Békés Megyei Népújság, 1965. január (20. évfolyam, 1-26. szám)
1965-01-28 / 23. szám
1865. január 28. 2 Csütörtök Stevenson felszólalása az ENSZ közgyűlésében Fényben, világosságban A békéért vívott harc fontos feladatai A Pravda január 27-i számár ban vezércikket közöl A békéért — Korunkban a nemzetközi események egyik legfontosabb, legjellemzőbb vonása a béke megőrzéséért és megszilárdításáért küzdő erők szakadatlan növekedése — állapítja meg a cikk. Ezeknek az erőknek a legfontosabb eleme a következetes béke- politikát folytató szocialista országok egyre növekvő ereje. A béke erői előtt, amelyek már eddig is több ízben meghátrálásra kényszerítették az imperialista köröket és a gyarmatosítókat, most új feladatok állnak. Európa és a világ békéjét súlyosan fenyegeti a több oldalú NATO-atomhaderő terve, amelynek legfőbb szószólói az Egyesült Államok és a Német Szövetségi Köztársaság vezető körei. A Varsói Szerződés tagállamai Politikai Tanácskozó Testületének a múlt héten megtartott ülésén különleges figyelmet szenteltek énnek a kérdésnek, mivel a több oldalú NATO-atomhaderő megteremtésének terve különleges szerepet játszik az imperializmus agresszív politikájában. A vársói tanácskozás közleménye megállapította: „A sok oldalú NATO-atomhaderő célja a külön amerikai—nyugatnémet tömb megszilárdítása az Észak-Atlanti Szövetségen belül. Ez sajátos alku, amelyen az Egyesült Államok biztosítani igyekszik katonai és politikai hegemóniáját Nypgat-Európában, az NSZK előtt pedig az amerikai törekvés támogatásának viszonzásául megnyílik az út az atomfegyverekhez. Az NSZK hozzájuttatása az atomfegyverekhez akár a „sok oldalú”, akár az „atlanti” atomhaderő kereteiben, csak lépcsőfok ahhoz, hogy a nyugatnémet militaristák saját atomfegyverrel rendelkezzenek.” A cikk a továbbiakban hangoztatja, hogy a volt hitlerista tábornokok kalandor háborús stratégiai koncepciókkal, atomakna- zár telepítésének provokációs terveivel állnak elő. A több oldalú NATO-atomhaderő megteremtésének terve nyomán új helyzet alakulna ki. Ez a Varsói Szerződés tagállamait annak kinyilvánítására késztette, hogy biztonságuk szavatolása érdekében megtesznek minden szükséges védelmi intézkedést. A tanácskozás határozatai szórói szóra megcáfolták az imperialista propagandának azokat az állításait, amelyek szerint a Szovjetunió és szövetségesei hajlandók elnéző magatartást tanúsítani a nyugatnémet revansis- ták atomfegyverekhez juttatásának láttán. A népek ismét meggyőződhettek arról, hogy a szocialista államok tettei és szavai fedik egymást, és hogy egyesült erejük 3 legerősebb védőbástya az európai béke ellenségeinek útjában. Ez biztos tudattal tölti el a jóakaratú embereket, a világ békeharcosait és további tevékeny erőfeszítésekre buzdítja őket. (MTI) New York Kiss Csaba, az MTI kiküldött tudósítója jelenti: vitájában, megfelelt az előzetes híreknek s nem járult hozzá ahhoz, hogy megkönnyítse áz ENSZ munkájának normalizálását. Ellenkezőleg, az amerikai delegáció vezetőjének felszólalása továbbra is merev magatartást tükrözött, ez a magatartás volt eddig is akadályozója annak, hogy az ENSZ a nemzetközi helyzet érdemi kérdéseivel foglalkozzék. Bár beszéde elején Stevenson, méltatta az ENSZ húszéves szerepét a béke fenntartásában, a népek közötti kapcsolatok kiszélesítésében, bizonyos leszerelési intézkedések megvalósításában, nemzetközi szervek