Békés Megyei Népújság, 1965. április (20. évfolyam, 77-101. szám)
1965-04-25 / 97. szám
KÖRÖS TÁJ KULTURÁLIS MELLÉKLET A tizedes meg. a tMLek Nem öncélú, nem tartalmatlan szórakozás Kedves, mulatságos, ízes, tartalmas filmvígjáték. A tizedes meg a többiek a második világháború. — számunkra — végnapjaiban játszódik. Közeledik már a felszabadulás, a béke, amikor több esztendős szenvedés ér majd véget. A film főszereplői türelmetlenül várják ezt a pillanatot, mert a nácik, nyilasok oldalán harcolni amúgy sincs pesti vagány, csavaros észjárású, ötletekben kifogyhatatlan, afféle modern Ludas Matyi. Róla még beszélnünk kell; lássuk azonban előbb a társait, a többieket. Egy inas: Major Tamás játssza. Az etikett máza lassacskán pattog le róla. Különös figura: görbe tükör, gazdáinak rossz tulajdonságai tükröződnek benne végtelenül gúnyosan. Az urak szolgájaként lasztó: őrajta ,,fordul meg” nemcsak az események menete (mert furfangosan mindig talál valami kiutat), hanem a többiek jelleme is. ösztönös lendület van benne, pedig nincsenek világmegváltó szándékai. Sőt: önző ember, aki voltaképp csak a saját bőrét akarja menteni. S Önmagát ugyancsak „megfordítja”, mert a vidám kalandok során lassacsSülé István Vá ac Irodalmi - történelmi séta Aradon Mindig izgalmas élmény egy előttünk ismeretlen város utcáit, tereit járva felidézni régmúlt korok eseményeit, írók, költők, törté. neQmi nagyságok életének egy-egy itt lejátszódott epizódját. Élményünk csak fokozódik, ha olyan szakavatott, városának minden érdekességét ismerő bennszülött kalauzolja, mint e sorok íróját néhány nappal ezélőtt, egy szép tavaszi délutánon, Ficzay Dénes aradi tanár személyében. Kezdjük sétánkat a Szabadság téren, melynek, szinte minden háza tartogat valamilyen különleges eseményt az érdeklődő számára. Itt áll a régi városháza épülete, amelyben 1849. augusztus 10-én Kossuth Lajos megtartotta az utolsó országgyűlést, mindössze 10 képviselő előtt. A tér másik oldalán levő öreg épület, ben volt a Pöltzl kávéház, a kedvelt bohémtanya, melynek gyakori vendége volt többek között Mikszáth Kálmán, Reviczky Gyula, Iványi Ödön, Krúdy Gyula is aradi tartózkodása idején. Arany Jánossal kapcsolatosan szintén említésre méltó e tér, ugyanis amikor Aradra vonult be mint nemzetőr, innen írta Petőfihez egyik levelét, amelyben költőtársát tudósította az események alakulásáról. Néhány lépés mindössze, s az egyik mellékutcában látható az első aradi kŐT színház (ma mozi játszik benne), melyet 1817-ben Déryné, az ünnepelt színésznő fellépésével nyitottak meg. — Különösen 1848- ban zajlottak le érdekes események falad között. Március 17-én, késő délután érkezett meg a pesti postakocsi a 15-i események hírévéi. Erre az összegyűlt ifjúság benyomult a színház nézőterére, az igazgatótól Bánk bán előadását követelve. Nem volt szükség nagy rábeszélésre, s így a „Don Caesar de Bazan” helyett a Bánk bán egyes jeleneted kerültek színre •— lelkes ünneplés mellett. Az aradi óváros zegzugos utcácskái is sok érdekességgel várják a látogatót. Itt állt Lőwy Náci bodegája, ahol szintén sok neves írónk, költőnk megfordult, mint ahogyan jártak e városrészben Ady Endre, Juhász Gyula, Ernőd Tamás — a Holnap költői — is 1909. november 11-i aradi estjük alkalmával. Elbúcsúzva az