Békés Megyei Népújság, 1965. január (20. évfolyam, 1-26. szám)

1965-01-01 / 1. szám

Szilágyi György: Hová tűntek,..? Egy kérdés gyötör már évek óta, melyre tőletek választ várok, áruljátok el, talán tudjátok: hová tűntek a proletárok7— De tényleg. Mondjátok, hová tűntek7 Hiszen itt egykor, nem is régen, annyi proletár volt az országban, amennyi csillag van az égen— Heteken át kijártam egy gyárba. Kiderült, hogy hiába járok; a munkásosztályt megtaláltam, de eltűntek a proletárok...! Vidéken csupa tsz-paraszt dm. Azok meg, akik Pestre járnak: háztáji menyecskék, kalmár kofáik, nem nevezhetők proletárnakw Elmentem még a kápolnába isf (Ebből ma nem származnak károk.) De igy szólt a pap: „Csak Isten tudja, hová tűntek a proletárok...”­Sok ezer autó robog az utcán, (ettől van a forgalmi válság) a volánnál nem tőkések ülnek, de kik? Hol van a proletárság?! A keresgélést nem hagytam abba, benéztem egy budai bárba; láttam fülorvost, kazánkovácsot, de nem ütköztem proletárba-* Az áruházban, mely azonos volt egy ostrom alatt tartott várral, a tömegben még véletlenül se találkoztam proletárral-, A lóversenyen ezrek tolongtak; vésztők, nyerők és bukmékerek, proletárt viszont egyet se láttam, erre, ha kell, esküdni merek!— A Gundelnál egy asztaltársaság — fütyülve a tetemes árra — kacsát fogyasztott!, de közöttük sem akadtam éhes proletárra Egy építkezésen kergetődztek munkaidőben vidám párok: malteroslányok és ácslegények, (de) ezek sem voltak proletárok...! Szemügyre vettem az ifjúságot, jól öltözöttek, tiszták, nették; ipari tanulók, gimnazisták, (de) a proletárok hova lettek?! Kik állnak sorban olasz vízumért? — melyért magam is sorban állok — Kik vesznek bútort és hűtőszekrényt? A nép! — de kik a proletárok...?! Kik nézik meg a magyar filmeket? I Kik isszák gyümölcsként a kátrányt? Ha nincs proletár, kiknek jelent ez országszerte többnyire hátrányt-.? Kik lottóznak? Kik hizlalnak sertést? Ki tart papagájt vagy kanárit? Tudom, a lakosság, node akkor voltaképpen ki proletár itt?!— Ki proletár? Senki. Mégis vallom, ha a tényeket veszem sorra; a költő is egykor erre gondolt; ilyen proletár utókorra! Ahol a szó'a tettel egyezik, mint e versben a sok fura rím, s proletárt már csak a lexikonban találni, hölgyeim és uraim...! KÖRÖSTÁJ ___________KULTURÁLIS MELLÉKLET________ B orisz Jugyin: Egyszerű, mint a pofon Tudós pedagógusok azt * állítják, hogy a ne­velésben legfontosabb elér­ni azt, hogy a gyermekek engedelmeskedjenek. En­nek pedig két módja van: a meggyőzés és a kénysze­rítés. A meggyőzés módszere nem bonyolult. Leültetjük magunk mellé Misenykát és hosszasan magyarázunk neki, példákat hozunk az életből, de ha kell, a mi­tológiából, az irodalomból, a bírósági ügyekből és igyekszünk bebizonyítani neki, hogy amit ő megen­gedett magénak, az rendkí­vül helytelen; etikailag megengedhetetlen; Hogy ve­szélyes, hogy ennek ret­tenetes következményei le­hetnek. Ha elérjük, hogy a gye­rek ezalatt nem a fülét kotorja és nem kalimpál lábaival, állíthatjuk, hogy munkánk nem volt hiába­való. A gyermek érzékeny leikébe hullottak a magok, melyek majd meghozzák termékeny gyümölcseiket. Jó ilyenkor hivatkozni ismerős gyermekekre, aki­ket úgy mutatunk be, mint az illendőség és kötelesség­tudás példaképeit. — Nézd csak meg Fávli- kot, — mondjuk neki — 6 nem keseríti szüleit. De te? Ezután hosszabb szüne­tet tartunk, hogy a gyer­mek érezze annak''a szaka­déknak szörnyű mélységét, melynek szélén áll. Ha azonban azt látjuk, hogy szemében nem jelennek meg az elkeseredés kóny- nyei, akkor más irányban folytatjuk: — És hogy viselkedik az iskolában! A tanítónője mondta nekem, hogy Fáv- lik az iskola