és szervezetek létrehozásában, a fejlődő országoknak nyújtott támogatásban, a továbbiakban azt hangoztatta, hogy a világszervezet most ,,vá- ■ ’aszúthoz érkezett”. A kérdés az, mondotta az amerikai küldött, utalva a tömegpusztító fegyverek mértéktelen arányú fejlődésére, hogy a tagállamok meg akarják-e | őrizni az ENSZ békefenntartó szerepét, annak hatékonyságát, folytatni akarják-e az alapokmány elvei valóra váltásának rögös, de járható és reményteli útját a kollektív felelősségvállalás révén vagy „egy gyöngébb elképzelést, másfajta szervezetet választanak”. Stevenson „kihívásnak” minősítette a Szovjetunió és sok más állam álláspontját, amely szerint Párizs Maré Stempher-t, az amerikai katonai temető igazgatóját a második világháború hőseként ismerték a nyugat-franciaországi Saint Laurence városkában. A bretagnei partraszállás 20. évfordulója alkalmával rendezett ünnepségeken megrázó színekkel ecsetelte egy amerikai ejtőernyős különítmény harcát, amelyből egymaga maradt életben. Stem- pher-t a francia háborús kereszttel tüntették ki, ezenkívül számos amerikai kitüntetés díszítette mellét. Egyes Saint Laurence-i lakosoknak azonban úgy tűnt, hogy valahol már találkoztak az amerikai „ejtőernyős hőssel”. A katonai temető gondnokságának egyik francia alkalmazottja pontosan emlékezett rá, hogy Stem- fter-t hitlerista tiszti egyenruhában látta a megszállás alatt. Egy helybeli tisztviselő pedig határozottan kijelentette, amikor a háború alatt a Wehrmacht letartóztatta, Stempher vezette a „kihallgatást”. Az amerikai hatóságok végül is kutatni kezdték Stempher múltját, kiderült, hogy sohasem volt az amerikai hadsereg tagja, de 1950-ben Nürnbergben egy amerikai kémszervezet szolgálatában állott. A háború alatt valóban Franciaországban volt hitlerista megszálló tiszt. Stempher-t elmozdították állá- ából. Amikor szolgálati lakásából ki akarták költöztetni, rálőtt egyedül a Biztonsági Tanács jogosult az alapokmány értelmében az úgynevezett békefenntartó akciók megindítására, irányítására s anyagi fedezetének eldöntésére Azzal érvelt, hogy amennyiben a tagállamok nem vállalják kollek- ; tiven az ilyen akciók finanszírozó- i sát, az gyakorlatilag egyértelmű j kötelezettségeik felrúgásával. Ha a közgyűlés „kétféle módon értelmezi az alapokmány rendelkezéseit, s néhány tagországra tekin. tettel nem érvényesíti azokat”, akkor „nem lesz módjában érvényesíteni annak határozatait másokkal szemben”: Elismerte ugyan, hogy a békefenntartó akciók finanszírozásának kérdései felülvizsgálatra szorulnak s az ilyen akciók irányítása elsődlegesen a Biztonsági Tanács joga, de azt mondotta, hogy amennyiben a tanács nem tud dönteni, a döntésre a közgyűlés jogosult, vagyis szinte a közgyűlés gyakorlatilag elvetheti ilyen fontos kérdésekben a vétójog alkalmazását. Stevenson azt mondotta, hogy az amerikai kormány támogatja a világszervezetet. Kijelentette viszont, hogy amennyiben a közgyűlés eltér saját korábbi határozataitól és eltekint az állítólagos kötelezettségek behajtásától, akkor „másfajta szervezet gén t amihez tagjainak nagy része tv> lakozott és kisebb jelentősége lesz, mint egyébként lehetne”. A délutáni ülésen U Thant főtitkár' megemlékezett még a merénylet áldozatául esett Ali Man- szur iráni miniszterelnökről. (MTI) a szállítómunkásokra. Emiatt letartóztatták. Stempher neve ott szerepelt azoknak a listáján, akiket a fel- szabadulás 20. évfordulóján a francia becsületrenddel kellett volna kitüntetni. (MTI) 1964 sem változtatott a tőkés világ és a szocialista országok között ezernyi fronton folyó békés gazdasági küzdelem általános irányvonalán. Tovább tartott az az immár törvényszerűnek tekinthető, fejlődés, amelynek során a szocialista országok egyre nagyobb részt kapnak a világ ipari termeléséből. 