed a piszkos anyagiakat, anélkül egy pohár szódavizet sem remélhetsz. Gyűjtünk lakásra, megszerezzük, ami a legfontosabb, aztán jöhet a tudomány. (Folytatjuk) A takarékosságból beszélgettünk. Arról, hogy az ésszerűen, tehát takarékosan szervezett munkának, a megfontolt, nemcsak anyagiakat, hanem szellemi energiákat is megtakarító tevékenységnek milyen lényeges szerepe van a népművelésben, szorosabban — hiszen a beszélgető partnerek egyik járási művelődési házunk vezetői voltak — abban a munkában, melyet a művelődési házak, otthonok végeznek. Először kissé meghökkent a kérdés, hogy „mit tehet a takarékosság érdekében egy művelődési ház?”, de csak akkor, ha az ember forintokra gondol és másra nem. Mondhatná nem egy kultúrotthon igazgatója, hogy „én ugyan miből takarékoskodjak, hiszen eddig sem volt, valami sok pénzem, és ha a szakköri vezetők ti sz- teletdíját ki akartam fizetni, bálákat rendeztem, meg kapós műsoros esteket pesti vendégekkel; miből takarékoskodjak, mit takarítsak meg?” Feltehető, hogy ennek ellenére forinttal is takarékoskodhat, úgy mindenesetre, hogy szerény erejét jól használja fel, mértéktartóan óvakodik kiugró lát- szatsiikerektől, jól teríti anyagi erejét, hogy jusson, ahová jutnia kell, és hasznosan gyümölcsözzön. A takarékosság eddig még beláthatatlan lehetőségeket rej tégető területe azonban — ahogy erről közöttünk szó esett — a szellemi energiákkal való ökonomikus gazdálkodás, a még céltudatosabb népművelő tevékenység módszereinek kidolgozása. Ez volt fő vitatémánk. Meglepő dolgok kerültek szőnyegre. olyan gondolatok is, melyek eddig ritkán, vagy csak körvonalaikban fogalmazódtak meg. Ez azonban feltétlenül jő, mert az útkeresést, a hatáskör fokozásának módjait elemezni, majd szintetizálni — az alkotó népművelés legfőbb ismérve, úgy is mondhatnánk: kötelessége. Izgalmas problémának számit az a vélemény, hogy művelődési házainkban, otthonainkban lazítani kellene a művészet-centrikussá- Qcm, azon, hogy a tevékenység gerincét a művészeti csoportok képezzék, és természetesen — a dolog anyagi oldalát nézve — ezek vigyék el a legtöbb pénzt is. Abban az intézményben, ahol beszélgetésünkre sor került, 12 művészeti csoport működik, jó néhány ezek közül kiemelkedő eredményekkel, egy-kettő gyengébben, és alig produkál valamit. Ha az anyagiakkal váló takarékosság, a gazdaságosság oldaláról vizsgáljuk ezeket, érdekes képet kapunk. Kiderül ugyanis, hogy a legkiemelkedőbb amatőr-színvonalra felérkezett csoportok (színjátszók, irodalmi színpad, kórus, bábszínház, népi tánc, stb.) sem hoznak különösebb jövedelmet a művelődési háznak (az erkölcsi-politikai hasznot ezúttal nem számítva, bár ez is csak a valóban színvonalas produkciók sajátja) esetenként, egy-egy nagyobb megmozdulás alkalmával soktba is kerülnek, és mint azt néhány sorral fentebb említettem: a szereplésük biztosítására kifizetett összeg haszna a sokszor és többségében alacsony színvonal miatt még erkölcsileg, politika Hag, a hallgatóság művelődésének fokozódásában sem jelentkezik. Szükség van-e akkor ezekre a művészeti csoportokra, szakkörökre? A válasz nem köny- nyű, különösen akkor, ha még azt is figyelembe vesszük, hogy az emberek, elsősorban a fiatalok, szereplési, közlési vágyának kielégülését is ezek biztosíthatják a legkultúrál tabb és egyelőre az elképzelhető leghasznosabb formában. A témát és ötleteket, gondolatokat ébresztő beszélgetésen sem adtunk választ erre, illetve szó sem esett arról, hogy nincs rájuk szükség. A művelődési házak vonzásának egyik sajátos formája éppen a művészeti, a műkedvelő csoport, mellőzni nem lehet és nem is lenne jó. Egyet azonban határozottan ki lehet mondani: a csoportokban végzett ízlésnevelés és a produkciók színvonalát emelni szükséges. Ügy is mondhatnánk — említette az igazgató —, hogy csak olyan csoport működjön, mely megfelelő színvonalra jutott, öncélú szerepelgetés- re, és értelmetlen pénzköltésre egyetlen művelődési ház, vagy otthon se vállalkozzon. Ha így tekintjük át művészeti csoportjaink munkáját, ha ilyen szigorúan (de a népművelés