óvárosi résztől, nem kell messzire mennünk, és máris újabb emlékeikről tanúskodó utcáik, házak következnek. Az egykori Püspök utcában lakott ,,Ada”, Ady Endre egyik szerelme — altivei 1912-ben Budapesten ismerkedett meg, s akinek kedvéért még Aradra is leutazott a költő. A kórház épülete Csdky Gergely gyermekkorának volt tanúja — mint ahogyan ugyancsak őt idézi az egykori minorita gimnázium öreg épülete is, amély viszont a népszerű színpadi szerző diákéveinek néma ismerője. Néhány perces séta mindössze, s egy rövid kis utcán áthaladva — melyet a nép csak Csaló-köznek nevezett (ugyanis nem kevesebb, mint hét ügyvéd lakott itt), máris újabb „regélő házak” állnak előttünk. Az egyikben helyezték el a menekülő 48-as forradalmi- kormány nyomdáját, s itt készült Kossuth hivatalos közlönyének három száma. Néhány házzal arrébb lakott Fábián György ügyvéd, Vörösmarty barátja, számos írónk, költőnk (Jókai, Gyulai) vendéglátója, a .,Mandelát” oímképének megrajzolójaj Ehhez az épülethez egészen közel áll az a ház is, amely tanúja volt Gárdonyi Géza újságírói próbálkozásának; a később befu. tett író 1891-ben néhány hónapig az Arad és Vidéke munkatársa volt, akit a szerkesztő szívesen engedett ed lapjától a fővárosba, hiszen — úgymond: „nincs stílusa, úgysem viszi semmire”, A régi Iskola utcában áll az a ház, ahol Munkácsy Mihály — akkor még asztaloslegény — rajzolni tanult. Tóth Árpád szülőházának felkeresése után fejezzük be sétánkat a mai főtéren, az egykori „Fehér Kereszt” fogadó épülete előtt, melyben Liszt Ferenc is megszállt aradi hangversenye alkalmával 1846-ban, sőt a vendéglő nagytermében néhány percre átvette a prímástól annak hangsze. rét és maga állt a zenekar élére — a jelenlevők lelkes ünneplése közepette. A rövid kis ismerkedő séta véget is ért; írók, költők, történelmi alakok életének néhány olyan mozzanata elevenedett meg az olvasok előtt, mely nemcsak tanulsággal, de remélhetőleg szórakozásul is szolgált. Dr. Papp János semmi hajlandóságuk s egyébként is legfőbb kívánságuk, hogy életben maradjanak. Szöknek, furfangosan kibújnak az ellenőrzés alól, hogy átmentsék végre magukat a békés, új világba. Ez a történet bővelkedik kalandos, mulatságos fordulatokban. Hőseink úgy járnak-kel- nek a frontvonal közelében, hogy mindig akad valami meg- ijednivalójuk, ha egyéb nem, hát a saját árnyékuk. Egyszer ez, másszor az tör rájuk, már- már úgy látszik, nem érik meg a felszabadulást, s akkor mégis kivágják magukat a szorult helyzetből, rendszerint valami nagyon kézenfekvő, voltaképp együgyű, s ezért igen mulatságos módon. Ilyenformán Dobozy Imre írónak és Keleti Márton rendezőnek nagyon jól jellemzett, épkézláb, megformált alakokat kellett elénk állítania. Leginkább a főhős, a tizedes marad emlékezetes Sinkovits Imre áradó humorú alakításában. Ez a tizedes aszfaltról metszett A hatodik nap Akinek bőrt ültettek a fenekére, az csak hallgasson és ne mozogjon. Meg kellene fordulni. Unalmas állandóan hason feküdni. Próbáljuk csak meg. Hű! a keservi.t... — Nővér! Nővérke kérem! Megint elájult! A nővér bejön, megnézi a beteget és megnyugtatja a szobatársakat. Nem ájultéi. — Nem értem, miire ez a sok hiszti — zsörtölődik a beteg magában. Meg ezek a szobatársak is. Honnan ismerem őket? Nem egészen értem, hogy kerültek