1950-ben a szocialista országok még-csak egyötödét adták az egész világ ipara által termelt értéknek. 1962-ben átlépték az egyharmadrész határvonalát, 1964-ben pedig, tovább folytatva a „lassú előrenyomulást”, a részesedés arányát mintegy 30 százalékra emelték. E számok mögött természetesen a gazdasági verseny láthatatlan stopperórái által mért különböző „részidők” húzódnak meg. A szocializmus gyorsabb részidőket „fut”. Gazdasági nyelven szólva: a szocialista országok termelése változatlanul gyorsabb ütemben fejlődik a tőkés átlagnál. Ez annál is inkább nagyobb szó, mert a tőkés világ legfejlettebb országaiban már évek óta meglehetősen kedvező konjunktúra-viszonyok uralkodnak. A különbeég nagysága Délelőtt szabadság-matinét rendeztek a budapesti Magyar Színházban. Az ilyen matinéknak már voltak hagyományai: a korábbi években, a rendőrterror, a cenzúra, a gyakori megtorlások ellenére is rendeztek vasárnap délelőtti munkáselőadásokat a haladó művészek. Ezúttal — 1945. január 28-án először fordult elő, hogy amikor a függöny szétnyílt, csak előadók jelentek meg a színpadon, nem ültek mögöttük figyelő tekintetüket a művészekre és a közönségre szögezve rendőrtisztek, mint öt és tíz esztendővel korábban. A történelem legsötétebb éjszakái után, 1919 óta először állt fényben és világosságban a párt, hogy messzehangzóan meghirdesse programját. Bevezetőül a költők szóltak, Petőfi, Ady, József Attila forradalmi versei soha nem voltak aktuálisabbak, mint ezen a napon. A közönség könnyező szemekkel, visszafojtott lélegzettel, ökölbe szorult kezekkel hallgatta megszólalta- tóikat. A Duna túlsó partján, Budán még folytak a harcok, Kelet-Po- roszországban és a Balti-tengernél a szovjet hadsereg hatalmas csapásai zúzták, porlasztották a náci seregeket, a Mazuri-tavak- nál, ahol az első világháborúban nagy győzelmet arattak Vilmos császár hadosztályai, most az utódok fejvesztetten menekültek. A magyar főváros felszabadult területein kétségbeesett emberek eltűnt hozzátartózóik nyomait kutatták, még nemcsak, hogy nem száradtak fel a könnyek, hanem először hullottak nyíltan, titkolózás nélkül, mindenki sze- meláttára. Mégis a fájdalom, a pusztulás ellenére, remény támadt az emberekben: újra lehet kezdeni, lehet még élni. Ezen a délutánon — ugyancsak a Magyar Színházban — először szólt az emberekhez, a munkásosztályhoz, az ország dolgozó népéhez hangos, mesz- szehangzó szóval, nyíltan és akadálytalanul a Magyar Kommupersze ingadozik. Általában azonban azt lehet mondani, hogy a szocialista közösség országai kétszer olyan gyorsan növelik ipari termelésüket, mint a tőkés országok. A színvonal kötelez Az a színvonal, amelyet a szocialista országok termelése már elért, természetesen kötelez. Mindenekelőtt arra, hogy világosan meglássák és nyílt viták során értékeljék azokat az akadályokat, amelyek a további fejlődést nehezítik. Az utóbbi esztendő legkomolyabb gazdasági jellemvonása a szocialista országokban, éppen ezért nem is annyira a