Békés Megyei Népújság, 1965. január (20. évfolyam, 1-26. szám)

1965-01-28 / 23. szám

a megyei pártbizottság és a megyei tanács lápiá A nők helyzetének változásáról A Központi Statisztikai Hiva­tal munkatársai érdekes össze­állítást készítettek arról, ho­gyan változott meg hazánkban a nők helyzete a felszabadulás óta. A számok, adatok tanúsága sze­rint két évtized alatt ugrássze­rűen megnőtt a kereső nők szá­ma, s 1964 végén már meghalad, ta az 1 800 OOO-ret. Ezen belül az iparban foglalkoztatott nők szá­ma ma már csaknem 600 OOO-ret tesz ki. A felszabadulás óta el­telt időszak örvendetes eredmé­nye, hogy mind több nő kerül a különböző állami, gazdasági és egyéb szervekben vezető pozíci­óba. Jelenleg az államigazgatás­ban dolgozó vezetők közül 7250 a nő, s ezen belül a vállalati igaz­gatók, főkönyvelők száma eléri a 250O-at. 1949-ben a 15 éven felüli nők­nek csupán 19,5 százaléka vé­gezte el az általános iskola VIII. osztályát, s ez az arány 1963-ban már 35 százalék fölé emelkedett. Másfél évtizeddel ezelőtt a 18 éven felüli lányoknak, asszo­nyoknak csupán 3,3 százaléka rendelkezett érettségivel, két év­vel ezelőtt pedig már 7,6. Na­gyot változott a felszabadulás óta a diplomás nők aránya is. Ezt bizonyítja, hogy az elmúlt másfél évtizedben meghárom­szorozódott az egyetemi, illetve főiskolai diplomával rendelkező nők száma, s 1963-ban már meg­közelítette a 45 OOO-ret. Érdekes, hogy a mémöknők száma 1949 óta csaknem megh armincszoro- zódott, s hasonló arányban emel­kedett többek között a jogi pá­lyán dolgozó diplomás nők szá­ma. A nők helyzetével foglalkozó statisztikák számot adnak a nők helyzetét könnyítő szociális és egyéb intézkedésekről is. Míg 1949-ben szülési segélyre 51 mil­lió forintot költött az állam, ez az összeg 1963-ban már megha­ladta a 300 milliót. Az intézeti szülések száma 1950-ben orszá­gos átlagban 34,3 százalék volt, az elmúlt esztendőben viszont Budapesten, sőt vidéken is jóval meghaladta a 90 százalékot. A gyermekintézmények hálózata országszerte alaposan kibővült. 1938-ban — az utolsó háború előtti „békeév”-ben — mindösz- sze ezer bölcsődei hely állt a kis­mamák rendelkezésére, az 1963— 64-es esztendőben már 33 150. Ugyanezen idő alatt az óvodák száma 1140-ről 3136-ra emelke­dett, s ma már az óvodás korúak több mint 40 százalékának bizto­sítanak helyet a gyermekintéz­ményekben. Az otthoni munka könnyítését szolgáló háztartási gépek száma különösen az utób­bi esztendőkben nőtt ugrássze­rűen. A legújabb adatok szerint minden száz háztartásra 6 hű­tőszekrény, 11 porszívó és 33 mosógép jut. (MTI) Újjáválasztotta vezetőségét a békéscsabai II. kerületi nőtanács Január 25Ján, hétfőn délután a békéscsabai II. kerületi nőtamács — elsőneK a városi kerületék kö­zött — megtartotta vezetőségvá- lasztó ülését, melyein részt vettek a kerületi pártbizottság, a Haza­fias Népfront, a Vöröskereszt kép­viselői. Az ülésen Szarvas Lászlóné, a kerületi nőtanács titkára tartott beszámolót. Utalt arra, hogy az idei óv legkiemelkedőbb hazai nő. mozgalmi eseménye az esztendő végién megtartandó magyar nők országos kongresszusa lesz, amely- nék előkészítésében fontos szerep­hez jutnak az újonnan megválasz­tott nőtamácsi vezetők. Szarvas Lászlóné értékelte az el­múlt év nőmozgaimát kerületük­ben. Elmondta, hogy sok asszony részesült közülük „Társadalmi Munkáért” kitüntetésiben. Megál­lapította, hogy igen sokan kap­csolódtak be mozgalmukba. Ugyanakkor, mint hiányosságot, megemlítette, hogy a II. kerület­ben a 12 választott tanácstag kö­zött csak két nő van. Értékelte is­meretterjesztő előadásaikat — például az utóbbi időben öt