Békés Megyei Népújság, 1965. április (20. évfolyam, 77-101. szám)

1965-04-28 / 99. szám

1965. április 28. 7 Szerda SPORT«SPORT«SPORT Helyet cserélt a Bcs. MÁV és a Mezőhegyes! MEDOSZ a megyei I. osztály tabellájának élén A hét rangadója a két mezőhegyes! csapat összecsapása volt. Mint örökrangadókon általában lenni szokott ezúttal is az esély­telenebb együttes szerezte meg a győzelmet. A 19. helyen tanyázó Mh. Kinizsi legyőzte a listavezető MEDOSZ-t. és mivel a Csányi utcai pályán győzött a megyei I. osztály újonca ellen a csabai vas­utas csapat, így jobb gólaránya révén a Bes. MÄV a tabella élére ugrott. A tehetetlen tótkomlósi csatárok jóvoltából a helyzeteit job­ban kihasználó S. Kinizsi értékes két pontot szerzett és továbbra is megőrizte előkelő helyét. Medgyesegyházán és Kondoroson gól­záporosak voltak a mérkőzések, de végre a Sarkadi SZMSE és a Gyulai MEDOSZ szurkolói is sok hazai gólnak tapsolhattak. Két gyenge csatársorú együttes találkozott Gyomán, küzdelmük igaz­ságos döntetlennel végződött. SARKADI KINIZSI- TÓTKOMLÓS 1:0 (1:0) Tótkomlós, 500 néző. Vezette: Szarvas. Kinizsi: Varga I. — Sza­bó, Juhász, Kovács — Gurzó. Tó­ba: — Lovasi, Varga XI, Kiss, Nagy, Kótai. Edző: Kovács József. Tótkomlós: Rimovszki — Nagy, Nyíregyházki. Miklós — Sebők, Pauliik — Mohácsi, Majoros, Pipis, Matajsz. Horváth. Edző: Roszkos János. Huszonöt percen át nagy fölényben játszott a hazai csapat. Egy alkatommal Matajsz beadását Majoros egy lépésről sem tudta a hálóba rúgni. Majd Matajsz újabb labdáját a gólvonalról vágták ki a ■védők. A labda Pipis elé került, atki azonban négy méterről a ka­pusba lőtt. Ekkor még kevesen gondoltak arra, hogy kikap a ha­zai csapat. A 38. pereljen Varga 11 a ráíutó Nyíregyházki fölött át­emelte a labdát a 16-os oldalvo­nalánál. Majd néhány lépést tett a kapu felé és 14 méterről leadott lapos lövése a vetődő Rimovszki alatt a hálóban kötött W. Szünet után jórészt mezőnyjáték folyt: A hazaiak idegesen játszottak, az át­adásokba sok hiba csúszott. A Ki­nizsi szervezetten védekezett és végül is győztesen hagyta el a já­tékteret. B. J. SZARVAS—BATTONYA 4:1 (2:0) Szarvas, 300 néző. V.: Szabó. Szarvas: Hévízi — Rohony, Flcze- re I, Burázs — Patkós, Ficzere II — Szalontai, Megyeri, Müller, Bertók, Roszik. Edző: Bartalos László. Battonya: Szitás — Zsótér, Kabát, Podina — Erős, Karsai II — Hofman, Kopesák, Bedő, Csiz­madia, Karsai III. Edző: Cziráki József. A 8. percben Szalontai lö­vését a kapufa mentette. A 10. percben Patkós a kapu elé ívelt, s a nagy tömörülésben a battonyai védőkről a hálóba pattant a lab­da. Szalontai szögletrúgása után a 16. percben Patkós volt ered­ményes. Szünet után nyomban gólt ért el á vendégcsapat. Ficze­re I felszabadító rúgás helyett cse­lezgetett, majd Ficzere II is késle­kedett a közbelépéssel és a szem­füles Hofman Hévízi mellet t a ka­puba lőtt. A 79.. percben Megyeri futott el, nem adta le a labdát le­sen álló társainak, hanem önma­gát szöktette és a meglepett Szitás mellett gólt lőtt. A 83. percben Szalontai beadását Megyeri a ka­Köz ületek munkaerőigénye Az OVF Vízügyi Építő Vállalat gyulai építésvezetősége kubikosbrigádokat felvesz azonnali belépéssel gyulai munkahelyére. Bérezés teljesítmény­bérben. 