számok, a temelési statisztikák, mint inkább a gondolatgazdag viták „előnyomulása” volt. Már a múlt évben számottevő szerkezeti változások történtek — vagy legalábbis indultak meg — az egyes szocialista országokban, E változások megjelenését minden országban gazdaságpolitikai viták előzték meg, amelyek új színt, új elevenséget vittek a szocialista közösség szellemi és politikai életénista Párt. Első szavai így hangzottak: Az eddiginél jobban, igazabban, szebben lehet és kell élni. Mindenért, ami történt, az úri osztály felelős. Az ország túljutott a mélyponton: független, szabad nép kezd munkához, eltakarítja a romokat, hozzálát az újjáépítéshez. Magyarországnak ideiglenes nemzetgyűlése és ideiglenes nemzeti kormánya van! A párt meghirdette: nem akármilyen demokráciát, népi demokráciát akarunk. Széles körű, gyökeres földreformot a földesúri nagybirtokrendszer helyett, reakciós közigazgatás és közélet helyett demokratikus közigazgatást cs közéletet. Nemcsak a nyilasok a nép ellenségei — mondták a párt szónokai —, nem lehet helyük többé a nép sorsának irányításában azoknak sem, akiknek ellenforradalmi uralma — bármilyen nevű pártokba tömörültek is — törvényszerűen vezetett a háborúhoz, a romláshoz. Ezúttal hangzott el először: Űj külpolitikát! Szoros barátságot a Szovjetunióval és a szomszéd népekkel. S már ezen az első nyilvános kommunista gyűlésen félreérthetetlenül hitet tettek a felszólalók a demokratikus erők egyesítése mellett. Szakszervezeti egységet! Munkásegységet! Az MKP legális szervezetei mindent elkövettek e jelszavak va- lóraváltásáért. Az első legális kommunista népgyűlésen hangzott el a figyelmeztetés: akik a volt szövetségesek, a nyugati hatalmak és a Szovjetunió közötti ellentétek kiéleződésére, egy új háború kirobbanására spekulálnak, saját népük békéjének árulói, hazájuk ellenségei. E figyelmeztetés a későbbi évekre is érvényes, időszerű maradt. A húsz év előtti, január 28-i budapesti nagygyűlés fontos esemény volt pártunk életében, kezdete legális működésének a fényben és világosságban, amely azóta Is, s a jövőben is láthatóvá teszi a kijelölt utat melyen haladnunk kell. be. A fejlődés fővonala a KGST összes országaiban a lényeget te-, kintve azonos. A viták kiindulópontja mindenütt az a felismerés volt, hogy a fejlődés szétnyomta a régi irányítási, tervezési módszerek merev kereteit. Az élet, a valóság fejlődése olyan új tervezési, irányítási rendszert követel, amely jobban ösztönöz a termelékenység emelésére, a korszerűsítésre, a minőség javítására — s amely nem utolsósorban átfogóan érdekeltté teszi a munkát végző embert a lehető legjobb eredmények elérésében. Szerkezeti változások Nem véletlen hát, hogy a vita középpontjában az egyes gazdasági egységek rugalmas, önálló gazdálkodási lehetőségének megteremtése állott. A Szovjetunióban a Liberman és Trapoznyikov professzorok által kezdeményezett vita volt ennek az elgondolásnak a hordozója. A felszólalt tudósok javaslata alapján máris jelentős változások történtek a szovjet vállalatok gazdaság; ösztönzési rendszerében és 1965 minden jel szerint újabb lépéseket hoz. (Az év elején 400 vállalatot állítottak át vívott harc legfontosabb feladatai címmel. Stevenson amerikai delegátus beszéde, amely utolsónak hangzott el a közgyűlés általános politikai Hitlerista tiszt volt az amerikai „ejtőernyős hős“ v. F. A láthatatlan stopperóra