orvo­si előadást is szerveztek — a szü­lői munkaközösségekkel való együttműködésüket, a társadalmi ünnepségek rendezését: négy alka­lommal is rendeztek névadó ün­nepséget. A jövő fontos feladata­ként megemlítette a második mű­szak hatékonyabb segítését. Pél­dául helyes lenne, ha a kerületi nőtanács felvenné a kapcsolatot a háztartási gépeket kölcsönző vállalatokkal. A beszámolót követően többen hozzászóltak, megemlítve azokat a feladatokat, amelyek ebben az esztendőben várnak megoldásra. Így például, hogy több asszony járjon gimnáziumba, technikum­ba, szerezzen szakképesítést. Kí­vánatos, hogy a kerületi nőmozga­lomba több fiatalt vonjanak be. Ezután sor került az új, 27 tag­ból álló vezetőség megválasztásá­ra, továbbá a kerületi és üzemi nőküldöttek kijelölésére. P. A. NE UTAZZON MESSZIRE! KERESSE FEL A SZARVASI FÖLDMÚ- VESSZÖVETKEZET bútorszakboltját ahol bel- és külföldi bútorok bő választéka áll kedves vevőink rendelkezésére. OTP-HITELLEVÉLRE IS KÉSZLETÜNK TELJES VÁLASZTÉKÁVAL RENDELKE­ZÉSRE ÁLLUNK. VÁSÁRLÁSAI UTÁN VISSZATÉRÍTÉST FIZETÜNK! Előzékeny és pontos kiszolgálással várjuk kedves vásárlóinkat. SZARVAS ÉS VIDÉKE KÖRZETI FÖLDMŰVESSZÖVETKEZET IGAZGATÓSAGA 32 Pénteken ülést tart a Szakszervezetek Megyei Tanácsa Idei első tanácskozását pénte­ken tartja meg a Szakszervezetek Megyei Tanácsa. A szakszerveze­tek feladatai az 1965. évi népgaz­dasági terv teljesítésében címmel Lipták Pál elvtárs, az SZMT ve­zető titkára terjeszt elő beszá­molót, vitára kerül sor, majd a tanács foglalkozik a művelődési otthonok, szakszervezeti könyvtá­rak munkájával az 1963. október 4—5-i ülés határozata alapján. Ezt követően idei első félévi munkatervét készíti el a Szak- szervezetek Megyei Tanácsa és bejelentéseket tárgyal. Megválasztották a szakszervezeti bizottság tagfait Békéscsabán a MÁV Pályafenn­tartási Főnökség dolgozói az el­múlt napokban tartották meg ve­zetőségválasztó taggyűlésüket. A szakszervezet 214 tagja közül 186- an vettek részt a taggyűlésen. A vezetőségválasztó taggyűlésen Kesjár Mihály titkár beszámoló­jában ismertette a szakszervezeti bizottság kétéves munkáját. A beszámoló utáni vitában többen felszólaltak, értékelték a szak- szervezet tevékenységét. A fel­szólalók ígéretet tettek arra, hogy ezután még jobban segítik a szakszervezeti bizottságok munká­ját. Ezután került sor a szakszer­vezeti bizottság tagjainak meg­választására. Boldizsár Gyula Termelőszövetkezeti KISZ-propaganciísták tanfolyama Január 25—30-ig megyénk ter­melőszövetkezeti KlSZ-alapszer- vezeteinek agitációs és propa­gandafelelősei továbbképző tan­folyamon vesznek részt Békéscsa­bán, a Lencsési úti KlSZ-tábor- ban. Elsajátítják a szövetkezetekben végzendő propagandamunkával kapcsolatos feladatokat, s azok megvalósításának módszereit. Elő­adást hallanak a munkaverse­nyek szervezésének fontosságáról, a KISZ-oktatásról, a klubfoglal­kozásokról és a sportvetélkedők rendezéséről is. HÍREK Fen» Aki rossz lóra fiit. (A Die Zeit karikatúrája) — VEZETÖSÉG-ŰJJA VÁLASZ. TÓ taggyűléséit január 30-án, szombaton 18 órától tartja az MRS Békés megyei Repülős Klub­ja Békéscsabán, a Kinizsi utcai Honvédelem Házában. — IDEGENFORGALMI vetél­kedőt rendez február 26-án, pénte. ken este 7 órától Békéscsabán, a TIT Értelmiségi Klubjában az IBUSZ—TIT Ország-Világjárók Baráti Köre. A vetélkedő első két helyezettje ingyenes külföldi, illet, ve belföldi utazáson vehet részt. — VARSÓBAN aláírták Len­gyelország és az NDK 1965. évre szóló árucsereforgalmi jegyző, könyvi megállapodását, amelynek értelmében a két ország árucsere- forgalma 10,6 százalékkal növek­szik az előző évihez