Békés Megyei Népújság, 1965. február (20. évfolyam, 27-50. szám)

1965-02-19 / 42. szám

A MEGYEI. PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA Tájékoztató a középiskolai felvételekről Felvételi beszélgetések a gimnáziumokban A Művelődésügyi Minisztérium­ban tájékoztatták az MTI munka­társát a középiskolai felvételek rendjéről, az általános iskolát idén végző fiatalok továbbtanulási le­hetőségeiről. Elmondották, hogy a különböző típusú középiskolákba felvehető tanulóknak valamivel több mint 50 százaléka kerülhet gimnáziumba, a többiek valame­lyik szakmát is adó középiskolá­ban gyarapíthatják tovább isme­reteiket. Helyhiány miatt azon­ban minden jelentkező felvételét nem tudják biztosítani. Ezért a középiskolákban — mindenekelőtt a gimnázi­umokban — elsősorban a leg­jobb tanulóknak biztosítanak helyet. A most megjelent iskoláztatási rendelkezés szerint a nyolcadiko­sok jelentkezési lapját március 1- ig továbbítják a közép-, illetve a szakmunkástanuló iskolákba. A művészeti középiskolák, to­vábbá — ha szükséges — a tech­nikumok és a szakmunkástanuló iskolák képességet, jártasságot, il­letve pályaalkalmasságot megál­lapító vizsgát tarthatnak. Az ipa­ri és mezőgazdasági techniku­mokba, az ipari, a mezőgazdasági, a kereskedelmi szakközépiskolák­ba, a szakmunkástanuló és ke­reskedelmi tanuló iskolákba je­lentkező fiatalok kötelező orvosi vizsgálaton vesznek részt. Azok a középiskolák, ahol nagyarányú a túljelentkezés — a helyes kiválasztás segíté­sére — tájékozódó jellegű be­szélgetésre hívhatják be a je­lentkezőket Az idén először hasonló jellegű beszélgetésekre kerül sor a gim­náziumi tagozati osztályokba fel­vételüket kérő tanulókkal is. A felvételekről a pedagógiai értéke­lés, a beszélgetések, s egyes ese­tekben a felvételi vizsga alapján döntenek. Csaknem 900 külföldit láttak vendégül tavaly a békéscsabai Csaba Szállodában A megyeszékhelyen, a Szent István téren van az egyetlen szál­loda. Fontos tehát, hogy a város­nak ez az egyedüli szállodája min­den igényt kielégítő legyen, s minden tekintetben megfeleljen a követelményeknek. Erről érdek­lődtünk a napokban a Békés me­gyei Vendéglátóipari Vállalatnál. Kérdésünkre elmondták, hogy az elmúlt évben mintegy 1 millió 200 ezer forintot költöttek a szál­loda korszerűsítésére, felújítására. — Mire fordították ezt az ősz- szeget? — Központi fűtésre, öt fürdő­szoba kialakítására, arra, hogy a szobákat hideg és meleg vízzel elláthassuk. Minden szobába be­vezettettük a telefont és ezenkí­vül a villanyhálózat kicserélésére 300 ezer forintot költöttünk. — Erre az évre mik a terveik? — Az idén felújítják a folyosót, a lépcsőházat, áthelyezik a jelen­legi helyéről a portát, egy megfe­lelőbb ruhatárat alakítanak ki, szőnyegeket szereznek be. — Mekkora volt a forgalom ta­valy a szállodában? — 890 külföldi szállt itt meg. Jugoszláviából jöttek a legtöbben — 158-an —, de rajtuk kívül 124- 124 vendég érkezett a Szovjetuni­óból és Csehszlovákiából, s igen nagy az NDK-beli vendégek. szá­ma is. — A belföldiek? — Azok, akik hazai városokból, községekből jöttek, összesen 20 ezer 253 napot töltöttek el a szál­lodában. A korábbi években több vidéki városban, községben létesítettek úgynevezett kisgimnáziumokat, hogy az ott lakó gyerekeket mente­sítsék a fárasztó utazgatástól. Cél­szerű tehát, ha a helyben vagy a környéken lakók a közeli középis­kolába íratják be gyermekeiket, s nem ragaszkodnak — amint ez sok esetben tapasztalható — a rendszerint amúgy is túlterhelt városi tanintézetekhez. A tájékozódó jellegű beszél­getéseket és — ahol szükséges — a felvételi vizsgákat ápri­lis 10-ig bonyolítják le. A technikumokba fel nem vett tanulók jelentkezési lapját a má­sodik helyen megjelölt iskolába április 15-ig küldik meg. A