Békés Megyei Népújság, 1965. március (20. évfolyam, 51-76. szám)

1965-03-02 / 51. szám

XM8. március 2. 2 Kedd Meghalt osztrák elnök Adolf Schärf osztrák eirtouv va­sárnap este 75 esztendős korában meghalt. Az osztrák elnök három héttel ezelőtt betegedett meg influenzá­ban és 11 napja kórházba szállí­tották. Néhány napja állapota vál­ságosra fordult, mert régebben szerzett májgyulladása kiújult. Az elnök vasárnap reggel elveszítette öntudatát és az orvosok már nem tudtak segíteni rajta. Adolf Schärf 1890. április 20-án született, Nikolsburgban. A hitle­rista megszállás idején Schärf hosszabb időt töltött koncentráci­ós táborban. A háború után részt vett az osztrák parlamenti rend­szer helyreállításában és az Oszt­rák Szocialista Párt megszervezé­sében. 1945 októberében képvise­lővé választották és ugyanebben az esztendőben alkancellárrá ne­vezték ki. 1957. május 5-én, Theo­dor Kömer halála után választot­ták meg az Osztrák Köztársaság elnökévé. Az osztrák alkotmány értelmé­ben az elhunyt Schärf funkcióját az új elnök megválasztásáig Klaus kancellár veszi át. (MTI) Walter Ulbricht tárgyalásai Kairóban Kairó A Német Demokratikus Köz. társaság kormányküldöttsége Walter Ulbricht vezetésével, miután befejezte az országjárást, megtekintette az egyiptomi fővá­ros és környéke nevezetességeit. A vendégek vasárnap felkeresték a kairói történelmi múzeumot, majd felmentek a 187 méter magas te­levíziótoronyba, ahonnan csodála­tos kilátás nyílik Kairóra. Vasárnap délután folytatódtak a tárgyalások politikai, gazdasági és egyéb kérdésekről. Megkezdték a megbeszéléseket a két ország kulturális együttműködési egyez­ményének megkötéséről. Amerika-ellenes tüntetés Djakartában Djakarta Az Egyesült Államok djakartai nagykövetének háza előtt vasár­nap heves diáktüntetés zajlott le; a résztvevők száma 500 és 1000 között volt. A felvonulók valóság­gal megostromolták a kapukat, s háromnegyed óra kellett ahhoz, hogy a rendőrség szétoszlassa a tömegeket. A diákok tiltakoztak az Egyesült Államok vietnami ag­ressziója ellen, s az amerikai kor­mány bűnének nevezték Malcolm X. amerikai néger vezető meg­gyilkolását Mint az Antara hírügynökség jelenti, az ENSZ djakartai irodái szombaton hivatalosan is bezár­tak, véget vetvén ezzel csaknem 15 éves tevékenységüknek. A dja­kartai Kebun Sirih utcán bevon­ták a világszervezet zászlaját, s ezzel az ENSZ minden, ország­szerte fellelhető vagyontárgya és felszerelése az indonéz népre szállít. A vagyontárgyak hivatalos ' átadására hétfőn került sor. Az Indonéziában működő ENSZ- szakértők legtöbbje már előzőleg elutazott Kuala Lumpur Abdul Drahman malaysiai mi- i niszterelnök hétfőn bejelentette a parlamentben, hogy mindaddig felfüggeszti a községtanácsi vá­lasztásokat, amíg fennáll Malay­sia és Indonézia viszálya. A jelen­leg szolgálatot teljesítő tisztvise­lők addig maradnak hivatalukban, -míg a kormány másként nem in­tézkedik. (MTI) Tanzánia visszautasít minden nyugatnémet segélyt Dar es Salaam Julius Nyerere tanzániai köz- társasági elnök magához kérette a nyugatnémet nagykövetet és kö­A Pravda a bonni kormány „ amnesztia"tervéről Moszkva A Német Szövetségi Köztársaság kormánya a náci bűnösök teljes „feloldozására” készül Ez a sajá­tos amnesztia felháborítja az em­beriség lelkiismereíót. A bonni ve. »ető körök, gúnyt űzve a fasizmus sok millió áldozatának emlékéből, az igazságérzetből és a világ köz­véleményéből, megsértik a hitle- rízmus elleni harcban részit vett «épek jó érzését. — A bonni politikusok — foly­tatódik a vezércikk —, úgy látszik azt hitték, hogy a népeknek rövid az emlékezőtehetsége. De mélysé­gesen tévednek azok, akik bűnbo. «Bánatot akarnak hirdetni a hitleri hóhéroknak. A világ népeit