büszkesége. Te nem tudnál úgy viselkedni, hogy büszkék legyenek rád? • Itt ismét hasznos lehet 1 egy szünet, mely alatt csemeténk rájöhet, hogy nincs még minden el­veszve és számára a di­csőséghez vezető út nincs elzárva. A baj azonban ott van, hogy a gyerekek az udva­ron kicserélik tapasztala­taikat. Rájönnek arra, hogy a prédikáció, melyet Páylik papája tartott fiacs­kájának abból az alkalom­ból, hogy a fürdőkádban erőszakkal meg akarta ta­nítani úszni macskájukat, semmiben sem különbözik a mi törekvéseinktől, mely szerint meg akarjuk győzni Misenykát arról, hogy ba­rátja, Pávlik, a legjobb gye­rek a világon. így aztán tegnap, amikor a féiholt macskát kihúzták a kádból és Pávlik kezei­ből, a papa leültette kisfiát maga mellé és meggyőző hangon ezt mondta neki: — Nézd meg Misenykát! Q nem keseríti szüleit. — Ezután következett a szö­veg, melyet a diplomaták identikusnak, azaz szóról szóra azonosnak neveznek. A kedves gyermekek pe­dig, miután meggyőződtek arról, hogy ők példamuta­tók és az iskola büszkesé­gei, nyugodtan folytatják a példamutatás és az Illendő­ség szabályainak megsérté­sét. Így tehát a meggyőzés módszere nem mindig cél­ravezető. A mi a különböző korú gyermekek kénysze­rítésének módszerét illeti, az még annak is találós kérdést jelent, aki azt ki­találta, propagálja vagy akár hasonló témájú tíisz- szertációját védi. Tessék kényszeríteni valamire egy bármilyen nemű 13 éves individumot, ha az valamit a fejébe viett. Próbálják csak meg! A gyermeket verni nem szabad. Nem vagyunk va­lamiféle földbirtokosok vagy úriszék, hogy testi fe­nyítést alkalmazzunk. Az ebédet megvonni kegyetlen és értelmetlen dolog. Nem ránézve kegyetlen, hanem a mamára és a nagymamá­ra, akik emiatt rettenete­sen szenvednének és egész nap csak sopánkodnának és azért értelmetlen, mert az előbbiek jóvoltából a kis gazember úgyis pukkadás- ig jóllakik. Hátramarad a leghatáso­sabb eszköz; „Ma nem mész moziba! Ebből most tanulhatsz!” Ezt acélosan, kemény hangon kijelentve kivonulunk a másik szo­bába. Egyébként, ha lehet, tegyük ezt minél gyorsab­ban, mielőtt megkapnánk a választ: „Azért is elme­gyek!” * Este hatkor, mikor a kényszerítés módszere sze­rint megbüntetett gyermek sejtelmesen mosolyogva, fél­reérthetetlenül az öltözkö­déshez kezd, jó pedagógiai érzékkel ezt mondjuk neki: „Na, rendben van. Most az egyszer, miután beláttad, milyen csúnyán viselkedtél, elengedlek a moziba. De legközelebb, ha még egy­szer ez előfor..." A mondat befejezésé­” nek gyakorlati értel­me nincsen, hiszen nagy­lelkűen elengedett ivadé­kunk már lefelé száguld A lépcsőn. Amint látjuK, a kényszerítés sem a legtö­kéletesebb módszer. \ szer­ző maga a legjobb, a maxi­mális eredményt elérő módszernek a személyes példamutatást tartja. Végső soron mit is kö­vetelhetünk mi a gyerme­kektől? Hogy szorgalmasan ta­nuljanak. Legyenek jók. Engedelmeskedjenek az idősebbeknek. Legyenek tisztelettudók és udvariasak. Ne legyenek önzők. Legyenek türelmesek. Feladataikat maradékta­lanul teljesítsék. Ne sértsék meg a gyen­gét és a kisebbet. Ne, legyenek talpnyaiók. Ne árulkodjanak. Ne legyenek gőgösek. Ne legyenek makacsok. Ne legyenek gyávák. Ne kérdezzenek butasá­gokat. Ne tegyenek bolonddá senkit... C z minden. Végered­ményben nem is olyan sokat követelünk mi a gyermekektől. És a sze­mélyes példamutatás mód­szere ebben az esetben ál­talános. A gyermekeknek csak szüleiket kell figyelni­ük és ezek a gyönyörű tu­lajdonságok észrevétlenül tudatukba hatolnak. A fel­nőttek pedig örülni lóg­nak, ha drága csemetéikre pillanthatnak. Hiszen ez csak egyszerű? Fordította: Buts! Róbert Miketi Ferenc Antigoné

Next

/
Oldalképek
Tartalom