ide. Ügy látszik, mégis elájultam és most lázálmodom. Érdekes, nem tudok rájönni, hogy még mindi g ez a hót van, vagy már a jövő hót is elmúlt. Egy hét. De mikor volt az az egy hét, csak a napok színére emlékszem. A hét minden napja más színű. Hétfőn mentem életemben először „igazi” munkába... A hétfő — az olyan citromsárga, Megint elkezdődik a korán, kelés. Egy-kettő, az ember ki- töarli az álmot a szeméből, még egy sóhaj — elbúcsúzott a vasárnaptól és máris az utcán van. Az öreg cigány már megkezdte a műszakot. Széles, lendületes mozdulatokkal sepri az utat, a hidat, az egész várost, amely késő éjjel és ilyenkor hajnalban olyan egyforma tud lenni ... — Na ecsém! Nyakba azt a köpenyt és gyerünk a kád mellé. Gumicsizmát hoztál? — Nem. — A fiú kamaszos ijedtséggel néz az előtte haladó testes ember hátára. A nap még sehol, de ez már izzad. Olyan, mint egy nyugdíjazott víziló. — Nem, nem hoztam, apám azt mondta, itt kapok. — Apád, apád, neki köny- nyű! Bent ül a hűvös szobában. Főkönyvei, vagy mit csinál, oszt a piszok melós a verejtékével töltse meg a festőkádat. Persze, gimnazista vagy. — Igen, most végeztem a harmadikat. — No. fogd ezt a matring- csomót. De össze ne essél, fiacskám, ez nem kakaósbögre, meg kell markolni. Gimnázium, gimnázium, én négy elemit jártam, de tizenkét éves koromban már a vállamon vittem a zsák búzát. Hozzad már azt a kö- teget! Itt fogsz dolgozni Sanyi bácsi mellett. Letette a matringot és körülnézett a teremben. Gőz, gőz mindenütt. Legelőször ezt kell megszokni, öt kád. Mindegyiknél két ember. A matringoik seprűnyelekről lógnak a forró vizes kádakba. Húsz nyélen egyenként 10—15 kg-os kötegek áznak. Innen kerülnék a festékes- kádba. A legkülönfélébb színű fonalakká festődnek. Ebből készülnek a szőnyegek. — Hát édes „főnök fiú”, megmarkolni azt a botvéget és rajta, evezni! Most jobban megnézhette Sanyi bácsit. Alacsony, mo- kány kis emberke. Jóindulat sugárzik a szeméből. — Gyorsabban, gyorsabban egy kicsit. Én tudom, az urak válnak általa nevetségessé. Eleinte tartja magát, fokozatosan tör fel belőle az ember, aki mégsem gazdáihoz tartozik, az urakhoz, hanem azokhoz, akik közül jött, a dolgos, becsületes emberekhez. Aztán egy zászlós: Darvas Iván. O is megváltozik. Eleinte reményt vesztett, kiúttalan, mert sosem ismerte a helyes utat. A többiek összetartozása magával ragadja, lelkesen vesz részt kalandjaikban s talán belsőleg is lassan közéjük áll. Két beijedt lógós, Kozák László és Szabó Gyula, két ostoba SS-tiszt, az egyik nagyevő: Márkus László; a másik engedelmes buta: Horváth Tivadar. Egy sebesült orosz: Cs. Németh Lajos. Egy keretlegény: Bánhidi László. Szökevényvadász nyilas: Ungvári László. És egy szökevény, volt politikai fogoly, aki azt hiszi, hogy a felszabadító csapatok kifejezetten az ö kedvéért jönnek: Pálos György. Térjünk vissza kissé a tizedesre. Akaratlanul is 6 a vizváhogy nehéz, Kálmán, mert ugye, te is Kálmán vagy, mint az apád. Ismeri az egész vállalat. Szeretik is, de így van ez: a főnök az csak főnök. A melós meg melós. — Ne tartsd olyan mereven a csúklód, majd belejössz, eleinte nehéz csak, tíz órát dolgozunk, reggel öttől délután fél négyig, fal óra ebédidő. Igyekezz hamar lefeküdni, mert különben hamar kikészülsz. Már megint merev a