ko­rántsem a bosszúvágy hajtja — 1 elkövetett bűntettekkel hangsúlyozza a Pravda. Közismert, | hatók. (MTI) hogy az NSZK-ban is számos be­csületes ember ellenezte a náci gyilkosok „feloldozását”. A nem­zetközi közvélemény nagyra érté­kelte az NDK kormányának és népének határozatit fellépéséit a náci bűnözőkkel szemben. A Né­met Demokratikus Köztársaság­ban, eltérően az NSZK-tól, egy­szer s mindenkorra kiirtották a fasizmus és a militarizmus gyöke, reit, valamennyi náci bűnös meg­kapta megérdemelt büntetését A bonni államban a hóhéroknak csak egy részét vonták felelősség­re; az adatok szerint az NSZK-ban még mindig 160 ezer olyan volt náci él, akik az emberiség ellen gyanúsít. TAGAS OTTHONBAN KÉNYELMES A DÉLIBÁB HÁLÓSZOBA KÍVÁNSÁG SZERINTI ÖSSZEÁLLÍTÁS­BAN: 2 DB. KÉTAJTÓS SZEKRÉNNYEL 6400,— FT 1 DB. KÉTAJTÓS ÉS 1 SZEKRÉNNYEL DB. HAROMAJTÖS 7100,— FT OTP. HITELAKCIÓBAN IS KAPHATÓ. TEKINTSE MEG A BÚTORÜZLETEKBEN. 5783 zölte veié, hogy Tanzánia nem tart igényt semmiféle nyugatné­met segélyre. Mint ismeretes, múlt héten Tanzánia és az NDK megállapo­dott, hogy az NDK a köztársaság fővárosában főkonzulátust léte­sít. Ezt követően Bonn bejelentet­te: megszünteti a Tanzániának nyújtott katonai segélyt és haza­hívja a segélyprogram keretében Tanzániába küldött katonai sze­mélyzetet. A katonai segély leál­lítása után Nyerere elnök felszó­lította a nyugatnémet kormányt, szüntessen be minden más Tan­zániának nyújtandó segélyt. „Tan­zánia az edd'gi feltételek mellett nem kíván külföldi segélyben ré­szesülni” — jelentette ki Nyerere. | Búcsú Bak Sándortól | Csípős februári szél sziszegett a körösladányi temető fái, bokra: között. Az új ravatalozó körül önberek tömege sötétellett. Fehérhajú veteránok, csizmás, kucomás tsz-tagok, feketekendős asszonyok, egyenruhás munkásőrök — ott volt az egész falu társadalmának képviselete. Pedig a harangszó nem hívta. Bak Sándor élvtárs emléke ott éű, ahol a munka, az élet zajlik. Az Üj Barázda Tsz trak­torainak dübörgésében, az újuló, szépülő falunk élete az ő életéi hirdeti. Ki volt ő? Mit tett? Mindent megtett, amit a nép, a párt kért tőle. Már 1917-ben a fiatal szovjet államban egy mérnök mellett dolgozott az első szocialista állam megszilárdításán. Hazatérve, a munkásmozgalomba kapcsolódott be, körösladá­nyi pártszervező let*. A második világháborúban az ellenállás: mozgalma* szervezte. A szovjet hadsereg felszabadítása után pártszervező, majd a községünk legnagyobb termelőszövetkezetének megalapítója lett. 1957 óta munkásőr volt haláláig. Körösladány népe búcsúzott tőle is, mint a többi veterántól, munkásmozgalmi harcostól, jó munkás, tsz-tagtól, vezetőtől, társadalmi munkástól, őszinte rész­vét, az egyszerű emberek tisztelete csendült ki Anda-Gyula, Soós Aladár, Nagy Lajos és Szatmári János szavaiból. Az utolsó útjára elkísérő munkásőrök, 1919-es veteránok búcsúja megható volt. A koporsó felett meghajtott vörös zászló, a járási tűzoltók zene- karának tompa akkordjai igaz embert kísértek utolsó útjára. Végh Mihály tanár Áz NDK Nemzeti Néphadserege A modern német imperialisták eddig három hadsereget szer­veztek legújabbkori történelmük során. II. Vilmos Reichswehrje, Hitler Wehrmachtja és a bonni Bundeswehr ez a három hadse­reg. Az első kettő történelmileg már „vizsgázott”. A Reihchs- wehr az első világháborúban, a Wehrmacht pedig a második vi­lágháborúban mutatta be elké­pesztő aiit‘humanizmusát. Az el­ső — a háború kirobbanlása és kegyetlen véghezvitele révén — 10 millió, a második pedig 56 m iliő ember pusztulását okozta, s közben mérhetetlen anyagi ér­tékok megsemmisítője lett. Ami a Bundeswehr* illeti, ennek re- vansista s jórészt fasiszta veze­tői mindenkeppen atom-, hidro­gén- és kobalt bomba