Békés Megyei Népújság, 1965. január (20. évfolyam, 1-26. szám)

1965-01-13 / 10. szám

1965. január 13. 7 Szerda SPORTSPORTSPOHT Mér'egen o megyei L QS7fólyú labdarúgó-bajnokság FVl/HtfflKAPó A közvetlen védelem volt a legjobb 8. Tótkomlós 30 11 8 11 42:35 30 A bajnokság kezdetekor a tót­komlóst szurkolók sokkal jobb he­lyezést vártak csapatuktól, mint amit a bajnokság végén elért. Ezeket a reményeket a kezdeti si­keres szereplésük is alátámasztot­ta. A felkészülést a játékosok már a téli alapozásnál komolyan vet­ték, sajnos, ez a komoly hozzá­állás a tavasz folyamán nem foly­tatódott A tornatermi edzéseken szinte minden alkalommal a meg­jelenés teljes volt, a kinti edzé­sekről már el-elmaradoztak a já­tékosok. Egyrészt a jó alapozás­nak tudható be, hogy a csapat 7 fordulót veretlenül küzdött végig és a bajnoki tabella éllovasa volt. Fordulópont volt a Gyulán le­játszott Gyulai MEDOSZ II. el­leni mérkőzés, ahol a csapat 7:1 arányú csúfos vereséget szenve­dett. Ez az eredmény ugyan nem számított bele a végső helyezésbe, mégis olyan nyomot hagyott a csa­paton, elsősorban a csapat önbizal­mán, hogy ez szinte mindvégig el­kísérte. Azonfelül súlyos sport­szerűtlenség volt még a tét nél­küli mérkőzést is ennyire komoly­talanul venni. Hozzájárult még a gyengébb szerepléshez, hogy már a tavaszi bajnokság alatt hárman visszavo­nultak és ezek pótlása sem ment zökkenőmentesen. Meg kell még Negyven&effen indultak a megyei junior női és férfi tőr és kard egyéni és vívó-csapatbajnokságon Az 1965. 1. 9-1 csapatbajnokság, női tőr: 1. Gyulai Pedagógus SK. (Nagy, Jobbágy, Kürti, Bókái). 2. Bm. Sportiskola I. (Ferenczi, Csepregi, Bácskai, Kliment). 3. Bm. Sportiskola II. (Dutkon, Var­ga, Hidási, Szabó). Férfi tőr: 1. Bm. Sportiskola (Arany, Tóth, Kováts, Gellei, Medovarszki). 2. Gyulai Pedagógus SK. (Bengeri, Juhász, György deák, Sziráki)., Az 1965. L 10-1 egyéni bajnok­ság, női tőr, bajnok: Ferenczi Éva (Bm. Sportisk.) 7 gy. veret­lenül. 2. Csepregi Márta fBm. Sportisk.) 5 gy. 3. Bókái Judit (Gy. Pedagógus SK) 4 gy. 4. Má­zán Márta (Bcs. VTSK) 4 gy. Férfi tőr, bajnok: Arany Tóth La­jos (Bm. Sportisk.) I. helyért holt­versenyben 6 gy. 2. Kováts Tibor (Bm. Sportisk.) holtversenyben 6 gy. 3. Gellei László (Bm. Sportisk.) 4 gy. 4. Virágh Attila (Bcs. VTSK) 4 gy. Kard bajnok: Virágh Attila (Bcs. VTSK) veretlenül 7 gy. 2. Arany Tóth Lajos (Bm. Sportisk.) 5 gy. 3. Gellei László (Bm. Sport­isk.) 4 gy. 4. Medovarszki János (Bm. Sportisk.) 3 gy. Dicséretet érdemelnek: Feren­czi Éva, Virág Attila és Kováts Tibor fegyelmezett, sportszerű vi­selkedésükért és eredményes ví­vásukért. Ifjú modellezők említeni, hogy 1964-ben négy ed­ző működött az egyesületnél. Ilyen gyakori edzőváltczás sem előnyös egyik csapat részére sem. Az ed­zők erejét elsősorban a csapatke­resés foglalta le. Ezzel magyaráz­ható, hogy a bajnokságot nem kevesebb, mint 20 fővel játszotta végig a csapat. Karasz, Rimovsz- kl, Pécsi, Nyíregyházki, Tószegi, Nagy, Miklós, Majoros, Paulik, Bencslk, Horváth, Matajsz I, Ma- tajsz II, Pipls, Pctrlna, Fejes, Ho- vorka, Osztreluczki, Balázs, Bokros. A csapatrészek közül a közvet­len védelem nyújtotta a legjobb átlagformát, egy-két mérkőzéstől eltekintve. (Nagy—Nyíregyházki— Miklós). Bizonyítja ezt a kapott gólok száma is, hiszen a kapott gólok alapján a védelem az 5. he­lyen áll. Egyéni teljesítményben Miklós nyújtotta a legjobbat. Szinte mér­kőzésről mérkőzésre csapata leg­jobbjának bizonyult. Technikailag képzett, rugótechnikája kitűnő és minden poszton használható já­tékos. Ö a csapat „Jolly Jokere”. Meg kell még említeni Paulik egyre javuló formáját. Hibája, hogy néha könnyelműsködik a pályán, és ezzel játékostársai fel­háborodását vonja magára. Ma­tajsz I igen nagy akarással ját­szott, sajnos, csatártársai állandó változtatása miatt ő sem tudta azt nyújtani, amit vártak tőle. Egyéb­ként 16 góllal ő a csapat gólzsák­ja. A bajnokság folyamán két ki­állítás történt. A jövőre nézve az új szakosz­tályvezetőség terve, hogy a meg­fiatalított csapat előkelőbb he­lyet foglaljon el a bajnokság vé­gén, mint az idén. A békéscsabai úttSrőház modellező