csuklód! Azután hallgatnak. Szótlanul folyik a munka. A gőz és amaró anyagok terjengő szaga megkeseríti a beszédet. A délelőtt nagyon nehezen telik; Hét óráig még csak istenes, mert kilépnek a forróságból egy- egy percre az udvarra hű- sölni, de ezután kint is, bent is nő a meleg, 11—12 óra körül már szinte elviselhetetlen. Végre itt az ebédidő. Mindenki rohan, le a gumiköténnyel. Gyerünk a csajkákért. A fiú félrehúzódva eszik, nem törődnek vele. Mi baja lehet? A főnök fia. Kóstolgatja az ételt, kikanalazza az utolsó cseppet is. Sajog a válla, de csak néz óőre. Nézi az udvart, amelynek homokszemcséin a nap sugarai játszanak, még olyan egyszerű, tiszta, világos minden, csak megropogtatja csontjait és elszáll a rosszkedve. Minden olyan tiszta, világossárga. A kedd az már söté- tebb, de nem ijesztő, inkább olyan barnás. Az ember ráébred, hogy már benne van a hétben, most már a hét végéig dolgoznia kell. Kedden általában nem történik semmi. A délelőtt ugyanúgy telik el. Áztatás, festés, áztatás, festés. Akkor gyorsan a WC-re, ezzel is időt lehet nyerni, ha az ember lassan, komókán 6 is más ember lesz, olyannyira, hogy végül már el sem tud szakadni alkalmi barátaitól. A tizedes meg a többiek talán éppin ezért igazán jó film. Több mint tanulságos, hiszen sokféle oka lehet a nevetésnek, néha csak ellenállhatatlan inger, valójában oktalan — s ezzel könnyű visszaélni. A tizedes meg a többiek humora mélyről fakad, az emberi jellem fonákságaiból és a rossz meg a jó küzdelméből. Nem öncélú hát a nevetés, nem tartalmatlan a szórakozás. A történet mélyén az a szép tanulság rejlik, hogyan változik az ember egyénieskedő, kicsit önző, magányos kalandorból másokért élő, igaz emberré. Az író és a rendező érdeme, hogy ezt a szép tanulságot nemcsak közli velünk, hanem magát a nézőt is erre az útra vezeti. Ezért igazán jó film, A tizedes meg a többiek. Zay László tosan végzi a dolgait. Nagyokat fúj, lélegzik. Igyekszik kilehelni magából a gőzt. Köp egyet és visszamegy, mert a mester már erősen hiányolja. Nem nagyon szólnak hozzá az embereik, éppen csak megtűrik. Ezen a napon valamivel hamarabb fejezik be a munkát, rövidebb volt az ebédidő. A szakács is belefásult abba, hogy mindig újat találjon ki, a tegnapi maradékhoz hozzácsapott egy kis húst. Kaja — kaja. A munkások már nem morognak. Holnap újból jó ebéd lesz. Jókedvűen mennek vissza a kádakhoz. Ki tudja, mióta nyelik a gőzt csak azért, hogy az ő fiaik is egyszerűnek lássák a hétfőket. Nem szeretik az idegeneket, pláne, ha az egy főnöknek a fia és egyáltalán: bizalmatlanok. — Hát ezek kifőttek, Kálmán fiam. Most szépen, egyenként megfogjuk őket ..: így ni ... átfordítjuk, hogy ott is megfőjjenek, ahol nem értek a vízbe. Na, lássuík, hogy csinálod. A fiú megfogja a matrín- got, az ujja beleér a forró vízbe, felszisszen, de összeharapja a száját. Nem szól. Megfordítja a matringot. A következőt, aztán megint a következőt. Már nem érzi az ujját. — Ügy, édes fiam. Ügy, úgy — a műhelyfőnök a kádhoz lép. — Ne sajnáld a kezed, nézd, én csuklóig beledugom, ja kérlek, az én kezeim már régen megfőttek. A fiú meg csak rakja a fonalat, forgatja. Nem sziszeg. Egyszer majd csak vége lesz ennek a napnak is. És jön a szerda — piszkos, piros, tégiavörös, szinte bántó. A fiú egész éjjel
