Békés Megyei Népújság, 1965. március (20. évfolyam, 51-76. szám)
1965-03-21 / 68. szám
JS65. március 21. 5 Vasárnap Három év után újra; Húzónkét és fél nap nyereségrészesedés a Békéscsabai Kötöttárugyárban Kívánunk eredményes szereplést Magyar Szocialista Munkáspárt Békéscsabai Bizottságának, valamint a KISZ városi bizottságának közös felhívása a díszszemlén résztvevő jiatalokhoz! (SPv&ósitónktóT) Pér télien ünnepélyes ülést tartott a Békéscsabai Kötöttárugyár üaemi tanácsa. A Könnyűipari Minisztérium által már jóváhagyott javaslatot erősítették meg arról, hogy az 1964. évi jó gazdálkodás eredményeként huszonkét és fél napi nyereségrészesedést fizetnek a dolgozóknak. A gyárban három évtg nem volt nyereségrészesedés, most meg egyszerre csaknem egy hónap! Tegnap kifizették a csafcr m egymillió-négyszázezer forintot. Nagy volt az öröm a gyárban. Ez is érthető, hiszen számos üzemrészben a dolgozónkénti átlag 1S00— 2000 forint körül mozog. Szót érdemel az is, hogy az említett összeg az elengedhetetlenül szükséges tartalékolások után került kifizetésre. A vállalat vezetői s az üzemi tanács ugyanis már a jövőre is gondolnak. Így többek között az idei munkaverseny jutalmazására 70 000 forintot, a szociális berendezések (üdülők) korszerűsítésére 30 OOO forintot tartalékoltak. Az ipari tanulók üdültetésére nyolcezer, az újítók lottójára háromezer forint jut. A vállalati eredmény lehetővé tette, hogy mintegy négy és fél napot 1965-re vigyenek át. S ha a gyár dolgozó kollektívája csupán az 1964. évi termelési és gazdálkodási szintet tartja meg az idén, akkor már eleve hétnapos nyereségrészesedéssel számolhat. (—kazár—) KEDVES ELVTÁRSAK! Nagy büszkeséggel és örömmel töltött el bennünket az a hír, hogy a legnagyobb megtiszteltetés érte egységeteket, részt vesztek hazánk fel- szabadulásának évfordulójára rendezett, díszszemlén. Az idei díszszemle felszabadulásunk 20, évfordulójának katonai ünnepsége lesz. Egységetek életében így kétszeres jelentőségű, hiszen részt vehettek a szemlén, s ennek az eredménynek értékét emeli az is, hogy, ezt hazánk felszabadulásának 20. évfordulóján értétek el. Ti, akik részt vesztek ezen a díszszemlén, a szabadság szülöttei vagytok. Gyermekek voltatok, amikor 1945 április 4-én a moszkvai rádió hadijelentése hírül adta, hogy a szovjet hadsereg egységei Magyarország egész területét felszabadították. Fél évi szakadatlan harc után hazánk egész területén befejeződött a háború. A szovjet hadsereg kiűzte a fasiszta hordákat országunkból, s ezzel hozzájárult a tőkések és földbirtokosok hatalmának megdöntéséhez. Amiről hazánk legjobb fiai évszázadokon át álmodoztak, vagy fegyverrel a kézben harcra indultak, most valósággá lett. Űj ország épült fel a romokból, szebb, virágzóbb és boldogabb ország, mint ezeréves történelmünk során bármikor volt. E nagy évforduló megünneplésére egész népünk becsületes munkával, helytállással készül. Városunk fiataljai is nagyszerű vállalásoklcal. fel- szabadulási munlcaversenyekkel köszöntik a szabadság születésnapját. Kérjük, hogy a nagy naphoz méltóan, fegyelmezetten, példamutatóan, erőt sugározva vigyétek sikerre a csapatzászlót. Hirdesse ez az ünnepi évforduló a felszabadító Vörös Hadsereg fiainak győzelmét, s adózzunk kegyelettel azoknak a hősöknek, akik vérük hullásával hozták el szabadságunkat. Kívánunk nektek eredményes, nagyszerű szereplést. Örömmel várunk vissza benneteket — és együtt dolgozunk tovább drága hazánk építésén — ha kell, együtt harcolunk