81668 Az ÉM 44. sz. Építőipari Vállalat azonnal felvesz — budapesti munka­helyekre — ác9 szakmunkásokat, vas­betonszerelőket, férfi segédmunkáso­kat és kubikosokat. Munkásszállást és napi kétszeri étkezést biztosítunk. Tanácsigazolás és munkaruha szüksé­ges. Jelentkezés: Budapest V., Kos- sutit Lajos tér U—15. földszint. 2475 pufára lőtte, a lepaUanő labdát Ficzere 11 szerezte meg és a háló­ba helyezte. Cj. P. SARKADI SZMSE— EÉKÉSSZENTANDRÁS 4U (2r*> Sankad, 800 néző. V.: Vidó. SZMSE: Illyés — Sajti II, Boros, Somogyi — Sajti I, Kovács I — Kiss, Gyetvai, Keresztúri, Fábián II, Szabó. Edző: Krizsán Gyula. Békésszentandrás: Sinka — Szalai, Harangozó, Liszkai — Kiss II, Tomanicska — Győri, Tóth, Bagi, Kiss I, Fazekas. Edző: Sinka Ist­ván. Fábián II a 7. percben meg­szerezte a vezetést. Az SZMSE sokat támadott, a vendégek véde­kezésre kényszerültek. A hazai csatárok a jól tömörülő védelmet csak a 30. percben tudták újból áttörni. Ekkor Keresztúri labdáját Gyetvai bevágta. A 47. percben Kiss, majd Keresztúri a kapufá­nak rúgta a labdát. Az 50. perc­ben szögletrúgás után Szabó tejelt a hálóba. A 65. percben Gyet vai ért el szép fejes gólt. A szentand- rásiak a 76. percben szépítettek. Somogyi szabálytalankodott, s a megítélt 11-est Kiss 11 értékesí­tette. Cs. 1. GYOM A—BÉKÉS 0:0 Gyoma. 400 néző. V.: Höfninger. Gyoma: Nagy — Szendrei, Kocsis, Hácz — JánovszSii, Jenei — Gál, Nyilas, Fekete, Domokos, Zöld. Edző: Szabó Mihály. Békés: Jenei — Szabó, Arató, Püski — Török, Pikó — Bantyik. Kopárdi, Kukely, Pataki, Balogh I. Edző: Perlaki Pál. Az első negyedórában *>k tá­madást vezetett a hazai csapat a megerősített védelemmel játszó Békéssel szemben, de csatárai nem tudtak eredményt elérni. Fél ára elteltével több veszélyes támadást vezettek a vendégek, és néhány alkatommal csak a szerencse men­tette meg a gyomai kaput a góltól. A 31. percben Rácz megsérül t és nem folytathatta tovább a játékot. A 45. percben 20 méteres szabad­rúgáshoz jutott Gyoma. A gólba tartó labdába belesípolt a játék­vezető és véget vetett az első fél­időnek. Szünet után mindkét csa­társornak lett volna alkalma a góllövésre, de mindkét védelem jól zárt, a kapusok idejében lép­tek közbe, így igazságos döntet­len született. H. M. MEDGYESEGYHAZA— VÉGEGYHAZA 4:3 (3:1) Medgyesegyháza, 300 néző. V.: Vozár I. Medgyesegyháza: Zsíros — Pete, Plástyik, Varga I — Ju­hász, Csernek — Varga II, Bódi, Striffler, Gábor, Gogh. Edző: Ma­ros völgyi Károly. Végegyháza: Szeműn — Nagy, Rácz, Mikula — Vajda, Kemény — Csurák, Bu- csek, Tóth, Kerekes, Pasek. Ed­ző: Szántó László. A medgyesi csatárok sok helyzetet dolgoztak ki, de csak a 10. percben sikerült Bódinak átcseleznie magát a vé­delmen és megszereznie az első gólt. A következő percben Bucsek óriási gólhelyzetben mellédurran- tott. A hazai csapat lassan fölényt harcolt ki, ennek eredményeként Gogh mintaszerű beadását Bódi a kapuba továbbította. Az ellen­támadás során Kerekes volt ered­ményes. A 44. percben a válto­zatosság kedvéért Bódi beadását Gogh értékesítette. A második fél­időben nagy fölényben játszott a medgyesi csapat, de a csatárok erejéből, Varga II. révén, csak egy gólra futotta. A jó! hajrázó végegyháziak Bucsek és Pasek két góljával válaszoltak. H. M. KONDOROS— BCS. ELŐRE 4:4 (2:1) Kondoros. 