szakkörében negyven paj­tás szorgalmas munkájának eredménye: egymás után „szer­kesztik” a Szöcske, a Varjú és a Szputnyik típusú vitorlázó repülőket. Azért is igyekeznek, mert valamennyien szeretné­nek jól szerepelni a békéscsabai versenyen. A győztesek a me­gyei vetélkedőn vesznek részt. Nehéz teljesíteni!? Nemrégen szóvá tettük, hogy j közérdekű kötelessége az állami és magántulajdonban lévő házak kezelőinek az épületek előtti járdaszakaszok tisztán tartása, a város szépítésének ilyen értelmű elősegítése. Sajnos azonban az elmúlt napok, hetek folyamán azt tapasztalhattuk, hogy Igen sok ház előtt az összegyűlt csa­padék következtében nagy víz- tócsák keletkeztek, amelyek megnehezítették a közlekedést és nem kis kárt okoztak az épü­letek állagában is. Ezért ismé­telten felhívjuk a figyelmet a hatóságok kérése szerint a felgyülemlett víztócsák elveze­tésére, a járdatestek vízteleníté­sére és a sártól való megtisztí- tására. Egyébként is a jövőben szigorúbb ellenőrzést tartanak az illetékesek és a kötelességü­ket elmulasztókat megbüntetik. Kultúrotthon• gondnokol lakáscserével felvesz a Férfifchérneműgyár Békéscsabai Gyára, Békéscsaba, Trefort utca 2. Jelentkezni lehet személyesen a fenti címen, a személyzeti vezetőnél. 29436 Értesítjük a lakosságot, hogy az Erdőkémia Vállalat bicerei fűztelep vezetősége VILLANYVEZETÉKÉT 1965. január 14-től FESZÜLTSÉG ALA helyezi. A vezeték érintése életveszélyes. . . . 29494 I Fővárosi 3. számú Építőipari Vállalat felvesz építőipari szakmunkásokat és kiszolgáló segédmunkásokat. | Jelentkezés Bp. VIII., Csokonai ' u. 6. Munkaügyi osztály. 4761 [ Csend Jurij Bondarev regényének szovjet filmváltozata; a film for­dulatos cselekménye egy egész korszakot ölel fel. (Bemutatja az endrődi Kossuth mozi január 14—16-ig.) Közületek munkaerőigénye A Felsőnyomási Állami Gazdaság, Telekgerendás (Békéscsaba mellett) ál­landó munkára kőműves és ács szak­munkásokat keres azonnali felvételre. Bérezés az építőipari norma szerint. x Békés megyei GFV békéscsabai István-malom üzeme állandó munká­ra felvesz egy fő elektroműszerészt, egy fő műszerészt könyvelőgépek és egyéb irodagépek karbantartásához. x A Vizesfási Állami Gazdaság felvé­telre keres 1 fő magasépítőipari mű­vezetőt, 1 fő magasépítőipari normást, 15 fő kőművest. Fizetésmegegyezés építőipari akkordárak alapján. Jelent­kezés az építésvezetőnél, Békés, Tan­gazdaság üzemegysége. 32 A tv műsora JANUAR 1J-AN, SZERDÁN: 9.40 Nehéz emberek. Magyar fUír, (Ism.). 11.00 Az „Üj India” művész­együttes műsorából (ism.). 11.30 A kit- iilmek kedvelőinek. 1. Tehetség. Szov­jet bábfilm (ism.). 2. Don Pedro. Ju­goszláv bábfilm. 17.33 Hitek. 17.40 A Magyar Hirdető műsora. 17.50 Paletta. 18.20 A kisfilmek kedvelőinek. 1. Sí­nek az égen. Bolgár kisfilm. 2. A hi­deg fogságában. Angol kisfilm. 10.40 Autósok, motorosok. 18.55 Esti mese. 19.05 Közvetítés a pécsi Nemzeti Szín­házból. Sosztakovics: Kisvárosi Lady Macbeth. (Opera 4 felvonásban) Az I. felvonás szünetében: TV-Hiradó. A n. szünetben: Juhász Előd színházi jegy­zete. A III. szünetben: Napi jegyze­tünk. 22.45 TV-Hiradó. — X kiadás (MTI) Felhívási A Városi Tanács V. B. Pénzügyi Osztálya felhívja az Iparosokat — önálló szellemi és egyéb tevékenységet folytatókat —, hogy aa 1961. évi végleges általános jövedelemadó megállapításához 1965. január 15-ig kötelesek adni Nem kell bevallást adni annak az adóalanynak: a) aki adólevonás, állandó adótétel, adóátalány vagy közös­ségi rendszerbe fizeti általános jövedelemadóját; b) azoknak, akik egyébként adóátalány útján adózhatná­nak, azonban idős korukra és csökkent munkaképessé­gükre való tekintettel adóátalány alsó határa alatt, rendes kivetés útján adóznak. A bevallásban az 1964. évi bevételi és kiadási adatokat kell fel­tüntetni. A hiányosan kitöltött bevallásokat a pü. osztály a hiányok pótlására visszaadja. A bevallási íveket a Városi Tarács V. B. Pénzügyi Osztálya adócsoportjánál lehet beszerezni és ugyanott kell beadni. A bevallás beadásának elmulasztása vagy késedelmes beadása bírságot von maga után. VÁROSI TANÁCS V. B. PÉNZÜGYI OSZTÁLYA

Next

/
Oldalképek
Tartalom