egyetemes érdeke és célja alapján szigorúan!) vizsgáljuk saját munkánkat, hiszen a művészeti csoportok jó vagy rossz szereplésében, alacsony vagy magas színvonalában az intézmény vezetőinek tevékenysége is tükröződik; akkor a jól felfogott és ésszerű anyagi, szellemi takarékosság javára lazítani kell a művészet-centrikussáffon. egyszóval: átmeneti időre szüneteltetni is lehet egy-egy csoport működését. Ügy vélem — folytatta az intézmény művészeti előadója — ez nem a könnyebb megoldás, ez nem lemondás valamiről, hanem a helyes mérlegelés eredménye. Ha nem vigyázunk, a népművelésben is előfordulhat az, hogy úgy emészti valamilyen csoport, szakkör a pénzt, mintha lyukas zacskóba vizet mernénk. Ez nem jó, erre nem lehet anyagi erőnk, mert ugyan meggondolt ember-e az, aki az ablakon hajigálja kifelé a pénzt, és abból semmi haszna nem származik? Itt érkeztünk el ahhoz a ponthoz, ahol önmagától adódott a lünk a művészeti csoport-centri- ikusságon, akkor a felszabadult anyagi-szeiemi erőt hová csoportosítsuk? Az elgondolás, melyet kifejtettek, töprengésre, megfontolásra méltó. A következőt mondották: A jói] működő művészeti csoportokkal sokkal kevesebb a gond, mint a gyengékkel. Ha ezeket a gyengéket, hasznot alig hozókat hosszabb-rövidebb, egyszerűen megfelelő időre szüneteltetjük, a felszabaduló erőt (anyagi, szellemi) például — és ez a mi elgondolásunk — arra fordíthatnánk, hogy sokkal többet tartózkodnánk az üzemekben, egy-égy üzemrész, műhely dolgozóinak művelődésére az eddigi — sokszor esetleges és felszínes — munkánál több jutna. Ennek a hasznát nem szükséges aláhúzni. Termelőszövetkezetekben? Ott is hasonló módszerrel dolgoznánk — fejtegette gondolatait az igazgató. Javasolnánk a TIT-nék, vagy mi magunk kezdeményeznénk például, hogy a tsz-aikadémiá‘k helyett (ahol általában annyira heterogén a hallgatóság, hogy nem lehet egységes intenzitású érdeklődést kialakítani) brigád-akadémiákat szervezzünk; lehet, hogy az „akadémia” meghatározás ide nem jó, de most nem az elnevezésről, hanem a lényegről van szó: az egységes érdeklődésű hallgatóság szakmai és általános művelődésének gazdagítása gyorsabb és főként hatásosabb, célratörőbb ismeretterjesztői feladat. Egy másik gondolat: az üzemek, termelő- szövetkezetek kulturális célokra hasznosítható anyagi erejének felhasználása körül nincs minden rendben, ezt mindenki tudja, aki népműveléssel foglalkozik. Gyakori még, hogy kulturális pénzből vaesorákat rendeznek, vagy csak a testkultúra, a sport kap támogatást. Ha a művelődési ház vezetői nem forgácsolnák erejüket annyifelé, mint most (ml például ' területen próbálunk eredményesen dolgozni) akkor az üzemekkel, termelőszövetkezetekkel, ahol népművelő céljaink a legaktívabb ténykedést követelnék meg, sokszorozottan jobb lenne a kapcsolatunk, tanácsokkal szolgálhatnánk az anyagi erő takarékos, de kulturális célirányú felhasználására is; egyszóval jobban emberközelbe kerülnénk velük, és nem kötne bennünket egész sor nem éppen a legésszerűbb tennivaló órákig az íróasztalhoz, vagy hosszadalmas értekezletek székéhez. A takarékosságról kezdtük az eszmecserét, elhangzott néhány érdekes, és további boncolgatásra, véleményformálásra ösztönző elgondolás, a kérdés nem lezárt — hogy is lenne az! — a cél azonban mind tisztább: a népművelésben, művelődési házainkban, otthonainkban is teret kell, hogy hódítson az anyagi-szellemi erőkkel egyformán ésszerűen és megfontoltan gazdálkodó munka, az a szemlélet, hogy ott igazán jó a művelődési ház munkája, ahol legalább annyi sikert könyvelhet el az intézmény falain kívül is, mint falain belül; ahol nem vesznek el a régimódi befeléfordulás- ban, hanem elindulnak, hogy alig vagy még nem is járt utakon jussanak el az emberekhez, akik várják őket, és ha nem is gondolnak rá még sokan, a találkozást keresik. Sass Ervin INKURRENCIA AJANLAT! A MEZÖHEGYESI CUKORGYÁR eladásra felkínálja raktárán elfekvő nagyobb mennyiségű villamossági, vas- és egyéb anyagkészletét Érdeklődőknek a kívánt anyagokról részletes jegyzéket küld a gyár központi irodája.