250 néző. V.: Apáti. Kondoros: Gábor — Csicsely, Nagy, Kosa — Tinka, Jantyik — Osgyán, Ágfalvi, Balogh, Éliás, Sárosi II. Edző: Sál Béla. Előre II.: Hartman — Frankó, Radnai, Kasz. nár — Sajben. Várai — Csányi, Keller. Schäffer, Bohus, Gyucha. Edző: Pécsi Elemér. Az első per­cekben a hazaiak támadtak töb­bet és Balogh közelről megszerez­te a vezetést. A 14. percben Schäffer szép egyéni alakítás után egyenlített. A 30. percben Nagy szabadrúgásból szerezte meg a hazaiak számára a veze­tést. Szünet után Tirska kiugrott a védők közül, s már a 16-oaon be­lül járt, amikor felvágták. A U-est Balogh értékesítette. Az 58. perc­ben Osgyán elfutott a jobb szélen, pontos beadását Agfalvi küldte a léc alá. Ekkor úgy látszott, hogy nagyarányú lesz a hazai győze­lem. hiszen a kondoros:ah már 4:l^re vezettek. A csabaiak azon­ban nem adták fel és két nagy kapuahibából gólt lőttek, majd egy formáa támadás végién kiegyenlí­tettek. T. E. BCS. MÁV— MEZÖBERÉNY 3:1 (1:0) Békéscsaba, 400 néző. V.: Hor­váth. MÁV: Unyaiyinszká — Gyúr- kó I, Gáli, Gyurkó II — Hankó, Baráth — Szikora, Seregi, Tari, Okos, Petényi. Edző: Andó Ta­más. Mezöberény: Winter — Bo­lyán szik:, Buczkó, Pauló — Drie- nyovszki, Wagner — Zsolnai, SÖlymoei. Hajdú, Kovács. Vígh. Edző: Jakab János. A felázott ta­lajú pályán a hazai csapat némi mezönyfölényben játszott, de a vendégek jód álltak a lábukon. A 15. percben Baráth lövése Winter- ről Szikora elé pattant, aki meg­szerezte a vezetést. A gól után to. vábbra is a vasutasok maradtak támadásban. de csatáraik sok helyzetet kihagytak. A herényiek csak egy-két eredménytelen lefu­tást vezettek. Szünet után már a 48. percben a kiugró Zsolnai megszerezte a kiegyenlítő gólt. A MÁV ezután erősített, az 51. perc­ben szögletiúgás után Okos fe­jelt a hálóba. A 61. percben Okos újabb gólt ért el. s ezzel beállí­totta a végeredményt. A hátrale­vő időben változatos volt a já­ték. Sz. J. GYULAI MEDOSZ II.— OROSHÁZI SPARTACUS 6:1 (4:0) Gyula, 1000 néző. V.: Lajkó. Gyula: Zsílinszki — Sail, Szabó I, Lukoviczki — Farkas. Dávid — Ludaics. Szőke, Vasvári, Gyimesi, Kalló (Horváth). Edző: Vasvári Péter. Spartacus: Jandsó — Sza­bó I, Gyömrei, Oraveez — B. Var­ga. Szabó II — Hajdú. Patyi. Ha- lupa II. Horváth, Ágoston. Edz»: Szúcs Ferenc. A gyulaiak végig irányították a játékot, bár azt is meg keil állapítani, hogy az oros­háziak ezen a mérkőzésen igen szerény képességeket árultak el. A gólok sorát Gyimesi nyitotta meg, A Bcs. Kötöttárugyár NB Il-es kézilabda-csapata nagyon gyen­gén játszott a Kinizsi Húsos ellen. Támadójátéka lassú volt, a já­tékosok álltak a pályán. Távoli átlövés helyett mindenáron a kör­ről akartak kapura dobni. Természetesen ez a szívósan védekező Kinizsi-lányok mellett nem sikerülhetett. Képünk is a fenti meg- állapitást igazolja. Czegle, a csabaiak átlövője ahelyett, hogy ki­használva nagy lövőerejét, 10—12 méterről lőtt volna kapura, a ka- puelöiér vonalánál három védő gyűrűjéből kísérli meg a kapura dobást. Nem csoda, bogy ebből az akcióból sem született gól. (Fotó: Szeverényi) majd Szőke lőtt a felső sarokba. Azután Ludaics gurított a kapu­ba. Néhány orosházi ellentáma­dás után ismét Gyimesi volt a gól­szerző. Szünet után végig nagy fölényben játszott a MEDOSZ. Ludaics két esetben szabadrúgás­ból a sorfal felett emelte a lab­dáit a