annak védelméért Békéscsaba, 1965. február 16. MSZMP VÁROSI BIZOTTSÁGA KISZ VÁROSI BIZOTTSÁGA A népművelő N a most gyerekek, ez nem egy olyan srácok közti nevetés. Gondoljatok vissza, amikor még általán''® iskolába jártatok. Egy diákcsiny- hez hasonló az egész, amikor oda van a tanár, tekintélye. Nézzem még egyszer! Az orosházi művelődési ház nagytermében folyik a próba. Zara János lassan, nagyon nyugodtan beszél. A színpadon fiatal fiúk és lányok, egy idősebb férfi — természetesen a tanár — próbálják a Kapitány-t. A teremben nagykabát ban is didereg az ember, a próbákra nem fűzhetik fed. Meg-magáM- nak egy-egy résznél, újra és újra kezdik, a szövegtudásban mái nines hiba, pedi g még csak egy hete foglalkoznak a darabbal. Tudom, hogy nem könnyű munka, de szép, számomra a legszebb. — És valóban. A gyerekek rajongva beszélnek róla, s az a tény is bizonyít, hogy 1953 óta a megyében másodmagával maradt csak meg ebben a munkában. Most egyszerre három darabbal készülünk. A Kapitány-an kívül Fehér Klára Nem vagyunk angya. lók és a Budai Nagy Antalból kiemelt részek vannak programon. — Féleségem is segít — mondja, megtanulta a maszkírozást Fiatalok jönnek a szobába, ruhákat kémek Zana Jánostól. Láthatóan jól érzik magukat itt. —■ Nézem az ekkora és akkora gyerekeket — mutatja mekkorák —, amint itt balettoznak. Nagyon édesek. A próba végién bemegyünk az Irodába, Zana János kérdőíveket vesz elő és mutatja: — 11 kérdésből állítottam ösz- sze, sokoldalú, néhol meglepő válaszokat kaptam. Fiatalok, idősek egyaránt kitöltik. Ezek a gyerekek szeretnek idejárni, s nem elé. gedfhetem meg azzal, hogy két órás foglalkozást biztosítsak számukra. A népművelés ennél sokkal több- rébűbb. Meg akarom ismerni őket, ezért vannak a kérdőívek is. Mind olyan fiatal jár ide, akik nyolcadikban kimaradtak. El sem tüdőm képzelni azt, hogy jobban lehetne szórakozva művelődniük máshol, mint itt. Eljárok hozzájuk is, a szülőkkel éppúgy kapcsolatot tartok, mint a pedagógusok. Mutatja az egyes válaszokat, beszél a gyermekek családi problémáiról, melyekkel sokszor hozzámennek. — A népművelést szeretni kell... Minden mozdulatán, szavainak kedvességén érződik munkája, a népművelés szeretete. Tudja — s talán ez számára a legnagyobb öröm —, hogy neveli ezeket a fia. tatokat, neveli a szórakoztatás, a művelődés szeretetére abban a karban, amikor erre nagy-nagy szükség van. Vágási Imre Megtisztelő kitüntetés érte a békéscsabai helyőrséget: részt vehet hazánk felszabadulásának 20. évfordulóján, április 4-én a katonai díszszemlén. Képeink a felkészülésről készültek. Jaksó K. János tiszt elvtárs hangszóró segítségével vezényli a díszelgő egységet. Új íz! Űj zamat! Kóstolja meg Ön is a szőlőbefőttet! Körítésnek, szósznak, rétesbe remekül használható. 33 Csapatzászlóval az élen. A sikeres gyakorlást az is elősegítette, hogy naponta értékelték a sorokat. A Rózsa Ferenc Gimnázium lány-tanulói virággal köszöntötték Ádám Tibor szakaszvezető sorát. A Békéscsabai Kórház felhívása a lakossághoz! A BETEGEK GYÓGYÍTÁSÁT ZAVARJA, HA AZ EGÉSZSÉGÜGYI DOLGOZÓKAT — ORVOSOKAT, ÁPOLÓNŐKET — A TELEFONON ÉRDEKLŐDÖK KIZÖKKENTIK FELELŐSSÉGTELJES MUNKÁJUKBÓL. TEKINTVE, HOGY FONTOSNAK TARTJUK A HOZZÄTARTOZÖK TAjEKOZTATASÄT IS. EZÉRT SZABÁLYOZNI KELLETT ANNAK IDŐPONTJÁT. A jövőben a fentiek miatt telefonérdeklődést reggel 8-tól fél lebonyolítani, mert a telefonközpont más időpontban 10-ig és délután 16-17 óráig kérjük az osztályokat nem kapcsolja. A Kórház Igazgatósága X