képest. — TANÁCSTAGI fogadóórát tart Békéscsabán, január 29-én 17 —19 óráig a 37-es választókerület­ben, Péki u. 4. szám alatt Fajó Já­nos; 18—19 óráig a 18-as választó­kerületben, Széchenyi a. 5. IL ein. 2. sz. alatt Kossuth László; janu­ár 30-án 16—17 óráig a 40-es vá­lasztókerületben, Németh i. 4. szám alatt Árvái László; a 67-es választókerületben, Urszinyi De­zső né n. 6. szám alatt dr. Ná- nássy József tanácstag. — SZOMBATON, január 30-án este 7 órai kezdettel a Csaba-szál- ló összes termeiben sportbált ren­dez a Békéscsabai Előre Sport­klub elnöksége. Hideg éjszaka Keleten időnként felszakadozó fel­hőzet, nyugaton túlnyomóan felhős idő. Helyenként erősebb párásság, köd. Főként nyugaton havazások, esők. Mérsékelt, időnként kissé éJén- fcebb délkeleti, déli szél. A hőmérsék­let alakulásában lényeges változás nem lesz. Várható legalacsonyabb éjszakai hő­mérséklet mínusz 1—mínusz 4, keleten helyenként mínusz 4—mínusz 8, leg­magasabb nappali hőmérséklet mínusz 1—plusz 3 fok között. | — A MORÁL—1963 című nyu­gatnémet filmet vetítik február 1- én, hétfőn este fél 8 órakor a bé- 1 késcsabai Fegyveres Erők Klubja mozi termében. '•■■■•■■■■■■■•■■■•■•»»■•■■»■■■■•■■■■■•»I» ISMERT ÜT Két hölgy beszélget közös ba­rátnőjükről, aki már kétszer el­vált. — Azt beszélik, hogy amikor Zula legutóbb férjhez ment, a házasságkötő-teremben kialudt a villany. — No és? —4 A fiatalasszony mindenkit elvezetett. Jól ismeri az utat. A Várpalotai Szénbányászati Tröszt FÉRFI MUNKAERŐT VESZ FEL 13—45 éves korig mélyszinti bányamunkára. Kedvezményes munkásszállást és napi háromszori étkezést biztosítunk. Nős és családfenntartók évente 64 q ahydrált szenet kapnak térítés nélkül. Útiköltséget felvétel esetén megtérítjük. Felvételhez szükséges: munkakönyv, két hétnél nem régebbi tanácsi igazolás és katonakönyv. Jelentkezni lehet folyamatosan a Várpalotai Szénbányászati Tröszt munkaügyi osztályán. 27 — RÖVIDESEN megkezdik a Vukovár és Samac közötti csator­na építését Jugoszláviában. A terv szerint a csatorna 420 kilomé. terrel rövidíti majd meg az utat a két város között. A 30 milliárd dinár költséggel építendő csatorna olcsóbbá teszi a szállítást és mó­dot nyújt 65 ezer hektár földterü­let öntözésére. — A NÉPI Ellenőrző Bizottság 1964. évi munkájának értékelésé­re és az 1965. évi munkatervének megvi tatására kerül sor február 12-én, pénteken Gyomén, a járási tanácsülésen. Ezenkívül tárgyal­nak még a járás területén levő ipari szolgáltató-tevékenységiről; — AZ ÁLLAMI Biztosító oros­házi járási fiókja az elmúlt évben 350 000 forintot fizetett ki magán- személyek kártérítése címén. — A BÉKÉSCSABAI művészeti klub első összejövetelére február 1-én, hétfőn este 7 órakor kerül sor a TIT Értelmiségi Klubjában. Ez alkalommal megnyitják Kosz- ta Rozália grafikai kiállítását. Kemencéből kiesett parázs tüzet okozott Tegnap délelőtt tűz keletkezett Mike István vésztői lakos kony­hájában. A károsult felesége fű­téshez szalmát hordott a konyhá­ba, s a kemencéből kiszedett pa- razsas hamu meggyújtotta a szal­mát. A tüzet a szomszédok segít­ségével sikerült eloltani és így megakadályozni a nagyobb tűz­kárt. BÉKÉS MEGYEI NEPÜJSAG As MSZMP megyei bizottsága és a megyei tanács lapja. Főszerkesztő Cserei Pál. Szerkesztőség: Békéscsaba. Szabadság tér 11. OL em. Telefon, ti—SS. zz—o*. Kiadja a Bökés megyei Lapkiadó Vállalat. Békéscsaba (I.. Tanács­köztársaság útja 5. T.i 10—21 KV—SL Felelős kladö: Lehoezky Mihály, Békés megyei Nyomdaipari Vállalat. Békéscsaba. Teneszu a Magyar Posta. Előfizethető . postahivataloknál én s kézbesítőknél. Indes a Ml

Next

/
Oldalképek
Tartalom