kapuba. A vendégek gólját 11-esből Halupa II szerezte. M. J. MEZÖHEGYESI KINIZSI— MEZÖHEGYESI MEDOSZ 2:0 IFJÚSÁGI EREDMÉNYEK: Oh. Spartacus—Gyulai MEDOSZ 1:0, Bcs. MÁV—Mezöberény 4:3, Bcs. Előre—Kondoros 2:0, Med­gyesegyháza—Végegyháza 3:0, Gyoma—Békés 3:2, Sarkad: SZMSE—Békésszentand rás 3:2, Tótkomlós—Sarkadi Kinizsi 0:0, Szarvas—Battonya 5:1. A HÉT VÁLOGATOTTJA: Jenei (Békés) — Gyuriké I (Bcs. MÁV), Gáli (Bcs. MÁV), Miklós (Tótkomlós) — Drienyovszki (Me- zőberény), Kovács I (Sarkadd SZMSE) — Ludaics (Gyulai MEDOSZ), Gyetvai (Sarkadi SZMSE), Schäfler (Bcs. Előre). Okos (Bcs. MÁV), Szabó (Sarkadi SZMSE). A tartalékcsapat: Nagy (Gyoma) — Nagy (Tótkomlós), Boros (Sar­kadi SZMSE), Burazs (Szarvas) — Török (Békés). Dávid (Gyulai MEDOSZ) — Hoffmann (Batto­nya), Varga II (S. Kinizsi), Kukely (Békés), Gyimesi (Gy. MEDOSZ), Gyucha (Bcs. Előre). B megyei I. osztály állása 1, Bcs. MÁV 7 6 1 — 12:2 13 2. Mh. MEDOSZ 8 8 1 1 24:6 13 3. Sarkadi Kinizsi 8 6 1 1 12:6 13 4. Szarvas 8 4 3 1 15:6 11 5. Gyulai MED. II. 7 4 2 1 15:8 10 6. Kondoros 8 3 4 l 9:8 lt 7. Sarkadi SZMSE 7 4 1 2 15:6 9 8. Mezőh. Kinizsi 8 4 1 3 12:7 9 9. Mezöberény 8 3 3 Z 10:6 9 10. Battonya 8 3 3 Z 7:9 9 11. Medgyesegyháza 7 3 1 3 14:15 7 12. Gyoma 8 2 2 4 7:10 6 13. Tótkomlós 8 3 2 4 3:9 6 14. Bcs. Előre II. 8 1 3 4 16:22 5 15. Végegyháza 8 1 1 6 7:20 3 16. Békésszentandrás 8 — 3 5 4:17 3 17. Békés 8 — 2 6 4:14 3 18. Oh. Spartacus 8 — 0 6 3;17 2 Apróhirdetések Tájiéi) harmonika eladó. Békéscsaba, Tanácsköztársaság 10. Délután 4 után. 150 kilogrammos hízó eladó. Békés­csaba V., Könyves utoa 1. 47930 Kétszobás, parkettás utcai lakásomat elcserélném hasonléma, kövesét mel­lett. Érdeklődni: Békéscsaba, Tanács­köztársaság 2., délután 4 után. 47*84 Gyakorlatul rendelkező képesített könyvelő földmüves6zövetkeaetbe vagy tsz-be elhelyezkedne. Leveleket Oláh Ferenc, OJtréz címre. rlzetésközJéssel kérem. , 47020 250 köbcentiméteres, nagy kerekű Ja- wa motorkerékpár eladé. Békéscsaba, Berényi üt 2. 47918 A Békés megyei Tanács 1. sz. Sütőipari Vállalata (Békéscsaba, Orosházi út 33— 35.) esztergályos és lakatos szakmunkásokat vesz fel. 47919 Kifogástalan, újszerű állapotban levő Moszkvics 407-68 eladé. Érdeklődni: Gyula, József Szanatórium, Erdőgaz­daság. 47927 Idősebb személyt vagy házaspárt in­gatlanért eltartanék. ..Szerény házas­pár” jeligére a békéscsabai hirdetőbe. 47916 Pempde-vtrágporoe-mézes természet«, vitamindús felerősítő kúrák külföldi klinikák tapasztalatai szerűit haszná­latosak: fáradtság, kimerültség, ideges­ség, soványság, álmatlanság, makacs fejfájás, vérnyomás, klimax, öregkori gyengélkedés, trombózis megelőzése eseteiben. Kérje orvosa tanácsát. Vá- laszbélyeges borítékjában kívánságára kimerítő tájékoztatót ingyenesen küld Farkasréti Méhészet, Budapest XII., Németvölgyi út 83. 2S63 Lőttén nyert zenegép, (televízió, rádió, lemezjátszó) áramhdány miatt, árked­vezménnyel eladd. Kondoros, Tanya 65. 19243 Megvételre keresek jó állapotban levő Velorexet, vagy 050 kom-es Jáwát. Ajánlatokat Szarvas. Budai u. 5-re ké­rek. 39244 Gyulán, Semmelweis« u. 4 számú ház. kórházzal szemben, eladö. »1603 Keresünk 50—60 éves asszonyt beteg mellé. Felvilágosítás: Békéscsaba, Vö­rösmarty 44. ' 2565 Érdeklődni: útja 47922

Next

/
Oldalképek
Tartalom