birtokába akarnak jutni. Ez a céljuk nem a német egység békés megvaló­sulását szolgálja az b’zonyos. El. lenk erői eg: az egész világot egy harmadik, minden eddiginél borzalmasabb háborúval fenye­geti. Az NDK Nemzeti Néphadsere­ge, amely 9 évvel ezelőtt szüle­tett, olyan német hadsereg, amelynek nincsenek agresszív törekvései. Európa legifjabb szo­cialista hadserege a szocialista vívmányok védelmét szolgálja. Létében nem akadályozza av két Németország békés egyesítését sem, s nem fenyeget senkit. Szel­leme megfelel a népek barátsága és testvérisége érdekeinek. Ezért nem áll egyedül a Varsói Szer­ződés tagállamainak sorában a béke hadserege. Ütőképes, kor­szerű haderő és nemcsak a fegy­verzete teszi erőssé és legyőzhe- tetlenné, hanem az NDK mun­kásosztályának, dolgozó paraszt­ságának és alkotó értelmiségé­nek szerető gondoskodása is. Ez a hadsereg szocialista katonákat nevel s tisztjel — a béke pers­pektívájának szemmel tartásá­val — mérnöki és tanári kép­zésben részesülnek. Népünk testvéri szeretettel kö­szönti az NDK Nemzeti Néphad­seregét. A béke szilárd támaszát, a közös ügy hű bajtársát látja benne. Megkülönböztetett gondot a lucerna ápolására és telepítésére lucerna, mint fehérjegazdag növény, igen nagy jelentő­séggel bír állattenyésztésünk szá­mára, magratermesztve pedig je­lentős pénzbevételi forrás lehet a ■termelőszövetkezetek részére, ex­portálva pedig valutát jelent az ország számára. Fentiekből adódik, hogy a kor­mány és a párt központi és me­gyei határozatokban is kiemelten foglalkozik a lucerna termesztésé­vel, különösen mag termesztésé­nek problémáival. Az elmúlt esztendőkban a kü­lönféle káros okok következtében iidőjárás és más kártevők miatt) lucernásaink területe csökkent, a meglévők állapota pedig rosszab­bodott. Közismert az is, hogy a lucemamag termelése az utóbbi esztendőkben alacsony volt és így kevés vetőmaggal rendelke­tavaszán és majd a későbbiek fo­lyamán megkülönböztetett gonddal kell foglalkoznunk a meglévő lu­cernásaink ápolásával és az új te­lepítésű lucernák munkálataival. Az álló lucernások ápolását, ahol még nem kezdték meg. aján­latos már a télvégi hónapok alatt is megkezdeni. A télvégi ápolást, főleg a gyengébb lucernásokban és a magra szánt területeken, fel­tétlenül a foszfor műtrágyák ki­szórásával kezdjük. A hóra szórt foszforműtrágyák részben a hőié­vel szivárognak le a talajba, a későbbiek folyamán pedig a talaj felső szintjébe való bejutásukat fogasolással, esetleg tárcsázással lehet elősegíteni. A foszfor mű­trágya adagja közönséges szuper­foszfátban számolva egy-kettő mázsa között-lehet, a tábla minő­ségétől és termesztési céljától közvetlenül vagy sarjadáskor, fő­leg a takarmányozásra szánt te­rületeken, feltétlenül alkalmaz­zunk nitrogén műtrágyát, 20,5 szá- za’ékos pétisót alapul véve, 1,5 mázsa körüli mennyiségben. A sű­rűsoros lucernák tavaszi ápolá­sához feltétlenül hozzátartozik a nehézfogas, esetleg a tárcsa. Ezzel a két munkaeszközzel vélemé­nyem szerint ez év tavaszán fel­tétlenül óvatoran kell bánnunk, nehogy az amúgy is kiritkult lu­cernásokban esetleg további káro­kat okozzunk. Ibiivel a kapás lucernákat első-: 1 sorban mag'ermesztésre te­lepítjük, nagyobb figyelemmel kell lennünk a nitrogén és a fosz­for arányára. Azonban nem he­lyes túlzottan félni a nitrogén műtrágyázástól sem. A kapás lu­cernák és a magra szánt sűrű so­ros lucernák esetében is helyes a növényvédöszerekkel egyidőben magnézium és bórmikro műtrá­gyát is kipermetezni. Természe­tesen feltétlen szükséges a kapás lucerna sorközének gondos meg­munkálása kultivátorral, de szük­zünk. Mindezek miatt az ide! év függően. A lucernát sarjadás előtt ség esetén kézi kapával is. Meg-

Next

/
Oldalképek
Tartalom