gim­náziumokba, szakközépiskolákba, kollégiumokba (diákotthonokba), valamint a gép- és gyorsíró isko­lákba jelentkezettek felvételét áp­rilis 30-ig fejezik be. A szakmun­kástanuló iskolákban a felvétele­ket május 31-ig bonyolítják le. A felvételről vagy elutasításról az illetékes általános iskola igaz­gatója írásos értesítést kap, s er­ről haladéktalanul köteles tájé­koztatni a szülőket. Az áprilisi termékkiállításra készülnek A KIOSZ békéscsabai szerveze­te áprilisban rendezi a termékki­állítást, amelyen a lakossági szol­gáltató-, javítótevékenységüket dokumentálják majd a kisiparo­sok. Eddig 30-an jelentkeztek. Vannak közöttük lakatosok, vil­lanyszerelők, asztalosok, kárpito­sok, szabók, cipészek és más mes- terségűek. A 30 kisiparos ma este 6 órai kezdettel a KlOSZ-szék- házban tanácskozást tart, melyen meghatározzák a kiállítás pontos idejét, helyét és a szervezéssel kapcsolatos más feladatokat. n í R EK Van még lehetőség a tanulásra Mintavőlegény .májbajos, rossz a gyomra, rövidlátó, keveset költ szóra­kozásra. (A Quick karikatúrája) Nagy érdeklődés nyilvánult meg a Szabadkígyósi Mezőgazdasági Technikum kihelyezett békéscsa­bai tagozatának I. osztálya iránt mind a termelőszövetkezeti, mind Előadás a szocialista realizmusról Békéscsabán A TIT értelmiségi klubjában csütörtökön délelőtt Komár Pál- né, az Országos Pedagógiai To­vábbképző Intézet tudományos munkatársa tartott nagy sikerű előadást A szocialista realizmus címmel. Az előadáson száznál több közép- és általános iskolai •magyar szakos tanár jelent meg. Az előadó két fő kérdést boncol­gatott tudományos elmélyültség- gel: a szocialista realizmus körül kialakult vita körülményeit és a mrhlrti realizmus korszerűsé­gének problémáját. Igen hasznos és szükséges volt az előadás, mert szocialista realizmus kérdésével kapcsolatos legújabb tudományos álláspontokkal ismertette meg a gyakorló pedagógusokat. Az előadást követő élénk vita is azt bizonyítja, hogy az irodalmat tanító pedagógusok igénylik az ilyen alkalmakat, ahol esetleges előbbi nézeteiket bővíthetik vagy korrigálhatják. ~fi~ az állami gazdasági dolgozók ré­széről. Az érdeklődők közül azon­ban rajtuik kívülálló okok miatt a létszámnál kevesebben, 37-en je­lentek meg. A technikumi tago­zat vezetősége éppen ezért lehető­séget ad arra, hogy a tanulni aka­ró termelőszövetkezeti tagok állami gazdasági dolgozók pótfel­vételi vizsgán jelenjenek meg a békéscsabai 7-es számú általános iskolában, e héten szombaton a kora délutáni órákban. — A takarékbetét-Allo­MANY növekedése, Vésztő és Körösújfalu kivételével hétmillió 313 ezer forint volt az elmúlt év­ben a szeghalmi járásban. Leg­jobban a kamatozó és a gépkocsi- nyeremény-betétkönyvek száma szaporodott. — TABLÓBÁLT rendeznek a Balassi Művelődési Otthonban. A békéscsabai Sebes György Köz- gazdasági Technikum február 20- án, szombaton este 8 órától tabló- bált rendez a Balassi Művelődési Otthonban. — A PORTUGÁL diákszövetség kedden megismételte a kormány, hoz intézett követeléseit. Cunha, volt republikánus mindszterelnök a diáitok mellé állt, kijelentve, hogy „a Salazar-rendszer a mai generációból passzív reakciós em­bereket akar nevelni és a kérdés megoldását a politikai rendőrségre bízza”. — IDEALISTA nézetek a kémi­ában címmel Varga Lajos, a TIT békéscsabai városi titkára tart előadást február 25-én, csütörtö­kön délután 5 órától a TIT békési járási klubjában. — KÉT „SZIÁMI” nővért sike­rült a sebészeknek szétválasztani­uk a Texas állambeli Houston klinikáján. A törzsükön összenőtt ikrek december 8-án születtek a Texas állambeli Bay Cityben. — KENYÉRSZÁLLÍTÓ teher­gépkocsit kapott ez év januárjá­ban a vésztői sütőüzem. Így a lovaskocsival való kenyérszállí­tást megszűntették. — KIJELÖLTÉK a gyulai ide­genforgalmi hivatal helyét. A szer­dán megtartott helyszíni szemle alapján a tervezett helyiségek kö­zül a Kossuth utca 6 számú épü­letben lévő, jelenleg a szatymazi termelőszövetkezet elárusítóhe­lyét választották ki. A hivatalt még a hivatalos idény kezdete előtt átadják rendeltetésének. — A FÉLKEGYELMŰ című francia film bemutatására kerül sor február 20-án, szombaton Bé­késcsabán a Szabadság filmszín­házban, a TIT Békés megyei filmbarátok köre Filmsikerek, filmcsillagok című előadássoroza­tának keretében. — KIADJÁK János pápa napló­ját. Április 1-én jelenik meg az Egyesült Államokban XXIII. Já­nos pápa naplója, amelyet 14 éves korától egészen 1963-ban bekövet­kezett haláláig, 83 éves koráig ve. zetett. Pénteken Kálón sorsolják a lottót A lottó 8. játékhét! nyerőszá­mait február I9-én, pénteken dél­előtt tíz órai kezdettel Kálón sor­solja a Sportfogadási és Lottó Igazgatóság. (MTI) S ÜZLET — MINDHALÁLIG | Donald Seamanne a Daily 5 Express amerikai tudósítójának 5 felesége influenzában megbete- 5 gedett és két napig az ágyat 3 nyomta. Már a második napon 3 megszólalt a telefon és egy be- 5 hízelgő hang a következőket £ mondta: „Engedje meg, asszo- 3 nyom, hogy felajánljak önnek 3 egy csodálatosan szép fekvésű 3 és egyben rendkívül jutányos • sírhelyet Százezer forintos tfizkár Február 16-án hajnalban tűz vítóműhelyben, lévő kombájnok­--- '----! ni—ill- •-- »_ -í 1,---í _--__, kel etkezett a Dévaványai Gépállo­más területén. A kombájnjavító­műhellyel egy épületben lévő ka­zánházban a házilag készített ka­zán sugárzó hője a közeiben lévő éghető anyagokat meggyújtotta. A tűz átterjedt a kazánház melletti asztalosműhelyre, valamint a ja­ra. Az állami és önkéntes tűzol­tók megérkezéséig a sok éghető anyag miatt a tűz nagymérték­ben kiterjedt. Így eredményes be­avatkozásuk ellenére a kárösszeg meghaladja a 100 ezer forintot. A felelősség megállapítására vizsgálatot indítottak. — JOG és erkölcs a szocialista társadalomban címmel dr. Vági József, a városi bíróság elnökű tart előadást február 22-én, hétfőn 18 órától Békéscsabán, az I. kerü­leti pártszervezet helyiségében. — IFJÚSÁGI klubestet rendez február 21-én, vasárnap délután 4 órától a békéscsabai Fegyveres Erők Klubjában a klub és a 61U számú iparitanuló-isköla. — Értesítjük tiszteit fogyasztótok kát, hogy Békéscsaba város területén Iáiké fogyasztóink részére pénzbesze, dóink hetenként két alkalommal, szer­dán 13-tól 16 óráig és szombaton 1.30- tói 12 óráig fogadónapot tartanak üzemvezetőségünk József A. u. 5 {Fel­sőkörös sor) szám alatti irodahelyisé­gében. Kérjük fogyasztóinkat, hogy aa áramdijszámláikat lehetőleg az első bemutatás alkalmával fizessék ki. Fi­zetési felszólító értesítéssel csak a fo­gadónapokon az eredeti számla elle­nében lehet áramdíjat fizetni. Továb­bá felhívjuk tisztelt fogyasztóink fi­gyelmét az áramdijszámiák túloldalán „Tudnivalók” című kivonat részletes megismerésére. Délmagyarországi Áramszolgáltató vállalat Békéscsabai Üzemvezetősége. 155 Hófúvások Erősen felhős idő, többfelé további havazással. Elénk, időnként erős észa­ki, északkeleti szél. Hófúvások. A hő­mérséklet alakulásában lényeges vál­tozás nem lesz. Várható legalacso­nyabb éjszakai hőmérséklet mínusz 2—mínusz 5 fok között, legmagasabb nappali hőmérséklet t fok körül. BÉKÉS MEGYEI NÉPÚJSÁG Az MSZMP megyei bizottsága és a megyei tanács lapja. Főszerkesztő: Cserei Pál. Szerkesztőség: Békéscsaba, Szabadság tér 17., III. em. Telefon: 21—96, 22—96. Kiadja a Békés megyei Lapkiadó Vállalat, Békéscsaba H., Tanácsköz­társaság útja 5. T.:. 10—21, 10—51. Felelős kiadó: Lehoczky Mihály. Békés megyei Nyomdaipari Vállalat, Békéscsaba. Terjeszti a Magyar Poßta. Előfizethető a postahivatalokmV. és a kézbesítőknél. Index 25051

Next

/
Oldalképek
Tartalom